Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)
1923-02-24 / 44. szám
SZBQBD — Pálfy Dániel nem jelent meg. A szegedi kereskedelmi és iparkamara 1922. évi április 19-iki közgyűlésén Pálfy Dániel akkori képviselőjelölt azt mondotta Gerő Lipótról, hogy prononszirozott kommunista, mert a nemzeti tanács egyik ülésén olyan felszólalást tartott, hogy a szociáldemokrácia elvei túlhaladottak és csatlakozni kell a kommunista irányzathoz, amit más izben, egy pohárköszöntő alkalmával is hangoztatott. Pálfy Dániel csodálkozását fejezte ki, hogy Gerő mindezek után még elkerülhette az ügyészség figyelmét; Gerő rágalmazási és becsületsértési pört indított Pálfy Dániel ellen. Ebben az ügyben ma kellett volna megtartani az első tárgyalást a járásbíróságon, de Gábris Endre biró megállapította, hogy sem Pálfy Dániel, sem jogi képviselője nem jelentek meg a tárgyaláson. Dr. Eisner Manó Gerő Lipót képviseletében kérte a bíróságot, hogy miután Pálfy Dánielt a pörből kifolyólag szabadságvesztésre is Ítélhetik, a legközelebbi tárgyalásra rendelje el az elővezetését. A bíróság elutasította az indítványt, „mert a bűncselekmény nem dehonesztáló természetű", ami ellen a felperes felfolyamodást jelentett be, a bíróság azonban a felfolyamodást is elutasította. A felperes emiatt szintén felfolyamodással élt. Ezután a bíróság elnapolta az érdekesnek ígérkező tárgyalást, melyen Wimmer Fülöp, Ottovay Károly, dr. Tonelli Sándor, dr. Landesberg Jenő jelentek meg tanuként. — Jóváhagyott közgyűlési határozatok. A belügyminiszter értesítette a város hatóságát, hogy a munkaiskola évi segélyeként megszavazott nyolcvanezer koronát, a szakiskolai tanárok óradijának felemelését és a munkástestedző ötvenezer koronás segélyét jóváhagyta, ellenben a hirdetési szabályrendeletet bizonyos módosítások megejtése céljából visszaküldte a törvényhatóságnak. „Gsinner-azalámi" minden csemegetizletben kapható. P Á L PÁLINKA N K A Febr. 26—28-ig a Belvárosiban. Pé™onaÍ2 Belvárosi Mozi Szombaton és vasárnap Hz idény legsikerültebb szkeccse!!! Énekes és táncos operett-szkeccs 3 film és 3 színpadi részben. Főszereplők filmen és színpadon: Pintér Stefi ás Manci, Mlhó Láazló, Szentes J&nos és Csiszár Sándor. Azonkívül: Suzuki. Regényes szerelmi történet a meseszép Japánból 6 felvonásban. Főszereplő: Viola Dana. Előadások kezdete: Hétköznap tél 5, tél 7 és fél 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. A lausannei tárgyalások aktái a török nemzetgyűlés előtt. Konstantinápolyból jelentik: A török nemzetgyűlés három óra hosszat tartó ülésén Izmed és Reuf bej részletes jelentést tettek a lausannei tárgyalásokról és a szövetségesek legutolsó javaslatairól. A tanácskozásokat este folytatják, mert a képviselők a jelentések kiegészítését követelik. A szövetségesek javaslatait a nemzeti paktum alapelveibe ütközőnek tartják, amelynek megvalósításához a képviselők erélyesen ragaszkodnak. Fiacskám! fackie Coogan, a kis 5 éves csodamüvész első filmje. A világ legbájosabb gyermekszinészéről, a hallatlanul tehetséges Jackie Cooganról, erről az amerikai filmcsodáról már sokat hallottunk. Az újvilág egymásután fedezi fel az östalentumokat. jackie Coogan nevénél azonban meg kell állanunk. Ez a pöttömnyi apróság, aki öntudatlan — vagy talán tudatos ? — művészetével már az egész világot meghódította, vasárnap hozzánk is elérkezik. Az első Jackie Coogan-film Budapesten megszakítás nélkül négy hétig ment a Corvin, vitamint a Corso és Mozgóképotthon mozikban és egé,sz Budapest valóságoe zarándokmenetben hódolt ennek az első, tökéleies, szivbemarkoló gyermekcsodának. Jackie Coogan szürke név és mégis ez az 5 éves fiu ma a világ legnagyobb szinmüvéízj 1 Hogy itt nem valami blöffröl van szó, bizonyítja az is, bogy Harsányi Zsolt, a ki'ünő színpadi iró a Nyugat legutolsó számában tanulmányt irt Jackie Coogan művészetéről. Ebből néhány sor: „Annyi bizonyos, hogy amit eddig a fiimjátszás élre kapott tehetségei tudtak, azt ez a Coogan nevű kis ember már mind tudja. Vegyük e! sikeréből azt, amit a gyermek iránt való természetes szeretetünk ad neki és ázt is, hogy filmdarabjainak irója apátlan, anyátlan árvává teszi, amitől rögtön előkerülnek a zsebkendők a nézőtéren és Jackiet akkor is meghatva imádná mindenki, ha afféle cukorba mártott, cgigáshaju, jaj, de drága, tehetségtelen színházi gyerek volna. De ha ezt mind elvesszük tőle, marad egy olyan filmszínész, akinek arca, keze lába, dereka, járása, szaladása, odahajlása, üldögélése elképesztően plasztikus kifejezésü. Kíváncsiságra, atyáskodó bonomiára, ijedségre, bubánatra, mély szeretetre, szemtelenségre, tűnődésre, ragaszkodásra, megvetésre mindre van pontosan kifejező arca, gesztusa és testi viselkedése. Ameddig a film eddigelé eljutott, addig eljutott ő is. Erre a kis lurkóra rámosolygott az Isten." A Fiacskám I film könnyböl és mosolyból, csupa sziv, csupa lélek minden jelenete és örökké emlékezetébe vésődik mindenkinek, aki a filmet látni fogja. A nagy érdeklődés miatt vasárnap a Fiacskám ugy a Korzó, mint a Széchenyi Mozikban kerül bemutatásra, mig hétfőn és kedden csak a Korzóban 3, 5, 7 és 9 órai előadásban. Vasárnap délelőtt a Fiacskám I ifjúsági előadásban megy a Korzóban. Szülők, kik gyermekük lelki nevelését szem előtt tartják, nem mulaszthatják el a gyermekszív eme csodás siépségü gyöngyét azoknak elétárni, kik szivükhöz legközelebb állnak. A darabot egy kitűnő Zigoto-Bigorno és egy 0 burleszk előzi meg. Figyelmeztetés nélkül tudja mindenki, hogy a legtökéletesebb cipők legjutányosabban Robitseknél kaphatók. Külön mértékosztály luxuscipők készítésére berendezve. Feketesas-u. 16. 76 Holtomiglan-holtodiglant sem kell mondanod, mégis próbaházas leszesz a Belvárosiban szombaton és vasárnap. Arany, exflitbeváltn Tóthnál, Kölcsey-utca 7. 646 El ne mulassza senki a világ legszebb filmjét megnézni Jackie Coogan-nai az 5 éves gyermekmüvésszel a főszerepben: Fiacskám 6 felvonásban a Korzó Moziban. Szeged, 1923 február 24. — Makói fuvarosok sajtópöre. A Makói Friss Újság 1922 január 13-iki számában a Makói fuvarosok egyesülete nyílttéri közleményben megtámadta Teltsch Adolf gyárost, mert az jogosulatlanul fuvarozott és ezáltal konkurrenciát csinált a fuvarosoknak. A közleményben olyan kitételek is foglaltattak, amelyek románbarátsággal gyanúsították Teltschet, aki emiatt rágalmazási és becsületsértési pört inditotl Adorján Ernő egyesületi titkár és Dózsa Andor elnök ellen, akik a közleményért vállalták is a felelősséget. A törvényszék mai tárgyalásán sikerült a feleknek megegyezni, miután a vádlottak sajnálatukat fejezték ki a eikk megjelenése miatt. — KÜLFÖLD. A francia vasutakon az utas- és árudijszabást március 1-től kezdve 100 százalékkal felemelik. Az üdvözítő Igen szombaton és vasárnap próbaházassá tesz a Belvárosiban. Táncpalota Szegeden. Igazi amerikai gyorsasággal létesült Szegeden a legkellemesebb szórakozó hely: a Renaissance-táncpalota, a Tisza nagytermében. Nagyvárosi kabaré-orfeumi számok, kacagtató tréfák, művészi tánc és akrobata produkciók a legélvezetesebb estét szerzik a közönségnek. A gazdag program fél 10-től 12 óráig tart, utána pedig naponta reggel 4 óráig a legmodernebb parkett-táncverseny Károlyi Árpád muzsikája mellett. Asztalrendelés telefon 44. Finom harisnyák I Pamut és cérnaáruk legolcsóbb bevásárlási forrása BATTANCS. Gizella-tér 3. szám. 62 Magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak felkérik tagjaikat a vasárnap délelőtti közgyűlésen való pontos megjelenésre. Előadó a magántisztviselők budapesti főtiikára. El ne mulassza senki a világ legszebb filmjét megnézni Jackie Coofgan-nal az 5 éves gyermekmüvésszel a főszerepben: Fiacskám 6 felvonásban , a Korzó Moziban. Renaissance Muflató a Tiaza-axálló nagytermében. — Telefon 44. A budapesti Royal-Orfeum legújabb műsora! 1 Jesstj és Jonnt] 11 Ellij és Baklanoft Excentrikus akrobaták. A Royal Orfeum balletmeslerével. lí Diana'Storza Oanse exo ique Valse Francaise orig táncosnő. angol Stepkreaciók. Michailovits testvérek erőművészek A főváros kedvencei. produkciókkal. Utólérhetetlen Ivette Corvin Erdélqi Vica táncinüvésznő Szóló táncstárnok Subrett-énekesnő. Fiedler mester | originális imitátor és hasbeszélő fenomén ! A legváltozatosabb kacagtató burleszk-számok 1 1 1 prolongálva! Delibes MáriaII! Prolongálva! a párisi Olympia lánccsillaga. fjiaulusz Morini átváltozó groteszk tánckomikus humoros előadások és énekszámokkal I Modern Parkett-táncok] Előadások este 9-12 ig, utána 4 óráig parketttáncverseny! Meleg és hideg konyha, borok, pezsgők, likőrök, boritalok! Elsőrangú szalonzenekar! Éjféltől 4 óráig Károlyi Árpid zenekarával muzsikál. Helyárak 2oo—350 K ig.