Szeged, 1923. április (4. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-21 / 90. szám
SZEGED Szeged, 192t április 21. Felépül az újszeged! tanítóképző. (A Szeged tudósitójdtól.) Azt irtuk nemrégen, hogy a háború első puskagolyója a fogadalmi templomot találta és emiatt maradtak csonkán a templom falai. Ugyanez az első puskagolyó azonban más kárt is tett még, a fogadalmi templom csonka falairól átpattant Újszegedre, ahol a tanítóképző félig kész épületét sebesítette meg. Az a kormányrendelet, amely a háború kitörésekor megakasztott minden építkezést, félbehagyatta itt is a munkát, pedig akkor már •em sok hiányzott a befejezéshez. A fiiakra már rátelték a tetőt, a vakolás nagyrésze is megvolt, csupán a befejező simítások, a padozás, az üvegezés és a festés hiányzott. A romtemplom ügye — ha igaz — most már feltámadt a közigazgatási nagytemetfiból. A templomföldekböl és a jótékony emberek kezéből lassan bár, de mégis szivárog az a pénz, ami a továbbépítéshez szükséges. Az állványfák már ott állnak a csonka fiiak körül és maga az épitési munka is megkezdődik a jövő héten. Az ujszegedi tanítóképző épületében is megindult a munka. A költségeket — körülbelül harmincmillió koronát — Glattfelder Oyula püspök vállalta magára. Az anyag beszerzésére szükséges összeget — halmillió koronát — már ki is utalt a püspöki pénztárból. Egyelőre csupán az intézet központi épületét hozzák rendbe, a melléképületekre csak később kerül sor. A munka minden valószínűség szerint még a nyáron befejeződik, ugy hogy a tanítóképző intézet már az ujszegedi épületben kezdi meg a jövő tanévet. Ezzel azután megoldódik a püspöki rezidencia kérdése. Eddig ugyan már számos más megoldási terv merült fel, igy beszéltek arról is, hogy a belvárosi plébánián rendezik be a p'Jspöki székhelyet, többfelé házvélelről is szó volt, de ugy látszik, Glattfelder püspök-egyik tervet sem találta megfelelőnek, mert most végérvényesen ugy határozott, hogy a Boldogasszonysugárúti régi tanítóképzőben rendezteti be rezidenciáját. Ez a terv természetesen csak akkor vihető keresztül, ha a tanítóképző ujszegedi épülete elkészül és az iskola átköltözhetik oda. Kérdést intéztünk Becker Vendelhez, a tanítóképző igazgatójához, hogy az iskola Újszegedre való áthelyezése nem csökkenti-e imjd a jövő tanév növendékeinek számát. — Igaz ugyan — mondotta Becker Vendel —, hogy Újszegeden, különösen télvíz idején, kissé körülményes a közlekedés, de azért remélem, hogy ez nem riasztja el növendékeinket és jövőre is szép számban keresik fel intézetünket. MMupcML — R<qulera Návay emlékezetére. Návay Lajosnak, a képviselőház volt elnökének emlékezetére, akit tudvalevően a kommün alatt meggyilkoltak, a budapesti főgimnázium kápolnájában folyó hó 28 án délelőtt 10 órakor requiemet mondanak. — Károlyi Mlhálynénah nem védik a becsületét. Emlékezetes, hogy a Tisza-pör folyamán Ulain Ferenc ugy nyilatkozott gróf Károlyi Mihálynéról, hogy „az ilyen nő nem kérhet védelmet bíróságtól, mert hiszen maga dicsekedett azzal, hogy tisztek ölében ült." Károlyi Mihályné rágalmazás és becsületsértés miatt pőrt indított Ulain ellen. A törvényszék Ulain kiadatását kérte a nemzetgyűlés mentelmi bizottságától, ahol tegnap tárgyalták az ügyet és hosszas vita után azt határozták, hogy a Háznak nem javasolják Ulain mentelmi jogának felfüggesztését Az indokolásnak különösen az a része érdekes, amely szerint ha egy hazaáruló felesége pert indít egy képviselő ellen, akkar ab ovo a politikai zaklatás esetéi kell látni. Györki Imre szociálist) képviselő külön véleményt terjeszt ez ügyben a nemzetgyűlés elé. — Emléktábla-leleplezés. A háborúban hősi halált halt városi alkalmazottak emléktáblájának ünnepélyes leleplezését április 22-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartják meg a városháza széképület lépcsőházában. — Tizenhét vagonlikó ... A szegedi vagonlakó családok száma a legutóbbi kimutatás szerint tizenkettőre csökkent. Ugy értesülünk, hogy a lakáshivatal május elsejéig ezt a tizenkét családot is elhelyezi. — Elkobozták „A Nép" mii számát. Az ügyészség ma délután „Pince" cimü vezércikkének izgató tartalma miatt elrendelte A Nép cimü lap elkobzását. A rendőrség a vizsgálóbíró rendelkezését azonnal foganatosította. — „KI a férjem ?w Az innsbrucki rendőrségen a napokban megjelent egy Tellderné nevű gazdag fiatalasszony, aki rendőri nyomozást és védelmet kért. Tellderné néhány hónappal ezelőtt ment férjhez Tellderhez, aki üzleti utazás k ürügye alatt gyakran tartózkodik Bécsben és Berlinben és az asszonyt magára hagyta. Előadása szerint Tellderné megvan győződve arról, hogy az a Tellder, aki üzleti utazásairól vissza-visszatér a csuládi tűzhelyhez, nem ugyanaz az ember, aki őt nőül vette. A rendőrség e őtt annak a biztos meggyőzöd sének adott kifejezést, hogy a férjnek egy ikertestvére lehet, aki valószínűleg férje megbízásából szokta a távollevő férjet helyettesíteni. Most a rendőrség segítségét kéri annak megállapi ása végett, hogy ki tuldjdonképen férje és leendő gyermekének atyja. — Sztrájk egy szegedi Juttagyárban. A Hazai Textilipar R.-T. szegedi juttagyárában dolgozó körülbelül százötven munkás a gyár igazgatóságától száz százalékos fizetésemelést kért. A gyár igazgatósága arra hivatkozott, hogy utoljára e hó harmadikán kaplak a munkások hatvan százalékos fizetésemelést, s igy nem áll módjában a felemelt fizetéseket még száz százalékkal megjavítani. A munkások erre ma sztrájsba léptek. Arany, eiQatbeváltáa Tóthnál. Kölcsey-utca 7. 379 TELEFON: Pénztár 582. Belvárosi Mozi TELEFON: Igazgatóság 258. Április 21 és 22-én, szombaton és vasárnap VAD AFRIKA. Svenska-filmgyár expedíciója Britt Kelet-Afrikában, 6 felvonásban. Azonkívül: Rasmussen északsarki utazása. Utrajzi felvétel 5 felvonásban és Faffy, a nőcsábász. Kitűnő amerikai burleszk 1 felvonásban. Előadások: Hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. — Háromévi börtönt kapott az ujszegedi templom rabló. Ma tárgyalta a törvényszék V/tá-tanácsa Bercsényi József kertészlegény ügyét, aki a mult év karácsony előtti napján behatolt az ujszegedi templomba és onnan az aranyozott szentségtartót és két ezüst kelyhet ellopott. Ezenkívül még hatrendbeli betörés és lopás vádja miatt vonták ma felelősségre Bercsényit, aki csak a munkaalkalom hiánya miatti | szegénységével tudott védekezni, özvegy Kovács Antalnét orgazdasággal vádolta dr. Kalmár Szilveszter ügyész, mert állítólag elrejtette a szentsígtartót. Ko/ácsné előadta, hogy Bercsényi szalmazsákjában találta meg a szentségtartót, ahonnan ő kivette és az udvaron levő tyukketrec tetejére tette, mert ő református és nem türi meg lakásában a katolikus szentségtartót. A bíróság felmentette Kovácsnét, Bercsényit pedig háromévi fegyházra ítélte. A vádlott és dr. Tenner István védő felebbezett. A legérdekesebb regénynél Is [élvezetesebb olvasmány Gyulai Pál eddig még kiadatlan levelei gróf Nádasdy Lipótnéhoz, szül. Forray Júliához, melyeknek közlését a Nyugat legújabb száma kezdi meg. — Elhunyt városi tisztviselő. A város tisztviselő karának egyik érdemes és munkás tagja: Paulovits Márton tb. városi főszámvevő hunyt el ma reggel, 62 éves korában. Az elhunyt több mint három évtizeden keresztül szolgálta a várost és az utóbbi időben már a nyugdíjazás előtti szabadságot élvez'e. Paulovits az adóhivatalnál kezdte meg a város szolgálatát és a háború eleje óta, mig fel nem oszlo't, a közélel ne rési hivatalban végzett emberfeletti nehéz és hasznos munkát. Ahová a város vezetősége állította, mindenütt megállta a helyét és a példás tisztviselő mintaképe gyanánt végezte a rábízott feladatokat. Mindenütt kedvelték az előzékeny és jómodoru tisztviselőt, akit váratlanul ragadott el a halál. Temetése szombaton délután lesz. Tragikus véget ért Heller Ödön festőművész egyik legszebb alkotása kapható Szalay műkereskedésben, Szentháromság-utca 2. — KÜLFÖLD. Varsóban ma tárgyalták Sikorszky volt varsói lengyel fónök pőrét, akit azzal vádolnak, hogy a mult év december havában Narutovitznak államfővé történt megválasztásakor rendezett tüntetések alkalmával vétkes gondatlanságot tanúsított. Három havi fogházra Ítélték. — A Népszövetséghez érkezett jelentés szerint a svéd parlament egyhangúlag elfogadta azt a tőrvényjavaslatot, amely a kormányt felhatalmazza arra, ho^y a hosszú lejáratú osztrák kölcsön garantálásában az 1922. évi október 4-i genfi jegyzőkönyv értelmében vegyen részt. — Az egyiptomi király aláirta az uj alkotmányt. — Az olaszországi népszavazásban, amelynek az a célja, hogy a fascizmus híveinek számát megállapítsa, Milano egész lakossága 350 ezer aláírással a fascizmus mellett foglalt állást. — A tőrök hadügyminiszter a nemzetgyűlésen kijelentette, hogy a török hadseregnek meg kell tenni a szükséges előkészületeket, mert még mindig fennáll az ujabb háború veszélye. — Az ir szenátus 16 szavazattal 10 ellen váratlanul ugy határozott, hogy a kormány a Népszövetségbe való felvételről szóló határozatot csak a parlament két házának engedélyével hajthatja végre A kérdést valószínűen a szenátusban és a Dail Eiranban fogják letárgyalni. Francia parfBmfik, legfinomabb szappanok legolcsóbbak a Kék Csillag melletti Belvárosi Illatszertárban. — Ellopták a gyermekét. Szabó Ferencné szentesi lakos ma éjjel megjelent a rendörségen és előadta, hogy április 13 án Székesfehérvárról Szentesre utazott. Útközben olyan roszszul lett, hogy eszméletét vesztette és be kellelt szállítani a szegedi belgyógyászati klinikára. Két nap múlva visszanyerte eszméletét és kereste 14 hónapos gyermekét, akit a vonaton magával hozott és csomagját, amelyben százezer korona értékű ruhanemű volt. A klinikán azt a választ kapta, hogy a gyermeket a gyermekmenhely gondozásiba helyezték mig felgyógyul. Szabóné elment a gyermekmenhelyre, ahol legnagyobb meglepetésére azt a választ adták neki, hogy a gyermeket már elvitte az a nő, akivel a vonaton együtt utazott. Szabóné útitársnőjének még nevét sem tudja. A rendőrség országos nyomozást inditolt a gyermektolvaj kézrekeritésére. Figyelmeztetés nélkül tudja mindenki, hogy a legtökéletesebb cipők legjutányosabban Robitseknél kaphatók. Külön mértékosztdly luxuscipők készítésére berendezve. Feketesas-u. 16. » Kalapkellékek georgettek, crep Maroquen dus választékban, olcsó napi áron SZATMÁRI kalapüzlet, Kölcsey-utca 3. Royal-szálló mellett — Adomány a népfőiskolának. A kecskeméti gazdasági kamara tízezer koronát küldött dr. Qaál Endre kulturtanácsnoknak a szegedi népfőiskola számára.