Szeged, 1923. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-20 / 113. szám
SZE 0 ED Szeged, 1923 május 20. KÖNYVEK Löw Immánuel száz beszéde. Löw Immánuelnek, a ludományos körökben európ:s»erte becsült nevü szegedi főrabbinak 44 önálló munkáját sorolja fel cim szerint Szinnyei: Magyar irók élete és munkái cimü irodalmi lexikona, 1874-től 1900 ig. Azóta majdnem egy negyed század telt el termékeny munkásságban, amely egész kis könyvtárra növelte a régi nemes értelemben vett polihisztor pap müveit. A szorosan vett tudományos munkák azok, amelyek a külföld biblia-kutatói e őtt tekintélyt szereztek számára s megőrzik nevét á jövendőnek is, — a magyar kultura szempontjából és különösen szegedi szempontból azonban legbecsesebben beszédei, amelyek közül a legtöbb a szegedi zsinagógában hangzott el közel ptven esztendő alatt. Löw Immánuel már 1874-ben mondott beköszöntő beszédében méltó utódjánax Ígérkezett apjának, a -hires szónoknak és hamarosan elsőrangú mesterévé lett a szónoki beszédnek, ennek a nagymultu műfajnak, amelyet a mi korunk kivetkőz'etetí régi méltóságából és lelörpííétt a maga színvonalára. Nem a szónokok száma fogyott meg, hanem a szónoklás művészei fogylak el, akiknél az alkalmiság maradandó értekü gondoatok hordozója volt s a gondolatok mindig irodalmi formába' öltöztek. A klasszikus szónoklatnak ez a jellemzése teljesen ráillik Löw Immánuelre, akirrek beszédeiben az egyházi ember méltótágával a historikus tudáta, a filozófus mélysége s a költő érzelmes pátosza találkozik, mindenek fölött bedig a tiszta rt agyar nyel/nek olyan művészi keresse, amelyhez foghatót nem sokat ismerünk. Ha még ehhez hoz.átesszük, hogy nem volt a magyar nemzeti életnek egyetlen rezdülése, nem volt a Imának gyásza, vapy öröme olyan, amelynek Löw Immáauel kifejezést ne adott volna a szószékről, akkor érthe ő az a méltánylás, amellyel a sajtó Löw Imminuel legutolsó könyvét, 1900 tói 1922-ig mondott fczáz bsfezédének Schvarcz Jenő kiadásában megjdent gyűjteményét fogadta. Hármas be osztásával — Haza, Hit, Holtak — olyan ez a hatalmas könyv, mint egy háromfiókos ozekrény, amely egy tisz'a és gazdag léiek kincseivel van megrakva. A magyar élet legjobbjainak hősöknek, államférfiaknak, Íróknak, tudósoknak finom jellemrajzai mellett különösen sok szegedi helytörténeti vonatkozást találunk a könyvben, amelynek minden szakasza elénk állitja a sokat próbáit és sokat megért, sokat megpróbáltatott és mindig igaznak találtatott, mindent megériő és mindig ryilt szavú Löv Immánuel markáns egyéniségét. pezsgői, bort, likőrt és mindennemű tsetttejeáruf legelőnyösebben vásárolhat a Kárász-Biifféhen Tulajdonos: Gulyás Gyula. Telefon: 6—64. 769 Magas arérí veszek aranyat, ezüs öt, bri liánst, régi ékszereket és mülárgyakat. Meghívásokat elfogadok. Deutsch Imre, Széchenyi-tér 9. H • 101 mérték utáni e legelegánsabbak. Üzlet: Petőfi-utca 8. Kass mögött. A franciák ujabb csapatokat küldenek a Ruhr-vidékre. A francia kormány a Matin értesülése szerint elhatározta, hogy ujabb katonai csapatokat küld a Ruhr-vidékre. Az olt álló katonaságot az ország belsejéből körülbelül 15-20.000 főnyi legénységgel szándékoznak a legközelebbi napokban szaporitani. Londonban híre jár, hogy Németország 2—3 héten belül uj javaslatokat terjeszt elő. Jól értesült körökben azt tartják, hogy Németország ajánlatainak el kell érniök legalább is a 40 milliárd aranymárkát. — Bibits Mihály és Kosztolányi Dezső megérkezett 8<igcdre. Ma este 8 órakor több fővárosi iró és ujságiró kíséretében megérkezett Szegedre Babits Mihály és neje, valamint Kosztolányi De??ő, akik tudvalevőleg a vasárnapi Juhász- maiinén szerepelnek felölvágásaikkal. A fővárosi vendegeket a szegedi újságírók f^gadtá* az állomáson, ahonnan a város fogasain a Kass-szállób< hajtattak. Innen a j vendegek Juhász Gyula Ipar utc3 13. szám S alatti lakására men ek, ahol nagyon Kedves j meglepe;és érte őket. A szegedi munkásdalárda j ugyanis este fél 10 órakor szerenádot adott a jubiláló költőnek, majd átadták Juhász Gyulá- \ nak a munkásság ajándékát: Csokonai összes müveit, a leguj-bb, teljes kiadásban. A költő meghatva köszönte meg munkások e kedves \ figyelmességé: es ajándékát. Juhász Qyula 25 éves jubileum ünnepsége holnap délelőtt 11 , órakor kezdődik a Belvárosi Muziban, amelynek programját a következőképen áilitották j össze: A matinét Móra Ferenc vezeti be ho*z- \ Bzabb előadás keretében. Utána Babits Mihály megemiékezésft olvassa fel, majd R. Étsy Emília Juhász-verseket szaval, Kosztolányi Dezső Juhász Gyula költői működését méltatja, végül Juhász Gyula zárja 1? a matiné programját. E/után az üdvözlések következnek. Az Otthon Irók és Hírlapírók Kőre" nevében dr. Szalay József kerületi főkapitány, a „Pátria" és a Magyarság képviseletében Miklós Je ;ő, a Magyarországi Újságírók Egyesülete nevében Tölgyes GyulB, a Szegcdi Újságírók Egyesülete nevében pedig Móra Ferenc üdvözli a jubiláló költőt — A romtemplom márvány reliefjei. A tanác* fzombati ülésén elhatározta, hogy a fogadalmi templom hátsó szentélyének öt márványreliefjét még sem készíttetik el, még a reliefek giptzmodeiljét sem, mert nagyon sokba kerülne. A pénz pedig magához az építkezéshez is kevés. Schiller I. Aranyozott áruk, templom-, palotadíszletek és képkeretipar, Iskola-utca 14. 782 Olcsó fürdőkádak, gyermek- éj ülőkádak Fogel Edénél, Takaréktár-utca 8. tss — A tizennegyedik árumintavásár megnyitása. Ma délelőtt nyitotta meg Horthy Miklós kormányzó a városligeti Iparcsarrok helyiségében a XIV. A unintavásárt. A vásár megnyitásán képviseltette magát a newyorki amerikai kereskedelmi kamara, a bukaresti és trieszti kereskedelmi kamarák, sőt olasz és francia kereskedő is volt jelen. A csehszlovák kereskedelmi minisztérium hivatalosan képviseltette magát. A román kereskedelmi minisztérium is hivatalos megbízottat küldött. A kormányzó az üdvözlésre rövid beszédben válaszolt. A sormányzó ezután sze nleutra indult a váiár helyiségében, ahol az Á:urnint«vá ár vezetös< - e ié szé öi Fischer Emil kormányfötsnácsus kaiauzo' •. Vízvezetéket berendez, javit, át alaki: Fekete Nándor, Kossuth L.-sugárut 25. Tel. 10-72. 5a Francia parfümök, legfinomabb szappanok legolcsóbbak a Kék Csillag melletti Belvárosi lllatszertárban. Gyönyö'ü antiü és modern vitrinek állandóan vannak raktáron Szalay m ik re kedvben, Gizella-tér. Mindennemű gépjavltáat, villany- és gázszerelést legpontosabban készit Havas mérnők, Fodor-utca 2. Telefon 17—79. 743 Kállay dr. JogisxemináriatiiA Pallavicini-Htc* 3 alatt fo&ad esés* cp Telefon 8G z>,n — Indokolorlanul drága a péksütemény. Az árvizsgáló bizottság legutóbbi ülésén i«mét foglalkozott a péksütemények árával. Megállapították, hogy Szegeden jóval grágább a péksütemény, mint a fővárosban. A bizottság 8z ipartestület közbenjárását kéri, hogy a pékek a liszt- és búzaárak csökkenésével arányosan szállitsik le a péksütemények árát is. Abban az esetben, ha a felszólítás eredménytelen maradna, a bizottság szigorú irányárakat állapit meg ismét. A Dizottság tagjai azt is tapasztalták, hogy a szegedi piacon lényegesen drágább a tejfel, mint Bud-pesten. A nyomozókat utasították, hogy kísérjék figyelemmel a tejfelárakat és ahol indokolatlan drágítást tapasztalnak és a figyelmeztetés is eredménytelen marad, tegyenek feljelentést az uzsorabirósőgnál. A fehérnemütisztitók legújabb áremelését felülbírálás végeit kiadták az illetékes albizottságnak. — Felmentették Fényes Lászlót a rendő i felügyelet fclól. A mult esztendei nemzetgyűlési vá'amlásükon Fényes László a pétervásári kerületben lépett H, de Jieve»megye alispánja nem engedte megjelenni kerületében a forradalom alatt Mnuskött mngatartasa miatt. E$yuital pedig internálási eljárást is indított ellene. Rak vs/ky belügyminiszter az internálást rendőri felügyelet alá való helyezésre váltoitaita át és Fényes László a mult év szeptember 7 óta egyetlen vendéglő kivételével sehol sem jelenhetett meg. A riikor tegnap a tolonchásfca ment rendes heti jelentkezésre, ott bözöliék vele, hogy a belügyminiszter a rendőri felügyelet alól rendeletileg felmentetle. Fátyol- és mouslin-harisnyáh minden színben a pünkösdi ünnepekre kiválóan olcsó áron Lampel és Hegyinél. Telefon 14—03. „Napsugár" vagyonmentő vásár (Belvárosi óvoda) pünkösd első napján esti 8 óráig marad csak nyitva. Nyakkendőket készit és javit legszebb kivitelben Sándor Ibolya, Mérei utca 7., I. em. 4ss — A legújabb faárak. A faírmegállapitó bizottság ismét felemelte a tüzifaárakat. Vagontételekben mérlegeletleniil Szegrd-állomáson átvéve : hasábos 271.loo, dorong 257.6oo korona; mérlegelve 279.ooo, illetve 265.000 korona. A telepen métermázsáakint a hasábos fa 3295, a dorong 3í3o, a vágott fa 379o, loo kilónál kisebb tételekben 385o korona. Ölenkint (16.5 métermázsa) hasáb 54.350, dorong 51.64o, puha fa 26.o5o, zsindelyvég 27.6oo korona. Ezek az uj árak csak kedden lépnek érvénybe. N5I kalapok legszebbek, legolcsóbbak Fazekas Nővéreknél, Iskola-utca 18. fSi Mielőtt megválna brilliáns, arany és ezüst értéktárgyaitól, 'orduljon bizalommal Millhoffer ékszerészhez (Kárász-u. 2.) ahol a legmagasabb árban értékesítheti 813 Gobelinek és brokádok érkeztek a legszebb mintákban és vételkötelezettség nélkül megtekinthetők Mülhoffer Albert kárpitosnál, Bástya-u. 9. Telefon 10-14. Gyermefctrtfco és fürdőöltönyök feltűnően olcsó áron Lampel és Hegyinél. Telefon 14-03. A LEGSZEBB TAVASZI ÚJDONSÁGOK GRENADIN, RUHAVÁSZNAK, SELYMEK MINDEN SZINBEM, FOULLARDOK, SZÖVETEK i a legnagyobb választékban WIGNER TESTVÉREKNÉL KÁRÁSZ-UTCA 10. SZÁM -m magyar bajnok csapat barátságos mérkőzése Pünkösd hétfőjén délután tél 6 órai kezdettel £3 SklK«siá!yán. (f Hamburg—Berlin—Wien—Budapest—Passau—Bukarest KÖlCSey-utCZa és »> - X P te ül K^d f Kárász- uto sarok. " . , „ „ . Szlovákia és Jugoszláviába. Kagyfuvarüzem. Beraktározás. Sürgönyeim: Fxpressptd Magyarországon. nemzetközi szállítmányozási rt. Tömegfuvarozás. Napszám fogatok egyezség szerint.