Szeged, 1923. április (4. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-11 / 81. szám
Szeged, 1923 március 15. 'SZEGED — Az Ipartestület eléijiréságt ülése. A szegedi ipartestület elöljárósága kedden délután Takács Béla alelnök elnökletével ülést tartott. Az ülés legfontosabb tárgya a számvizsgáló bizottságnak a tagdiiak és a testületi tisztviselők fizetésének buzavalulás alapon való megállapítása. Az elöljáróság a javaslatot nem fogadta el, hanem ugy határozott, hogy a tagdijak és a fizetések egyszerű fölemeléséi javaíolja az összehívandó rendkívüli közgyűlésnek és felhatalmazást kár a tagdijak és a fizetések negyedévenként való újbóli megállapítására. A lárgysorozat letárgyalása után Marosán Milán intézett interpolációt az ipartestület elnökségéhez. Kifogásolta, hogy az elnökség működése majdnem kizárólag az adminisztrációs teendők elvégzésére szorítkozik és nem gondoskodik arról, hogy azok ellen a rendelkezések ellen, amelyek oly súlyosan nehezednek a kisiparosságra, Szegeden is nyomatékosan és önállóan tiltakozzék az iparosság. Az interpellációra dr. Pálfy József titkár és Tikács Béla elnök válaszolt. Marosán Milán a válaszokat tudomásul vette, de bejelentette, hogy előíjárósági tagságáról lemond. — Eljegyzés. Szőke Gyula, a Mjgyar Távirali Iroda szegedi fiókjának segédszerkesztője eljegyezte Török Etelkát, Török József gazdálkodó leányát. — Pesten is megjelent a kiütéses tífusz. Tegnap este 8 órakor a főkapitányság központi ügyeletére az a megdöbbentő érleailés érkezett, hogy Vadász Antal detektív kiütéses tifuszbin megbetegedett és a Szent László kórházbi srátlították A főkapitányság azonnal értesiietie a tiszti főorvosi hivatalt, amelynek intézkedésére azonnal fertőtlenítették azokat a 6zobákat, ahol a megbetegedett detektív megfordult. Fertőtlenítették a tiszti főervosi hivatalt is és holnap dezinficiálják a 40 főből álló detektív csoportot, amelynek a megbetegedeti tagja volt. Ugyancsík fertőtlenítő eljárás alá kerülnek azok a helyek, amelyeken a 40 detektív megfordult. A halóság reméli, hogy energikus intézkedéseivel elejét veszi a veszedelmes betegség terjedésének. Lubinszky Tibi Manci Lillyke a világhírű csodagyermekek személyesenfeüépneb csütörtökön és pén'eken délután fél 6 és este 9 órakor a Belvárosi Moziban — A budapesti lakáshivatal rejtelnei. A dr. Hegyi Sándor rendőrkapitányhoz érkezett tömeges feljelentések azt állítják, hogy egyes lakáshivatali nyomozók a legkülönbözőbb fondorlatoknak és a visszaéléseknek szinte kétségtelen gyanújával végzik el a rájuk bízott hivatalos feladatokat. A rendőrkapitány Munkácsy Arlhur detektivfelügyelő csoportját bízta meg a nyomozással. A nyomozás alapján megállapította a rendőrség, hogy a lakáshivatal egyes osztályaiban, különösen a segédhivatalokban hosszú idő óta rengeteg okirathamisitás történi. Az okirathamisitás, amely rendszerint az akták számának megváltoztatásából, illetve egy-egy kérvényezőnek egy üres lakásra beadott kérvényének elsikkasztásából, vagy pedig a kérvényező nevének megváltoztatásából állott, rendszerint a segédhivatalok szobáiban történtek. A nyomozás megállapította, hogy a hamuitásokat rendszerint árok a polgári egyének követik el, akik mint lakáshivatali nyomozók működnek a lakáshivatalnál. A detektívek munkája már az első pár nap nyomozása után eredménnyel járt. Hegyi rendőrkapitány a mai napon hat iakáshivatali nyomozót vett őrizetbe, akik iek nevét egyelőre nem hozza nyilvánosságra a rendőrség épp a nyomozás érdekében. Őrizetbe vettek ezenkívül egy segédhivatali főigazgatót is, akinek nagy befolyása volt az ügyek intézésére. A feljelentések szerint az akák nagyrésze ennek a segédhivatali főigazgatónak a kezébe került. A rendőrség a nyomozás érdekében a legnagyobb titokban tartja ai ügyit és a nyomozásról a nyilvánosság számára egyelőre semmi közölnivalója nincs. Bizonyos, hogy néiiány napon belül az országos jelentőségű ügyben ujabb szenzációs őíizetbevétei várhitó. A detektívek most többnyire azzal foglalkoznak, hogy a lakáshivatali kijárással üzlalszerüleg foglalkozó ügyvédek névlajstromát összeállítsák. Az eddig őrizetbe vettek közül egyébként ma délben kettőt szabadon bocsátottak, valószínű azonban, hogy ujabb őrizetbe helyezések lesznek. — Házasság. Kótay Violával, Kótay Pál műépítész leányával f. hó 11 én Szatmáron házasságra lépett Bakó László szegedi református lelkész. — Lendvay Istvánt m ég elővezetéssel sem lehet biróság elé vinnf. A budapesti böntetőtörvényszéken ma délelőtt Lendvay István hírlapírónak egyszerre öt sajtóperben volt kitűzve a főtárgyalás. Lend/ay nem jelent meg a tárgyaláson, mire detektívet küldtek lakására. A detektiv visszaérkezett és jelentette a bíróságnak, hogy Lendvay már március hónap ban Olaszországba utazott családjával hosszabb tartózkodásra. Az ügyész indítványozta, hogy mivel Lendvay felettébb tiszteletlenül viselkedett a bírósággal szemben és távozását egyáltalában nem jelentette be, a következő alkalommal kitűzendő főtárgyalásra vezettesse elő. A törvényszék ilyen értelemben határozott. Figyelmeztetés nélkül tudja mindenki, hogy a legtökéletesebb cipők legjutányosabban Robitseknél kaphatók. Külön mértékosztály luxuscipők készítésére berendezve. Feketesas-u. 16. 76 TELEFON: Igazgatóság 455. TELEFON: Pénztár 11—85. Szerdán, április 11-én Jtx utóbbi évek legnagyobb filmsikerei A titkok háza »La Maison du Itflystére" Filmregény ni-ik és IV-ik része 10 felvonásban. A HAZAJÁRÓ LÉLEK. Soha nem volt izgalmas és szenzációs slágerfilm! Előadások 5, 7 és 9 órakor. . — Szabolcsba Mihály nem fogadta el a királyhágót református püspökaéget. A román kormány Sulyok István nagyváradi főesperes helyett Szabotcska Mihályi akarta az uj Királyhágó-melléki egyházkerület püspökéül. Szabolcska Mihály visszautasította a református püxpöki méltóságot, mert „mi Sulyokot választottuk meg s ragaszkodunk személyéhez". A Lubinszky gyermekek Szegeden. Óriási szenzációban lesz része 12-én és 13-án, csütörtökön és pénteken Szeged közönségének, nagy áldozatok árán sikerült 2 napra lekötni a világhírű Lubinszky gyer nekmüvéizeket, akik julius hónapban elhagyják Európát, szerződésük Amerikába szólítja ezeket a csodagyermeke <et. Szeged közönségének módjában lesz közelről hallatni és látni a KÍS művészeket, filmről már mindenki ismeri őket, különösen a legnagyobb Lubinszky gyermeket, 'libit, akinek sok hires filmalakitá ;a volt már. Ki ne emlékeznék a „Koldus és a királyfi" vagy az „Elünt angyal", „A tenger urai" cimü filmekre, ezekben mindenült a főszerepet játszotta eí a kis, 12 éves nagy művész. A kis művészeknek önálló műsoruk van, melyet Budipesten Őfensége József főtierceg előtt is bemutattak, a fenséges ur a legfelsőbb elismerésével tüntette ki a kis művészeket. 12-én, 13-án, csütör ökín és pénteken délután fél 6 és este 9 órakor lépnek fel a Belvárosi Moziban. M isorukat elsőrangú irók írták, direkt a kis művészek számára, úgymint: Molnár Ferenc, Szép Ernő, Harsányi Zsolt, Ernőd Tamás Egyfelvonásos drámákat, vígjátékokat és szólószámo<at mutatnak be a legnagyobb mü/észette!. Előadásaik morálisak és pedagógiai szempontból tanulságosak. Felnőtteknek és gyermekeknek egyformán pompás szórakozás. Egy szülő sem mulassza el megnézni gyermekeivel ezeket a kis csodamüvészeket. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni, mert az érdeklődés óriási. Jegyek előre válthatók a Belvárosi Mjzi elővételi pénztáránál. Gyönyörű bőröndöket, kézitáskákat és mindenféle bőrdíszmüárut a legolcsóbban vásárolhat LACHER bőröndösnél, Kárászutca 14. s?ám. só* HAHA CIPŐÁRUHÁZ u 112. Mielőtt clpőszükségletét beszerzi, kérjük áras kirakatainkat megtekinteni. Cip Sínket a következő árakban árusítjuk: 'W®-."."* 1650 K-töl Fehér vászoncipő, széles IC forma ••••«• Fehér vászoncipő, hegyes CQflft •£ divatforma .... Fekete körömcipők rá- Q3QQ K mával Fekete pántoscipő rám í- 3300 9C val «•»••»• Női barnabagaria pántos- gQQQ cipő • • • • • • Férfi- és gyermekcipők nagy választék- C ban kaphatók!! jjjj Vidékre csakis a pénz előzetes beküldése mellett szállítunk. Meg nem felelés esetén a Tőzsdepapirok Kelen-bank S:iz« S°JS vétel, eladáíou