Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-07 / 29. szám

Egyes szám ára 16 korona iNrkesilóség é> klodóhlts«1: KOlcsey-trica 6. (Prófétan4Uó, 1. emelet 6.) Telefon 13—55. A .Szeged" megjelegfe kétfő kivételével minden Mf, Egyet szám éra 16 koElőflzetési érak: Egy pra Sxegeden 300. BudaÉrten és vidéken 320 kor. IV. évfolyam. Hirdetési árak: Félhaséboa 1 mm. 9, eryy hasábon 16, más* léi hasébon 25 K. Szövegközi 2} szálaiétól drágább. Apróhirdetés 8, kövér betűkkel 16 K. SzBieghStfi közlemények soronként 100 K.Nyiltlér, családi és orvosi hir 100 K. Többszöri feladásnál árengedmény. Szeged, 1923 február 7, SZERDA. 29-ik szám. Bőrharangok. A börharang nem a modern kor vívmánya, söt inkább igen régi találmány. Az elnevezést a magyar nép találta ki abban az időben, amikor a parasztot még nem hívták kisgazdának, ennélfogva nem az urak torz magyar •yelvét beszélte, hanem a maga fordulatos, színe?, igazi magyar nyelvét. Akkor hívták bőrharangnak az olyan embert, aki szinte hivatásának érezte, hogy ba valami hirt hallott, azt bekiáltsa minden kapun és ugy megriassza vele az embertársait, mint a félrevert harang. Az elnevezés már kiment a divatból, de csak az elnevezés. Mert bőrharang ma több van, mint valaha is volt, a háború nagyon megsokasította a számukat s attól félünk, az idők sokáig olyanok maradnak, hogy ebben az egyben minden erőlködés nélkül megvalósul a tóbbtermelés. Ismerjük be, hogy ma mindnyájan bőrharangok vagyunk s akarva, vagy akaratlanul, nevetve, vagy káromkodva, tódítva, vagy meghazudtolva, de mindnyájan tovább adjuk a gazdátlan hireke', amelyek — hiszen a magyar sorsról szólnak — természetesen nem lehetnek mások, csak sötét, nyomasztó, gonosz hirek. A bőrharangok most hetek óta azt kongják, kogy megszánnak bennünket. Ezt beszélik a Í

iiacon, a kocsmában, a kávéházban, a tanácsozó-teremben, sőt a zártkörű és nyilvános mulatságokon is, amelyekből, a szó köztünk maradjon, annyi van, hogy ha egy Mars-beli ember közénk vetődne, teljes joggal gondolná, hogy a magyarok az öt világrészből legalább négyet meghódítottak s most annak az örömére kurjongatnak olyan vidámakat. Vannak, akik már a megszállás részleteit is tudják, sőt már elő is készültek a nsgy farsang keserves hamvazó szerdájára. A budapesti ébredő gyűlésen például elhatározták, hogy ha arra kerül a sor, nekünk nem kel! a világ rokonszenve, mert mi más fegyver hijján konyhakéssel is elbánunk az e'Ienségeinkkel. Ellenben tul a Dunán, Döbröközön egy népgyűlés parasztsága elkergette azokat a pesti hazafiakat, akik hasonló elhatározásra akarták őket lelkesíteni. Ezek mind ismert dolgok, magunk is az újságból olvastunk róluk, sőt olvassák azt a „beavatott helyről" eredő névtelen nyilatkozatot is, hogy nincs mitől félni, a hegyeinket, a bányá nkat, az erdeinket úgyis elvették már, a földünkben levő értékeket pedig máról-holnapra nem vehetik el, mert megszállás esetén a nemes érzületű magyar nép nem fog többet dolgozni, mint a mennyit a maga föntartására dolgoznia muszáj. Legújabban végre azt olvassuk, hogy nem lesz szükség se a konyhakésekre, se a nemes érzületű magyar népet nem kell arra buzdítani, hogy ne dolgozzon, mert a kis-ántánt már nem akar megszállni bennünket. Mi épp ugy nem tudjuk, mint az olvs só, hogy mi igaz, mi nem ezekben a hírekben, amelyekben összevegyült a nekivadult fantázia, az ijedtség, az ostobaság, a rosszul hallás, a zavart csináló szándék az esetleges valószínűséggel. Mi nem tudjuk, hogy amikor a cseh sajtó azt irja, hogy nem akarnak bennünket megszállni, akkor több, vagy kevesebb okunk van-e a nyugtalanságra, mint amikor még egyáltalán nem tudtuk, mert nem közölték velünk, mit ir a cseh sajtó. Mi örömest hisszük, hogy ostoba rémhir volt minden, de szeretnénk, ha ezt nem a „beavatott helyről" közölnék velünk bárgyuan fogalmazott gazdátlan nyilatkozatokban, hanem mondaná meg az egyetlen illetékes fórum, a felelős kormány a legszélesebbkörü nyilvánosság e'őtt, a nemzetgyűlésen. Érthetetlen az, hogy a kormány hetek óla közömbösen nézi, hogy a közgazdasági érdekek és a belső rend veszedelmére milyen gonosz pusztítást visznek végbe az ország maradék idegeiben ezek a réveteg híresztelések. Mindenütt megjelennek, ehol két ember összetalálkozik, népgyűléseken izgatják fel velük az embereket, benne ködlenek a sajtó rövid távirati jelentéseiben, amelyeket sz ujságiró nem tud és nem mer kommentálni. Hát csak a kormány ne hallott volna róluk? Nem nagyon valószínű hiszen olyan vékony füle, olyan éles szeme és olyan hosszú keze még nem volt magyar kormánynak, mint a mainak, — igaz, hogy füle, szeme és keze egyformán kormányozható és jobbfelé egyszerre tud süket, vak és béna lenni. Azonban itt nem pártpolitikáról van szó, hanem a legegyetemesebb közérdekről és nem bánthatjuk meg a kormányt annak a föltevésével, hogy ezt ne tudná. Inkább arra kell gondolnunk, hogy a kormány óvatosságból hallgat. Nem vagyunk olyan naivak, hogy halálosan komoly helyzetünkben tervei és szándékai dobra ütését várjuk tőle. De amilyen esztelenség volna a fecsegés, éppen olyan vétkes ez a szfinkszszerü némassg, mert azt a mi mindig politizáló, de politikailag mindig iskolázatlannak maradó közönségünk félremagyarázza. Nem azt következteti belőle, hogy a kormány azért hallgat, mert nincs oka a nyilatkozatra, hanem azt, hogy hallgat, mert maga sincs tisztában a helyzettel és nem lud mit mondani. És a bőrharangok egyre vadabbul konganak, az idegesség egyre nagyobb lesz és ami legnagyobb baj lehet, a csak mende mondákon alapuló hangulatok közt nem tud egységes közvélemény kialakulni a kormány ez esetben bizonyára közhelyeslést váró intencióinak támogatására. Nem diplomáciai akták közzétételét kérjük és államtitkok publikálását. Fétfias, okos, a helyzettel számoló kormánynyilatkozatot, amely véget vet a bőrharangok idegtépő munkájának. Újból előtérben a passzivitás. (>4 Szeged budapesti tudósítójától.) A házszabályrevizió gondolatát a legrövidebb időn belül legkomolyabb valósággá érleli a kormánypárt rendcsináló akarata. Éppen ugy, mint minden eilenkező hireszteléssel szemben kétségtelenül megállapi ható. hogy a rendtörvényjavaslat nemsokára szintén a nemzetgyűlés elé kerül. A házszabályok legszigorúbb megszigorítása a kormánypárt vezető politikusainak ma egyik legfőbb gondja és a legkedvesebb nemzetmentő terve. Amint a legújabb hírekből megállapítható, a házszabályrevizióra vonatkozó tervek elkészítését Nagy Emil vállalta magára, aki súlyosabb ko=- plikációk elkerülése végett novélla formájában kívánja élctbeléptetni a legteljesebb klotürt. Nagy Emil terve szerint az egyes javaslatok általános vitájában a parlamenti pártok számarányához képest csak a vezérszónokok szólalhatnának fel, a többi képviselők pedig csak a részletes vita során nyújthatnának be módosításokat, mert a házszabályrevizióra vona'kozó javaslat természetesen különböző intézkedéseket fog tartalmazni az interpellációk tartamának megiöviditésére nézve is és állítólag megfosztja az interpelláló képviselőt attól a jogától is, hogy a miniszteri válaszra felelhessen. A kormánypárti házszabálytudósok véleménye szerint az interpelláció joga csak azt jelenti, hogy a képviselők bizonyos kérdésekre vonatkozólag felvilágosítást kérhetnek a miniszterektől, de nem jelenti azt, hogy a megadott felvilágosításra nézve a maguk véleményét és álláspon'ját is kifejezzék. Az egységes párt jogügyi bizottságát már össze is hívták a jövő hét szerdájára, amikor is már részletes tárgyalás alá veszik Nagy Emil indítványát és azt minden valószínűség szerint egyhangúlag el is fogadják. Ellenzéki oldalon a házszabályrevizión&k ezt a nyers és kíméletlen formáját és főleg azt a szándékot, amely az ellenzéki politikusokkal szemben ezen a ponton is nyilvánvalóan mutatkozik, a legteljesebb mértékben elitélik és esetleges konzekvenciáival szemben a vezető ellenzéki politikusok egyhangúlag és. kivétel nélkül rámutatni készülnek arra, hogy a házszabályrevizió nem csak hogy megfosztaná az ellenzéket a parlamentáritás lényegét jelentő szólásszabadságtól, hanem egyenesen lehetetlenné tenné a képviselőknek képviselői kötelességük lelkiismeretes gyakorlását. Az ellenzéki pártok — mondotta munkatársunknak egyik ellenzéki politikus — eddig sem éltek vissza a házszabályokban biztosított szólásszabadságukkal, sőt ellenkezőleg szigorúan ragaszkodtak ahhoz, hogy a tárgyalás alá kerülő javaslatokkal szemben a legszűkebb keretek között fejtsék ki álláspontjukat. Ha azonban Nagy Emil javaslatát elfogadják, ugy különösen kapcsolatban a kormánynak a gyűlések engedélyezésével szemben tanúsított magatartásával és a rendtörvény közelgő veszedelmével, akkor az ellenzéki pártok olyan helyzetbe kerülnek, amelynek hatásáért nem vállalhatják a felelősséget választóik előtt. Az ellenzéki szövetség vezetőférfiai ma már nyiltan hangoztatták munkatársunk előtt, hogy ha a házszabály revízióból törvény lesz, ugy kivonulnak a parlamentből és a legteljesebb passzivitásba mennek át. Peyer Károly a szociáldemokrata párt álláspontjára nézve kijelentette munkatársunknak, hogy a házszabályok szigorítása után a szociáldemokratáknak nincsen semmi keresnivalójuk a parlamentben. Rassay a házszabály revlzlórór és Ugrón válaszóról. A házszabályrevizió tervéről Rassay Károly a következőket mondotta a Szeged budapesti munkatársának: — A jelenlegi kormányzati rendszer már annyira lealázó és végzetes szituációt teremtett, hogy ennek alapján igazán jogom volna a házszabályrevizióról elterjedt hirt is valónak elfogadni. Ennek ellenére sem tudom elhinni, hogy erre a. pathologia körébe tartozó lépésre tudnák elszánni magukat. Ha ez mégis megtörténik, az utolsó pillanatig minden eszközzel küzdeni fogunk ellene. Ha azután a hatalmi téboly mégis erösebb lesz, mint a nemzet, akkor nem marad más hátra, mint elhagyni a politika szinterét. Ezután Rassay Károly válaszolt Ugrón Gábornak egy estilapban megjelent nyilatkozatára, amelyben Rassay ma reggeli nyilatkozatára kijelentette, hogy nem olvasta el figyelmesen az ő erzsébetvárosi köri beszédéi. — A helyzet n?gyon egyszerű, nincs közöttünk semmi félreértés. Ugrón Gábor többször harmadik személyben beszél arról, hogy sokan vannak, akik a jelenlegi nemzetgyűlés törvényességét kétségbevonják és csak egy általános, titkos, egyenlő választójog utján összeült parlamentet tartanak hivatottnak arra, hogy az ország sorsát irányítsa. Szerény kívánságom Ugronnal szemben, hogy eredeti programjához és.álláspontjához hiven mindezt ne harmadik személyben, hanem minden kétséget kizárólag, mint saját álláspontját állapítsa meg. Megemlítettük Rassaynak, hogy egyes lapok közlése szerint Rassay és a demokrata párt között szorosabb együttműködés létesül, ami esetleg uj pártalakulás formájában történne. Erről a következőket mondotta: — Egy szó sem igaz az egészből. Élénken illusztrálja, hogy a közvélemény nem tudja elképzelni, hogy a pártok és politikusok minden h4tsó gondolat nélkül együtt dolgozzanak. Ez a körülmény azonban semmit sem változtat a kéfdésen. Továbbra is szükségesnek tar! má a demokrata alapon álló és a jelenlegi rendszer-