Szeged, 1923. július (4. évfolyam, 146-171. szám)
1923-07-06 / 150. szám
SZEGED Szeged, 1923 ju-ius 6. Törvényjavaslat a liaztárak lsszoritására. A közélelmezési miniszter a mai napos magához hivatta a bndapesti nagy malmok vezetőjét és kÖ2Ölte, hogy nem hajlandó belenyugodni a gabona is lisitárak kitölti nagy eltérésekbe. Kifogásolja mindenekelőtt a közélelmezési miniszter, hogy mig külföldön csak 50 azázslékos eltérés van a gabona és lisztárak között, addig nálunk 80 százalékkai drágább a liszt a magyar gabonánál. Törhetetlen az is, hogy a k«nyérliszt csak 30 százalékkal olcsóbb a nullás lisztnél. A közélelmezési miniszter el van tökélve arra, hogy szikség esetén a nemzetgyilésen ffírgős törvényjavaslatot fog benyújtani, amely bintetö rendelkezéseket tartalmaz a lisztárak terén mutatkozó visszásságok ellen. A malmok 8 napos határidőt kapnak és ha addig nem redukálják árpolitikájukat, a törvényjavaslat benyújtása meg fog történni. Az állam M Százalékát kitelezl a bankéinak ezerazáz lakás épltéaénél. A népjóléti minisztérium, a pénzügyminisztérium illett kes osztálya és a GjOSz, valamint a TÉBE képviselői már hetek óta tárgyalnak 1100 lakás építéséről. A pénzügyi kormány hajiasdénak mutatkozik arra, hogy az építési költség 60 százalékát hitelezze. Az építtető bankok 50 évei belül kötelesek visszatéríteni az államnak a kölcsönt. Ebben a kérdésben sikerült már ujabb ellentétet áthidalni. Az állam ugyanis valorizált értékben akarja visszafizethetni a hitelezett öszszeget, mert ugy vélte, hogy ez az építtetés amúgy is kitűnő Üzlet a bankoknak, hiszen csak a költségek 40 százalékát viselik és kapnak érte állandó értékű objektumokat, amelyek a korona ingadozásától fflggetlenil mindig növekvő értéket jelentenek. Oly módon oldották meg a kérdést, hogy az állam nem valorizált értékben kopja vissza a kitcsint, viszont magasabb kamatot számit. Tizadeaipok. A tőzsdetanács julius 4-én Pleissig Sándor elnöklésével fllést tartott és kimoadta, hogy az értéktzléli leszámolásban bekövetkezett munkatorlódás következtében á tőzsdenapokat a következőképpen osztja be: Julius 8—19-ig a tőzsde s következő nspokon lesz nyitva: julius 9. hétfő, 11. csütörtök, 16. hétfő, 19. csütörtök. 220Ü0, Gazd. Gépgyár 7C800, Fegyver 400000, GaniDanub. 6775000, Ganz-VilL 680000, Gép- és Vasút 30000, Győrffy-Wolf 30000, Hotfher 72Ü00, Kaszab 33000, Kühne 34000, Láng 73000, Lipták 11000, Mág 2S000, Magy. Acél 71000, Magyar-Belga 6SOOO, Motorgyár 52000, Ólom 13500, Vegyipar 14500, Vajongyár 53000, Roessemann 40000, Schlick 58000, Schulier 30000, Teudloff-D. 35000, Wörner 13500, Chaudoir 82'JOO, üj Kühne > Ált. O. Légsz. 180000, Bárdi 9500. Baróti 9000, Bóni 3Í000, Brassói 173000, Chinoin 19700, Danica 55000, Égisz 14500, Izzó 1830C0, Textil 14000, Gyapjumosó 53000, Papíripar 19250, Részvénysör 83000, Szövő és kötő aSQOO, Spódium 08000, Temesi szesz 30500, Felten 230000, Fiumei rizs , Flóra 62000, Fővárosi sör 17000, Goldberger 39500, Gschwindt 127000, Haltenyésztő , Hungária Mütr. 156000, Juta 64000, Kábel , Karton 47000, Gróf Kegievics 8000, Keleti , Királyautó 5900. Királysőr 26000, Klotild 54000, Kőb. Polg. sör 125000, Ligetszanat. 15000, Cukoripar 950000, Lámpa 94000, Auer 65000, M. Kendet . Őstermelő 11901S, Ruggyanta , Részv. Szalámi íeÓCO, Vas. forgalmi 95c00, Marosv. Petr. 30000, Óceán 27000, Olajipar 52000, Phöbus 190000, Püspök 16500, Schwartzer 17Ü00, Szikra 45000, Uj Geargia , Stummer 550000, Telefon 48500, Temesi tör 31500, Pannónia , Török 9500, Turul 78000, Pamut 115000, Unió szinház 9000, Vm. mezőgazd. 29500, Vasm. Vili. , Vili. Pezsgő , Zagyvapálfai 32000, Mezőgazd. 285000, Klein és F. 18000, Általános Faip. (Merk) 9900, Fiumei cserző HOoO, Egy. Fa 24000, Fornérgyár 15750, Guttmann 118000, Hazai Fa 60000, Kőrösbányai 10500, Kronberger 18200, Lign Tröst 34030, Hitel Fa —, Eídő 78C0, Magyar Lloyd 18800,Malomsoky 9000, Nemzeti Fa S56C0, Naschitzi , Neuschl. L. 5750, Ófa 157310, Orsz. Fa —, Rézbányai 23000, Szlavónia 35000, Union des Usine 60001)0, Viktória but. 8200, Zabolai 40300, Zentai és R. 50000, Honi fa 10500,Magyar Amer. 15750,Adria 340C»0, Atlantica 38000, Levante 295U00, Bu: 17500, Miskolci 15000, Trust 52500, Békéscsabai gőz 22500, Szegedi Kender 115000, Diana 9^00, Krausz szesz 40500, Kunossv 11050, Nova 70000, M.-Német 12000, Törökszantmiklós 18000. A Atagypr Általános Takarékpénztár értékpapír és lievizamegbizásokat gyorsan és kulánsan teljesít. 115 IráMyiat. A mai tízsdén már eleinte a beérkezett nagy eladási megbizásak árlemorzsolódást eredméayeztek, amely a tézsdeidő későbbi folyamin lanyha tendenciában jutott kifejezésre. A gyengébb irányzat majdnem az összes éitékekbea kifejezésre jutott és 5—lo*|, árveszteséget eredményezett. Hozzájárult a gyengébb hangulat kialakulásához az is, hogy ma Bécsben nem I volt tőzsde és a magánforgalomból gyengébb hirek érkeztek. Zárlat felé és alacsonyabb árakra sok vevő jelentkezett és a piacárut felvstték. Az árveszteségek nagyrésze megtérült. Az irányzat igy tehát tartott maTŐZSDE S Davltakttipaat ártalyasaai. Vtlaták: Napoíeoa 296^6, Fwt 38945—40145, Lcvs löílO- 9000, Del.ár 8540—8840, FT. frank 512-532, Marka 58S-660t Lira 171.-391. Osztrák korona 1205-1305. Lei 4250-4«0, Siokol 25800—27000, Sv. frank 1480—1540, Kor. dinái SÍ 00-9500, Lengyel márka 7*0-82C, Holland forint 334))—3465, Belga fr. 430-450, Dán korona 1478 -1576, Svéd korona 2246 -2346, Narvíg korona 1373—1431 Devizák: Amsterdam 3345—3465, Bukaresi 4200— 4600, Kopenhága 1476—1576, KriszÜánia 1373-14S3, ü>ndon 38925-40125, Berlin 530-610,01aaz371-391, 9900, Newyork 8540-8840, 860J-980G, Bilissel 430-458 rad itt-ott, kieckb-nagyobb árveszteségekkel. A hangulat ennek hatása alatt a délelőtt folyamán tartózkodó volt és mind a spekuláció, mind a bankok az üzletben csak kis mértékben vettek részt. A kosztpénz továbbra is 7'/, és 4*/»V»-ig ment vissza. Zárlatkor a hangulat barátságos, a forgalom ellenben csekély, irányzat továbbra Is vontatott. A fzagaéi Kéznslvnabank mindennemű tőzsdei megbízást a legpontosabban végez el. ív TarnsénytSsaéo i A gabonában az irányzat kissé szilárdabb volt, az árak körülbelül looo koronával emelkedtek. Egyebekben változatlan. Hívatalas ártaiyamok: Buza 76 kg.-os tiszavidéki 42500—42750, egyéb 42080-42250, 78 kg.-os üszavidéki 42750-43500, egyéb 42250-43000, rozs 31800—31500, takarmányárpa 2fc00-30500, zab 39000—39500, tengeri 32000-32500, korpa 19000-19250. APRÓHIRDETÉSEK •lesé és jó cipőket elsőrendű anyagból készit Csipel cipész, Iskola-utca 18. 648 Oveget oarmily mennyiségben, férfiruhát, fehérneműt a legmagasabb árban veszek. Weissenberg, Attila-utca 8. 2«oo Bőrkabátok férfi és női, készen és méret után. Mikszáth Kálmán-u. és Mars-tér sarok. Bőrruhagyár. Telefon: 14—73, 5—24. íig Felelős szerkesztő: LÖVIK KÁROLY. Kiadó : .Szeged* lapkiadóvállalat r.-t Nyomja: Délmagyarország-nyomda, Szeged. ItlIillQ hlS l^-Ptl !4P életbe az Uj, tetemesen JUUUb I1U 1Ü-CI1 felemeli cigarettapapír-és cigarettahiively-adó, siessen tehát már most szükségletét megvásárolni 219 WElSZreiCE* MÓR cigarettahüvely és papír nagykereskedőnel Szeged, Tisza Lajos-körut, Püspökbazár épület, ki tudvalevőleg a legolcsóbban árusít. = KIFUTÓ FEC. VÉTETIK. ; Megvételre keresek 80 tő1 200 léerC'g kondensátiós lokomobilt használható, jó állapotban. Ajánlatok részletes leírással R E C O R D fatelepnek küldendők Sajka-utca 12. 2l7 Telefon 9—18 !atrbrkor- fiatalembert azonnal felveszünk. Express nemzetközi szállítmányozási r.-t. Kölcsey-utca 7. szám. (KáráSz-utca sarok.) 2U Varga Mihály gyárosnál Szeged Tetóftn 419. 22 Hradl-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkötöző fonalak és háló gutrl íren kayhalt. Egy teljesen uj szivógázmotoros cséplőgarnitura eladó. flDDIg" Műszaki Részvénytársaság „UilDlU Fióktelepe 896 Szeged, Tisza L-köruí 52. Telefon 7-54, ZSrichl tösséa. Nyitás: Berlin 0.0032, Hollandia —.—, Newyork 577. London 2630, Páris 34.25, Milaaá 25.10, Prága 17.42%, Bud*pmt O.tVU Belgrád 6.15, Bukarest 2.85, Varsé 0.0053, Béck 0.0081'/,, Osztrák bélyegzett —. . Zürichi zariat: Berlin 0.003, Hollandia 226.25, Nswyork 577.50, London 2629, Páris 33.80, Miláné 24.90 Prága 17.4U, Budapest O.flé1/,, Belgrád 6.15, Bukarsst 2.85 Szófia 5.80, Varsé 0.0053, Bécs 0.0081'/,, Osztrák bélyegzett —. . Értékpapírok i Angol-Magyar 33000, Hazai 59600, Agrárbank , Magyar-Hitel Iü3a00, Jelzálog Hitelbank 15000, Leszámítoló Bank 40000, Olasz Bank 1S100, Osztrák Hitel 74500, Salgó 264000, Rimamurányi 89Ű30, Közúti Vasút 21000, Városi Vasút 20500, Déli Vasút 4850U, Államvasút 232000, Anglóbank , Bosnyák Agrár 29000, iparbank , Földhitelbank 175000. Hermes 19000, Ingatlanbank 76000, Cseh bank 12C00, Forgalmi bank 28000, Keresk. Hitel 40800, Közp. Jelzálog 9500, Városi Bank 11500, Merkúr 9800, Nemz. 5. és Tak. 18000, Keresk. Bank 4I5S00, Belvárosi Tak. 17000, Lipótvárosi 8000, Egy. Bpest Főv. 50000, Kőbányai Tak. —, Magyar Alt Tak. 48000, M. Orsz. K. Tak. 61000, Pesti Hazai 825000, Első M. Bizt. , Fonciére 78000, Magyar-Francia , Jég 42000, Pannónia , Borsód-Miskolci 60000, Concordia 26000, E. Bp. Gőzm. 49000, Gisrella 30000, Hung. Gőzm, 34000, Kifálymalom 3JC0I, Viktória 90000, Trans. ianubia 31000, Union Gézm. .Beocsini 325CS0,Borsódi 116000, Lőrinci 33000, Cement 85000, Eszakmagyar , Szászvári 165000, Kohó 300000, István 25000, Kőb. Gőztégla . Drasche 85000, Magnesit 410000, Mas var Aszfalt 27000, M. Alt. Kőszén 85uÜÜ0, Kerámiai 45000, Nagybátonyi 65000, Újlaki 42000, Urikányi 425GoO, Athenaeum 96000, Franklin 220000, Glóbus 15250, Pallas 39500, Révay 30000, Coburg 27000, Csáky Özv. Máté Adolfné szül. Iritz Irma a legnagyobb csapástól ésszetörve jelenti, hogy a legjobb férj, a legjobb nagybácsi, vő, sógor és rokon MÁTÉ ADOLF áldásos, tevékeny életének 53-ik évében 17 évi boldog házasság után folyó hó 4-én rövid szenvedéssel a Mindenhatónak visszaadta drága lelkét. Temetése folyó hó 6-án, pénteken délután fél 5 órakor a szegedi izr. temető cintsrméből. Soha nem muló fájdalommal gyászolják: Özv. Iritz Vilmosné anyósa. Máté Sándor Máté Dénes Máté Tibor unokaöccsei, Máté Rózsi Iritz Béla Máté Ilonka sós°raunokahugaí. özv. Máté Ignátzné szül. Hirschl Irén Iritz Béiáné szül. Bárd Piroska sógornői. Külön villamoskocsi háromnegyed 4 órakor a Dugonics-térről indul.