Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-17 / 38. szám

Szeged, 1023 február 17. SZEGED fenő. Félóráig :a város első polgáránál. (A Szeged tudósítójától.) A város első pol­gárának nem nagyon irigylésre méltó a sorsa, mert akinek valami ügyes-bajos dolga akad, az mind elviszi hozzá, mint valami csudadoktor­hoz, akiről az a hir terjedt el, hogy minden bajnak tudj3 az orvosságát és minden sebre van valami gyógyító hatású varázsszere, — ha más nem, hát néhány szelíd zőngésü jó sző, ami sokszor bizony többet ér minden orvos­ságnál ebben az elfordult időben. Az előszobája mindig te'e van kéregetőkkel, bánatos özvegyekkel, diszpenzációt szorgalmazó má'kapárokkal, tiszteletlátogatókkal és defetá­ciókkal. A barna ajtó sárgaréz kilincse szinle szikrázik a sok fogdosástól és körülötte mély gödröt ástak a fába a kotorászó emberkörmök. Pénteken szokatlanul mozgalmas volt a pol­gármester szobája, — pedig a péntek egyébként halott n»p a közigazgatasban, nincs hetipiac, nem jelentkeznek a tanyai defetációk, tanács­ülés sincs, tehát nyugodalmasnak kellene lenni ilyenkor az életnek a torony alatt. Pénteken délelőtt — nem tudni miírt — mégsem igy történt. A forgalom tiz és féltizenegy között érte el tetőpontját. Szokott napi látogatásunkkal azonban megelőztünk mindenkit, de alig mon­dottuk el sablónos napi kérdésünket, hogy mit hozott a posta, már is nyílt az ajtó és depu­tációt jelentettek be. Igy az interjúnak vége szakadt és a sarokba vonulva hallgattuk végig, amint a Püspök-téri bazárbé.IŐ kereskedők élén Ottovay Károly arra kérte a polgármestert, hogy a Tiszs Lajos-köruti csirkepiacot ne helyezzék át a Valéria-térre, mert ez rendkívül nagy kárt jelentene a Tisza Lajos-köruti keres­kedőknek. A polgármester — mint ilyenkor mondani szokás — megnyugtató szavakkal vá­laszolt. Kijelentette, hogy a csirkepiac áthelye­zésének a terve még eddig nem merült föl és az erre vonatkozó hírek légből küpottak. Arról lehet legfeljebb szó, hogy a p prikaárusitás alól fölszabaduló Valéria-téri piacrészre is helyeznek valamit a csirkepiacból, ami azonban a Tisza Lajos-körut forgalmán nem látszik majd meg. A küldöttség megnyugodva távozott. Egy pillanat sem telt el és már ismét nyílt az ajtó és egy kopott ruhába öltözött idősebb úrinő járult a polgármester elé, halk panaszos hangon súgott valamit, mire a polgármester sebes Írással utalványt állított ki számára a gyorssegélyalap terhére. Aztán ismét mi kerültünk volna sorra és a romtemplom iránt érdeklődlünk éppen, amikor ujabb küldöttség jelentkezeit Három szegedi cipőiparos, akik ezer pár cipőt csináltak a kis­rongyos akcióra már hónapokkal ezelőtt, de pénzüket, közel két millió koroná*, még mindig nem kapták meg az inségalapból, ami a be­következett drágulás miatt rendkívül nagy kárt jelent számukra, mert azért a pénzért ma már az ezer cipőhöz szükséges talpbőrt sem vehe­tik meg. Azt kérték, hogy a város előlegezze az inségalap adósságát. A polgármester viszont azért panaszkodott, hogy a városnak sincs pénze, de azért megígérte, hogy támogatja a cipőiparosok kérelmét Aztán ismét mi kerüliünk sorra. A polgár­mester előbbi kérdésünkre azt a legújabb ma­gánértesülését közölte, hogy a vallásalap által megszavazott húszmilliós kölcsönt is csak akkor folyósítják, ha a templom már tető alatt lesz. miTk&J^ ™* a a*? - kérdez" „on aAJK hé'en - válaszolta bizlos hsn­forma­fe a lehetó ^I™?'? U, hogy: Mtoteto h"1«on iel«ilelte — Bánom ii én — mondotta nevetve ió podesztánk. Éppen távozni akartunk, amikor ujabb kül­döttség jelentkezett A Baross-Szövetség meg­bízottai is a Tisza Lajos-köruti piac elhelyezé­sének mellőzésére kérték a polgármestert. Az előszobában pedig várakoztak mé| vagy öt­venen. A halálraítélt iskola tanárait a leányiskolában helyezik el (A Szeged tudósítójától.) Megírta a Szeged, hogy a kultuszminiszter megfelebbezhetetlenül halálra ítélte a városi kereskedelmi iskola fiú­osztályát, mivel az ország déli részeinek el­szakítása következtében a két szegedi kereske­delmi iskola növendékeinek a száma annyira megcsappant, hogy két iskola további föntar­tása teljesen fölösleges. A város tanácsa annak idején részletesen foglalkozott az iskola meg­szüntetésének a kérdésével és arra az állás­pontra helyezkedett, hogy a kultuszminiszter rendeletét végrehajtja, mert abban az esetben, ha a város a kereskedelmi iskola fiúosztályát tovább is föntartaná, a halálraítélt iskola tanárai számára a kormány nem folyósítaná a tanév vége után már azokat a segélyeket és pótléko­kat, amit az állami iskolák, illetve az államilag támogatott iskolák tanárai kapnak. A tanárok sorsáról azonban a tanács akkor nem határozott. ülést tartott, amelyen foglalkoztak a halálraítélt iskola sorsával. Több mint egy óráig tarló ta­nácskozás után az igazgató-tanács ugy határo­zott, hogy a kereskedelmi iskola fiusztályának tanárait — kettő kivételével — áthelyezik a to­vábbra is föntartandó leányiskolába, ahol már eddig is, mint óradíjas tanárok működtek. A két kivétel pedig azért kivétel, mert rájuk a leányosztályban szükség már nincs, a létszám nélkülük is betelik és ezt a két kivételt abban az esetben, ha az á lam nem veszi át őket, nyugdíjazza a város is. Az igazgató tanács ezt a határozatát javaslat formájában terjeszti majd a tanács, illetve a közgyűlés elé. A tanács pedig olyan értelmű előterjesztést tesz majd a legközelebbi közgyű­lésen, hogy a városi kereskedelmi iskola fiú­osztályát ne szüntesse meg, hanem csak bi­zonytalan ideig szüneteltessék. A szüneteltetés A városi kereskedelmi iskola" igazgató-tanácsa j ugyanis föntadja továbbra is a kérdéses Iskola a polgármester elnökletével csütörtökön este ! megnyitásának a jogát. ^^•flÉHHHH a Nem bírtam tovább hallgatni ezt a tekintély­rombolást és lehurrogtam őnagyságát: — Asszonyom, ez destrukció. Ne tessék vá­dolni a várost Ne tessék lázítani. —• Ugyan-ugyan, de nagy ur az ur. Csinál­janak több pénztárt, akkor majd gyorsabban megy. —• De asszonyom, az adó a haza megmen­tésére kell. Ezt türelemmel kell csinálni. (A fe­jem szédült, a gyomrom horpadozott és tizen* egyet ütött a toronyóra 1) Igen asszonyom, önnek kötelességei vannak ... , — Ugyan, kérem — felelt és legyintett a ke­zével, — az ilyen idealisták vitték ennyire az országot, mint maga. Nos, hát nem vitatkoztam tovább. Azért van­nak a fajvédők, birkózzanak ők a megátalkodott destrukcióval. Különben is nagyon elkalandoz­tunk a tárgytól. A pénztárablau felől elkesere­detten isméielve kiabálták a neveket, de oly nagy a zaj, hogy senki sem értette meg a szói­tagolást — Bie-der-má-jer Antal — orditott a pénz­tárnok, mint egy békebeli eugszfürer, mire szomszédom, a bőbeszédű forradalmár, magá­ból kikelve bőgte bele a hangkáoszba : — Jelen, jeleni — Husz korona — jött a válasz a pénztár felöl s most vad próbálkozások kezdődtek meg Biedermájer ur részéről. Könyöke és térdkalácsa testem érzékeny párnáira illeszkedett, aztán rú­gott rajtam egyet. Én helyben maradtam* ő azonban előbbre jutott néhány centimétert. Az­tán tovább fúrta magát, mint valami .bánya­munkás. Fujt, bőgött, hirapott és teli tüdővel óbégatta: — Itt a lóvé! De nem jutott előbbre. A husz korona végül is kézröl-kézre adva jutott el a pénztárablak­hoz. Én mindezt tűrtem, birkatermészettel tűr­tem. Már delet harangoznak s én még mindig álltam az imbolygó tömegben, mint a szikla. Persze, hogy igaza van a pénztárnoknak, aki azt mondja: — Negyvenöt napjuk volt, január 1-töl feb­ruár 15-ig és mindenki az utolsó napra hagyta az adófizetést. Hát ez igaz. En vagyok a hibás. Előbb kel­lett volna jönnöm, talán előbb haltam volna meg. Mert meghaltam. Két órakor a nem szo­rosan vett szolgaszemélyzet söpörte ki a hul­lámat az adóhivatalból... De legalább befizettem a cselédadómat l Igen, polgármester ur, én befizettem, (p. t.) Az interparlamentáris békeunió kisebbségi és gyarmalügyi főbizottságának szer­kesztő-bizottsága február 14-én és 15-én tar­totta ülését br. Adelswaerd (Svédország) elnök­lete alatt. Az ülésen Svájc, Csehország és Románia képviseltették magukat A bizottság behatóan tárgyalta azokat a kisebbségek védel­méről szóló javaslatokat, melyeket az április elején Bázelban összeülő tiztagu főbizottság elé fognak terjeszteni. (A Szeged tudósítójától.) Elmúlt február 15. Itt az idő, most, vagy sotia, be kell fizetni a cselédem kereseti adóját Direkt nyolckor keltem, hogy le ne késsek. De nem kelhettem elég korán, hogy meg ne előzzön más. A városi adóhivalal egyébként hűvös csarnokában izrstdó tömegbe verődötten vártak reám adófizető pol­gártársaim. Hang-orkánok verdesték a mennye­zetet, a türelmetlenkedök és a radikálisok kö­nyökét és ökleit éreztem lapockáimon. Ez kilenc órakor volt és tiz órára szerencsében eljutottam a II. kerületi ablakhoz. (Egy fajvédclmi harc sem lehet ennél fáradságosabb 1) Szegény nem szorosan vett adóhivatali kuH sápadt, verejtékes arca nézett rám bánatosan az ablaküveg mögül. A lázas munka kidagasz­totta az ereit Reszkető kezei felém nyúltak és elvette tőlem a gondosan elkészített „Illetmény­jegyzéket". Gyönyörű kaligrafiávai rajzo'tam bele a cselédem nevét és nacionáléját: Böndő Katalin, születelt Karakószőrcsög, 1899, és a többi, és a többi. Aztán szépen kitüntettem a jövedelmét: készpénzben havi 3000 meg a kosztja 6000, összesen 9000 korona. De hiába ez a pontosság. A nem szorosan vett arca dühbe ráncosodva, öblögette felém méltánytalan szavait: — Ezt nem lehet, kérem. Nem fogadom el. Micsoda illetmény-jegyzék ez? Hol vette? — Egy könyvkereskedésben — feleltem sze­pegve éa lábszáraimban a tangó milongát kezd­ték járni az idegeim. 0, mily szörnyűség: nem fogadja ell Mégegyszer megírni, mégegyszer ide jönni, mégegyszer végig élvezni a tömeg­hu'.lámzás nemzeti tornáját és be'ecseprgni, mint lehűlt pára, az általános kereseti hőáram­latba 1 Nem, ez lehetetlen. Könyörgésre fogtam a dolgot : — Ó, miért? Tessék megnézni, hiszen ez jól — Nem jó, hallgasson. Csakis városi nyom­tatványt lehet használni. Mi adjuk, darabját 8 koronáért. — Ugyan, kérem, ne legyen olyan kegyet­len. Csak még ez egyszer... — Nos, jól van, most az egyszer még elfo­gadom De a jövőben csakis a város által nyo­matott illetmény-jegyzéket fogadunk el. Tessék a pénztárhoz menni. A pénztárhoz? Könnyű ezt mondani, mikor előtlem áll egy fekete sereg, egy áttörhetetlen, egymásba olvadt emberpép gőzölgő masszája. A sors egy bőbeszédű polgártárs mellé sodort, egy türelmetlen forradalmár mellé, aki ki merte nyitni a száját és hangosan adott kifejezést megbolránkozásalnak. — Micsoda dolog az — mondta hogy a város monopolizálja az illetményjegyzékeket. Kérem mi nyomattunk többezret és két koronába sem kerül darabja. Ugyanolyan, mint a városé. Miért kelljen nekünk 8 koronát fizetni érte ? — Ugy van, ugy van, — kiáltott közbe bal­oldali szomszédnőm. — Itt van az én esetem: husz korona cselédadót fizetek és 16 korondba kerül a nyomtatvány. Nevetséges. Gyalázat. És emellett iit kell töltenem az egész délelőttöt. A cselédem meg otthon uradzik.

Next

/
Thumbnails
Contents