Szeged, 1923. augusztus (4. évfolyam, 172-197. szám)

1923-08-15 / 185. szám

1 Z B ű £ D Szeged, 1923 augusztus 15 Az adóbefizetések nehézségei. mssterher, amelyet ha elfogadnak, egyszerre (A Szeged tudósítójától) Az adófizetések nem oűadig tartoztak a legkellemesebb szórakozások közé, még a honpolgári kötelességek teljesítése között sem. A polgár némi váilvonogatás és iMzonyos szavak után azonban mégis elindul a nehéz ulra mondván, ha már muszáj, es­sflnk tul rajta minél előbb. Eddig ez rendben is volna, hiszen ez igy van nagyon régi idők éta, amin senki meg nem ütközik, még azok sem, akik nagyon a szájukon — és nem a szivükben — hordják az ország nehéz sorsát. De amikor az itdófizetö halandó végre meg­tudja, hogy tulajdonképen mennyit is kell le­fizetni a legkülönbözőbb címeken és elő is ko­torázta zsebéből a garasokat, azaz hogy a szép szürke lepedő nagyságú ezreseket, olyasmi kö­vetkezik, amit nem hagyhat szó nélkül a köte­lességtudó adófizető polgár. A tortúrák már ott kezdődnek, hogy azok a helyiségek, ahol a pénztárak vannak, olyan szikek, hogy átver­gődni rajtuk még a legcsendesebb napokon is úgyszólván lehetetetlen. Forgalmas napokon, különösen akkor, amikor sz adófizetések határ­ideje kezdődik, pedig egyszerűen minden kép­zeletet fölülmúl. Nem hisszük, hogy a legna­gyobb bassz idején igy nézne ki a pesti Sza­badságtéri tőzsde épülete. A nehézségek pedig tovább fokozódnak, ha az adófizető Cirpentieit és Dampseyt megszégyenítő ökölinutatványai után végre eljut a pénztár elé. Csupán két pénz­tár van, amelyek nem képesek a munkát még a szokásos várakozások után sem elvégezni. Ebben az alapos revízióra váró ügyben most dr. Szivessy Lehel tigyved, törvényhatósági bi­zottsági tag indítványt nyújtott be a polgár­megkönnyebbülne az adófizető polgár ok helyzete. Dr Szivessy Lehel indítványa a kővetkező: m\ fjlyó évi augusztus havi adófizetés alkal­mával tapasztaltam, hogy a közönrég csak a legnagyobb nehézségek és erőfeszítések utján tud adófizetési kötelezettségének eleget tenni, mert egyrészt nem elegendő két pénztár, más­részt pedig a helyiség oly szűk és a mai nagy forgalomnak annyira meg nem feleli, hogy a tolongásnak olyan kellemetlen példáját mutatja, mint amilyent az utóbbi évek alatt a sorba álláshoz megszokott közönségnek eddigi erőfeszítéseit is meghaladják. Ennélfogva tisz­telettel indítványozom, hogy még egy adóhiva­tali pénztárt méltóztassék felállítani. Indítvá­nyozom lovábbá ast, hogy az adóbefizetésekre a postacsekkrendszert a teljes vonalon megho­nosítani méltóztassék. Tájékoztatásai közlöm, hogy a kereseti adó befizetésére a szegedi városi adóhivatalnak van postac*ekkszámíá}a, viszont egyéb adókat és kincilári részesedést jelenleg postabefizetési lap­pal befizetni nem lehet. Nézetem szerint főleg ez okozza a mai kellemetlen állapotokat, mert éppen a közönség ek az a része, atieiy a na­gyobb adókat fizeti, szivesebben fizetne posta­bef zetési lap utján, mert igy gyorsan és min­den nehézség nélkül tudaa eleget tenni sdófi­zetási kötelezettségének. Ez az eljárás meg­könnyítené az adóhivatal működését is, mert a személyforgalomnak jelentékeny részétél meg­stabadu'ní. Tisztelttel kérem, hogy jelen in­dítványaimat a legközelebbi rendes lézgyülés elé terjeszteni méltóztassék". A fajvédők nem hagyják abba a részvényügyet (A Szeged budapesti tudósítójától.) A rész­vényűgy nem csökkent érdeklődéssel foglalkoz­tatja a politikumokat. A fajvédők különben is állandóan azt har goztatják, hogy nem hagyják abba a részvényügyet. Azt mondják, hogy ha Bethlen miniszterelnök erélyesen exportálná magát a részvényagyben, ugy a hsre élét egye­nesen ellene fordítják. A demokraták nyíltan kijelentik, hrgy nem érdekük a f jvédők támo­gatása. A szociáldemokrata párt pttsszive támo­gatja a fajvédőket az egész ügyben, a párton­kivüliek azonban nem és az ö távolmaradásuk erősíti a kormány táborát. Sokat beszélnek arról, hogy a kormány és pártjának tagjai a defenzív politika teréről áttérnek a támadó po­litikára. Feltűnést keit a fajvédők taktikázásának az érdekes fordulara, hogy Nagy Emil igazság­ügyminisztert .'iktatják Kijátszani Bethlen István gróf ellen. A szélső jobboldali estilap héifői számában egyenesen Nagy Emilt jelölte meg annak a férfiúnak, aki szerinte hivatva lenna az ország kormányzásának irányítását keiébe venni. Az estilap, amelynek tudvalevően ked­vencei a kurzus legszélsőségesebb politikusai között találhatók, aligha fejez ki őszine óhaj­tást. Nagy Emil küiönben nyilatkozik egy másik, kormánypári esti lapban és „T.ég a gonda­latát is elutasítja annak, mintha ö hajlandó volna olyan politikai szerepre, amely Bethlen vezető egyéniségét kikapcsolni akarná". A Máv. tarifaemelése. Vázsonyi Jenő, a Máv. volt elnökigazgatója a Máv. ujabb ttirífaemeléuéré! a következőképen nyilatkozott: — A legutóbbi tarifaemelés óta semmi bírt •cm kaptunk afelől, hogy a Máv. gazdálkodá­sban minő változások következtek be. A két­hetenkint, vagy havonkiat visszatérő tarifaemelés valóban nem jelent még a gazdálkodásban vál­tozást addig, amig lehetséges olyasva'ami, mint »milyenről annak idején a közgazdasági társu­latban előadott jelentésből értetCUük, hogy a Máv. Cseh-Szlovákiával szemben is többmillidtd valutadifferenciát fizeteit különböző fuvar- é; •eneiüijelszámoíásokbM k.foiyóla^. Ebből az államvasutak gazdá'kodá>ára és belső életére különös következtetéseket tehet levonni. A vUv. tárom hónap alatt va>utadiife;ei.ci*KDói volt kénytelen fizetni a cseh szlovák vasútinak annyit, mint amennyi az államvasutak egy havi összbevétele volt. Szükség van az államvu1 útnak gazdasági reformjára, amely a vezetésben levő személyváltozások nélkül el sem képzelhető. Az ország gazdasági taipraállitása csupán az állam­vasutak gazdasági megjavítása utján érhető el. — A parlamenti vizsgáló bizottság kiküldését a Máv. gazdálkodásának megvizsgálására már hosszabb id* óla sürgetem, ugy látszik azonban politikai okok eddig meggátolták a bizottságnak kiküldését. Az államvasutaknak most már hu­szonhárom milliárdra emelkedett defioitje talán mégis kiseé siettetni fogja ennek az ügynek dü őre vitelét. Sándor Pál a nsptkban a nemzetgyűlésen indítv ínyt jegyzett be, amelyben teljes részle­tességgel a Ház elé akarta hozni a Máv. lehe­tetlen gazdálkodásinak minden részié és. Az ujabb tarifaemeléssel kaps olatban Sándor Pál eítket mondotta: — Az uj tarifaemelés ténye igazo ása annak, mennyire időszetüen jegyeztem be a nemzet­gyűlési inditvényoflrfat, amelyb n a Máv. ügy­kezelésének megvizsgálására műszaki szakembe­rekkel kiegészítendő szűk parlamenti bizottság kiküldését indítványoztam azzal a rendeltetéssel, hogy a Máv. eddigi gazdálkodását megvizsgálja és jövó gazdálkodásának irányt szabjon. Ez a kérdés óriási hóid erővel bir, ez nem más, mint Magyarország büdzséjének kérdise, hiszen a költségvetés deficitjének 60 százaléka az állam­vasutakat terheli. Az a gazdálkodás, amely a Máv. körül tapasztalható, nem tűrhető tovább. A Gyáriparosok Országos Szövetsége, mint minden tarifaemelés alkalmával, ugy most is a ieghatáiozottabbsn állást foglal a Máv. pénz­ügyi egyensúlyának, a tarifának felemelése u ján való helyreállítása ellen. A gazdaközönség, amely már ismételten állíst foji-laK a Máv. folytonos tarifaemelése ellen, ; zintén aggodalommal tekint a vasúti tarifák ujabb felemelése elé. Az építkezési törvényjavaslatot 22-én tárgyalják. Ismertettük annak idején a TÉBE-ben tömö­rült bankok és a gyárvállalatok építkező akció­iát. Az ipitkezésaek már rövidesen meg kell koidődnio, előbb azonban a parlament letár­f. ya js az építkezésről szó'ó törvényjavaslatot. Az akcióréi a TÉBE vezetősége ezt a felvilá­gosítást cdta: __ * e«t rövid szü iCte után, alkal­•2 •'rt «ar tárgyalásra kerül az épitke­7é , r 'é •yjívjslat 8 mi is a parlament ifi* sz CjLt£ magat-'rtásunkat. Az ep ! <r níeiitss're megkezdídiK még az ősszel, a részletkérdéseket azonban a tető alá kerülő javaslat fogja lisztázni. Nagymértékbea megnehezíti a helyzetet, hogy az építkezések költségvetésének elkészítése és áz államnak a költségekhez való hozzájárulása még a hatos koroni alapján történt és azóta nagymértékben megdrágult a nyersanyag is. Ez azonban nem fogja megakadályozni az építkezést. Visszautasított adópénzek. A pénzügyminiszter valamennyi pénzügyigaz­gatósághaz a következő rendeletet intézte: „Tu­domásomra jutott, hagy egyes állampénztárak, városi adóhivatalok és községi elöljáróságok adóbefizetéseket különböző ürügyek alatt nem fogadnak el. Tekintettel arra az általános alap­elvre, bogy minden adófizetést el kell fogadni, meghagyom a pénzügyigazgatéságnak, hogy nyomatékkal figyelmeztesse az állampénztára­kat, hogy az adófizetéseket visszautasító köze­gek ellen a legszigorúbban fogok eljárni és kötelességszegésüket, mint legsúlyosabb szol­gálati vétséget fogom büntetni, illetve büntettetni. Az árdrágitási ankét. Csütörtökön lesz az árdrágitási ankét. Az árvizsgáló bizottság elnöke és a főkapitány is részt vesz az ankéton. Az előzetes vélemény az, hogy újra rendszeresíteni kell az árrazziikat. A repülőbizottság kötelezze a kereskedőket a beszerzési számlák bemutatására. Ma már az uzsora bíráskodás ismét visszanyerte hatáskörét. Az uzsorabiróságok működésének megkönnyíté­sére feltétlenül szükség van a repülőrazziák intézményének felujitására. Némi előleget kaptak a városi tisztviselők. (A Szeged tudisitójátél.) A torony alatt ma délelőtt „minden csöndes volt", csupán némi seeüdséggel tárgyalták a t sztviselők a polgár­mesternek azt az intézkedését, hogy jultusi, illetve augusztusi eddig még ki nem fizetett illetményedre némi előleget folyósítanak. A ,némi" előlegek kifizetését már tegnap meg­kezdték és ma délelőtt is fokozatosan folytat­ták, ugy hogy ma délben már alig volt valaki a vxroshá án, aki „némi" pénzt ne kapott volna. A kifizetést ugy kezdték meg, hogy először a kisebb fizetésüek jelentkezhettek a pénztárnál, majd fokozatosan a nagyobbak, jellemző a némi előlegekre, amelyek összegéről megtagadtak minden fel világosi ást, Scultéty főszámvevő mondata: — Már régen elköltöttem ... Mindenesetre örömmel fogadták a hírt és a pénzt a legtöbb helyen, mondván, ha már nem csurran, legalább csöppen. .. Gaál End e kul­turszenátor, amikor beállítottunk hozzá, minden más konmentár nélkül ezeket mondotta: — Nagy újság vap, pénzt koptam ... A tisztviselők körében természetesen végle­gesen nincsenek ezzel a móddal megelégedve, hangok hallatszottak, hogy fódozgatással nem lehet az egéíz ügyet elintézni. Illetékes helyen azonban kijelentették a Szeged munkatársa előtt, hogy az előlegkifizetéseket a következő napokban tovább fogják folytatni, abban a mértékben, amint azt a város pénztára meg­engedi. Minden attól függ, hogy az ujszegedi földárveréseken mennyi pénz fog befolyni, mert más jövedelemre nem számithat a következő napokban a város. Tudomásunk szerint ma délig mintegy 10 milliót fizettek ki a jxéml előleg"-ek cimén. Az előleg- kifizetéseket természetesen azonnal be fogják szüntetni, mihelyt megérkezik az állam kilátásba helyezett 7i százalékos köl­csöne, amikor a teljes juliusi, iletve augusztusi fizetéseket ki fogják fizetni, természetesen az előlegek levonásával. Ma délelőtt különben megjelent a városházán ismét a polgármester, azonban szabadságát most nem szakította meg, mivel amig a torony alatt tartózkodott, nem igen foglalkozott a város szekerével. A cuehek letartóztatták a magyar kő­vet nejét. A Prágai Magyar Hírlap irja, hogy a magyar követ nejét a cseh-szlovak határ át­lépésekor cseh határőrök elfogták és minden tiltakozás ellenére a losonci fogházba szállítot­ták, honnan csak hivatalos közbelépés után szabadult ki.

Next

/
Thumbnails
Contents