Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-18 / 39. szám

S/egeti, f '23 f bruár 18 s z » o a n lomást tettek: Varga István, Barna József, Hamza Antal és Komtódi János rendőrök, akik megcáfolták Poós és Nagy Sándor állítását, hogy az állítólagos pofozás alatt Lészayn és Poison kivül még két rendőr tartózkodott volna. Dr. Horánszky Miklós ügyész fentartja a vá­dat, majd dr. Zboray Jenő védő kérte a rend-. Őrség reputációja érdekében is a vádlottak fel­mentését. A bíróság ezután meghozta az ítéle­tet, amely szerint mindkét vádioltat felmenti a kivatali hatalommal való visszaélés vádja alól, mert nem látja bizonyítottnak, hogy Lészay pofonütötte volna a sértettet és az sem igazo­lódott b^ hogy Lajkó torkonragadva, a padhoz vágta Poóst. Az ítélet ellen az ügyész feleb­bezett. Angorában uj szerződés-tervezeten dolgoznak. Angorából je'entik: Hir szerint a nagy nem­zetgyűlés szerződéstervezeten dolgozik, amelyet aláírás végett a nagyhatalmak elé terjeszt. A szerződés értelmében Karagacs és Moszul Tö­rökország birtokában marad; Konstantinápolyi jelentés szerint a szövetsé­gesek hozzájárultak ahhoz, hogy Szmirnában csak tíz hajójuk állomásozzon, nem hajlandók azonban ezeknek tonnataralmát meghatározni. Angorában a parlamenti körök küzdelme to­fl kultúrpalotától — az Emst-muzeumig. vább tart. Izmedet különösen a szélsőséges vészeli Muzeum igazgatója választolt ki. Min­politikusok támadják hevesen. Szemére hány­ják, hogy a nemzeti pak'umot meghaladó en­gedményeket tett. A nemzetgyűlésben élénk vita várható. Izzó hangulat az osztrák politikai életben. Az egyes osztrák politikai pártok k ött az ellentétek annyira kiélesedtek, hogy minden pillanatban tartani lehet véres összeú...(Végek­től. Az egyes pártok között a gyűlölet olyan nagy, hogy maga a köztársaság elnöke, dr. Hainisch próbált interveniálni, hogy a külön­böző fegyveres szervezetek, amelyek Arbeiter­wehr, Bauerwehr, Heinwehr, Bürgenwehr, stb . széíszór(5dnak a vil7g minden tája ! egy nagy nemzeti érték is szétforgácsolódik, szükségesnek tartottuk, hogy belenézzünk ebba (A Szeged tudósítójától.) Február tizenötödi­kén kezdődött meg Budapesten az Ernst­muzeum huszonkettedik aukciójának keretében az Enyedi Lukács és neje Zsótér Ilona mü­gyüjtemény hagyatékának nyilvános árverése. A fővárosi lapon híradása szerint az aukcióra óriási közönség gyűlt össze s a hamar forróvá hevült levegőben v^dui hajszolták egymást az árak. A festmények kikiáltásává! indult meg az árverés és jellemző a vetélkedés mértékére, hogy a hetvennégy kikiáltott kép fejében hatmilliónál nagyobb összeg folyt be. A képgyűjtemény rendkívül értékes darabokból állott. Többek közt Fr. v. Amerling: Leány fej cimü festménye 370,000, Henrik van Balén: Mythológia 455,000, J?n Brueghel és van Balén: Istenek lakomája 1.900000, Domenico Brusatovci: Mária a gyer­mekkel 220,000 koronáért kelt el. Az Enycdi-féle mügyüjtemény sorsa közelről érdekli Szeged város közönségét, hiszen még nem régen az volt a köztudatban, hogy ezt a nagyértékü magán muzeumot teljes egészében a szegedi kultúrpalota örökli. Nigyon kiábrándi­tólag hatott azután ez a körülmény, hogy Enyedi Lukácsné halála után, az örökösökkel ugy egyezett ki a város, hogy a mügyüjtemény értékének egy nyolcadrészét kapja mindössze a muzeum, három nagyértékü, vallásos tárgyú festményt, amit dr. Petrovich Elek, a Szépmü­denki különösnek, furcsának tartotta, sőt tartja ma is, hogy a város tanácsa ilyen könnyű­szerrel lemondott a milliókat érő mügyüjtemény­röl és megelégedett az örökösök által felajánlott nyolcadrésznyi kárpótlással. A város örökjogát ugyanis mindenki bizonyosnak vélte, mert hi­szen elevenen élt még az a közös végrendelet, amit Enyedi Lukács és felesége Zsótér Ilona tett még .1905-ben egy budapesti közjegyző előtt. Miért mondott le a tanács az örökségről. Most, hogy a gytíjtemény sorsát az örökösök megpecsételték, a gyüjiemény rgyes darabjai felé és ezzel le. Akciója azonban nem járt sikerrel. A kü­lönböző csoportok tovább fegyverkeznek, ugy hogy a polgárháború szinte elháríthatatlannak látszik. Asquith és Lloyd George vezetése alatt álló két liberális párt valószínű­leg legközelebb egyesülni "fog egymással. A választások során mindkét párt 99 mandátumra tett szert. lom, hogy igenis én is dolgozom a memoár­jaimon s ha a számitásom nem csal, körülbelül ötven év múlva készen is leszek velük, s aki ezt az időt kivárja, az nem bánja meg. Aki pe­dig soknak találja, az vegye tudomásul, hogy éppen az alaposságom miatt nem lehetek készen hamarább. Én tudniillik nem a forradalommal kezdem, hanem egy pár száz évvel előbb keresem a destrukció hajszálgyökereit. Ahhoz én, mint nó­tórius destruktív, nagyon értek, ezt mindenki el fogja nekem hinni. /Abból indulok ki, hogy ha Szegedről a tö­rököt ki nem űzték volna, itt soha se lett volna forradalom. Tessék elgondolni, milyen más lett volna a helyzet, ha polgármester urun­katfnem Somogyi Szilveszternek hívták volna, hanem Togrul bégnek és nem hitetlen porto­rikót szívott volna, hanem igazhitű nargilét és nem akták alá rakta volna a fugráját, hanem markos basibozukokkal kapatott volna le a tiz körméről minden forradalmárt, hogy a Monkir és Nakir angyalok taszigálták vona őket bele az Alsiráz borotva hídjáról a kénköves gye­hennába I Az igazi destruktor tehát az volt, aki a tö­rököt Szegedről kikergette. Eddigi nyomozásom alapján elfogom mondani ennek a hiteles tör­ténetét, amely némiképen eltér a Reizner János könyvében találhatótól, sőt még Edki cselebi­ben se található fel, pedig az nagyon tudós töröic történetíró volt. (Még azt is tudta, hogy a L opoidus császár arca egészen olyan, mint egy kétéves tevccsikóé.) a jogi bizonytalanságba, ami a város örökjoga körül uralkodott és ami arra kényszeritette a város tanácsát, hogy kiegyezzen az örökösökkel. Először is Turóczy Mihály dr. tiszti főügyészt kerestük fel, aki az örökösökkel folytatolt tár­gyalásokon a város érdekeit képviselte. Turóczy Mihály dr. kérdésünkre a következőképen nyi­latkozott : — A közös végrendelet annyira homályos volt, hogy a város nem tarthatta fenn az összes műtárgyakra az igényé. A közös végrendelet ugyanis nem intézkedik a város örökjogára nézve határozottan és Zsótér Ilona külön vég­rendelet hátrahagyása nélkül halt meg. Mit mond Enyedi Lukács és Zsótér Ilona. Ezután megszereztük a közös végrendeletet, amelynek a város örökjogára vonatkozó része a következőket mondja: „A festményekből, már­vány- és kőszobrokból, továbbá faszobrászati műtárgyakból álló mintagyüjteményünket Sze­ged városának kívánjuk hagyni az ottáni nyil­vános mügyüjtemények gyarapítására és kiegé­szítésére. A közülünk életben maradó házastárs külön végrendeletében fogja a gyűjteményhez tartozó műtárgyakat részletes leltár szerint meg­határozni, valamint azokat a feltételeket és ki­kötéseket megállapítani, amelyek mellett azokat Szeged város tulajdonába bocsátja". Ezt a végrendeletet 1905 december 16-án irta alá Enyedi Lukács es Zsótér Ilona Zi­mányi Alajos budapesti közjegyző hivatalában. Enyedi Lukács 1906 junius 20-án halt meg, özvegye, aki később gróf Ladányi-Nicsky András felesége lett, néhány év előtt halt meg anélkül, hogy vagyonáról rendelkezett volna. A törvényes örökösök ezen az alapon kétségbe­vonták a város örökjogát és a tanács deferdlt az örökösök álláspontja előtt. Ennyit tudtunk meg a poros, sárguló írások­ból. A polgármester, akihez felvilágosításért for­dul'unk, kereken kijelentette, hogy ebben — a szerinte — teljesen letárgyalt kérdésben nem ktván nyilatkozni... Ezután fölkerestük Móra Ferenc muzeum igazgatót, aki töviről hegyire ismeri ezt a bo nyolult örökösödési ügyet. Móra Ferenc kérdé sünkre a következőket mondotta: — Nekem aktiv szerepem ebben a dolog­ban nem igen volt. A polgármester ur Enyediné halála után felküldött, hogy a város képviseletében legyek jelen a hagyaték hivata­los leltározásánál. Én ennek a rendeletnek ele­get tettem s jelentést terjesztettem a tanács elé, ameyben megbízásomon túlmenően arra is kiterjeszkedtem, hogy véleményem szerint ha a sor pörre kerülne, a város nem kilátástalanul menne abba bele, mert ha végrendelet nincs is, ahhoz semmi kétség nem fér, hogy Enye­diéknek minden szándéka az volt, hogy gyűjte­ményüket Szeged kapja. Ezt nemcsak a köz­jegyzői akaratnyilvánítás bizonyítja, hanem Enyedinének sok nyilatkozata. Hiszen a halála előtt félévvel néhány modern műtárgya foto­gráfiáját azzal a kéréssel hozta el hozzám, járuljak hozzá azoknak a modern dolgoknak az eladásához, amelyek a gyűjtemény hirmó­giáját úgyis zavarják s ő az árukon antik tár­nyakat fog venni. Sajnos, én csak paraszt­ésszel okoskodom s ugy látszik, a jogászok nem látták a város jogalapját ilyen világosnak s ezért mentek bele az örökösökkel való békés megegyezésbe. A tárgyalás részleteiről nem tudok, én csak arról kaptam végzést, hogy az átengedett képeket, amelyek értéke a hagyatéki érték nyolcadának felel meg, vegyem át, a Szépművészeti Muzeum 50 letét-képével együtt. . Ezt majd tavasszal intézem el, ha tudok akko­; rára módot találni az uj műkincsek elhelye­i zésére. Két Jogászi vélemény. Kikértük két elismert szegedi ügyvéd szak­véleményét is ebben a speciális magánjogi kér­désben. Az egyik nyilatkozata a következő: — Ebben az esetben a végrendelet nemcsak | abban a részében határozatlan, hogy a tul élő házastárs fogja a hagyomány tartalmát, illetve a gyűjteményhez tartozó műtárgyak leltárát megállapítani, hanem egyéb részében is, mert nem jelenti ki határozottan és a túlélő házas­• társat is kölelező módon, hogy a gyűjteményt j feliétlenül S?eged város közönségére hagyomá­t nyozza a tuléfö házastárs, hanem csupán ezt a szándékukat, jobban mondva óhajukat nyilvánít­ják ki az örökhagyók. Ez pedig semmi esetre sem olyan akarat-kijelentés, amelyre a város jogokat alapithatna, mert a Kuriagyakorlata sze­rint nincs jogi hatálya a végrendeletben fog­lalt oly kijelentésnek, amely kötelező és hatá­rozott meghagyást nem foglal magában, hanem csak óhaj, vagy kívánság jelleggel bír. A másik jogász nyilatkozata pedig igy hangzik : — Az olyan végrendeleti nyilatkozat, amely nem határozott, amely nem tartalmaz kifejezett rendelkezést és amely a halálesetre történő intézkedés tárgyát szabatosan meg nem jelöli — bíróilag nem érvényesíthető. A konkrét esetben azonban kétségtelen az öröhagyók szándéka a tekintetben, hogy a mügyüjteményt Szeged vá­ros közönségének kívánták hagyományozni, mert az erre vonatkozó közös végrendeletbe foglalt akaratnyilvánítás határozott és kétséget nem hagy fenn. Vitássá a város jogát csak az a körülmény teheti, hogy a túlélő házastárs tar­tozott volna a hagyományozandó javakat leltár szerint külön végrendeletbe foglalni, de azt elmulasztotta. A város közönsége azonban per esetén joggal helyezkedhetett volna arra az ál­láspontra, hogy miután a közös végrendeletben körülirt mügyüjteményi tárgyaknak a túlélő házastárs által eszközlendö leltározása elmaradt, az elhalálozás időpontjában a hagyatékban visszamaradt mügyüjteményi tárgyakra Szeged város közönségének hagyományi joga fennáll. A házastársak közötti közös végrendelet a há­zastársak között szerződést is létesített, a később elhunyt házastárs azon mulasztásával tehát, hogy külön végrendeletet nem készített, nem hiúsíthatja meg az előbb elhunyt házastárssal közösen nyilvánított végakaratát A két jogászi nyilatkozat két ellentétes jogi álláspontot képvisel és éppen ez bizonyítja azt, hogy a város tanácsa elhamarkodottan egyezett ki az örökösökkel, kellő megfontolás nélkül mondott le a mügyüjtemény re való jogárőlt

Next

/
Thumbnails
Contents