Szeged, 1923. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-08 / 103. szám
Szegeti, 1923 május 8. SZBOBD — Ismét megölt a villamos egy gyermeket. Még el sem felejtettük a Jókai-utcai szerencsétlenséget, már ismét egy borzalmas villamoselgázolásról kell beszámolnunk. A 37. sz. villamoskocsi vasárnap délután egy órakar a Boldogasszony-sugárut és Liliom-utca sarkán háláira gázolta Bogdán Margitka két éves kisleányt, Bogdán Gusztáv elektrotechnikus gyermekét. A Boldogasszony-sugárut nem forgalmas útvonal s igy a szerencsétlenség oka — mint ezt a vallomások is megerősítik — csak az lehetett, hogy Battancs Antal kocsivezető menetközben hátrafelé beszélgetett és nem vette észre a sínek felé szaladó kisleányt. Igy történt meg az elgázolás a sugárut 20. számú háza előtt. A vezető hibája annyival bizonyosabb, mert még a szerencsétlenség megtörténte után sem vette észre az elgázolást, hanem tovább vitte a kocsit egészen a nagy állomásig. A borzalmasan összetört kisleányt a járókelők által kirendelt mentők szállították be a közkórházba, ahol egy fél óra múlva meghalt. A rendőrség részéről dr. Árvay Ferenc rendőrfogalmazó foganatosította a kihallgatásokat. A kocsivezető vallomását az ügyészségnek adják át, amely valószínűleg ugy a vezető, mint a •villamostársaság ellen vádat emel gondatlanságból okozott emberölés miatt. — A Petőfi Sándor-sugáruton is garázdálkodott tegnap a villamos. A 71. számú ház előtt reggel 7 órakor Berkli Flórián bérkocsiját ütötte el a villamos, amely a konflison ülő kocsist, azonkívül Ábrahám Szilvesztert és két kisfiát könnyebben megsebesitette. A vizsgálat megindult. Mindennemű gépjavítást, villany- és gázszerelést .legpontosabban készit Havas mérnök, Fodor-utca 2. Teleton 17—79. 743 Ékőzerkészités, órajaviiás (csak zsebórák) Fischer Testvéreknél, Kárász-utca 10 Telefon: Igazg. 455. Komó MOE! Telefon: Pénztár 1185. Kedden, május 8 án A német filmgyártás remeke! Charolals grófja Dráma a renaissance idejéből 7 felvonásban. A főszerepben: Éva May és Ferdinánd von Altén. A BÁNAT Eredeti japán szinmü. A főszerepben: Honakó világhírű japán színésznő. Azonkívül: Dráma a vad nyugaton Amerikai életkép. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. Munkások Altalános Fogyasztási Szövetkezete Telefon 120. Szeged. Telefon 120. T. tagjaink figyelmét felhívjuk, hogy fűszer-, temény-, rőfös-, rövidáru és cipöszükségleteit még mindig legolcsóbban nálunk szerezhetik be. — Tüzhalálra Ítélt milliók. Amikor még önálló köztársaság volt ez a poros levegőjű tiszaparti metropolis a francia megszállás idejében, akkor bocsátott ki a város tizenkétmillió névértékű városi pénztárjegyet, hogy a veszedelmes pénzhiányon enyhítsen valamiképen. Azóta elmúlt vagy négy esztendő, sokan talán a színére sem emlékeznek már, lassankint valamennyi visszaszivárgott a város pénztárába, ahonnan a javsdalmi hivatal egyik pinceodujába került az egész tömeg és ott várta türelmesen sorsát, amely a nemes magisztrátus hétfői vészülésén ime beteljesedett. A vész-tanács kérlelhetetlen szigorral tüzhalálra itélte az emlékezetes tizenkét milliót, csupán százhuszonháromezer korona névértékűnek kegyelmezett meg. Ezt a százhttszonháromezer korona névértékű tíz, husz és ötven koronást a javadalmi hivatal válogatta ki a tizenkét millióból, mert.a viszontagságos évek vasfoga megkímélte őket és elegánsan, frissen, simán érték meg az ítélet napját. A kegyelem azonban nem fakadt önzetlenségből. A tanács-birák holmi gyüjlőszenvedélyre spekuláltak. A megkegyelmezett városi bankókat hét lakat alá zárják és megvárják, amig felmegy az ázsiójuk. A többi pedig később megállapítandó napon és órában kérlelhetetlenül a gőzfürdő izzó kazánjába vettetik. Francia parfümök, legfinomabb szappanok legolcsóbbak a Kék Csillag melletti Belvárosi lllatszertárban. Olcsó fürdőkádak Feketénél. Telefon 10-72. 335a — Szerencsés szerencsétlenség. Várkonyi Ferenc Árpád-utca 13. szám alatti menekült igazgató-tanító hétéves fia, Sándor tegnap délután 6 órakor kiesett a második emeleti lakásuk ablakából. A biztos haláltól az első emeleti folyosó mentette meg a gyermeket, akit kétoldali koponyarepedéssel szállítottak be a klinikára. Az orvosok bíznak a felépülésében. Kovácsné gyermekruha szalonja Szeged, Várutca 4. ízléses leányka- és fiu-kabátok, ruhák, matrózruhák különleges k szitése. Kállay dr. foglsiemlnárlama PallaTlcinl-ntca 3 alatt fogad cgéss nap. Telefon 89. zss „A zuhapást deflációs politikával feltartani többé nem lehet." Ereky Károly vasárnap folyamán egy igen érdekes nyilatkozatot tett a mai pénzügyi viszonyokról és a deflációs politikáról, melyben többek között a következőket mondotta: — Pénzünk leromlása elérkezett ahhoz a stádiumhoz, amikor a deflációs politika nem segit. A zuhanást deflációs politikával feltartani többé nem lehet. Most már nyilvánvaló, hogy a mértéktelen drágaságnak a deflációs politika nem keréktötője é3 a pénzériéklés nem quantitás szerint megy. Minden cikk az aranyparitás felé tör. Ha bankjegyet nem adna az állam, a cserekereskedelemben jutna ez kifejezésre. A deflációs politika csődje feltartózhatatlan. Ezen az uton nem jutnak el a pénzügyi konszolidációk állásáig. Szerintem a teljes infláció rémének, mely Ausztria és Németország példájából maradt reánk, egyetlen javítását szolgálja, áttérés a valorizált hitelnyújtásra és a valorizált vagyongyűjtésre. Ma, amikor a magyar korona naprólnapra romlik és az Á'lami Jegyintézet által kibocsátott bank jegymennyiség a 100 milliárdot meghaladja, az összes betétek 50 milliárdra rúgnak, tehát a mostani betétállomány ahelyett, hogy nyolcszorosa lenne a 100 millliárdnak, csupán a felét teszi ki. Mig a pénz romlik, dőreség vagyongyűjtésről beszélni. A hitelnyújtás mai módja pedig rettenetes helyzetbe hozza a termelőt. Egyedül kizárólag a Jegyintézet papírpénze a hitelnyújtás alapja, a betétek és a tőkék ebből a gazdasági funkcióból kikapcsolódtak. A hitelnyújtás mai következményei és egyoldalú módszere maga után vonja az összes termelő kategóriák romlását. Látjuk ezt a mezőgazdasági hitel kérdésénél. Minél tovább tart a mai állapot, annál nagyobb vehemenciával fogják követelni az egyensúlyozását azok, akiknek hiteigénye jogosan megindokolt. Ennek a pénzügyi politikának következménye, hogy az ország nagy része a korona leromlását kívánja. A folyton romló korona mellett minden hitelt olcsóbban fizethetnek vissza. Amikor a vagyongyűjtés lehetetlen, a hitelnyújtás egyetlen forrása a bankjegyprés. Valamennyi iermelő a korona leromlására kénytelen spekulálni. Nincs kilátás többé a politikai elvekkel ellenállni az inflációnak. Egyetlen megoldásnak marad az aranyra bazirozott hitelnyújtás és a vagyonszerzés lehetősége. Szabad sertéskiviíel. A bécsi osztrák-magyar kereskedelmi kamara közli, hogy a magyar földmüvelésügyi minisztériumban a sertéskivitel szabályzatainak reformján dolgoznak, ami lényegében a kivitel szabaddá tételét jelenti. Eszerint augusztus 1-íői kezdve a sertéskivitel az egész gazdasági esztendőn át meg lesz engedve. A havonkénti kiviteli kontingenst a budapesti felhajtás fogja megszabni. A magyar kormány Ausztriára való tekintettel számos hönnyebbséget léptetett életbe az élelmiszer kivitel terén. A tojás kiviteli illetékét 4 koronáról 3-ra szállították le. A nullás liszt kivitelét q kint az eddigi 65 kg. helyett 40 kg.-ban, a rozsliszt kiviteli illetékét pedig az eddigi 40 helyett 20 kg-ban állapította meg. A magyar földmüvelésügyi minisztérium a burgonya export terén is számos könnyebbséget léptet életbe. TŐZSDE A Devicakóspont árfolyamai. Valuták: Napoleoo 19000, Font 24125-24725, Léva 3950-4150, Dollár 5230—5380, Fr. frank 353-363. Márka 1600-1803, Lira 259 -269, Osztrák korona 740—770, Lei 2550 -2750. Szokol 15459-16050, Sv. frank 950-980, Kor. dinár 5500—5700, Lengyel márka 1200—1320, Holland forint 2037-2097, Belga fr. 301-311, Dán korona 973-1073, Svéd korona 1387-1437, Norvég korona 884—914. Devizák: Amsterdam 2037—2097, Bukarest 2550—2750,Kopenhága 973-1073, Krisztiánia 884 -914 London 241S0—247ÜÜ, Berlin 1500-1700,01aiz254—264. Páris 348-358, Frága 15450—16050, Stockholm 11S7— 1437, Svájc 943-970, Bécs 740—770, Belgrád 5500— 5700, Newyork 5210-5360, Varsó 1200—1320. Szófia 3950-4150, Brüssel 301-311. Zflrichl tőxsde. Nyitás: Berlin 0.01»/„ Hollandia —.—, Newyork 554, London 2564, PJSJ s 36.95, Milánó 27.02'/,, Brüssel -., Prága 16.42%, Budapest 0.10«/.. Belgrád 5.85, Bukarest —.-, Varsó 0.0115, Bécs 0.0078, Osztrák bélyegzett 0.0078. (Cosmographique.) Zürichi zárlat: Berlin 0.0150, Hollandia 216 75 Newyork 554.00, London 2563, Páris 36.90, Milánó' 27 0n Prága 16.42V, Budapest 0.10«/„ Belgrád 5.85, Bukarest -, Szófia 4.20, Varsó 0.0115, Bécs 0.0078, Osztrák bélyegzett —. . A Magyar Általános Takarékpénztár értákpanír és devizamegbizásokat gyorsan és kulánsan teljesíTiM Értékpapírok t Angol-Magyar 6600, Hazai 9300 Agrárbank --, Magyar-Hitel 42000, Jelzálog Hitelbank 4400, Leszámítoló Bank 7500, Olasz Bank 3025 Osztrák Hitel 15900, Salgó 146000, Rimamurányi 28000 Közúti Vasút 6250, Városi Vasút 6000, Déli Vasút 150 U Államvasút 103500, Anglóbank , Bosnyák Agrár 520Ü iparbank 5500, Hermes 2700,Ingatlanbank 32ü00.ForeaImi Bank 3650, Keresk. Hitel 6500, Földhitelbank 33500 Közn Jelzálog 1500, Városi Bank 1650, Merkúr 2350 Nemz. B és Tak. 3800, Keresk. Bank ,Cseh bank 2350 Bel Tak. 4450, Lipótvárosi lOoO Egy. Bpest Főv. 8500, Kőbányai Tak. —, Magyar Alt. Tak. 13500, M Orsz K. Tak. 8400, Pesti Hazai 61u00, Első M. Bizt 330000* Fonciére 16500, Magyar-Francia , Jég 6500 Parwíl nia 40000, Borsód-Miskolci 15750, Concordia 12vrT E. Bp. Gőzm. 42500, Gizella 89o0, Hung Gőzm 18500, Királymaion, 9700, Viktória 34500, TransdanubTa , Union Gőzm. , Beocsini 135100 Borsódi 375m Lőrinci 18000, Cement , Eszákma^ar - ' Szászvári 68000, Kohó 100000, István 8809, Köb Gőz' tégla 20500. Drasche 42030, Magnesit 2850TO MuS Aszfalt 8500, M. Alt. Kőszén 344000, Kerámiai Sf Nagybátonyi 15500, Újlaki 21000, Urikányi 2033o0 AtheJ naeum 26500, Franklin 420CB, Glóbus §500 Pallastfiann" Révay , Coburg 14300, Csáky 9i00. Gazd. GéS 35000, Fegyver 237000, Ganz-Daníb. 2350000^Ganí-VM 262000, Gép- és Vasút 15750, Győrffy-Wolf 180W taszah 16000, Kühne 22COO, Láng 41000, Lipták 4950 Mág LEGMAGASABB ÁRÉRT VÁSÁROL F I S C •S i/S w JÓZSEF ÉKSZERÉSZ, KARÁSZ-U. IO. KORZÓ-KÁVÉHÁZ MELLETT