Szeged, 1923. április (4. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-18 / 87. szám
SZEGED kat szavazott meg a nagy célra és azt annak rendje és módja szerint be is fi efle a helybeli sótiszfségnél, a nyugtatványt pedig a Nagy m. m. Helyiartó tanácsnak alázattal fe!küldetett. Pest vármegye közönsége azonban hálásan fogadta ezt az adományt is, az 1837 junius 14-én tartott közgyűlésből köszönőlevél érkezett Szegedre és a tanács ennek a levélnek a Választott Községgel (Közgyűlés) való közlését rendelte el. Magyar László. Az angol költségvetés 775 milliárdos feleslege. Baldwin angol kincstári kancellár nia délu'án nyújtotta be az alsóházban a költségvetést. Az uj köl'ségvetési év kiadásai 816 millió font sterlinget tesznek ki, a bevételek pedig a mai adóalapon számúvá 852 millió font sterlinget fognak kitenni, ugy hogy 36 millió font sterling felesleg mutatkozik. A kancellár kijelentette, hogy belátja az adókulcs leszállít\ ának szükségességét és javasolja, hogy a belföldi forgalomban a csomagszállítás p stadiját jelentékenyen szállítsák le. Ugyancsak leszállítják a külföldi levelek viteldiját, a telefondijat és a söradót, mely utóbbi lehe'ővé tenné annak kicsibeni eladását. Az édesített italok és az almabor adóját eltörlik. . A költségvetéssel kapcsolatban a kancellár újból kitért az elmúlt pénzügyi évre, megjegyezvén, hogy annak tartama alatt az állam helyzete javult, ugy hogy végeredményben 101 millió font sterling felesleggel zárult, ami teljes egészében az adósságok törlesztésére fordíttatott. A mult évben elért nagy felesleg abból származott, hogy a kiadásokat csökkentenék, amelyek egymagukban 97 millió megtakarítást tüntettek fel az előirányzatíal szemben. Az állam külső adóssága a mult évről 1090 millióról 1155 millióra emelkedett, azonban ez az emelkedés te!;es magyarázatot nyer az amerikai adósság három éven át hátralékban maradt kamata révén. Tényleg azonban az adósság kb. 290 millió font sterl nggel csökkent. Baldwin kincstári kancellár beterjesztett költségvetése nemcsak a parlamentben, hanem a sajtóban is kedvező fogad atásra talált A lapok szerint Baldwin javaslata igazolá-ára szogál annak a politikának, melyet Nagybritannia pénzügyi t<5ren a háború alatt és a háború u án folytatott. Általában örömmel látják, ho^y az a sul os adóteher, melyet a polgárok viseltek, végre meghoda gyümölc ét és a kiacstári kancellárnak módjában áll 34 millió font serting adót elengedni és a folyó évi jövedelmekből 48 millió font sterlinget adósság törlesztésére fordítani. Szeged, 1923 április 18. Ipartelepnek alkalmas nagy saiokietek kis házzal, köru'on belül, viz, villany bevezetve, 6 millió 8oo ezerért. Belvárosi családi ház. Kálvária utca 24. szánni beköilözhetö lakással 7 mi'iióért, kedvező fizetési feltételek mellett. Belvárosi üzlet berendezéssel szép portállal, i miiiiő 500 ezerért, fővonalon hatalnrs emeletes saroknáz berendezett fflszerflzlettel -t szobás lakással, pékséggel, viz, villany, telefon stb. ára 1U rnlitió, alkalmi MK7C;P o ságos közvetítő irovétel és megvehető I1CC.I.K Uájában SZEGEDEN, Bástya-ulca 19. Kultúrpalotánál. Telefon 17—5" 45Egy budapesti érdekeltség át akarja venni a színházat (A Szeged tudósítójától.) A torony alatt ismét nyugtalan szelek fújdogálnak. A városi tisztviselők körében nő az elégedetlenség és ennek az elégedetlenségnek uj tápot adott a tanács héifői határozata, ameliyel — most már végérvényesen — megtagadta a fölemelt rendkívüli segélyek előlegként! kiutalását. A tanács természetesen a r. j óban keresi a hibát azon az elapon, hogy az újságok — a tisztviselők érdekest védték, amikor regisztrálták a tanács határozatát é3 ezze! olajat ömöltek a tűzre. A valóságban pedig ugy áll a dolog, hogy a város alkalmazóijai ma sem kapnak és valószínűleg május elsején sem kapnak egy fillérrel sem töob fizetést, mint amennyit három hónappal ezelőtt kap ák, amikor a megélhetés aránytalanul olcsóbb volt még, mint most. A helyzet kilatástalsn^ága izgatja te^át a kedélyeket és a sajtó csak hivatáBát teljesití, amikor a ké;dás rendezésé! sürgeti. A pogármester egyébként kedden délelőtt rendkivüi ülésre hívta egybe a tanács ragjait. A rendkivüli tanácEü!ésnek csak az első két p-rce volt nyilvános, amikor az állami jegyinlézellől kért hatvanmillió koronás folyószámla hittl ügyét tá gyaliak. De annak a Jelentéktelen és egyáltalában nem rendkivüli ügynek az elintézésé után a polgármester közölte az újságÍrókkal, hogy moit pedig négyszem közé való kérdések megtárgyalása következik, tehát a nyilvánosság — fölösleges. Hogy nirői volt szó a zárt ajtók mögölt, azt sz ülés után sem árulta el a polgármester és i^y c upán kombinálhatunk. A legnagyobb valószínűség azt a feltevést támoga ja, hogy a zárt ülés tárgya a tisztviselők nyugtalansága volt. Ennél sürgősebb és a tanácsra nézve kellemetlenebb kérdés ugyanis most nincs a torony alatt. De a polgármester néhány elejtett szavából arra is következtethetünk, hogy a tanács a földbérek felemelésének kérdésével foglalkozott, ami szintén valószínű, mert hiszen nyilvánvaló, hogy a tisztviselők nyugtalansága csakis ugy szerelhető le, ha a tanács fedezetet talál a fizetéstöbbletre és a lakbérdifferenciákra, már pedig a fedezetet csakis a főldbírek felemelésében találhatja meg. A torony alatti politikának van még egy másik újdonsága is. A polgármester címére ugyanis érdekes levelet hozott a posta egy budpesti ügyvédtől, dr. Sárosi Jenőtől. Dr. Sárosi az iránt érdeklőd k, vájjon megfelel-e a valóságnak az a hir, hogy a város szakítani a'<ar a szinház jelenlegi igizgatójával, Palágyi Lajossal. Egy fővárosi érdekeltség ugyanis erősen érdeklődik a szegedi szinház iránt és abban az esetben, ha Palágyi távozna, hajlandó lenne nagyobb budapesti és szegedi tökével a szinház átvételére. Lehetséges tehát, hogy a titkos tanácsülésen a szinház ügye is szóba került. Feltevésünket valószínűvé teszi még az i?, hogy a tanácsülés? után megjelent dr. Gaái Endre tanácsnoknál Palágyi Lajos feleségével éí kisfiával együtt... Mondják, hogy Gaál Endre tanáciuok kéieüe a direktort fontos ügyben magához. Mivel azonban a város tanácsa szempontjából egyelőre nem a szinház-kérdés megoldása a fontosabb, mégis csak a városi tisztviselők ügye lehetett a titkos üiés főtárgya. — A Dugonics-Társaság felolvasó ülése. A Dugonics-Társaság április 22-én délután 4 óra or a városháza közgyüési termében felolvasó ülést tart, am. lyen dr. Czimer Károly a „Magyarság térvesztést;" cimen folytatni fos ja nagyérdekö tanulmány-olvasásit, dr. Kovács Ö iön „O.vosi szempontok a gyermeknevelésben* cím a<att tart előadás', Réti Ödön pedig székfügi lóul „Fdla inorgana" cimü novelláját olvassa fel. — A polgármester ismét Budaptatre utazik. A polgármesterek értekezlete pénteken és szomba'on folyta j a a városok háztartásáról szóló tö.véy tervezet részletes tárgyalását. Dr. Somogyi S ilj/eszter polgármester szin.én részt VJ6Z a tárgyaláson és penteken reggel utazik föl "Budapestre. Munkatársunk előtt kijelentette, hogy a városi tiztviselők rendkívüli segélye üdvében a polgármester* k küldöttségileg keresi*' fel K illay Tibor pénzügyminisztert. — Elveszett a leánygimnázium előtt kedden délben egy ezüst női karkö őóra. Becsületes meg aláló illő jutalom ellenébea adja le lapunk kiadóhivatalban. Arsny. e*a«ib«válL5» Tóthnál, Kölcsey-utca 7. 379 TELEFON: Pénztár 582. Belvárosi Mozi TELEFON: Igazgatóság 258. Április lö, 19-én, szerdán és csütörtökön LOTH ILA . a legkiválóbb magyar filmmüvésznő személyes fellépfétfel Fehér galambok fekete városban íl.ll ' - - . ' . . „ .. T*- ¥ » Életkép 6 felvonásban. O " Humoros Irta Azonkívül es rendezte: BALOGH BÉLA. 1 felvonásban és a közkedvelt Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. — Rótt Nándor lesz a kalocsai érsek. A Nemzeti SMtótudósitó Iroda — mely tudvalevőleg a keresztén/ pártok kőnyonatosa — jelenti : Megbízható forrásból veti értesülésünk szerint a Szen!sz'*k dr. Rott Nándor veszprémi pü pököf nevezi ki kapcsai érsekké. Vesjrprétnj püspök dr. Lepold Antal, a bíboros hercegprímás jelenlegi oldalkanonokja lesz. — Elítélték Rupítt Rezső rágalmazóit. A budap-s'i bünte'ő törvényszék sajtóbirósága ma délelőtt a Rupert Rezső áital indított sajtópert tárgy-ilta, amelyben Horváth Károly, ez ÉME igazgatója és Baján Gyula h rlapiró a vádlottak. Rupert Rezső rágalmazás és feltűnően durva becsületsértéssel vádolja Horváth Károlyt és Baján Gyu át, amit szzal követtek el, hogy Horváth „Hazaáruló" cimü plakátot tett közzé, amelynek tartalma reá nézve sértő, Baj4n pedig a plakátot leközöüe és további sértő megjegyzésekkel kísérte. A mai tárgyaláson Horváth Károly kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert a plakátot nem ő szövegezte, hanem az ÉME igazgatósága és ő csak az igazgatóság megbízásából a nyomdába vitte. A felelősséget természetesen vállal ia. Biján Gyula azzal védekezett, hogy minden lap foglalkozott a plakáttal és ő a „Szózat"; an csík a plakát szövegét adta le a lap politikai irányának megfelelő kommentárral Ezután Szesztak elnök a bizonviték kiegészítésére tesz indítványt. Hegedűs Gyfirgy azt mondja, hogy bizonyítani kívánja azt, hogy a plakát Rupertre vonatkozó minden állítása megfelel a valóságnak. B^ján Gyula véd5jének felszólalása után Rupert Rezső képviselője kéri az előterjesztett bizonyítási fnyag elutasítását, mert annak előterjesztesével elkéstek és csupán hangulatkeltésre akarják felhasználni. A bíróság a bizonyítás kiegészítésére vona kozó indítványt elutasítja. Ezután a vád- és védőbeszédek következtek A bíróság a vádlottak rövid felszólalása után itélethozata ra vonult vissza. Félórás tanácskozás u'án kihirdette az Ítéletet, amelyben ugy Horváth Károlyt, mint Baján Gyu'át bűnösnek mondja ki és ezért fejenkint 2—2000 korona fő- és 1000 korona mellékbüntetésre itélte. Az ítélet végrehajtását azonban a bíróság három évi időtartamra felfüggesztette. Gyógyszertár áthelyezés. Temesváry József Petőfi Sándor-sugáruion lévő gyógyszertárát folyó hó 19 én, csü'örtökön Dugonics tér 12. szám alá (Szegedi Napló-épületbe) helyezi át.