Szeged, 1923. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-15 / 85. szám

Szeged, YV?'3 <prilisTS SZEGED 3 A legújabb index. (/4 Szeded tudósitcjátcZ.) A Szegedi Munkaadok Szövetsége ma dételött állapította meg a koltckiie szerződés alapján dolgozó munkások béréntfe indexszámát, amely héifőtől kezdődőleg lép érvénybe. Ismere'es, hogy a Munkaadók Szövetsége és a munkáson között fennálló kollektív szerződés szerint a munkabérek 3z 1-922 augusztusi búzaárak drágulásának megfelelő százalékban emelkednek. A mai kimutatás szerint a búzaárak mult év augusztus l-e óla 208 4 százalékkal emelkedtek, ennek megfele'ően a munkabéreket 205 százalékkal emelte fel ma a Munkaadók Szövetsége, az augusztusi kereket véve alapul. A legutolsó béremelésnél, április 1-én, 165 százalék volt a drágulási index, tehát két hét alatt negyven százalékkal emelték fel a munkabéreket. Örvendetes az a békés együttműködés, amely a Munkaadók Szövetségére* tagjai és a szerződött munkások között fennáll, mert igy nagyobbára elkerülhetők a sztrájkok, miután a munkaadók a drágulásnak megfelelően önmaguktól felemelik a munkabéreket. ÜdvÖ3 lenne, ha az egész vonalon sikerülne az indexrendszert ilyenformán megalapozni s általában az a vélemény a munkaadók és munkások között egyaránt, hogy a folytonos drágulásnak úgyis az indtx lesz a i vége. Az indíxrendszerre való áttérést legújabban j a banktisztviselők forszírozzák, de általánosság- » ban ki ánják ezt az összes magántisztviselők. Az általános mozgolódás következményeképen j a tisztviselők fizetésrendezésének kérdése felmerült a Munkaadók Szövetségében is. Ugy tudjuk, hogy éppen Pongrdcz Albert, a szövetség elnöke, do'gozott ki egy tervezetet, amely szerint a tisztviselők fizetését rendezni lehetne. A számítás, amely mindenben tökéletes, csak megvjlósilásra szorul, a következő: Vegyünk egy békebeli közepes fizetést, évi 1800 koronát. Ha a tisztviselő évi 30 korona javítást kapott, akkor nyo'c év ala t évi 2040 korona fizetése lett. Ha vesszük, hogy a husz koronás buza ára ma húszezer korona, akkor az áremelkedés ezerszeres. Eszerint ma a közepes tisztviselői fizetésnek évi 2,040.000 korona felelne meg. Miután azonban a buza emelkedése nagyobb, mint más árucikkeké és a külföldi buza is olcsóbb mint a magyar buza, az igy előállott 40 százalékom differenciát le kell számítani. Eszerint a békebeli viszonyokhoz megközelítőleg arányos és a lecsökkentett igényeknek megfelelő évi fizetés 510.000 korona lenne, ami havonta 42.500 koronának felel meg. (Egy közepes jó munkás ma 45 000 koronát Keres egy hónapban) A jobb tisztviselők és családosok fizetése természetesen megfelelő arányban emelkedne. Ha a munkaadók a fizetéseket ilyen arányban rendeznék, valószínű, hogy a tisztviselők legújabban tapasztalható elkeseredése lecsillapodna. Nem keltene azonban megnyugvást, ha a Munkaadók Szövetségében felvetődött eszme csak a papiroson maradna és nem Valósulna meg. Diófából nem csinálnak taligát. (A Szeged tudósítójától.) Tegnap 16te magasabb helyről szigorú uasitás röppent felém: „Holnapra írjon kérem valami szines riportot'*. „Igenis, kéremássan", válaszoltam automatikusan anélkül, hogy egy pillanatig is elválialt feladatom körülményességére gondoltam volna. Szines riport ... mi az, egy érző kebelnek ? Ahova néz az ember, mindenütt szines riporttémák lógn k a levegőben. Például benne vagyunk a bolondosnak minősített április havában. Talán már az orgonák is olt, a hidon tul, Erzsébet királyasszony ligetében, de ha nem nyilnak, a márrnarosi tulajos oláhok bizonyára megérkeztek már és bizonyára nagyon éidekes, szines dolgokat tudnak mesélni a hosszú u*azásról, messzeszakadt fatornyos hazájuk szo moru állapotáról. Igen ám, de a lutajos oláhokat már tavaly ilyenkor egyszer n'ejnterjuvoltam és már még fem illik minden évben előráncigálni a régi riport témíkat, még akkor j sem, ha a nyájas újságolvasó esetleg nem is veszi észre a turpisságot. De van ez?r más színes térra, most ugyan hirtelenében egy sem jut eszembe, ami nem is csod», hiszen az emberi agyvelő teljesítőképessége igy éjfél felé már meglehetősen kimerül, de h^gy téna sok van, az szent igaz . .. Iiyerfále önmegnyugtató gondolatok halványan felvilhntak ugyan előttem, de azu'án nem igen gondoltam már semmire, legfe'jebb álmodtam holmi szines riportokat. Szín helyett szürkeség. Ma rfg^el azu'án ismét elé n meredt a feladat, de már súlyosan és ridegen, szinte megoldatlanul. Az a rengeteg iéma terv rr ind szertefoszlott a valóságban, az égen szürke felhők nyargaltak, a föídön szürke port kavart fei az áprilisi szél, az emberek szürke ragiánokb n rohantak el melleltem és egy szürke csac i gúnyolódva kiáltozott eső uian v lábol. Szóval szürke volt az egész világ, a nagy szürkeséga nemesi pecsétgyűrűjét zálogul leteszi elnök ur ö ragysága asztalára. Kalmár Málé nevű nemesek nem fordulván elő njgy számban, az Alsóváros atyja mégis csík kifelé igyekezett. De be volt zárva akkorára mindahárom ajtó. Városi lujduk áiltak őrt mindnyájánál párosával. Igy kívánta ezt a széksériési regula. — Tekimetös urak, — fogta most már alázatosan a szót a széksérfő, — tessönek éngöm még ez éccör hazaengedni. Hiszön nem töttein én sömmi rosszat, kérőm szépen. Mögengedö.-p, hogy eljá t a szám, de vögyék ügyelömbe, hogy én csak szögény parasziembör vagyok; nem vagyok én kitanulva az uri huncutságokba. — Már megint sérteget az ur 1 — pattant föl Nóvák. — De az ur sértöget engöm! — szabadkozott K lmár Málé. — Mért mond (ngöm urnák, mikor paraszt vót neköm mindün ivadékom. — Mért fenyegette míg a polgármester urat? — kérdezte egy kicsit megenyhülve a főügyész. — Én? Hiszön csak azi tetszöttem mondani, hogy milyen ökör. . . — Ökörnek a törvényhatóságban semmi helye, — mosolyodott el Nóvák és hangofan derült az egész közgyűlés a moso ygó embereriimás jó emberek."Kalmár Málénak megjött a bátorsága. — Kérőm szépen, — magyarázza ki magát, — én arra gondoltam, hogy a polgármestör ur is gazdálkodó embör, hát mondok ha arra jár mifelénk, maj eldicsekszök neki a Bimbóval, hadd örüljön neki, milyen jelös állat nevelődött a szülővárosunkban .. . Már akkor hangosan kacagott az egész municipiilis parlament, ennélfogva Nóvák József beszüntette az akciót és kinyittatta az ajtókat. Ment is kifelé Kalmár Máié, nipL a,, szél és vissza sem fordult volna az egész királybiztosságért. Pedig Páify Ferenc, Isten nyugtassa, ragyogó szemmel integetett utána: — Mögnézzük a Bimbót, mögnézzük. • De előre fogadok, hogy az én Csákóm különb jószág annál. Hát igy esett Szeged egyetlen széksér ési pöre. * Ezt a történe'et ugy irtam 'e, ahogy vagy tíz esztendeje hallottam tgy szemtanú civis Szegedien sis-töl, aki nagyon kevesed-magával él már a reko-s'rukció vez-tő alakjai közül és csak messziről nézi a mai közéletet, amely egy áldott munkában töltött nemss és tiszta élet jutalmául neki is fejébe nyomta a töviskoronát. Eszembe pedig arról jutott a történet, hogy a ki gazdák minisztere a parlamentben tegnap fölháborodva tiltakozott a* ellen, hogy őt parasztnak mondják, holott ő kisgazda. Nekem mindegy, mert én szívesem szólítom kegyelmes urnák még János bácsit is, házmester urunkat, noha kegyetlenül megszokott várakoztatni éjfél után, — hanem attól félek, az iskolában nehezen fog menni az ezeresztendős paraszt szónok a nagyon friss kizgazdá-va\ való kicserélése. Furcsá lesz a Dózsa parasztlázadását kisgazda-lázadásnak nevezni és még furcsább lesz Arany Jánost megkorrigálni, mondván a Toldi- ban: Dolmányán a fzabó kisgazdát nem hagyott. ben pedig nem igen lelhető fel az a szin, amire pedig nekem sürgős szükségem van Ismeretlen témájú riportom megírásához. Szomorúan ődöngtem a városban mindenfelé, céltalan össze visszaságban, kivetődtem a Tisza partjára is, gondoltam mégis csak jó lesz a Jutajos oláh", tutajt láttam is néhányat, de az oláh hiányzott róla\ Megnéztem a Széchenyi-tér orgonabokrait, de csak egészen apró, barna bimbókat találtam rajtuk. Azután végig ballagtam a piacon. A kofa nénik haragos kedélyáil*potban pörlekedtek a vásárlókkal, akiknek könnyet csalt a szemükbe az éles por, vagy talán a pornál is veszedelmesebb drágaság. Felmentem a városháza tornyába. A hűvös, meredek lépcsőn meg is szerkesztettem már a riport cimét: „Madártáv riport a szegedi tanyákról". Az öreg tüzőr azonban morcos arccal fogadott. nRosszkor jött, szerkesztő ur — mondta az adj isten helye t — nem látni innét semmit se az egész határból". És valóban. Mintha sürü köd zárta volna körül a várost, a porfelhőből csak a házak teteje látszott itt-amott ki, de a szegedi tanyákból egy falatot sem láttam. A riporterek szellem*. Reménytelenül baktattam ismét Iovább, a Kossuth Lajos sugárut felé. A riporterek saját külön szelleme azonban még sem hagyott el teljesen. A tegnap esti elbizakodottságot megtorolta ugyan a rókáig tartó és hiábavaló ballagtatással, de azután megemberelte magát és otr, a Kossuth Lajos-sugárut elején tenyerembe rakta ajándékát, a megrendelt szines riport témáját Naponta legalább négyszer elmegyek föllelt témám lelőhelye mellett, de eddig még soha észre nem vettem, hogy itt, a őd/d-tocsma előtt taliga-piac van, pedig ott van az már jó néhány evtized óta. Most azonban megláttam, szóval felfedeztem azt a he'yet Szegeden, ahol talúá', vagy helyesebben talicská! árulnak. A különböző formájú kézi szállítási alka'matosságok ott állnak szép, katonás glédában a széles gyalogjáró kültő felében. Az árusítók pedig a fal tövében kaszinóznak és meghányják-velik a fölfordult világ sorját. — Adjon Isten jó napot — üdvözöltem illendőképen az egyik tisztes kinézésű taligás I asszonyságot. Gyanakodó pillantással mért végig. Tekintetéből kiolvastam, hogy nem bizik taliga vásárlási szándékom őszinteségében és inkább adódetekíivet sejdít bennem. Kúrián, óvikodva válaszolgatott indiszkrét kérdéseimre, körülbelül a következőképen : — Hogy méri a taligát néni? — Kit hogy lehet bec.apni. — Aztán mindegyik fajtának egy ára van? — Nincs annak. Fdjtája válogaija. .A vásár. Az árakat mégis megtudtam, közvetett uton. Öreg, tanyai szerű atyafi battyogott felénk. Előbb jó messziről mustrálta a porténál, majd közelebb ment hozzá, felemelt egyet, éppen a harmadikat a sorból, kifordította. Aztán a kerekét pörgette meg csudálatos szakértelemmel. — Mennyire tartja — vetette oda csak ugy félvállról. — Ezerhétszáz pengőért elviheti kend. Erre már visszaillesztette az ö.eg a kimustrált darabot a helyébe éi csak annyit mondott, hogy „hm." — Vigye el ezerszázér — kezdte meg az alkut »z asszonyság. — Nem viszö.m én — büszkélkedett amaz — kiart egy darabig még a régi is. — Hát ezerér sí köll? — Nem háti — Akkor nen is akar míga vásállni. A taligaipar válsága. Az öreg eloattyogott, én meg folytattam az interjút. Az asszonyság most már közlékenyebb volt, de az egyik szeme csak a közelben settenkedő tanyai felé kacsintgatot*. Elmondta, hogy nehéz idők járnak a taliga iparra, nagyon megcsöKkent a kereslet, pedig aránylag ennek az ára ment föl legkevésbé. Békében három, négy koronáért adták a közönséges talicskát, a kubikos taligát pedig öl forin'ért. Ma „csak" kétezer korona a közönséges taliga, a kubikos taligáért még az ötezret is alig adják meg, pedig ez nagyon messze marad még a buzaparitástól. A legnagyobb baj azonban & kereslet csökkenése. Nincsenek olyan békebeli nagy kubikos munkák már, mint annak idején . . .