Szeged, 1923. június (4. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-13 / 131. szám

4 SZBQBD Sz eged, 1923 junius 180 Uj síünnapoh a tőzsdén. A tőzsdetanács igazgatósági bizottsága folyó hó 12-én ü ést tartott és elhatározta, hogy a folyó hó 13-ra összehív* ndó tanácsülésnek javasolni fcgja, hogy e hét csütörtökén és a jövő hét keddjén az értéküzlet forgalmát kivételesen szüneteltesse. Erre az inténzkedésre a bizottság felfogása sze­rint azért van szükség, mert az óriási Ü2leti forgalom mellett sem a zsirótagok, sem a zsiró nem tudták lebonyolítani az üzletet. Csakis ezzel az intézkedéssel lehet a kasszanap betar­tását biztosítani. A háború előtti francia követelések. A fe ülvizsgáló és kiegyenlítő hivatal (Budapest, IV, Deák Fererc-utca 1., III. em.) felhívja az érdekelt magyar állampolgárokat, hogv Francia­országban fennílló, úgynevezett háboiu előtti követeléseiket, valamint Franciaországban a béke­szerződés rendelkezése alapján zár alá vett egyéb vagyontárgyaikat négy hét alatt a fent­emliiett hivatalnál jelentsék be. A bejelentés céljára nyomtatványok készültek, amelyeket a hivatal dijtahnul bocsát az érdekeltek rendel­kezésére. Julius elsején életbelép a mejőgazdrságl munbisiörvény. A földmivelést gyí miniszter rendeletet adott ki, melynek élteimében a mező­gazdasági munkások munkaerejének jogosulatlan kihasználásának meggáifásáról fzóló 1923. évi XXV. t.-c. julius 1-én lép életbe. A miniszter egyszersmind külön rendeletben megállapította a gazdasági munkabéi megáll? ptó bizottságok szervezeti, eljárási és ügyviteli szabályait. Londcnbtn négyszeresen túljegyezték az Ofztták lölcíönt. Az osztrák kölcsön jegyzése Londor ban 55 millió font sterlinget eredmé­nyezett, vapyis a kölcsönt négyszeresen túl­jegyezték. A newyorki jegyzés is sikerrel járt, a bankt k a teljes összeget átvették és egy óra múlva magasabb árfolyamon keresték a köl­csönt. Dr. Zimmerman, a népszövetség főmeg­bzotija J. P. Morgantól azt a távirati értesítést kapta, hogy az osztrák kölcsön áifolyama a rewyorli lőzsdén fgy ponttal magasabban áll, mint a kibocsátáskor. Bor pite. A svájci szállítások már megkez­dődtek és ilyen tételekre vonatkozólag a hajós­vá lalatok olcsóbb díjazásokat állapitoltak meg, ugy hogy Passauig, illetve Regensburgig ol­cscbban lehet szállítani és ezek a tételek ez­után onnan Svájcba keiülnek. Belföldön Kecs­ktmét vidékén jó közepes a termeskilátás. Árak nagyban 10 százalékos boroknál ICO— 120 korona Között ingadoznak. A nagyobb szőlősgazdák azonban mtg mindig tartózkod­nak az eladásoktól. Györgyös lörnyékén ter­méskilátásaink kedvezőek. A kereslet megcsap­pant. Árak 10 foltos boroknál 110—120, 11 fokos 140—150 korona, az eladók tartózkodnak, mivel magasabb árakat remélnek. Hevesmegyé­ben a kínálat nagyobb. Kereslet nincs, az el­adások csak apróbb tételekben történnek. Árak : 10 fokos borodéi 100—110 l<orona között in­g doznak. Eger vidékén általánosságban na­gyobb molykárokat jelenlenek. A terméskilátás azoi b:-n elég kedvező. A kínálat nagyobb, mint a kereslet. Tiz fokos ber ára 120—130 korona. TŐZSDE i" .1 A Devlxafcflspoot árfolyamai. Valuták'. Napoleon 22100, Font 2826Ü-28960, Léva 7CC0-7250. Dollár 6120- 6295, Fr. frank 399—411, Márka 800- 845, Lira 284—296, Osztrák korona 860- 905, Lei 3150-3400, Szokol 18250—18900, Sv. frank 1105—1140, Kor. dinár 6850—7050, Lengyel márkái 960—1C40, Holland forint 2399- 2469, Belga fr. 339—351, Dán korona 1087-1122, Svéd korona 1628-1688, Norvég korona 1025—1060. Devizák: Amsterdam 2399—2469, Bukarest 3100— 3350, Koper.hága 1087-1122, Krisztiánja 1025—1060, Undon 28240-28940, Berlin 750—795, Olasz 284-296, Páris 394—406, Pr*ga 18250—18950, Stockholm 1628— 1688 Svájc 1100-1135, Bécs 860-905, Belgrád 6800— 7050, Newyork 6120-6295, Varsó 960—1040, Szófia 7000—7250. Brüssel 339-351. • Zürichi zárlat i Berlin 0.006750,Hollandia 218.10,New </ork 556.50. London 2568, Páris 35.75, Milánó 25.82, Prága 16.60, Budapest 0.081/„ Belgrád 6.20, Bukarest Szófia 6 35, Varsó 0.0087, Bécs 0.007825, Oszirák áélycffzett —. . Europradio. Értékpapírok i Angol-Magyar 11300, Hazai 17000, Agrárbank 85CC, Magyar-Hitel 73c00, Jelzálog Hitelbank 7300, Leszámítoló Bank 9950, Olasz Bank 56C0, Osztrák Hitel 34(00, Salgó 137500, Rimamurányi 36500, Közúti Vasút 10500, Városi Vasút 12900, Déli Vasút 27500,Állam­APROHIRDETESEK vasút 128000, Anglóbank , Bosnyák Agrár 6800, ipar­bank 13000, Hermes 5503, Ingatlanbank 45500, Forgalmi Bank 5750,Keresk. Hitel 19000, Földhitelbank 50000, Közp. Jelzálog 3150, Városi Bank 2950, Merkúr 4100, Nemz. B. és Tak. 5500, Keresk. Bank 123000, Cseh bank 3700, Bel­városi Tak. 4700, Lipótvárosi 2800, Egy. Bpest Föv. 15000, Kőbányai Tak. -, Magyar Alt Tak 18000, M. Orsz. K. Tak. 17000, Pesti Hazai 2 íOÜOO, Első M. Bizt 85000, Fonciére 61000, Magyar-Francia 35000, Jég 15000, Pannó­nia 130000, Borsód-Miskolci 29500, Concordta 10000, E. Bp. Gőzm. 7COOO, Gizella 14000, Hung. Gőzm, 37000, Királymalom , Viktória 48000, Transdanubia 11300, Union Gőzm. .Beocsini 225í 00, Borsódi 650C0, Lőrinci 28000, Cement 53000, Északmagyar , Szászvári 87000, Kohó 145000, István 14000, Kőb. Gőz­tégla 35000, Drasche 605C0, Magnesit 378000, Magvai Aszfalt 2U000, M. Alt. Kőszén 490000, Kerámiai 38000, Nagybátonyi , Újlaki 30000, Urikanyi 26iCoO, Athe­naeum 46000, Franklin 90000, Glóbus 8600, Pallas 23500, Révay 14500, Coburg 17000, Csáky i3950, Gazd. Gépgyár 49000, Fegyver 325000, Ganz-Danub. 3400000, Ganz-Vili. 405000, Gép- és Vasút 215c9, Gyöiffy-W®lf 22030, Kaszab 2CG00, Kühne 26500, Láng 64000, Lipták 6650, Mág 27í.00, Magy. Acél 600o0, Magyar-Belga 49500, Motor­gyár 27000, Ólom 7400, Vegyipai 15500, Vagongyár 35750, Koessemann 30000, Schlick 39250, Schulier 27000, Teud­loff-D. 25000, Wőrner 9800, Hoffher 55000, Alt. O. Légsz, 80C00, Bárdi 51C0, Baróti 5350, Bóni 25500, Brassói 125000, Chinoin 14010, Danica 25000, Égisz 6000, Izzó 119000, Textil 5900, Gyapjumoso 26000, Papíripar 11500, Részvénysör 580C0, Szövö kötő 16500, Spódium 52000, Temesi szesz 26500, Felten 185000, Fiumei rizs 500000, Flóra 400C 0, Fővárosi sör 11800, Goldberger 25500, Gschwindt 82000, Haltenyésztő 5500, Hungária Mütr, 92C00, Juta 45000, Kábel 40COCO, Karton 47000, Keglevics 35t 0, Királyautó 3150, Királysör 16000, Keleti I80OO, Klotild 26250, Kőb. Polg. sör 90000, Ligetszanat. 7300, Cukoripar 600000, Lámpa E6000, Auer 420C0, M. Kender 28500, Őstermelő 80000, Ruggyanta 52C00, Részv. Szalámi 10C00, Vas. forgalmi 61(00,Marosv. Petr. 26200, Óceán 13750, Olajipar 31000, Phöbus 16600, Püspöki 11500, Schwartzer 14000, Szikra 37000, Uj Georgia , Stummer 375010, Telefon 47750, Temesi sör 21000, Pan­nónia 8000, Török 13500, Turul 16500, Pamut 76000, Unió szinház 5400, Vm. mezőgazd. 4700, Vasm. Vili 12000, Vili. Pezsgő 8000, Zagyvapálfai 24500, Mező­gazd. 212C00, Klein és F. 10500, Általános Faip. (Merk) 2950, Fiumei cserző 4100, Egyes. Fa 3950, Fornérgyár 7650, Guttmann , Hazai Fa 43000, Kőrösbányai 2750, Kronberger 6150, Lign. Tröst 16030, Hitel Fa , Erdő 2700, Magyar Lloyd 4900, Malomsoky 4300, Nem­zeti Fa 49000, Naschitzi , Neuschl. L. 2200, Ofa 83C00, Orsz. Fa —, Rézbányai 13500, Szlavónia 15800, Union des Usine 315000, Viktória but. 4600, Zabolai 37750, Zentai és R. , Honi fa , Magyar Amer, 7900, Adria 140000, Atlantica 30250, Levante 165000, Bur 9200, Miskolci 9750, Trust 33500, Békéscsabai gőz 14000, Szegedi Kender 85000, Diana 3650, Krausz szesz 28500, Kunossy 4800, Nova 34500, M.-Német , .Törökszp-ntmiklós 70C0, Mefter 103000. A Szegedi Kéztnflveabank mindennemű tőzsdei megbízást a legpontosabban végez el. 17 Irányxat. A korona alacsony zürichi jegyzése rend­kívüli szilárdságot eredményezett a mai tőzsdén és már nyitáskor a középpapirok piacáról kiindulva, jelen­tős áremelkedések mutatkoztak az egész tőzsdén. A hause mozgalom áthúzódott a nehéz ériékekre, ahol 20, sőt 31%-08 nyereségek voltak. A bankértékekben a forgatóm megcsappant, a kereslet az ipari értékek piacára vonult, különösen a bánya és téglagyári rész­vények piacára. Élénk forgalom mellett lendüleles üzlet fejlődött ki az úgynevezett valulapapirokban és Állam­vasutat, Naschitzit, Brassóit, Rimát élénken vásárolták. Az újonnan bejegyzett értékek ma is élénk érdeklődés tárgyai voltak és ugy a spekuláció, mint a nagyközön­ség nagy tételeket vett fel a piacról. A MFTR, Inter­rexim a tőzsdeidő első felében erőteljesen megszilár­dultak. később azonban a magasabb árfolyamokra sok áru mutatkozott bennük, ugy hogy zárlat felé vesztet­tek árnivójukból. Általában azonban a zárlati árfolya­mok jól meghaladták a legutolsó tőzsdenap zárlati kurzusait. Kissé megmozdult a vaspiac is, ahol főleg Ganz-Danubius emelkedett rendkívüli mértékben, itt-ott mutatkozott viharos szilárdság, azonban nem vált álta­lánossá és egyes értékek teljesen elhanyagoltak marad­tak. Zárlatkor az irányzat továbbra is szilárd, a for­galom élénk, a kosztpénz 4—4V»*/#. A Magyar Általános Tak«réfcpénxtár értékpapír ás devizamegbizásokat gyorsan és kulánsan teljesít, m Terménytőzsde 1 A mai tőzsdén búzában és ten­geriben volt üzlet, egyebekben a forgalom csendes. A buza tegnaphoz mérten 1000 koronával drágult. Drágult a tengeri szintén 1C00 koronával. Hivatalos árfolyamok: Buza 76 kg.-os tiszavidéki 28750-29000, egyéb 28500-28750, 78 kg.-os tiszavidéki 29250—295C0, egyéb 29300—29250, rozs 19250—19500, takarmányárpa 16000—16500, zab 2C000—20500, tengeri 20000-21000, korpa 8800-9200. Felelős szerkesztő: LÖVIK KÁROLY. Kiadó : „Szeged" lapkiadóvállalat r.-t. Nyomja: Délmagyarország-nyomda, Szeged. D V • i • k • f legmagasabb áron vesz. Úgyszintén férfi és női ruhaneműt, tollat, bőrt és gyapjút. Révész, Hagi udvarban. 8«fi Konyha zománcedé. nyek. felszerelesek gyö­nyörű választékban Szántó­nál, Bérház, hatósági hus­csarnok mellett. 903 9tf«S*t bármily mennyi­ségben, férfiruhát, fehér­neműt a legmagasabb ár­ban veszek. Weissenberg, Attila-utca 8. 2000 Társat keresek már meglévő < rszágos ingatlan­forgalmi irodahoz, ki tőké­jével részt venne. Levelet a kiadóba „Biztoskeiyér" jeligére. 12 r«hér szájra. Fontos közölni valóm van, az át­adott címemre kérem irjon. Május 28. 56 Eladó egv 12 személyes szép ebédlőszerviz éz egy fűszeres szekrény, Szücs­utca 10, az udvarban. 54 Eladói Egyjókarban lévő lathatatlan irásu „Reming­ton" irógép. Szűcs-utca 50, emelet. 53 Bútorozott szoba külön be­járattal Kölcsey-utca 11, II. emelet, ajtó I, azonnal elfoglalható. 55 Szántó Lajos gépraktára elsőrendű zománcedények, háztartási, tisztogatási esz­közök üzlete Korzó Mozi­házban. 505 Gimnáziumi vizsgákra előkészítek és korrepetálok. Cim a kiadóhivatalban. 38 Kereskedők figyelmébe! Bármilyen áruért cserébe is kárpitos munkát készítek príma Vivitelben, valamint javításokat vállalok. kárpitos, Kossuth Lajos-sugárut 6. sz. Balogh Telefon: 12—03. soe Vágott ponly és harcsa szerdán és pén'eken minden fajta kizárólag tiszai halak állandóan mélyen leszállított áron kaphatók 850 a Rudolf-té:i halcsarr okban. Telefon 14—6^. KASSZAKULCSOK a postán elveszttk. Megtaláló i:Iö jutalom el enében a rendőrségnél vagy a postafőnökségnél adja le. 59 minden időben, bármilyen mennyiségben kapható 60 Hűtőház és Elelmiszerszáilitő Rt. Szeged, Ilona-utca 16 (Rókus). Telefon 9-25. POLOSKA ffiSSK " r legbiztosabb a Franki-féle 725b ^^ pocosKn-nncAc. A petéket is kipusztítja, bútorokon nyomot nem hagy. 1 üveg 250 K, nagy üveg 450 K. Kapható egyedül rRANKC TI* G gyógyszer­tárában SZEGED, Felsőváros, Szent György-tér. OLCSÓ TŰZIFA Most érkezett 10 vagon tűzifa készletünket 300 koronával a maximális áron alul árusítjuk. vállalat 47 DX7/~*nDr\ tűzifa és szénbeszerzési KCtUKU Sajka-utca 12. nátn perf&lf mérlegképes könyvelő IIIIHI IIIIIMI Ml I IWIIIIII I IIMI llllllllllllllllll II azonnali belépésre kerestetik. Ajánlatok „1923" jeligére e lap kiadóhivatalába küldendők. 45 Bőrkabátok férfi és női, készen és méret után. Mikszáth Kálmán-u. és Mars-tér sarok. Bőr­ruhagyár. Telefon: 14-73, 5-24. 878 SíSíégü száraz aprított fa jután>«DS árban kapható nArrTCi/ RMT7cr tűzifa és szénkereskedőnél, 877 IPOLlLl/llC. flWirmljl Rákóczi-tér, Török-utca l|a. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents