Szeged, 1923. október (4. évfolyam, 223-248. szám)
1923-10-03 / 224. szám
Szeged, 1923 október 3. SZEGED A janinai gyilkosok. Római jelentés szerint a nemzetközi vizsgálóbizottság olasz tagjai Janinábál Brindisibe érkeztek és azonnal tovább utaztak Rómába, kogy Mnssolininek jelentést tegyenek. A vizsgálat eredménye az, hogy a gyilkosok csaknem mind bandavezérek, számszerint 13, akik közül 12 görög területen van, a 13-ikat pedig az albán hatóságok fogták el. Megállapították azt is, hogy valamennyien egyforma kaliberű fegyverrel voltak ellátva. A bolgár ellenforradalom még nem adta meg magát. A bolgár kormány hivatalos közleményekben azt hirdeti, hogy sikerült a parasztforradalmat elnyomnia. Mint a Korrost közli, ezrei szemben Belgrádba olyan jelentések érkeznek, hogy a felkdök pozíciója sok helyen még mindig erős. Ficsev tábornok csatlakozott a ftl időkhöz és átvette a felkelő csapatok főparancsnokságát. A bolgár parasztpiri vezető: tegnapelőtt gyűlést tartottak, amelyen kikiáltották az ellenkormányi és megállapodtak abban, hogy a Cankov-kormány megbuktatása után deklarál ják a bolgár parasztköztársaságot. A hir még megerősr.ésre szorul. t — „A Fehértó nem alkalmas gyógyfürdő létesítésére." Néháy nappal ezelőtt hirt adtunk róla, hogy a város közel háromezerholdas szégyenfoltja, a Fehértó ismét kiszáradt, a benne lévő értékes halállomány elpusztult és a hatalmas, kihasználatlan tófenéken kivirágzott a sziksó. Irtunk arról is, hogy ezt a hatalmas kihasználatlan területet gyümölcsözővé lehetne és lehetett volna már r(g n tenni és a város mindenkori hatóságának közömbössége az oka, hogy ma azt az összeget, amit esetleg a fehértói halászat jövedelmez, talált pénznek tekintik a torony alatt. Kedden délelőtt ismét Szegeden tartózkodott dr. Preysz Kornél minisztei tanácsos és a népjóléti miniszter megbízásából több szakértő társaságában megszemlélte a kiszáradt tófenékel. A vizsgálat eredményeként közölte a polgármesterrel, hogy gyógyfürdő létesítésére a Fehértó csak több milliárdos munkálatok árán lenne alkalmas, biztosítani kellene ugyanis vizének állandóságát, de a környéke nem alkalmas erre a célra, mert fa nem terem meg rajta. A város csak mint halastóból szerezhetne magának belőle jövedelmet, de szintén csak a viz állandósításának biztosítása esetén. A polgármester kijelentette kérdésünkre, hogy a várost, 8mig ő lesz a polgármester, nem engedi oly-n őrültségbe belevinni, ho<y milliárdokat öljenek bele a Fehértó valamilyen hasznosításának a tervébe, a meder kimélyitésérői véleménye szerint csak akkor lehet szó, ha elkészül teljesen a vadvizek szabályozása és amikor a Fehértó medencéje a környékbeli vadvizek gyüjtőmedencéje lesz. — A Kovács-testvérek szabadlábon. Közöltük tegnap, hogy Budapesten a vizsgálóbíró szab dlabra helyezte az ekrazitos merénylet ügyében fogva lévő Kovács Á pádot, Kovács Tivadart, Kovács Kornélt és öt társukat. Az ügyészség a határozat ellen felfolyamodást jelentett be, amellyel kedden foglalkozott a bJntetőtörvényszék vádtanácsa. A vádtanács, elutasítva az ügyészség felfolyamodását, jóváhagyta a vizsgálóbíró döntését, aminek következtében mind a nyolc ember a déli órákban elhagyta a fogházat. Az eljárást azonban az állami és társadalmi rend felforgatása elleni bűncselekmény cimén tovább folytatták ellenük és mert a vizsgálat ez ügyben be is van fejezve, az ügyészség hamarosan elkészíti vádiratát az ügyben. Óráját javitassa Babosnál, Oroszlán utca 6.332 A Napsugár vagyonmentö vásár október 4-én délelőtt 10 órakor nyilik meg és október 20-ig m3rad nyitva. Tárgyakat állandóan felvesz és költség csak eladás esetén van. A .Napsugár" keres ebédlő- és házberendezéseket, zohgorát, vitrint, íróasztalt, férfi és női fehérneműt, kávésszervizt és evőeszköz készleteket. — Tüz egy fővárosi festékgyárban. Budapesten kedden délután az örnagy-utca 4. szám alatti Lutz és Társa festék- és Ukgyárában tüz ütött ki abban a műhelyben, ahol a lenolajat főzik. Mikor két munkás a beépített kazánból kiemelte az olajjal telt üstöt, akkor a szél a kazánból szikrát csapott ki, amelyek meggyújtották az üstben lévő olajat. A munkások megijedtek, az üstöt eldobták és kiszaladtak. Az ékő olaj a műhelyben szé'fo'yt és rövidesen lángra lobbantotta a műhely berendezését, sőt a lángok felcsaptak a tetőre is. Három tűzoltósereg vonult ki a helyszínre. Félórai munka után sikerűit a tüzet eloltani. A kár összege eddig megállapith itó nem volt. A Magyar Lovaregylet 385 000 dolláros hSIcböne. A Pesti Tőzsde október 2-i számában Tibor Kornél, a Földhitelbank igazgatója nyilatkozik a Magyar Lovaregylet nagyarányú versenypályájának felépítésével kapcsolatos 385.000 dolláros kölcsönérői, amelyet a Lovaregylet fog kapni egy külföldi pénzcsoporttól oly célból, hogy ezen összegből felépítse európai nivóju uj pályáját a szükséges tribünökkel és eeyéb építkezési munkálatokkal. A kölcsön nyújtása kötvényalapon történik és a Magyar Lovaregylet 26 év alatt törleszti vissza ezt a tekintélyes öss?eget, melynek biztosítására jelzálogul lek*ii eddigi nagy bujapesti pályáját, v lamint budapes i bérházait A kölcsön évi 8 százalékot hoz dollárokban és mint értesülünk, azok, akik jegyezni fogják, nagy kedvezményt kapnak, amennyiben magyar koronában, még pedig a hivatalos devizaközponti árfolyamon fizethetik be az összeget. Igy tehát tulajdonképen valorizált tőkeelhelyezésre kínálkozik alkalom azoknak, akik ilyen alapon kívánják tőkéiket gyümölcsöztetni. Erre a kölcsönre előjegyzéseket elf gad és bővebb felvilágosításokkal szolgál a Szegedi Forgalmi Bank R -T. — Útburkolás helyett útjavítás. A nagyon megrongált szóregi ut teljes rendbehozása a mérnökség költségvetése szerint közel harmincmii lóba kerü ne. A polgármester ezért, mint útügyi hatóság, ugy intézkedett, hogy a burkolás helyett csupán a túlságosan nagy kátyúkat tömjék be törmelék kővel. A filharmonikusok öt zenekari hangversenyére szóló bérletjegyek 10—25.000 koronás árban válthatók a Be városi Mozi i'odájában. A hangversenyek vasárnaponkint délelő t 11 tői fél l-ig tartatnak. A zenekar 56 működő tagból áll. Műsor a falragaszokon. A városi gőzfürdő 1923 október 7-től kezdve minden nap nyitva.- Q azfürdö nők részére: hétfőn, szerdán és pénteken. Fétfiak részére: kedd, csütörtök, szombat és vasárnap. Kádfürdő ugy férfiak, mint nők részére minden nap. Népfürdő, mint fent délután 2—7-ig. Fürdönyitás hétköznap fél 7, vasárnap és ünnepnap 6 órakor. Gyógyfürdő délelőtt férfiak, déután nők részére Az orvos tanár ur naponta rendel 1-tól fél 5 ig. — Baleset. A gyufagyárban kedden délelőtt Sipos Rozál munkás iss ony a lángra'obbant gyufától súlyos égési sebeket szenvedett. A mentők a közkórházba vitték. //Szinház. ás // // Művészet// A szinház heti műsor*: Szerda : Marinka, a táncosnő, operett lértetszflaet Csütörtök: Végállomás, vígjáték. (Bemutató.) A. 3. Péntek: Végállomás, vígjáték. B. 3. Szombat: díszelőadás: Ocskay brigadéros, törtéaeti szinmü. B. 4. Vasárnap délután .: Csókon szerzett vőlegény, énekes bohózat. — Este: Ördög mátkája, népszínmű. Bérletszünet. * Szlnészképző iskola Szegeden. Gazdy Aranka, a szegedi szinház drámai színésznője, szinészképző iskolát létesít Szeged-n és rövidesen megkezdi a jelentkező növendékek oktatását. Velour kabátra 71.000 koronától SgS^tteWigner'TestvérekCÍlíUm-lltCI 10. BRILLIAHS, arany és müipari antik ezüst tárgyakért rendkívül maCT Fischer Testvérek ékszerészek Szeded. Kárász-u. TIZ. Telefon lo—65. Telefon: |lAt4Z UAV• Telefon: Igazg. 11-85. flOrtO ItlOZl Pénztár 4'tt. Csak egy napig, szerdán, október hó 3 án A földalatti csuklyások. Kalandorregény 6 felvonásbaa. Egyidejűleg: E£y eseménydús est Vidám történet 2 felvonásban. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. ^rémület hajója A NORDISKI FILMS Co. mester müve: Kalandirtörténet eey elkárhozott lélekről 2 részben, 16 felvonásban. Bemutatja a Korzó Mozi október 4. és 5 én, csütörtökön, és pénteken I. rész: Aki a halálnak se kell, október 6. és 7-én, szombaton és vasárnap II. rész * A túlvilág küldötte. Jegyek elővételben kaphatók a Korzó Mozi elővételi pénztáránál. KÜLÖN MÉRTÉKOSZTÁLY! DIVAT CIPÓKÜLÖNLEGESSÉGEK I Minőségben, árbaa, szépségbet utó érhetetlen a Robitsek-Cipő Feketesas-u'ca 16. megbízható gyakornokot perfekt glfOK" 6S gépkÓnŐt mielőbbi belépésre keres helybeli cég. Német nyelviudással előnyben. Fizetési igénnyel ellátott ajánlatok .Postafiók 73. sz." alá cimzendők. 8i§ KÉT DARAB KÉTKHRIKAS GÁZRESÓ ELADÓ. TudakozAdni lehet Dugonics-tér 12 alatt, a házmesternél. Nem csalódtunk, mert a közönség méltányolja áldozatkészségünket, amelyet áraink megállapításánál tanúsítottunk. Rakf-unk alaposan megcsappant, de amig a készlet tart, az alábbi árak mellett árusítunk • Nöi sárcipők 33500 K Férfi sárcipők . . • 44500 K Leányka sárcipök 26000 K Gyermek sárcipők 22000 K Női hócipők 82000 K Férfi hócipők 78000 K Leányka hócipik 67000 K Gyermek hócipők ........ 61000 K Gummi és Bőriparban Széchenyi-tér 9. szám.