Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-04 / 27. szám

2 SZEGED Szeged, 1923 február 4. het megállítani ezen az uton, mert érzem, hogy ez az egyedül helyes ut. — Nekünk nincsen más célunk, mint minél eredményesebbé tenni a küzdelmet, amelynek megvívásáért együtt indultunk útra. Mi szívesen látunk mindenkit az egységes ellenzéki fronton, aki harcolni akar, nincsenek szubjektív szempontjaink és én magáim vállalom a feladatot, hogyha kell a széthúzó személyi aspirációkat, amelyek az egységet megbonthatnak, kiverjem 1 az illetők fejéből. Viharos tapssal fogadott beszéde után Farkas Ist»en szólalt még fel. A vacsora 11 órakor ért végett. Életfogytiglani fegyház az asszonygyilkosnak. (A Szeged tudósítójától.) Kóbor János volt rendőr, a bejelentő-hivatal egyik küldönce 1922 julius 14-én este az alsóvárosi temetőben zsineggel megfojtotta feleségét, Máté Tóth Magdolnát. A zsebében léTO készpénzét \elvette és a pénzt, valamint a meggyilkolt néhány ruhadarabját özvegy Ernszt Mártonné klinikai ápolónőnek adta át. A szegedi tőrvényszék Pókay tanácsa ma vonta felelősségre az asszonygyilkos Kóbor Jánost. A vádirat Kóbort gyilkosság és lopás, Ernsztnét bűnpártolással és orgazdasággal vádolj*. Kóbor védelmét dr. Szász János, Érnsztnét dr. Márton József látta el. E'sőnek Kóbort hallgatta ki a bíróság. Kóbor beismerte tettét, csak a szándékosság kimondása ellen védekezett. Elmondta, hogy a kérdéses pénteki napon este 8 órára a vágóhíd melletti temetőhöz rendelte a feleségét, hogy zsirt vegyenek a vágóhídon. A temetőben aztán egymásmellé ültek, majd elővett egy zsineget és hurkot csinált rá, mert meg akarta ijeszteni a feleségét, hátha ezzel válásra birja. Az asszony azonban bátran viselkedett és azt mondta: — Mit ákarsz a zsineggel ? Tedd hát a nyakamra, ha nem sajnálod négy gyermekünket. Erre az asszony kivette kezéből a zsineget és saját kezével húzta a hurkot a nyakára. — Huzd meg hát, ha nem sajnálsz — mondta az asszony, mire Kóbor ijesztésül megrántotta a zsineget. A hurok megfeszült, az asszony hátrahanyatlott. Zsebkendőjével betakarta az arcát, majd a lakáskulcsot kereste a zsebében. Ekkor találta meg a feleségénél levő 6000 koronát, amiből 2000 koronát Ernsztnénak adott. Az elnök és az ügyész kérdéseire válaszolva tagadja, hogy ő előre megfontolt szándékkal követte volna el a gyilkosságot. Az elnök erre felolvassa a rendőrségen tett vallomásait, amelyben azt vallotta, hogy a gyilkosságot megelőző napokon állandóan azzal foglalkozott, hogy feleségét megöli. A zsineget már délben magához vette, tehát gyilkosság szándékával ment a temetőbe. De már julius 10 én is megérlelődött benne a borzalmas go idolat, mert ezen a napon mérget kért |Ernsztnétól felesége megölésére. . * Kóbor és Ernszt né egyhangúan azt vallják, hogy a mérget Kóbor nem a felesége, hanem a saját számára kérte. Ernszt Mártonné kihallgatása során elmondotta, hogy Kóbor neki azt hazudta, hogy felesége eltűnt. A gyilkosságot követő n*p>n 1500 koronát adott neki azzal, hogy azt Thiry kapitány úrtól kapta előlegül. Azután adott még 1700 koronát neki, majd még egy hasonló összeget, amire azt mondta, hogy paprikát és sajtot adott el. A pénzt különben azért adta neki, mert mikor ál ás nélkül volt, ő tartotta el Kóbort. Ezután dr. Demeter György, dr. Szabó József és dr. Gyuritza Sándor orvosszdkértőket hallgatta meg a bíróság a ik megV.lapi ották, hogy Kóbor iszákos, csekélyebb értelmiségü ember. Az ügyész több tanú kihallgatását kérte ezután, de a bíróság csak Thiry Lajos rendőrkapitány kihallgatását rendelte el. Thiry Lajos előadta, hogy Kóbort szorgalmas, jóravaló embernek ismerte. Egy n^pon bejelentette neki, hogy felesége eltűnt, mit csináljon. Thiry azt a tanácsot adta, hogy várjon egy napot s ha nem jön haza a felesége, jelentse neki Eltelt egy pár nap, Kóbor azonban nem szólt az asszonyró1, hanem 14-én előleget kért tőle, amit csak 18 án adott meg. Ekkor mondta Kóbor, hogy még mindig nem került elő a felesége, de már bejelentette a rendőrségen. A következő napon eljött megint és azt mondta, hogy a feleségét meggyilkolva találták a temetőben. Kiment a temetőbe, de nekem már gyanús volt a dolog és utána küldtem egy rendőrt, nehogy megszökjön. Kóbort még aznap letartóztatták. Dr. Tompa Gyula ügvész mondta el ezután vádbeszédét és kérte Kóbor Jánossal szemben a szándékos emberölés és lopás bűntettét megállapítani és kötél általi halálra ítélni. Ernszt Jánosnéval szemben a blinrészesség vádját elejtette, az orgazdaság miatt azonban kérte elítélését. Dr. Szász János és dr. Márton József védőbeszédei után a biróság Ítélethozatalra vonult vissza. Az ítéletet dé után háro n órakor nagv közönség előtt hirdette ki a bíróság és Kóbor Hóbiárt basa meg én. | Irta Móra Ferenc. Vasúton, különösen vicinálison, különösen mikor egyedül ül az ember a fülkében, furcsa asszociációi támadnálT, ahogy nézdegél kifelé az ablakon. Például a minap, ahogy Gyulára mentem felolvasni és kinéztem az alvó mezőkre, az egyik bakterház kertjében láttam egy nagy sütnivaló tököt. Aféle „Mauthner diadala" volt, szép nagy szemölcsök voltak a kövér, sárga ábrázatán, — egyszerre eszembe jutott róla Hóbiárt basa. Annak a képe lehetett ilyen, mikor a papucsuk sarkával agyonverték a tarjáni szőlőkben a szegedi menyecskék, akiket odahordatott a nyaralójába cseresznyét szedni. Azért gondolom, hogy ilyen tökfejű, kopasz uri ember lehetett, mert ha valami pörgebajuszu, nevetősszájú fiatal janicsár aga lett volna, aligha ölte volna meg a szép halásznép. Legalább is nem ilyen csúfos hatállal. A basafejü tők már rég elmaradt, ellenben a tökfejű basa beült hozzám a kupéba ésrámvicsoritotta a lapát-fogait: — Hát te ebhitü gyaur, ki az oka annak, hogy te még most se irtad meg azt a regényt, amely engem a halóporaimból föltámasztana? Hirtelenében azt akartam mondani, hogy „a zsidók, kegyelmes uram, mert mostanában mindennek ők az okai és négyszemközt nekem elárulhatod, öreg, hogy bizonyosan a mohácsi vészben is ők voltak a ludasok", — de idejében rájöttem, hogy nem a basa mortifikál engem, hanem a lelkiismeret. Mert való igaz, hogy valahányszor én a Hóbiárt basa-utcán jártam, mindig megfogadtam, hogy én ebből a kiváló muzulmánból egyszer regényhőst csinálok, de mire az utcából kiértem, mindig elfelejtkeztem a dologról./Azóta pedig eszembe se jutott, mióta belvárosi zsellérré zülöttem, pedig annak van már vagy tíz esztendeje.} Hanem most a gondviselés eszköze volt az a vasúti bakter, aki a disznók örömét a kertben felejtette. A basa is jól jár vele, meg én is, hogy csak most írom meg a históriáját. A basa azért, mert a törökök csak .most jöttek nálunk divatba, különböző vonatkozások révén. Régebben hiába támasztottam volna föl az öreg urat, az ördög se vette volna észre. Most ellenben nagy lesz a becsülete és a fizetőképessége is. Amért föltámasztom halottaiból, adni fog nekem egy házat, hiszen neki egész utcája van, abból telik. Utóvégre én azt se bánom, ha a házat "nem is ő adja, hanem Szeged. Nem is muszáj neki a^ Hóbiárt basa-utcába lenni, lehet beljebb is, ha a Gedó körül lesz, abban is megnyugszom, úgyis azon a tájon esett a basa halála. Csakhogy akkor kérek hozzá egy pár hold földet is. Ahogy én Szeged városát ismerem, meg is kapom. Nagyszerű lesz az! Az olvasó a regényre értse, — én azonban a házra értem, amit nekem a „Szegedi csillagokéért a város építtetni fog. Két kapuja lesz, egy bejárat, meg egy kijárat. Akik politikáról akarnak velem beszélni s akik kéziratot hoznak átolvasás végett, azoknak csak a kijárat áll rendelkezéséré. A jó embereket, akik a bejáraton bejutnak, a feleségem betessékeli a szobába, de én hozzám nem ereszt ki senkit. Mindenkinek azt fogja mondani, hogy Jánost előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság miatt életfogytiglani fegyházra ítélte. A lopás vádja alól felmentették Kóbort, ennek következtében Ernszt Mártonnét is ártatlannak mondották ki az orgazdaság bűntettében. Az ítélet ellen a védő és az ügyész fchbbeztek, Ernszt Mártonné, akit azonnal szabadlábra helyeztek, megnyugodott. MMMMÍMMMAWMM^MMMMWN Jubileum. (i4 Szeged tudósítójától.) Igenis kérem, most van tiz esztendeje, hogy alulírott a szegedi színházban diákjegyárusi állást töltött be. Bizony, társadalmi bizottság még nem alakult, hogy emlékezetessé tegye ezt az évfordulót, de talán mégsem tolakodás, ha én itt most kiteregetem eme parányi kis örömömet. Minek örülök? Amiért a legtöbb öreg haragszik. Mert emlékeim vannak, mert multam van. Óh, igen jó dolog fiatal arccal és fiatal szívvel emlékekről mesélni, történeteket mondani, amelyek igy kezdődnek: Az én időmben ... Tehát: az én időmben ádáz harcok folytak a diákjegyárusi állásért, amelyet, gondolom, még áldott jó Makó Lajos kreálhatott. Hogy a színháznak mi haszna volt belőle, azt máig sem tudom, finom formája volt talán csak a szubvenciónak, a szegedi diákság lelkesedését, ragaszkodását akarta jutalmazni az igazgató, egy diák ingyen bemenetelével. A diákjegyárus főleg vasárnap délután tevékenykedett, mikor 32 fillérért, esteli előadásokra pedig nyugdíjpótlékkal együtt 62 fillérért árulgatta a szinház előcsarnokában a földszinti állóhely jegyeit. Micsoda tolongás volt érte néha 1 A diákjegyárusnak viszont az úgynevezett sötét zártszékekre szabad bemenetele volt. Jegyszedők előre köszöntötték, mintegy bérlőt, az állóhelyen tolongó többi diákok irigykedve mutogatták egymásnak a szerencsést. Egyszersmind pedig sikerelőidézők is voltak a diákjegyárusok. Nem klakkvezérek, hanem önzetlenül lelkesedő, színházért élő-haló fiatalok, akik apáholyfolyosó végén, a férfiöltözőkbe vezető vasajtó előtt negyedórákig is hallgatózlak, hogy szegény Nyáray Tóninak, Solymossy, vagy Szatyi bác i egy-egy káromkodását meghallhassák. A Rózsi nevü szegedi primadonnák, fjleg azonban a naivák: Várnai Janka, Gyöngyösi Teréz és Wlrth Sári emiékezhetnek üzokra a lelkes, dörgedelmes tapsokra, ujrázásokra és üvöltésszerü tetszésnyilvánításokra, amelyekkel a diákhely sokszor terrorizálva a földszintet és a páholyokat, megteremtette a sikert. A diákjegyárus később már-már habitüénak számítódott (főleg a szezon végén, mielőtt G>u!ára men. volna a társulat) és autogramén most dolgozom a kertben s ha ilyenkor háborgatnak, olyan dühös vagyok, mint az oroszlán. És husz esztendeig mindig ezt fogja mondani és az országban legenda támad a „szegedi remeté"-ről, aki valami rendkívüli alkotáson dolgozik és csak hatálom után fog kiderülni, hogy husz évig nem csináltam mást, csak ültem a diófa alatt és néztem a felhőket, amiket oda fent a jó isten legeltet és idelent én eregetek a csibukból, amibe Kemál basa szállítja a dohányt. Igenis Kemál basa, mert a mai konstellációk szerint mire én a Hóbiárt basával kész leszek, akkorra mi Törökországgal leszünk határosak, őbelőle szultán lesz, megküldöm neki a könyvet és ő küld érte egy vagon latakiai dohányt, sőt a forgalmi adót is mellékeli hozzá, persze arany piaszterekben. Ennyit terveltem el Orosházáig, de a latakiánál nem is jutottam tovább. Kemál basa ellát engem dohánnyal a könyv megjelenése után, de mi lesz addig? Én reggel nyolc órától éjfélután kettőig lopom a napot különböző íróasztalok mellett s hogy ehhez kedvem legyen, nekem akkor naponta kell husz szivar. Ha regényt irok, kell huszonöt, mert akkor a szivarok jobban szelelnek és gyorsabban égnek. Ha csak rövid szivart számitok is, az 12 koronájával napi 240 korona. Mire a regényt megírom, alAcorára elszivaroznám a második kiadás honoráriumát is, ha volna olyan bolond trafi kos, aki nekem ennyit hitelezne. Hm, mit lehetne itt csinálni? Nem nagy fogékonyságom van az okkultizmus iránt, de azt hiszem, Hóbiárt basa