Szeged, 1923. augusztus (4. évfolyam, 172-197. szám)

1923-08-18 / 187. szám

opera társulat megszervezése alól és kényszeríti a szerzSdés betartására... Wimmer Fülöp: A primadonnai szerepkört is be kell tölteni Balogh Károly: A társulat még hiányom. Gaál Endre: A szinügyi bizottság megálla- I pitja, hogy primadonna ezidőszerint nincs. Ezután az ülés véget ért. A tagok még | egy ideig élénken tárgyalják a történteket, ' Palágyi ismét előveszi a Biboros-l hangot, azonban sokkal kevesebb hatással, mint a rival­dák előtt. Még egyszer — az ülésen hívül is — kijelenti, hogy ö nem szervez operatársulatot és hogy mi lesz, azt majd meglátjuk. Mikor azután a teremben a sajtó képviselőin kivül már csak egy-két tag van jelen, egy olyan kijelenté:! tett, airi élénken rávilágít egész mű­ködésére. — Ha nem Balogh Károllyal állanék szem­ben, akkor már régen félre állottam volna, de nem hagyom, hogy Balogh Károly azt mondja, hogy győzött... Megmutatom, hogy velem szemben nemcsak Pékár Gyula nem tudott győzni, de Balogh Károly sem. Rezi szomszéd meg a drágaság. Köröshegy, augusztus derekán. Tegnap estefelé megfordultunk Rezi szomszéd présházában. A présház a hegyben van. A hegy­ben szószerinti értelemben veendő, mert csak a szalmával fedett ereszei áll ki belőle, a többi bele van vájva az oldalába. Bejutni csak meg­görnyedve lehet. Mikor elmentünk a présház előtt, Rezi szomszéd éppen akkor bujt ki belőle, borlopóval meg pohárral a kezében. Ugy lát­szik, a vasárnapot ünnepelle. Minthogy pedig magányosan még az ünneplés sem esik jól, meginvitált bennünket: — Kóstolják meg ezt a tavalyi vöröset. — Köszönöm, nem szoktam bort inni. — Hát szokja meg. Nem akarjuk Rezi szomszédot megsérteni, hát elfogadjuk a poharat. Hiányos lévén a prés­ház felszerelése, ugyanaz a pohár jár körbe még akkor is, mikor Rezi szomszédnak látogatói érkeznek a szomszéd szőlőkből. Bortermelő polgárok valamennyien, akikkel igen értelmes megbeszéléseket lehet folytatni a világi dolgok­ról. Drótszöggel tömködik a pipájukat és szid­ják a kormányt, amelyik ilyen istentelenül meg­rontja a trafikot. A drótszög alatt tudniillik a régi négykrajcáros pakli értendő, amelyikben olyan kemény csutkák vannak, hogy szögnek is beillenének. Hogy könnyebben menjen a diskurzus, megkínálom őket cigarettával. Arra meg Rezi szomszéd mondja: — Köszönöm, nem szoktam. — Hát szokja meg. — Most meg magának van igaza, — állapítja meg Rezi szomszéd snekifanyalcdik a cigarettának. A beszéd a drágaságra terelődik. A kiindu­lási pont a fekete ujjas, akit Horváth János teg­napelőtt vett a lepsényi zsidótól a fiának tizen­ötezer pengőért. Valamikor a békében tiz korona volt az ára. A rossz seb egye meg, aki igy föl­hajtotta az árát. Igazat adok a magyaroknak, de megjegyzem, hogy a buza se lett olcsóbb Horváth János fölvilágosít: — Igen ám, de a búzával sok a vesződség. Élni meg muszáj. Aki élni akar, fizesse meg. — Jó, jó, de hát a gyümölcs. Ezek a gyü­mölcsfák mind megvoltak a szőlőben azelőtt is. Ma is csak annyi munkával teremnek, mint régen. Hát a gyümölcs miért olyan drága? Nagy szippantások történnek, azután meg­szólal Horváth János: — Tudja, a gyümölcs az olyan, hogy csak minden hetedik esztendőben terem. Hét esz­tendőnek az árát ktll egyszerre megkeresni. Molnár István hozzáteszi: — Oszt a gyümölcs is dologidőben érik. Nagyon drága a leszedés. A végső szentenciát Rezi szomszéd adja le: — Lássa ezt a sok gyümölcsfát. Ez mind beárnyékolja a szőlőt. Kevesebb terem alatta. Meg kell fizetni, amit vele elveszítünk. Ebbe a háromszoros magyarázatba csakugyan bele kell nyugodni. De a belenyugvás önma­gában nem elég. Meg is kell írni, hogy mások is okuljanak belőle. Esetleg nagy elégedetlen­ségnek veszem az elejét, ha megmagyarázom, hogy miért drága a gyümölcs és miért van drágaság. t. •. SZBQBP Snoged, 18» aiqpwttua tft Viktor Emánuel király legközelebb Mussolini miniszterelnököt hercegi rangra emeli és ilyképen teljessé teszi Olaszország megmentőinek hármas csoportját. Diaz tábornagy és Thaon de Revet tengernagy már a múltban megkapták a hercegi rangot. A fascista vezető körök Mussolimnek hercegi rangra való emelését a legnagyobb tetszéssel fogadják. Bár a miniszterelnök szerényebb kö­rökből származik, szive és gondolkodása min­dig arisztokratikus lelkületre vallott. Hire járt, hogy a király legközelebb uj lovagrendet is alapit, amellyel elsőnek a legkiválóbb fascista vezetőket tünteti ki. Antifascista körök az uj lovagrend alapítását igen élénk kritika tárgyává teszik. — üjszeged felszabadulási ünnepe. Újsze­ged közönsége augusztus 20-án, Szent fstván király napján ünnepli meg a szerb megszállás alól történt felszabadulásának második évfor­dulóját. Az örömünnep műsora a következő: 1. Reggel 6 órakor zenés ébresztő, tartja a Máv. Hazánk dalkörének zenekara. 2. Reggel 9 óra­kor tábori mise az ujszegedi parkban, Várhelyi József pápai prelátus pontifikálása mellett. 3. Hiszekegy, előadja a Polgári Dalárda és a Ha­zánk Dalkör Fichtner Sándor karnagy vezetése mellett. 4 Megnyitó beszéd, tartja Xsebék Fe­renc, az Ujszegedi Polgári Kör elnöke. 5. Kozma Ardor: Jaj a győzteseknek Előadja dr. > Weisz Tivadar, a Mikes Irodalmi Társaság tit­kára. 6. Diadalének, előadja a Polgári Dalárda Fichtner Sándor karnagy vezetésével. 7. Ünnepi be=zéd, tartja dr. Somogyi Szilveszter polgár­mester. 8. Irredentadal, előadja a Hazánk Dal­kör Magyar Rezső karnagy vezetése mellett. 9. Záróbeszéd, tartja dr. Kószó István belügyi államtitkár. 10. Himnusz, előadja a Polgári Dalárda és a Máv. Hazánk Dalkör Fictrner Sándor karnagy vezetésével. 11. Délelőtt 11—12 óráig lé-z'ne, tartja a m. kir. 9. honvédgyalog­ezred zenekara. — Kedden líp életbe a felemelt vasúti tarifa. Az Ál amvasutaknál a Szent István-Rjpi menetdijkedvezmények, amelyek ugy az Állam­vasutaknál, mint a Délivasumál évek óta szo­kásban voltak, ebben az évben elmaradnak. Ellenben Szent István napja után, augusztus , 21-én lép életbe az Államvasutak és a Déli­vasut összes vonalain, továbbá a budapesti helyiérdekű vasút vonalain is a 100 százalékos dijszabásemelés. A gyér—sopron—ebenfurti vasút ugyancsak 21-én emeleli 100 száza'ékkal a menetdíjszabást. A Máv. vonalain a gyors­vonatokon a köztisztviselők továbbra is féláru jeggyel utazhatnak, mig a személyvonatokon ezentúl is a szokásos köztisztviselő kedvez­ményt vehetik igénybe. Ugyanez vonatkozik a Délivasutra is, azzal a különbséggel, hogy a köztisztviselők fél harmadik osztályú jeggyel második osztályon, fél második osz'ályu jegy­gyei az első osztályon utazhatnak személyvona­tokon, míg a gyorsvonatokon csakis féláru jegy váltására jogosít az igazolvány. — A vasármpi munkaszünet. A kereske­delmi és iparkamara közli érdekeltségével, hog/J a 94 537/1921. K. M. rendelet 2. §-a értelmé­ben tekintettel arra, hogy ez évben Szent István napja hétfőre esik, a most következő vasárna­pon mindennemű kereskedelmi és ipari árusí­tás reggel 7 órától délelőtt 10 óráig végezhető. — Felvételi vizsgák az állatul leánygimná­ziumban. A szegedi tn. kir. állami leánygimnáziumban az I. oszt. utólagos felvételi vizsgálatra augusztus 27-éig bezárólag lehet jelentkezni. A felvételi vizsgálat írás­beli része augusztus 28-án, a szóbeli augusztus 29-én, mindkét napon délelőtt 8 órakor kezdődik. Ugyancsak augusztus 28-án délelőtt 8 órakar lesz a magánvizsgá­latok írásbeli része, a szóbeli pedig augusztus 29-én délután. Augusztus 3o-án lesznek a javító-, 31-én a felvételi különbözeti vizsgálatok. Az érettségi vizsgála­tok ideje: Írásbeli szeptember 11., 12., 13. és 14. nap­ián, a szóbeli szeptember 15-én. A tanév eleji beiratá­sokat szeptember 1., 3. és 4-én délelőtt 8-i2-ig tart­ják meg. — Megbüntetik a hajójáraiot. A m. kir. MFTR. igazgatósága közhírré teszi, hogy a hajójáratokat Szolnok—Csongrád—Szeged kö­zött az alacsony vízállás miatt további intézke­désig megszünteti. A márka, mely még ma is értékes. Kísérelje meg és vásároljon tótkomlósi lisztet m — Búzában kell fizetni a böztérbas^né­latt dijakat. A tegnapi tanácsülésen Balogh Károly referádája után élénk vitát provokált a köztérhasznál&ti dijak fölemelése, illetőleg búzá­ban való fizetése. A vitának azonban nem lett komoly következménye, miután az összes ta­nácstagok belátták, hogy a város bevételeit szaporítani kell a mai viszonyoknak megfele­lően, igy szinte egyöntetűen elhatározták, hogy azok a vállalatok, amelyek eddig egészen ne­vetséges összegeket fizettek a köztérhasználati dijak cimén, ezentúl búzában fogják — a min­denkori tőzsdei jegyzés alapján — a dijakat fizetni. Szóba került a villamostársaság köztér­használata is. A társaság békében ezer koronát fizetett azokért a helyekért, ahol a villamosok a forgalmat lebonyolítják. A tanács most elhatá­rozta, hogy a társaságtól ezentúl az aranypari­tás felét fogjs kérni, ami tehát 25 métermázsa buza árának felel meg. — Beszüntették a tudományos könyvek kiadását Nsmstországban. A tudományos könyvek kiadásával foglalkozó német cégek kénytelenek voltak a tudományos művek ki­J X A UMariH^Miul „I, ! .. -1 1 ... — 1 .. -1.1 — f f„ I 4 £ aoans; Deszümetnt, mivet a nyomtátást Költséges a legutóbbi díjmegállapítás óta az aranyban megállapított békeár háromszorosát is fölül­múlják cs igy az előállított könyveket nem lehetne eladni. Egy könyvnyomdász heti fizetése több mint harmincmillió márka. — Ezer korona büntetés — mert építeni mert. Naszádi József szegedi lakos az elmúlt hetekben házat épített anélkül, bogy azt beje­lentette volna a tanácsnak. Nagy felháborodás­sal tárgyalták ezt a tanácstagok és egyhangú­lag megállapították, hogy példát kell statuálni és meg kell büntetni Naszádi lizsefet, aki épí­teni mert, ha ugyan a magas tanács megkér­dezése nélkül. Ki is szabta* a boldogtalan ha­landóra 1006 (azaz egyezer) korona büntetést, amit Naszádi Józsefnek haladéktalanul be kell fizetnie. Igy segíti elő a városi tanács az épít­kezést, amiről az utóbbi időben annyit beszél­nek — és méltán — különböző mértékadó és magas helyeken. Tekintetes Tanács, valaho­gyan nem büntetésekkel kellene elősegíteni az építkezést... Az uri höl«;yközönség figyelmét különösen is felhívjuk Hamaia von Regensburg fűző, has­fűző és melltartó speciális készítményeire vó­na' kozó hirdetésére, amely lapunk hirdetései között olvasha'ó. Köztisztviselők beteg család­tagjai részére külön méltányos árak. — Kozáklóvsreny a Lóversenytíren. Nipok óta három nagyszerű, színes ruhába öl­tözötr kozák tiszt tarkítja Szeged utcáit. A kozák tisztek nem tudnak visszamenni hazá­jukba és most így turnézássJ keresik meg mirdennapi h:nyerüket. Jóformán Európa min­den nagyobb városában megfordultak már ős most Szegeden is megtartják bravúros mutat­ványaikat. Vasárnap és hétfőn délután öt óra­kor fognak megjelenni a Lóversenytér gyepén é* olyan bravúros és soha nem látott lovas­mutaiványokaí fogaak bemutatni, amilyeneket még a filmken sem láttunk, ha az amerikai cow boyok lovagolnak vé^ig a hosszú lasszók­kal kezükben. — A Mákforgalom aiabályozáaa. A közéiehrre­zésügyi miniszter a hatóságilag kiutalt őrleményekkel töltve átvett zsákok forgalmát rendelettel, amely augusz­tus hó 19-én lép életbe, újra szabályozta. A rendelet szerint az ilyen zsákot az őrlemény kiszolgáltatója az átvevő kívánságára tartozik kölcsön adni. Az átvevő azonban a zsákot meg is veheti. A lisztes zsák után 1 o.ooo k*rona, a korpás zsák után 7ooo korona óva­dékot lehet követelni. Az őrlemény átvevője a zsá­kokért kopás- és használati dijat tartozik fizetni. — A Fehértó — mint ^yógyfürdé. A nép­jóléti miniszter leiratában értcsitdte a polgár­mestert, hogy a Szeged határában elterülő Fehértó tanulmányozására két miniszteri tanácsost kül­dött ki Szegedre. Dr. foó István és dr. Preysz Kornél a közeli napokban már me* is kezdik munkálataika', amelvek eredményétől fog függni azután, hogy lesz-e gyógyfürdő a FehértóMl, vagy sem. Augutatara végén külföldre költözkö­döm. Összes képeimet (gyümölcs- és virág­csendéletok, táj- genreképek) kiárusítom; naponta délelőtt 10 tél. Iskola-utca 23. Műterem. Joachim Ferenc festőművész. m

Next

/
Thumbnails
Contents