Szeged, 1923. január (4. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-16 / 11. szám

Szeged, 1923 január 11. SZEGED 5 Kiterjesztik a Ruhr-vidéki megszállási zónát A polgári páríok tömegtüntetése a franciák­nak és belgáknak a Ruhr-területre való bevo­nulása ellen a König-platzon lévő birodalmi gyűlési p'lofa előtt több százezer főnyi tömeg részvételével imponáló módon folyt le. Pontban déli 12 órakor megszólalt vala­mennyi templom harangja, egy zenekar imát játszott a gyász jeléül, majd a polgári pártok parlamenti vezérei az óriási tér 12 különböző helyén beszédet intéztek, amelyek viharos he­lyesléssel fogadott határozati javaslattal vég­ződtek. A hatalmas tömeg ezután elénekelte a „Deutschland" dalt, az „Erős várunk nekünk az Isién" kezdetű imát és más hazafias dalo­kat, majd teljes rendben szétoszlott. Az általános munkásszövetség végrehajtó ta­nácsa a francia munkásokhoz és a francia köz­véleményhez intézett felhívásában tiltakozását fejezi ki a Ruhr-terület katonai megszállása ellen, amit támadásnak és gyalázatnak minősít. A felhivás felszólítja a franciákat, gondoskod­janak arról, hopy a népszövetség döntse el ezt a gazdasági konfliktust. A vasárnapi nap Bajorországban a nemzeti gyász jegyében telt el. A hazafias tüntetések sorát az ország fővárosában a bajor kormány hivatalos gyászünnepéllyel nyitotta meg, mely alkalommal Knilling miniszterelnök a gyász és nemzeti összetartás érzésének 'adott kifejezést és kijelentelte, hogy Bajorország mint hűséges társ áll a nagy német birodalom mellett. A lüntető gyűlésen határozati javaslatot fogadtak el, melyben lángoló szavakkal tiltakoztak az ország megszállása ellen s elvárják a birodalmi kormánytól, hogy e nehéz időben megóvja a nemzet méltóságát és szilárdan tart ki helyén. A berlini lapok a tegnapi néptűntetést a leg­hatalmasabbnak mondják, amit valaha Berlin látott. A résztvevők számát félmillióra becsülik. Az ántántbizottságok helyiségeit erős fegyveres csapatoknak saját életük veszélyeztetésével kellett védeni. A francia csapatok előnyomulása szakadatla­nul tovább tart. Északon kerékpáros csapatok Tappeln felé nyomulnak elő. Dé en nagy töme­gek vannak útban Werdenből Kupferdrehen és (Saját tudósítónktól.) Élénken emlékezetes még hogy 1922 december 23-án ismeretlen tettes behatolt az ujszegedi templomba és onnan az oltári szentségtartót két kehellyel együtt elra­bolta. A gyalázatos bűntett Szeged közönségét, felekezetre való küönbség nélkül, sokáig fog­lalkoztatta és néhány elfogult ember már poli­tikát látott a dologban, sőt a gaztettet zsidókéz munkájának igyekezett feltüntetni. A kombinációknak é3 találgatásoknak végét vetette az, hogv az ujszegedi templom betörő­jét Makón sikerült elfogni. Még az elmúlt hét csütöriök délutánján tör ént, hogy az egyik ü'ca sarkán egy betörőt fedeztek fei a makói járó­kelők és üldözőbe vették a tolvajt, akit hama­rosan ártalmatlanná tettek és bevitték a makói rendőrségre, ahol Igaz Ferenc deteKtiv csoport­vezető vette kezébe az ügvet. A detektívek vaf'atóra fogták a betö őt, aki Bercsényi József 22 éves temesvári illetőségű kertészsegédnek mondotta magát és állítólag román kbtonaszökev'ny, akit már több ízben állítottak elő a hatóságok csavargás miatt. A detektívek lakására vittek a betörőt és házkuta­tást tartottak nála. Bercsényi egy hetvenéves Hattingenen keresztül. Egy harmadik hadosz­tály útnak indult Gerresheimból. Willfahrt, Newigers, Welbert és Langenberg községeket már erős lovas- és gyalogcsapatok szállották meg. A francia lapok jelentése szerint a francia csapatok ma, hétfőn valószínűleg megszállják Bochumot. Mivel a birodalmi kormány szállítási tilal­mára hivatkozva a Ruhr-vidéki nagy iparosok vonakodnak a tárgyalásokat folytatni, elrendel­ték a megszállások kiterjesztését Dortmund irá­nyában. A francia megbízottak és a bányák képvi­selői között ma délelőtt tárgyalások voltak, melyeken a szénszállítások ügyét tárgyalták. Ha az esseni gyáriparosok magatartásukat nem változtatják meg, a szükséges szénmennyi­ség előteremtése céljából rekvirálásra kerül a sor. A jóvátételi bizottsághoz jegyzék érkezett, melyben a német kormány azt a szándékát I jelenti be, hogy a Ruhr-vidék megszállására való tekintettel, melyet a versaillesi szerződés megsértésének tekintenek, összes készpénz­fizetéseit és természetben való szolgáltatásait beszünteti. Poincaré miniszterelnök ma este a hadügy­miniszterrel, a felszabadított területek minisz­terével és a közmunkaügyek miniszterével, va­lamint Gillet főellenőrrel megbeszéléseket tar­tott azokról az intézkedésekről, amelyeket a Ruhr terület megszállása során tenni fognak. Az Havas-ügynökség jelenti Londonból, hogy ottani lyrek szerint Stinnes Hugó Londonba jön, hogy kölcsönöket vegyen fel. Valószínűt­lennek tartják, hogy ez a kívánsága teljesül, mert a pénzügyi körök elutasító magatartást tanúsítanak. Washingtonból jelentik: Hivatalos közlés sze­' rint Harding elnök megtiltotta, hogy idegen ál­lamoknak és egyes embereírnek fe^yvírtket ad­janak el. Ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy az egyik európai hatalom, amely a jóvátételi kérdésben nincs érdekelve, megkérdezte a kor­mányt, szabad-e félmillió puskát vásárolni. Elfogták Makón az ujszegedi templomrablót. öregasszonynál lakott albérletben, aki egyúttal orgazdája is volt. A házkutatás szenzációs ered­ménnyel járt. A sok lopott holmi között ugyanis megtalálták a detektívek az ujszegedi temp'om oltáráról ellopott szentségtarlót és két kelyhet. A szentsétitartónak egy darabja már hiányzott, amit Bercsényi azért tört le, hogy egy éksze­résztől megtudja, miiyen fémből készült a szent­ségtartó. Bercsényi pórul járt, mert a szentség­tartó ezüstből készült és csak aranyozva volt. Btrcsényi már a makói rendőrségen beval­lotta tettét. Ma repgH kisériék át Szegedre a detektívek. A szegedi rendőrségen ismét ki­hallgatták a betörőt, aki itt elmondotta, hogy a szöregi és szegvári templomrablásokon felouz­dulva követte el tettét. December 22-én éjjel egy ujszegedi szénókazalba bujt, majd másnap le.ste a kedvező alkalmat, amikor az ujszegedi tempómba behatolhat. Déli egy óra lehetett, amikor senki sem jart a templom körül. Égkor a templom ajtajához szaladt és álkulccsal ki­nyitotta. Az elrabolt tárgyakkal még aznap visszautazott M«kóra, ahol rendőrkézre került. A szentsígt .ríót és a kelyhet ma már át is | adta a rendőrség Ugi Géza ujszegedi plébánosnak. Beszédes számok a közigazgatási bizottság ülésén. (/I Szeged tudósítójától) Szeged város tör­vényhatóságának közigazgatási bizottsága hétfőn délután tartotta januári üiését dr. Aigner Károly főispán elnökletével. A polgármester havi jelen­tését egyhangúlag tudomásul vette a bizottság, Regdon Gejza műszaki főtanácsos jelentését hasonló sors érte. Regdon Gejza a jelentésén kivül még két indítványt is terjesztett elő. Ja­vasolta, hogy a bizottság irjon fel a kormány­hoz és kérje, hogy Romániával kezdje meg a tárgyalásokat egy környékbeli elzárt vasúti vonal fölszabadítása ügyében. Hasonló értelmű fel­iratot küldött már Csanádmegye, csonka Toron­tálmegye és Hódmezővásárhely közigazgatási bizottsága is. A szegedi bizottság is elfogadta az indítványt. A másik indítvány a közalkal­mazottak vasúti kedvezményének további fenn­tartására vonatkozott. E határozta a bizottság, hogy ebben az ügyben is felir a kereskedelmi miniszterhez. Ezután a főorvos olvasta fel jelentését, amely szerint decemberben a városban kedvezőek voltak az egészségügyi viszonyok. A ragályos betegségek száma még az átlagot sem erte el. Pii anyakönyvi kimutatás szerint decemberben 204 volt a szüleié ek és 163 a halálozások száma, a szaporulat tehát 41. A sablonos havi jelentések sorából kiemel­kedett dr. Bottka Sándor rendőrfőtanácsosnak az államrendőrség mult évi működéséről szóló jelentése. A jelentés szerint a rendőri büntető bírósághoz 7039 kihágási feljelentés érkezett, ebből 5927-et véglegesen elintéztek érdemleges ítélettel, vagy büntető parancs kibocsátásával. Közveszélyes munkakerülés cimén 740 embert állítottak elő, tiltott kéjelgésért pedig 127-et. A kihágás miatt tett feljelentések .száma az előző évekkel szemben emelkedést mutat. A szegedi kapitányság területén az elmúlt évben kielegitő volt a közbiztonság. A bünügyi krónikában az ujszegedi templom kirablásán kivül még öl nagyobb bűneset szerepel: Kóbor János hitves­gyilkossága, dr. Papp Nándor kárára egymillió koronás ékszerlopás, Bogdán Mártonné kárára elkövetett hatszázezer koronás betörés, Csecs Mihály kárára elkövetett hárommillió koronás betörés és Vajda és Farkas cég kárára elkövetett háromszázezer koronás betörés. A rendőrség mind a hat esetben sikerrel folytatta le a nyo­mozást, a tetteseket elfogta és a kár nagyrésze is megtérült. A kapitányság bűnügyi osztályánál különféle bűncselekmények miatt 17.321 fel­jelentést teltek, még pedig az ember élete ellen irányult bűncselekményért 1, az ember testi épsége ellen irányuló bűncselekményért 444, magzatelhajtásért 27, öngyilkosok száma 99, balesetek száma 43, eltűnések száma 146, lopások száma 2998, nagvobb vagyon elleni bűncselekmények száma 1629, izgatás 16, jog­talan toborzás 1, kémkedés 10, kerítés 7, ketiős házasság 3, különféle 332. A lefolytatott nyo­mozások közül 10.666 járt eredménnyel, ami a feljelentések hatvan százalékának felel meg. A bejelentett 24 267.181 korona kárból a nyomozás során 16,778.541 korona térült meg, vagyis a bejelentett kár hatvanöt százaléka. A bűn­cselekményekből kifolyóan 480 férfit és 237 nőt állítottak elő, ezek közül fiatalkorú volt 253 férfi és 31 nö. A bűncselekmények statisztiká­jából kitűnik, hogy azok tulnyomórésze vagyon ellen irányuló kisebb bűncselekmény, ami az állandó drágaságból származó tömegnyomornak tudható be. Ezt igazolják az év második felében különféle szakmákban lezajlott sztrájkok is, amelyek kivétel nélkül mind béremelésre irá­nyú tak. A pénzügyigazgató és a királyi ügyész havi jelentése után Gombkötő Antal tanfelügyelő ter­jesztette elő jelentését. A jelentés magában fog­lalta a különböző iskolákba beiratkozott tanulók statisztikáját is, amelyből kitűnt, hogy a tanév elején a belterületi elemi iskolákba 7027, a külterületiekbe pedig 8655 tanköteles iratkozott be. A polgármester sérdéi ére elmondotta a tan­felügyelő, hogy a negyvenezer lakosú tanya­világban azért jár több gyerek iskolába, mint a nyolcvanezer lakosú belterületen, mert a tanyai nép jobban szaporodik, a tanyákon sokkal több a gyerek, mint a városban. Lausanneban izgalmas jelenet játszódott le szombaton a Palace-szálló halljában. Ebben a szállóban laknak a konferencia francia, török és egyiptomi delegációjának tagjai és a konferencia ülése után a delegátusok békésen beszélget­tek egymással, amikor egyszerre csak hangos szóváltás keletkezett az egyiptomi delegáció két tagja között. A I szóváltás végre is odafejlődött, hogy Abdul HamidSaid, aki egyszersmind az egyiptomi nemzetvédelmi bizottság ; elnöke, tőrt rdn'ott elö és le akarta szúrni társát. A delegáció többi tagjai azonban, akik résen álltak, lefog­ták a dühöngő embert s igy megakadályozták azt, hogy j a konferencia munkálatait gyilkosság szennyezze be. j Rövid idő múlva az incidens után Abdul Hamid meg­; szűnt a konferencia tagja lenni, mert a rendőrség kiuta­sította és nyomban a határra toloncolta. ) A Sorbonne Petőfi-ünnep?. A Sorbon­neon tartandó Petőfi-emlékünnepélyről az Ha­vas nyomán a párisi sajtó a következőket irja: A Sorbonne dísztermében január 26 án dél­után 1 órakor érdekes centennáriumot tartanak. Petőfit ünneplik, Michelet megállapítása szerint a XIX század egyik legnagyobb lírikusát. Volt egymásulána katona, színész, hírlapíró, képvi­selő, kapitány, megérdemli a megemlékezést. A segesvári csatában veszett el 26 éves koráb ;n a szabadságért harcolva az osztrákok ellen. Miche­let szi.rette volna megírni azt a hőskölteményt, melyet január 26 án az ünnepi szónokok Pékár Gyula magyar államtitkár, Strovszky egyetemi tanár és Jean de Bonnefon, mint a francia írók képviselője fognak vázolni. A párisi és buda­pesti sz nházak legkitűnőbb művészei szavalnak utánuk Petőfi-verseket.

Next

/
Thumbnails
Contents