Szeged, 1923. március (4. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-16 / 61. szám

Szeged, 1923 március 16. SZEGED S — Glattfelder püspök virágvasárnapján Jön Szegedre. Megirtuk, hogy Qlattfelder Qyula Csa­nádi püspök Temesvárról Szegedre költözik. Ugy volt, hogv a püspök ma reggel indul el Temesvár­ról és ma délután 2 órakor érkezik Budapestre, ahol a Szent Imre kollégiumban szállt volna meg. A Szent Imre-kollégium azonban ma dél­előtt táviratot kapott, hogy a püspök elutazását néhány nappal el kellelt halasztani. Valószinü azonban, hogy Qlattfelder püspök még a hét folyamán Budapestre érkezik Ebben az esetben ugy tervezik, hogy a püspök egy ideig Buda­pesten marad és csak mdreias 25-én, virág­vasárnapján utazik le Szegedre. — Megkezdik a lépfene elleni oltásokat. A város közrendészeti hivatala hirdetményt adott ki, amely szerint huszonhatodikán megkezdik a legelőre kihajtott állatok lépfene elleni oltását. Az állatorvosi hivatal a szükséges oltószerre 1,200.000 korona előle­get kért a tanácstól. A költségeket az állattartó gazdák megtérítik, amennyiben minden oltás ára 250 korona. Istentisztelet a zsinagógában péntek dél­után háromnegyed 6 órakor. írásmagyarázat szombat délelőtt. Vízvezetékét Feketénél készíttesse. Tel. 10-72. 355b Március 15 Ike 16-án. Amint az előrelátható volt, a Székelyvér óriási sikere elkerülhetetlenné tette a március 15-iki ünnepségeknek azt a részét, amely a Belvárosi Moziban pergett le. Maga a történelmi film oly nagy sikert aratott, hogy maga a szerző is megvan hatva attól a nagy szeretettől, amellyel Szegeden fogadták darabját. Tüntető lelkesedéssel fogadta a hall­gatóság Kolthay Gyula és dr. Csaba Jenő lelkes beszédét, valamint Czobor Imre szavalatát. Dr. Szegszárdy József, aki az ünnepséget fárad­hatatlan ambícióval rendezte, büszke lehet reá, hogy Szegeden két napig tart a március 15 ike. Házakat, földbirtokokat, jiylptalrAf legelőnyösebben MAldv&Vl vehet vagy adhat el CanKA iroda által, az OFB. engedélyével aCBUU Széchenyi-tér 6. szám. Telefon 10—54. 308 Törvényszék szomszédságiban. Telefon: 16—33. Széchenyi Mozi Telefon: 16-33. Péntek, szombat, vasárnap, március 16, 17 és 18-án Eire Gábor birí iram legújabb l Gárdonyi Géza nagyszerű regénye alapján énekes-táncos filmszkeccs 3 szinpadi és 3 filmrészbeni Két órás brilliáns, kacagtató tréfák, mókák! Mindenkinek meg kell nézni! Előadások kezdete: Hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Perzsaszőnyeget néhány darabot vennék. Sürgős ajánlatokai „10 perzsa­szőnyeg" jeligére a kiadóhivatalba kérek. Vasárnap megtekintem. — Lázas a föld. Március idusának regge­lén, háromnegyed 7 óra után néhány perccel megborzongott Szeged alatt a fö d. Sok helyen megálltak az ingaórák, ijedt csilingeléssel ko­cogtak össze a lámpagyöngyök, néhány pilla­natig idegesen recsegtek a falak, a házak. Az ember pedig érezte néhány pillanatig a gyar­lóságát, de amikor ismét csend lett a lázas föld kérge alatt, nyugodtan reggeliztek tovább. A loveni központi földtani inézet földrengés jelző készülékei március 14 éa reggel 6 óra 41 perc 24 másodperckor körülbelül 500 kilo méter távolságban egy nagyon erős földlökést jeleztek. — A londoni magyar követ György ki­rálynál. György angol király kihallgatáson fo­gadta Szapáry László gróf Iondoni követünket, valamint Balázsy Antal követségi titkárt. A fo­gadás, amelyen a londoni diplomáciai karnak még több tagja jelent meg, a szokásos ünnep­ségek között folyt le. — Légiposta Belgrád és Zágráb köpött. A szerb postaügyi minisztérium azzal a terv­vel foglalkozik, hogy Belgrád—Zágráb—Szera­jevó—Czetinje között légipostajáratokat létesít. A repülőgépek utasokat is szállítanának. Bel­grád és Szerajevo között két és fél, Szerajevó és Czetinje között három óráig fog tartani az ut. A forgalmat előreláthatólag májusban már megkezdik. — A tanyák tolvaja. A hódmezővásárhelyi rendőrség ma kisérte be a szegedi ügyészség fogházába Kuntsár Pál tótkomlósi lakost, aki még 1921-ben a makói határban betört Molnár György tanyájára és onnan ötvenezer korona ankori értékű ruhinemüt lopott el. A mult esz­tendőben a mezőhegyesi cukorgyár munkásai­nak ruháit csente el, majd Sárközi Bálint vá­sárhelyi pusztai tanyáján tört be. Ismételten mintegy 300.000 korona értékű holmit lopott el. Világszenzáció a ff ágiban I A Hági-orfeum­nak vasárnapig olyan szenzációja lesz, amilyen Szegeden még soha nem volt. Sikuült meg­szerezni a világhírű vaskirályt: Breidbart-ot, aki lázba fogja ejteni az egész várost az ő csodaerőt kifejtő mutatványaival. A vaskirály hatalmas vasrudakat hajlít a nyakán és a fején. Vasból nyakkendőt köt, vasszegeket puszta kezével nyom át két egymásra helyezett két col vastagságú deszkán, vasláncszemeket harap fogával ketté. Vastag vasat izmaival kovácsol. Három pakli kártyát eltép egyszerre és még sok oly dolgokat mutat, amilyent az egész világon csak egyedül ő tud produkálni. Bemutat egy hatalmas ütésről tanmkodó Mágus-mutat­ványt is. Hölgyek dzsi-dzsuja, miként fékezzék meg a lump, kártyás és iszákos férjeket. Az előadások a Hági összes termeiben lerznek ezeken a napokon megtartva. — Mérnökök világkongresszusa Prágában. Az amerikai mérnökök, hir szerint, Prágát akarják a mérnökök világkongresszusa színhelyéül választani. Végleges döntés még nem történt. — KÜLFÖLD. Az angol alsóházban a légüeyi mi­niszter előterjesztette minisztériumának költségelőirány­zatát, amely az idei pénzügyi évre felvett lo,895.ooo fonttal szemben 12,lll.ooo font sterlinget irányoz elő. — Szerbiában vasárnap mennek végbe az országos választások. Az uj képviselőháznak csak 313 tagja lesz, mig a régi parlamentben 419 képviselő foglalt helyet. — Az olasz királyné tegnap este Nizzába érkezett, hogy ápolja anyját, Milena montenegrói királynét, aki­nek állapota válságosra fordult. — Írországban reggel a Donnegal grófságban négy lázadót kivégeztek. — Francia követségi palota épül Belgrádban. A szükséges telket a napokban veszi meg a követség. Arany, ezflstbeváltás Tóthnál, Kölcsey-utca 7. 646 „Uj emberek." Igy nevezi Claude Farrére az uj gazdagokat, a hadimilliomosokat, akik rengeteg vagyonaik birtokában mindent meg­szereznek maguknak: jólétet, fényt, pompát, közbecsülést és ha kell, a szerelmet is. Csak egyet nem tudnak maguknak pénzükkel meg­szerezni: a lelki finomságot, az igazi, belülről E vő előkelőséget. Farrére regényében egy ilyen j ember: Amédée Bourron, casablancai nagy­vállalkozó lelkivilágát mutatja be, aki vagyona hatalmával magához kényszeríti nőül Germaine Severalt, egy elszegényedett arisztokratacsalád leányát. A 7 felvonásos és mindvégig érdekes, sőt izgató regényt szombaton és vasárnap mu­tatja be a Belvárosi Mozi, amelynek érdekes­ségét csak fokozzák az afrikai remek felvételek. A műsort kellemesen gazdagítja az uj Fatty­fitm, A 73-as mindenhez ért kacagtató burleszk és az ismert Pathé-Revü. Nézze meg a Vaskirályt a flágiban. Telefon: g^gj J^ ^Tde,^ Igazg. 455. Péntek, szombat, vasárnap, március 16,17, 18-án -neh FATTY nincs párja! Egy kövér seriff vig históriája 6 felvonásban. FATTY. A főszerepben: Azonkívül: Páter Sergius Világhírű orosz regény 6 felvonásban. A főszerepben: Mozsuchin és Lisenko asszony a „Karneval gyermekei" főszereplője I Előadások kezdete: Hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, fél 5,6, fél 8 és 9 órakor. Nézze meg a Vaskirályt a tiágiban. Telefon: Pénztár 5Ö2. erosi Mozi Telefon: Igazg. 256. Március 17, 18-án, szombaton és vasárnap DJ EMBEREK Claude Farrére fantasztikus regéuye 7 felv. Főszereplök: Lucianne Legrand és Georges Melchier. Ezenkívül: Falty próbavőlegény Kitűnő kacagtató vigjáték. Egyidejűleg: A 73-as mindenhez ért Kacagtató burleszk. Végül a közismert: ( Előadások kezdete: Szombaton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents