Szeged, 1923. július (4. évfolyam, 146-171. szám)

1923-07-06 / 150. szám

Szegei, 1923 julius 6 Semmi. (A Szeged budapesti tudósítójától.) A buda­pesti főkapitányságon a legerélyesebb nyomo­zás folyik a Klub: kávéházi bomba ügyében, azonban sem tettes, sem más valami eredmény, akár egy kis nyom — nem mutatkozik. A rendőrségen ugyan még mindig bíznak, de né­hol már hallatszik a holtpont szó. Az ügyről egyébként Marinovich Jenő főka­pitány a következő érdekes nyilatkozatot tette: —'Tény az, hogy a nyomozás megindítása­kor mindazokat előállítottuk, akiknek neve sze­repelt annakidején a Britanniások között, az első Klub kávéházi merényletnél, majd pedig a nyugatmagyarországi felkeléssel kapcsolatban ismertük szereplésüket, de ezek az előállítások semmiféle eredményt nem hoztak. Azt reméllük ugyanis, hogy a lakásukon megtartott házkuta­tások majd olyan fegyvereket, esetleg elrejtett robbanóanyagokat, kézigránátokat fognak elő­hozni, melyekkel igazolni tudjuk, hogy nekik is szerepük van a legújabb Klub-kávéházi me­rényletben. Körülbelül hetven házkutatást tar­tottunk, minden egyes olyan egyén lakásán, aki az elmúlt évek bűncselekményeiben gyanúba jött, de egyetlen helyen sem találtunk semmi gyanúsat, semmi olyat, amivel igazolni lehetne, hogy az illetőnek szerepe volt a mostani me­rényletnél. — Ugyancsak az eléálliiott fiatalemberek egytől-egyig igazolták alibijüket, még pedig oly pontosan, hogy nem volt módunkban eze­ket az embereket alibi igazolásuk és eredmény­telen házkutatások u'án továbbra is a rendör­ségen tartani. Igaz az, hogy egy általános in­tézkedés készült, amivel ezektől az emberektől megtisztítjuk teljesen a fővárost, a toloncházba visszük őket és valamennyiüket clioloncoljuk Budapestről, azonban ez az általános intézke­dés se volt kivihető, éppen annál az érdekes körülménynél fogva, hogy az őrizetbe vett em­berek, akik annakidején kftlönféle bűncselek­ményekkel, britanniás eseményekkel és Kiab­kávéházi támadásokkal voltak vádolva, éppen zsidó cégeknél vannak alkalmazásban, ahol a cégek tulajdonosai és vezetői szerint a lehető legrendesebben látják el munkájukat, ellenük semmiféle kifogást emelni nem lehet, ugy hogy nekünk nincs módunkban őket Budapestről el­távolítani. — Mi azt hittük ugyanig, amikor ezeket az embereket előállítottuk, hogy valamennyien be­jelentett lakás és foglalkozás nélküli közveszé­lyes egyének. Azóta sikerült ennek ellenkező­jéről meggyőződnünk s hogy jóutra térésük után ne vonjuk el őket munkájuktól, kénytele­nek voltunk valamennyiüket szabadlábra he­lyezni, annál is inkább, miután alibijük igazo­lása után semmiféle gyanú nem volt Velük szemben. — A Klub-kávéházi merénylet ügyében, saj­nos, csak egy nyom van a rendőrség kezében és ezen az egy nyomon kell haladni. Ez a nyom annak a kereskedőnek az előadása, aki­nek, amikor eiksgyta a kávéházat, azt mon­dották, hogy: — Mlzlis vagy, zsidói — Ez a vallomás nem először kerül aiost nyilvánosságra. A kereskedő ált*l adott két személyleírás alapján tegnap és ma laikadat­lanul kerestük a két még gyanúsítható fiatal­embert, abbó a körb'l, ahonnan az eddigi, de most elbocsátott őrízeteseket eléállitottuk. Van ugyanis néhány oly személyleirásunk volt bri­tanniásokról, nyugatmagyarorsrági felkelőkről és klubkávéházi támadások egykori szereplőiről, amelyek megfelelnek az imént emiitett két uj személyleirásnak. Lehet, hogy ezeket az embe­reket már ma előállíthatjuk, de nincs kizárva, hogy nakik sem lesz semmi közük az egész bűncselekményhez és csak véletlenség, hogy bizonyos személyleirások hasonlítanak egy­máshoz. — Csodálatos, hogy az egymillió koronás jutalomnak nincs hatása. — Mint az első bombamerényleteknél, ugy most sem jelentkeznek komoly besúgók, akik­nek adatai valóban értékesek volnáaak. Való­színű, hegy a tettesek anyagilag jól el vannak látva, társaságuk csak pír emberből áll és ez a néhány ember egymillióért nem árulja el egymást. — Minden híreszteléssel szemben fenn kell tartanom, hogy a nyomozás erélyesen folyik, SZEGED hogy eredményt nem tudunk felmutatni, az nem rajtuik múlik, hanem azon a körülményen, hogy egyetlenegy olyan tanúvallomást sem kaptunk, amelynek pozitív adatain el lehetne jutaunk a tettesekhez. Tékát a főkapitány mindent elmondott, csak valami hiányzik a nyilatkozatából. Es ezt a valamit várja most minden ember Magyarországon A rendőrség nyomoz. Eredmény — semmi. Gyilkossági kisértet a Boszorkányszigeíen. (4 Szeged tudósítójától) Ma délelőtt néhány perccel 11 óra ulán telefonon jelentetek a kerületi kapitányság bűnügyi osztályának, hogy a Boszorkánysziget alsó részén a bokrok között egy 40—50 év körüli asszony fekszik eszmélet­lenül több sebből vérezve. A rendőrség azonnal értesitette a mentőket, akik egynegyed 12 óra után már a helyszínen is voltak. Nyomban azután rendőri bizotiság érkezett ki a Boszor­bányszigetre, amely aiennal megkezdte a nyo­mozást. A nyomozás első perceiben megállapították, hogy gyilkossági kísérlettel állanak szemben. Az asszony homlokán és halántékán tompa tárgytól eredő hat hatalmas vérző seb látszott, melyekből egyrészt arra lehet következtetni, hogy a gyilkosság nem sokkal 11 óra előtt történt, másrészt kétségtelenül megállapítható, hogy kapával, vagy ehhez hasonló súlyos tárgy­gyal ütötték főbe az asszonyt.. A tüzetesebb vizsgálatnál kitűnt, hogy nemcsak az agyon vannak vérző sebek, hanem a karokon a ruha alatt is. Az asszony ruházata több helyen össze volt szaggatva, amely heves dulakodásra enged következtetni. Mig a mentők az asszonyt autón beszállították a közkórházba, a rendőri bizottság tovább folytatta a nyomozást, most arra terjesz­tették ki, hogy nem forog e fent a rablógyil­kosság esete? Semmi nyom azonban nem mu­Hadiözvegyek fölkelése a talkozott, ami ezt a feltevést megerősítette volna. A legvalószínűbb, hogy a napszámban dolgozó asszonyt valamelyik ismerőse, a jelek szerint haragosa, támadta meg. A detektívek munkája a déli és a délutáni órákban arra terjeszkedett ki, hogy egyrészt kihallgassa a Boszorkány­szigeten dolgozó napszámosokat, másrészt kétségtelenül megállapítsa a megtámadott asz­szony személyazonosságát. Ez a munka azonban nem vezetett eredményre, miután az olt dolgozó napszámosok semmi felvilágosítást sem tudlak adni a gyilkossági kísérletre vonatkozólag. A délutáni órákban döntő fordulat állott be a nyomozásban, amennyiben a közkórház telefonon értesítette dr. Schön Károly rendőrfogalmazót, a központi ügyelet vezetőjét, hogy jelentkezett egy fiatal fiu, aki az eszméletlen állapotban levő asszonyban kétségtelenül felismerte édesanyját. Ezek szerint a megtámadott asszony Vér Jó­zsefné 45 éves Halász-utca 9. szám alatt lakó napszámosnővel azonos. A detektívek ezután a lakására mentek ki, kihallgatták összes ismerőseit és a házbeiieket, azonban az éjjeli órákig semmi pozitív nyomot nem találtak, amelyből a gyilkosság tettesére lehetne következtetni. Vér Józsefnél a délutáni órákban megoperál­ták, áilapota aggasztó, teljesen eszméletlen álla­potban fekszik. Kihallgatni még nem lehetett. (A Szeged tudósítójától.) Éppen befejeződött a tanácsülés, a tanácsurak már fel is keltek a zö!d asztal mellől, amikor felpattant a tanács­terem ajiaja és zsibongó asszonycsapat özön­lött be raja. A polgármester tekintete ij?dien rebbent a harcos amazonok felé, nagy veszélyt rejteti váratlan megjelenésükben. Menekülni sze­retett volna, de az asszonycsapat elzárt min­den kijárást és széles gyűrűben fogta körül a polgármester segélyét. — Nagyságos méltóságos ur, — kezdte egy aiacsony pirosképü menyecske.az orációt, való­színűleg ő lett volna a szónok, de szava bele­veszett a feltörő nagy zsibongásba. Mi&den asszony egyszerre beszélt. A hátulállók pisszeg­tek és törekedtek előre. A nagy hangzavarból néhány szó kihallatszott: Hadiözvegyek va­gyunk . . . főorvos ur . . , hatósági liszt . . . orvosi bizonyítvány ... de a szavak közötti összefüggést nem igen találta meg a polgár­mester. Végre az előiálió's belátták, hegy a nagy beszédtől senki sem értheti meg a szót, hirtelen elhallgattak és a hallgatás átragadt az egész depuíációra. — Hát mi a baj — kérdeüe a polgármester, megragadva a kedvező aikalmui —, de csak egy beszéljen egyszerre, mert különben Ítélet­napig sem érthetjük meg egymást. Mondja ei a panaszt msga lelkem — simogatta meg a piros­képű menyecske vállá*. — Az a boj kérem — mondta a menyecske gyorsan, mintha a'.től félt volna, hogy ismét fel­támad a zsibongás és nem íesz ideje befejezni a mondókáját —, hogy a Gyuritza főorvos ur elzavart bennünket, amikor vizsgálatra mentünk hozzá. Azt mondta, hog >aia!ok vagyunk, meg egészségesek, menjünk t olgozni, mert nekünk nem jár az a hadiliszt, wgy minek hijják. Pe­dig mi hadiözvegyek és hadiárvák vagyunk, már mint a gyerökök az árvák ás. az orvosi bizo­nyítvány nélkül nem adja ki a közélelmezési a lisztet. — Ha már neköm-nem is adnak lisztet, leg­alább a három kis gyerökömiu-k adjanak — fűzte a szót tovább egy másik hadiözvegy —, én a magamét csak mögkeresöu, val :hogy, de a gye­rököknek már nem tudok ölebet keresni. Erre aztán ismét felviharzott, az acszony­csapat. Az egyszerre beszédtől még a falon lógó csillár üvegburái is összekocódtak. Mindenki panaszkodott. — Az én uram hetvenötszázaiékos rokkant, nem tud az keresni — siránkozott az egyik — és engöm is elzavartak. lisztért. — Én meg nem hagyhatom odahaza a ki­csikéket. Végre ismét elcsöndesült a hangulat. A vö­rösre sitt asszonyszemek várakozva tekintettek a polgármesterre, aki még mindig nem látta tisz­tán a helyzetei. — Lássák asszonyok, azért kellene minden­kinek megtanulni a vászoncsinálást, otthon dol­gozhatnának és valamennyien milliomosok len­nének. Erre újból nekieredt a szózápor. — Én jelentkeztem a zsákszftvőbe — mon­dotta valaki —, de nem vettek föl, azt mondták, hogy öreg vagyok. — Az a baj gyökere — vigasztalta később a polgármester a már-már sírásra hajló asszo­nyokat —, hogy elvesztettük a háborút, nincs fegyver a kezűnkbe és ütnek bennünket azok, akik nem ejtették el a fegyvert. Az állam a legnagyobb koldus, koldusabb, mint akármelyi­künk. Ezért rostálja meg minden évben az el­táíaiidókai. Az id'n már csak a hadirokkantak, had.özvegyek és hadiárvák kapnak hatósági lisztet, de jövőre falán már senki sem kap. Hi­nitn várjanak egy kicsit, majd utánanézek előbb, hogy hol itt a hiba. Az asszonyok erre már utat engedtek az aj­tóig és a polgármester így bemehetett a szobá­jába. Az asszony-depuiácíó pedig csöadben vá­rakozott. A torokszorongató keserűség vissza­tükröződött az arcokon, de azért c>ak suttogva panaszkodtak egymás közélt. Ha egyik-másik bánata hangosabb széban tört elő, a többiek rögtön lepisszegték. A polgármester ott a szomszédos szobában telefonon felhívta dr. Gyuritza Sándor egészség­ügyi főtanácsost, az ügyeletes tiszti orvost és érdeklődött a hadiözvegyek panasza iránt. Dr. Gyuritza elmondotta, hogy az asszonyok csa­pata teijesCh váratlanul rohanta meg az elöljá­róság! ügyosztály és a HADRÖA által kiáliitott igazolványokkal. Előzőleg semmiféle utasítást nem kapóit és igy nem vizsgálta meg őket és ezért nem írhatta alá az igazolványok záradé­kát. Ez a záradék a tiszti orvos aláírásával azt igazolná, hogy a hatóiági lisztellátást igénylő hadiözvegyek és hadirokkantak részben, vagy egészben keresetkáptclenek. A polgármester ez­uián m3gához kérette Grój Győzőt, a közélel­mezési hivatal lisztosztályának a vezetőjét, aki­től megtudta, hogy a keresetképes és kereső hadiözvegyek és hadirokkantak nem vehetők fel a rendelet értelmében az ellátandók névjegyzé­kébe, de a tizenhat éven aluli és kereselnélkűlí

Next

/
Thumbnails
Contents