Szeged, 1923. augusztus (4. évfolyam, 172-197. szám)

1923-08-23 / 190. szám

SZEQBD — A Kállay-ligetnél árverezik «iár a ma­róétól földeket. Mintegy két hete mi den nap folyik az ujszegedi marostői földek árverése anélkül, hogy a földéhség valami ujabb inci­denst támasztana. Ma is folytatták az árverés1, ugy, hogy most már közvetlen a Kállay-liget mellett rlferülő földekre került a sor. A leg­kisebb ár 560 kg. bu a volt, mig a maximum 600 kiló. Holnapra izgalmasabb percekre van kilátás, mivel egy nagyobb földet fognak kala­pács alá bocátahi. Bokor Pál polgármester­helyettes szerint az árverések még a jövő hét elején is fognak tartani. — Lopják a herámitlapokat. Balogh Károly bejelentette a tanácsnak, hogy rövid idő óta szín e állandóan el-eltünedeznek a tej-, illetve kenyérp acon és a Kass-szálloda előtt lefekte­tett kerámitlapok. Javasolta, hogy fokozott vi­gyázatra kérjék fel a rendőrséget, valamint, hogy sürgősen javíttassák ki. meri azokra, különösen a piacokon nagy szükség van A tanács eiha­tározia, hogy a •erámittereket rövidesen ki­javíttatja, még pedg ugy, hogy az egyik hely­ről felszedik a lapokat és a m'sik helyen ki­egészítik az egész mezőt, mivel az uj lapok beszerzése jelenleg rengetegbe kerülne. Elhatá­rozták azt is, hogy ott, ahsnnan elviszik az egyes lapokat, aszfalttal fogják azt pötolni, mig a városnak módjában lesz uj kerámitlapokat vásárolni. — Parkettáncos volt a barátja. Budapesten a News fémáru ipari r.-t. igazgatósága feljelen­tést tett a rendőrségen, hogy körülbelül 30 í milliós h ánynak jöttek a nyon ára és a meg- \ ejtett házivizsgálai annak megállapítására í vezetett, hogy ez a sokmilliós ditferencia kö­rülbelül egy év óta támadt a pénztári tée'ek ! elkönyvelésénél. Kiderült, hogy a rendszeres sikka ztásokat Darvas Anna 23 éves pénztá- ! rosnő követte el, aki visszaélve az igazgatóság bizalmával, k»zel egy éven keresztül kisebb­nagyobb tételeket tamisan kinyvelt el ís ily módon mintegy 30—32 milliót sikkasztott el a News pénztárából. Dams Anna az elsikkasz­tott milliókat egy fiatal par*ettáncosra kötötte. A hölgy költőpénzzel is ellátta a fiatalembert, akt az utóbbi napokban átlag körülbelül száz­ezer koronát kapott napi kiadásai fedezésére. A főkapitányságon ma részletesen kihallgatták Darvas Annát, aki büné ségét beismerte. Elő­álliották a rendőrségen barátját, egy 26 éves parkettáncost is, aki szinten beismerie, hogy Darvas Anna sokat költött a lakásuk berende­zésére, ruh ra és ék?zervásá lásra és azt is be vallotta, hogy a leány őt anyagi tárogaiásban is részesítette. Azt azonban határozottan ta­gadta, i ©gy a pénz eredetéről tudott volna. Nem is sej'ette, fcogy a leány rezdszeresen sik­kaszt hivata'áb n, hanem abban a hiszemben volt, hogy a leány egy gazdag barátjától kap nagyobb összegeket. A rendőrségen őrizetbe vettek a sitkasz ó pénztárosnő?, a parkettáncost pedig, aki igazolta jóhiszeműségét, elbocsátot­ták a rendőrségről. Schwelger Ilonka tanulmányújáról haza­érkezet', műtermében készülnek ruhák, kabátok, kosztümök a legszebb kiviie ben. Jókai-u. 6. 502 — A honvédkórház ablahai. A legu'óbbi vihar nemcsak a földeken, különösen a szőlők­ben és kukoricákban végzett nagy pusztítást, hanem itt bent a városban is egyre-másra je­lentik a mérnöki hivatalnak, illetve a város tanácsának, hogy egyes épületek is szenvedtek kárt a szokatlan erősségű szél miatt. A belvá­rosi templom tornyának legfelső részét is le kel bontani, mert n ár annyira labilis, hogy még egy vihart nem élne túl. Tegnap Balogh Károly tanácsnok bejelentette a tanácsnak, hogy a honvédkórház ablakait majdnem kivétel nél­kül betörte a szél fs a k-Srhiz vezetősége kéri a tanácsot, hogy azukat haladéktalanul cs nál­tassa be. Az ablakok becs náltatása — mon­dotta Balogh Károly — múlhatatlanul szük­séges, már esik a betegek nyugalma, ilieve felgyógyulása szempontjából is Azonban a vá­ros tanácsa csak nem vál alha ja a költséget, mivel megállapítást nyert, hogy az összes ab­la*ok tárva-nyitva voltak és a kórház személy­zet: elmulasztotta becsukni azokat, amikor a vihar kezdődött. A tanács/ elhatározta, hoey visszaír a kórház vezetőségéhez, melyben ki­jelenti, hogy a károkat a kincstár tartozik vi­selni, mivel alkalmazottainak kötelességmulasz­tás 1 kétségtelenül megállapítást nyert. TŐZSDE A DaviaakBxpont árfolyamai. Valuták: Napolats 6*800. Font 87400-89800, Léva IttOO-16700, Dollár 193C0—19900,Fr. frank 1095-1131. Márka 033-S50. Lirs 825- 860, Osztrák korona 2680-2820, Lei 9»50- 9750, fctokoi 56800-59200, Sv. frank 3440-35ÍG, Kar. dinsi 19900-20700, Lengyel márka 820- 920, Holland forint 75IS-7750, Belga ír. S50—S85, Dán korona 3543-36M, Svéd korona 5065-524) Norvég korona 3130—3250. Devaáki Amsterdam 7510—775», Bukaresti 9000— 9700, Kooeaháp?. 3540 -36Í0. Krisztiánja 3130 - 3250 Londoai 8720Í—19600, Berlin 030-850, Olasz 820- 855 Párig 1080—111«, Príga 56800-59200, Stockholm 5065­5245 Svájc 3440—3560, Bécs 2680—282S, Belgrád 199S0­207S0. Newyork ISI#0-19700, Varsó 820—920. Szófis 16000—167S0, Brüssel 850- 885. A Szegedi Forgalmi Bank értékpapír- és deviza­megbizásokat gyorsan és jutányosán teljesít. 254 Zürichi tSsade. Nvltés: Berlin 0.0001, Hollandia 217.50, Newyork 552.75. London 2518, Páris 31.50, Milánó 23 85, Práea 16.17'|„ Budapest 0.03'/, Belgrád 5.77*jt, Bukarest 2.50, Varsó 0.0024, Bécs 0,0077'/*. Osztrák bélyegzett —. . Zürichi tárlat t Berlin 0.00011, Hollandia 217.75, Newyark 553.00, London 2517, Páris 31.55, Milánó 23.92'], Prági I6.I7'|, Budapest 0.03l/t Belgrád 5.77'|„ Bukarest 2.50 Szófia 475, Varsó 0.0024, Bécí 0.0077»|4 Osztrák bélyegzett -. . A Szegedi Rézmflveabank mindennemű tőzsdei megbízást a legpontosabban végez el. 17 YarménytŐMde« A mai terménytőzsdén az irány­zat továbbra is lanyha volt. Az egyes cikkek 25oo— 3ooo koronával olcsóbbodtak. Hivatalos árfolyamok . Buza 76 kg.-os tiszavidéki 74500—75Í00 egvéb 73500-74000, 79 kg.-os tisza­vidéki 75500-76000, egyéb 75000—75590, raza 44000— 46lXlt, takarmányárpa 53000- 55000, zab 60000-68*10. tenaeri 71000 -72000, reoce 1350—1425, korpa 37000- 38000. Értékpapírok vételét és eladását ís mindennemű tősadci BlCgbiaáaokat pontosan bonyolít It Károlyi-atcai Kroő-Bank 104 Károlyi-utca 2 ís Feketesas-utca 8, sarok. Telefon 9—78 ís 12—Sí. Az ADRIA biztosító társaság íőügynöksíge. mBNT É • EZÜST KORONáKVÜfl Ct, Felelős szerkesztő: LÖVIK KAROLY. Kiadó : „Szeged" lapkiadóvállalat r.-t Nyomja : Délmagyarország-nvotnda, Szeged Szeged, 1923 augusztus 23. APRÓHIRDETÉSEK QWtftl bármily mennyi­Ísögbeat, férfiruhát, fehér­neműt a legmagasabb ár­ban veszek. Weissenberg, ? Atttla-utca 8. aotio I Hirdet se n ebben a rovatban I Legmagasabb áron vé­szén üres üveget, tollat, bőrt, gyapjút, úgyszintén férfi és női ruhaneműt. Révész, Hági-udvar. 475 Brllllins ékszer, arany, eztiatbeváltás. Bizományi áruk eladása. Tóth, Köl­csey-utca 7. isi Bőrkabátok férfi és női, készen és méret után. Mikszáth Kálmán-u. és Mars-tér sarok. Bőr­ruhagyár. Telefon: 14—73, 5—24. m Varga Mihály ^SL Szeged Telefon 469. 22 Hradl-uíca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkötöző fonalak és háló gufirl aron kapható. Petykó Károly divatszücsüzlete Kelemen-utca 7. (Endrényi könyvkereskedés mellett) elvállal mindennemű szőrmejavitást és átalakítást. ggg Magyar Hirdető Iroda Szeged, Somogyi-utca II. Telefon 17-66. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz az összes fővárosi, szegedi és vidéki lapok részére. 205 Elvesztettem fekete börridikülőm a postától a hídig. Nagyon szépen kérem a jólelkű megtalálót, négy gyermekem egyedüli kenyérkeresője vagyok, hozza el nekem címemre, .. , ««••. , , uj tér5.fczám alá sl Marosan Milannenak. CEMENTCSERÉP cement- és mosaik-lapok, valamint az összes építkezési anyagok beszerezhetők 783 LANDESBERO cementárufjráriban Szeged. Bútorozott szobát különbejárattal, lehetőleg a Belvárosban keresek azonnali behurcolkodásra. Ajánlatokat >JÓ LAKÓ« jeligére a kiadóhivatalba kérek. ELADÓ ZONGORA elsőrangú gyártmány. Érdeklődhetni délután 2—4-ig Hullám­utca ö, I. em. 12. 494 Sveid exporthoz résztvevőket nagyobb tőkével keres helybeli kereskedelmi vállalat. Leveleket kérünk „SVEIC! FRANK" jeligére a kiadóba. 500 Elegáns jumperek, női és leánykagarniturák, keztyük, harisnyák és mindenféle kötött és szövöttjük Lusztig Imrénél POLOSKA kiirtására legbiztosabb a Franki-féle POcosKn-nncAc. A petéket is kipusztítja, bútorokon nyomot nem hagy. Kis üveg ÍOO* K. nagy üveg IS«0 K. Kapható egyedül rRHNKb ANTHD gyógyszer­tárában SZEGED, Felső város, Szent György-tér. Bizományi üzlet TÁBOR UTCA 5, SZ. m Elfogad bútorokat, porcellán tárgya­kat, poharakat, jókarban lévő női és férfiruhákat, fehérnemüeket, kézi­munkákat bizományi eladásra. ELADÓK: 325 hosszú, 30 széles, 2-50 magas uj bolti állvány, 2 méter hosszú, 50 cm. széles asztal. KERESEK: Máselóprést, sezlontakarót. vilá­gosat. HOFFMANNÉ 466 (Kállay Albert-utca) nőifodrász, maniciir és kozmetikai szalonja mától kezdve ismét egész nap nyitva. Fejmosás, hajmunkák, hajfestés, szemölcs- és hajszálirtás. Gyors és pontos kiszolgálás a leggyorsabban és legpon'os3bban közöl Önnel a Magyar Távirati Iroda szegedi fiókja Szeged, Somogyi-utc* 11. Telefon 17—60. A hivatalos értéktőzsde-nyitást 11 óra 45 perckor, tözsdezárlatot 13 óra 45 perckor bemondják Önnek telefonon; magánforgalmi jelenlések 1130-kor, 14 30-kor, 17-30-kor és 19 30 kor. Hivatalos deviza-jelentések Budapestről, Nt.wyorkból, Párisból, Zürichből, Berlinből és Prágából. Telefonjelentésekre előfizetéseket a nap min­den órájábangelfogadunk. Permanens szolgálat reggel 7-töl éjjel 1 éráig. Ifj. ZSEMBERI JÓZSEF ócskavas, fém- és palackkereskedő Szeged, Boldogasszony sugárut 4o. Telefon 15-24. Vagontételnélkedvezményes árajánlattal külön szolgálok. «s

Next

/
Thumbnails
Contents