Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-14 / 35. szám

Szeged, 1923 február 14. SZEGED Szomorú diákélet Szegeden. (A Szeged tudósítójától.) Alig vettük észre, hogy Szeged szép városából (igy mondotta va­lahogy a megszálló francia csapatok egyik parancsnoka, amikor eltávozott innen) egyetemi város lett, már tudniillik olyan város, amely­nek falai kOzOtt egyetem is van. Mert egyéb­ként a város képe nem igen változott meg, nem igen vált hasonlóvá azokhoz a külföldi tipikus diákvárosokhoz, Heidelberghez, Oxford­hoz, amelyeknek neve olyan romantikus remi­niscenciákat ébreszt az ember lelkében. Itt nincsenek háromnapos, hároméjszakás verseny­ivások, itt nem verik be éjszakánkint a békés polgárok ablakait, itt nem gyűlölik a filisztert, itt talán éjszakai szerenádok sincsenek. Talán ha nem jött volna divatba a burschenschaftos diáksapka (télen sötétkék, nyáron fehér), talán senki sem venné észre az egyetemet, talán senki sem tudná, hogy azok a bájos kislányok, akik komoly arccal, hónuk alatt a hosszúkás fekete indexszel olyan fontoskodva lépkednek, meghonosították Szegeden is a , medika8 fo­galmát és bizony a klinikák bonctermeiben hi­vatásszerű nyugalommal csirke helyett emberi testrészeket tranzsiroznak. Az egyetem szinte teljesen észrevétlenül lopa­kodott be a városba és észrevétlenül van itt immár két esztendeje és annak, hogy észrevét­lenül van itt, talán a minden romantikát el­sorvasztó világháború az oka. Néhány körül­mény még is eszébe juttatja az embernek, hogy Szeged egyetemi várossá avanzsált: Megszapo­rodtak a kifőzések, hihetetlen magasra szökött fel a bútorozott szoba ázsiója, a könyvesboltok kirakatát egyetemi tankönyvek töltik meg és fel­szökött a különösen most farsang táján a lányok ázsiója is, amennyiben a legények száma szin­tén örvendetesen gyarapodott. Mert hiába, min­den érték mégis csak a kereslet és kinálat vi­szonyától függ. A Somogyi-könyvtár iránti ér­deklődés is növekedett, a zöld asztalok mellett halványképü, pápaszemes orvostanhallgatók, filozopterek böngészik a különböző szakkönyve­ket. De ezek a tünetek nem olyan feltűnőek, hogy változást okoznának Porváros életében. A farsangi táncok mámorát elfújják majd a böjti szelek, a Somogyi-könyvtár olvasótermét négy vastag fal különíti el a nagyvilágtól, a bútoro­zott szoba drágaságát csak az érezheti, akinek szüksége van bútorozott szobára, benszülött szegedinek pedig nincs szüksége, a kifőző intézmények elszaporodása pedig csak az adó­ellenőröket érdekli, a burschenschaftos diák­sapka szintén megszokottá válik, még ha tányér­sapkának nevezik is, annyira megszokottá, hogy már nemcsak egyetemi polgárok viselik, hanem — ha nem is ugyanolyat, de hozzá hasonlót — a nagykörúton kívüli fiatalság is megkedvelte és kultiválja. Az egyetemi polgárok élete Szegeden nem valami rózsás. Legnagyobb részük vidékről, sőt megszállott területről való, ahonnan a posta olyan nehezen jön, különösen ba pénzt kellene hoznia. Sokan küzködnek, viaskodnak a meg­élhetésért és a nagy harcban sokan kidőlnek a sorból, ott rekednek valami nyomorúságos iro­dában és elmaradnak az egyetemről. De van­nak olyanok is, akik hatalmas erővel megküz­denek az élettel, legyőznek minden akadályt, nappal robotolnak a kenyérért, az éjszakai órák csöndjében pedig lázasan készülnek a vizsgákra, a szigorlatokra, mert minél korábban túlesnek rajta, anuál hamarabb megszabadulnak a szen­vedésektől — ha ugyan megszabadulnak és nem azután kezdődik az igazi. És nagyon sokan vannak ilyenek. Pöljegyeztünk néhányat a sok közai. Fiatal filozopter. Harmadéves. A háborút vé­gig katonáskod ta — ötvenszázalékos rokkant. Székely fiu, Kolozsvár környékéről való. Ha­zulról egy fillér támogatást sem kap. Egy bizto­sító intézet számára szerez üzleteket, ami néhány ezer korona jövedelmet jelent havonta, éppen annyit, ami a szobabérét fedezi. Lakását csak erős fantáziája keresztelte el szobának. Ott van valahol Rókuson és tavaly még fásszinnek hasz­nálták. Most van benne egy ágy, egy asztal és egy szék. Más semmi, még kályha se, ami talán nem is baj, mert legfeljebb csak arra lenne jó, hogy a meleg illúzióját keltse. Van azonban más jövedelme is a rokkant filozop­ternek: Tanit. Ebből a pénzből fedezi a mosa­tás, a reggelizés költségeit. A reggelizés problémáját ugy oldotta meg, hogy házigazdája tűzhelyén — szívességből megengedték — teát főz minden reggel, de a cukor, a rum vagy citrom ismeretlen fogalom előtte. De azért tanul szorgalmasan, füstös, kis­kaliberű petróleumlámpa sárga világánál, ágy­ban fekve, mert másképen nem birná ki a nedves szoba hidegét. Májusban szigorlatozik és a szigorlat anyagát már megemésztette. Aztán még egy esztendő van hátra és aztán eggyel több lesz azoknak a száma, akik mind­untalan állást, elhelyezést kérnek a kultusz­minisztertől. Másik eset. Orvostanhallgató, utolsó vizsgája van hátra, de nem készülhet el rá, mert nincs ideje a tanulásra. Délelőtt havi négyezer koro­nárét hivatalban dolgozik, délután órákat ad, kora hajnalban pedig újságot hord ki. Rikkancs. A tanításért reggelit kap és lakást, a készpénz­jövedelme körülbelül hatezer korona. Ebből ebédel, vacsorázik és fedezi, ha fedezi, az élet egyéb kiadásait. Kétségbeesetten gondol a bi­zonytalan jövőre, haza nem mehet, nincsenek szülei, előadásokra nem járhat, nem tanulhat, mert holt fáradtan tér haza minden este... Hat évig volt orosz fogoly. Sokan visszariadnak. Néhány hónapi ered­ménytelen kísérletezés után lemondanak az egyetemről és valami hivatalban helyezkednek el. Sokan vígan élnek. Könnyen szórják a bőven kapott szülői támogatást és a léha élet sivárnak találja a komoly munkát. Az ilyenekből sem lesz ember, diplomás ember talán soha, a diáksapkájuk csak cégér, amely csalfa nim­buszt ad viselőjének. De őket nem bántja a jövő, amely számukra nem bizonytalan és undorral nézik le a küzdőket, a koldusokat. Ha megunják a diákéletet, leteszik a diák­sapkát és hazamennek földbirtokosnak, gyáros­nak, — urnák ... (m. /.) Meghallgatták a kereskedők és iparosok panaszait. (A Szeged tudósítójától.) Dr. Csekő Béla mi­niszteri tanácsos és dr. Czermann Antal osz­tálytanácsos, akik a forgalmi adó kezelésével kapcsolatos sérelmek megvizsgálására érkeztek le Szegedre, ma délelőtt 10 órakor megjelentek az ipartestületben, ahol Pálfy Dániel elnöklete alatt népes értekezlet várta őket. Dr. Pálfy József titkár felsorolta a legutóbbi viharos iparosgyülés jegyzökönyvét, amely erős állásfoglalást tartalmaz a kormány ellen az adó­ellenőrök terrorja ellen. Kéri a forgalmi adótör­vény revízióját, hogy védelmet találhassanak az igazságtalanságok ellen. Ezután az egyes iparo­sok adták elő konkrét sérelmeiket. Körmendy Mátyás, Schütz István és Metzger Péter szólal­tak fel, majd dr. Czermann Antal válaszolt a felszólalásokra. Beszédének leglényegesebb része az volt, amely az átalányrendszerről szólt. Ki­jelentette, hogy a pénzügyminiszter, különösen az iparosoknál, hajlandó belemenni az átalány­rendszerbe, ha az átalány az árhullámzások esetén felfelé és lefelé kiigazítható lesz. A vásári árusok kifakadását a blokkrendszer ellen nem tartja helyénvalónak, mert ha az adó átalányozva lesz, akkor zúgolódni fognak a túl­becslés miatt. A könyvvezetés tekintetében elég, ha a kisiparosok csak bevételi és kiadási jegyzö­könyvet vezetnek. A bélyegek be nem ragasz­tása, ha a könyvet egyébként pontosan vezet­ték, még nem adócsalás és e tekintetben a meg­büntetett iparosok is orvoslásra számithatnak. Végül megígérte, hogy az előadott sérelmeket megvizsgálják és gondoskodnak arról is, hogy rendes javadalmazásu ellenőrököt alkalmazza­nak a városok. A kereskedelmi és iparkamarába fél egy óra­kor érkeztek meg a miniszter megbízottai, vala­mint Sajtos Samu pénzügyigazgató, Pálfy Dá­niel és Wimmer Fülöp, aki üdvözölte a meg­jelent kereskedőket, majd dr. Landesberg Jenő állolt szólásra és ismertette azokat a kifogáso­kat és sérelmeket, amelyek a kereskedőket a forgalmi adó kezeléssel kapcsolatosan hónapok óta szüntelenül foglalkoztatják. Dr. Landesberg elsősorban a gabona- és ter­ménybizományosok adóztatása körül fennforgó nézeteltéréseket emiitette fel. A bizományosok csak jutalékra dolgoznak, holott a forgalmi adót a jutalék alapját képező összeg után is számítják. A második fontosabb sérelem, hogy az ott­hon dolgozó iparosok, akik nem maguknak dolgoznak, hanem más vállalat részére, szintén kénytelenek megfizetni a forgalmi adót, holott ők csak munkabért élveznek. Beszélt ezután a vegszálásokról, amelyek az ellenőrzés következményei, azután a hitelügyle­tek kérdésében kért felvilágosítást, vájjon mikor esedékes a forgalmi adó, az eladásnál-e, vagy a vételár bevételezésekor. Dr. Tonelli Sándor a „visszáruk" forgalmi adójának elengedésére kér valamilyen intézke­dést. Megtörténik ugyanis, hogy a vevő vissza­hoz valamilyen árut, ami után azonbaH a for­galmi adót felszámították és igy ez tisztán a kereskedő vesztesége lenne. Dr. Löbl Zsigmond a külföldi szállítások adó­mentességéről beszélt, Weiszfeiler Mór pedig előadta, hogy január 10-én önhibáján kivül, mert forgalmi bélyeget nem tudott kapni, meg­leletezték és megbüntették. Dr. Kertész Béla a lisztkereskedők és a mal­mok évtizedes szokásairól szól és elmondja, hogy a kereskedők rendszerint előre lekötnek a malmoknál bizonyos mennyiségű lisztet, amit azonban esetleg nem vesznek át, hanem átad­ják valamely kereskedő társuknak, igy tehát ebben az esetben csak közvetítő kereskedelem­ről lehet szó, mégis a forgalmi adót az egész vételár alapján róják ki. Kérdéses pont továbbá az üzletátruházások kérdése. Ha valaki csak a helyiséget, tehát a négy csupasz falat enged át, ez nem nevezhető üzletátruházásnak. Kifo­gásolja, hogy a törvény a büntető szankciók­nál nem veszi tekintetbe a jóhiszeműséget. Vértes Miksa szóváteszi, hogy néhányan a kimenő számlák után kérvényezték a forgalmi adó befizetését, kérvényüket azonban egy félév multán sem intézték el. A Kereskedők Szövet­sége nevében foglalkozik azzal a cikkel, amely az egyik szegedi esti lapban jelent meg és amely 500 szegedi kereskedőt és iparost vádolt meg adócsalással. Nem hiszi, hogy ezt az in­formációt a pénzügyigazgatóság adta volna a lapnak. (Sajtos pénzügyigazgató kijejenti, hogy nem.) Az ilyen közlemények azt eredményezik, hogy a közönség ugy megy a kereskedőhöz és iparoshoz, mint adócsalóhoz. Ottovay Károly azt kéri, hogy a forgalmi bé­lyegek beragasztásának határidejét ünnepnapok után ne 24, hanen 48 órában állapítsák meg, Tóth Péter amiatt emel panaszt, hogy köny­vel már négy hete a pénzügyigazgatóságon vannak ellenőrzés végett es nem tudja azokat visszakapni, ami elviselhetetlen zavart okoz az üzletében. Unger Aladár azt kéri, hogy az exportálások­nál a bejelentési blanketták kiállítását mellőz­zék, mert az értéket a feladóvevény és a vám­nyugta is igazolja. A szegedi fővámhivatal kü­lönben sincs postaforgalomra berendezve. Végül dr. Landesberg Jenő a kereseti adó enyhiíésére vonatkozó rendelet megjelenését sürgette. A felszólalásokra dr. Czermann Antal osztály­tanácsos válaszolt. Megjegyzi, hogy a sérelmek elintézése nem az ö küldetésük feladata. Ök csak gyakorlati tapasztalatok megszerzése vé­gett jöttek, hogy a törvény minél egyszerűbb és kedvezőbb végrehajtására lehetőséget te­remtsenek és a forgalmi adó kezelésében életbe­léptetendő változtatásokra a gyakorlatnak meg­felelő javaslatot tehessenek. Ezután válaszolt az egyes felszólalásokra. A kezelés alkalmával tapasztalható vegszálások főként annak is köszönhetők, hogy az ellenőrző közegek nem bírnak kereskedelmi szakismere­tekkel, másrészt a városok oly rosszul fizetik őket, hogy az ellenőrök kényszerűségből is azon vannak, hogy minél több büntetést róhassanak ki jutalékuk szaporítása miatt. A konkrét pa­naszokra méltányos elintézést igér. A „vissz­árukra" azt ajánlja, hogy a kereskedők és a pénzügyigazgatóság találjanak módot arra, hogy a visszahozott áruk forgalmi adója vísszatéri­tessenek. A lisztkereskedők és a malmok kö­zött lekötött áruk átruházása bizományi ügylet­nek is tekinthető ugyan, miután azonban itt a visszaéléseket meggátolni nem lehetne, legjobb, ha ezt a kérdést a közigazgatási bíróság igaz­ságérzetére bízzák. Hitelügyleteknél a hivatalos álláspont az, hogy a forgalmi adót akkor kell

Next

/
Thumbnails
Contents