Szeged, 1922. december (3. évfolyam, 214-237. szám)

1922-12-19 / 228. szám

<i Szeged, 1922 december 19. SZEGED Ismét emelni akar a villamosvasút. (A Szeged tudósítójától.) A Szegedi Közúti Vaspálya Részvénytársaság, ugy látszik, megiri­gyelte WW/fKároIyék dicsőségét, akik vasárnap harminc koronára emelték lel a budapesti vil­lamosjegy érát. A vállalat igazgatósága bead­ványt intézett a város tanácsához és engedélyt kért a szegedi villamos , viteldijának ugyancsak harminc koronára való felemeléséhez az%al, hogy a felemelt viteldijak január elsején lépnek életbe. A s^cgadi viiiamo-on jelenleg egysége­sen busz korona a jegy ára. űe ezt a nusz ko­ronát sem régen szedi a vállalat, mivel alig néhány héitel ezelőtt kapta meg a kereskedelmi miniszter hozzá járulását ehhez az emeléshez, annak ellenére, hogy a város tanácsa a leg­határozottabban ellenezte az engedély megadását. A tánács a vállalat ujabb emelési kérelmével a hétfői ülésen foglalkozott és egyhangú hatá­rozattal kimondta, hogy a beadványt felterjeszti a kereskedelmi miniszterhez, de a leghatározot­tabban tiltakozik az emelés engedélyezése ellen A tanács egyik tagja a határozat kimondása után rezignáltán a következőket mondta: „Til­takozunk, pedig tudhatjuk előre, hogy hiába való minden tiltakozás A kereskedelmi minisz­ter úgyis engedélyezi és punktum!" A város villamoson járó közönsége tehát el­lehet készülve arra, hogy január elsejétől har­minc, illetve az esti órákban negyvenöt koro­nát kell fizetnie azért a néhány p;rces rázós utazásért, amit a szegedi villamosvasút nyújt. A villamos viteldij állandó emelése azonban tel­jesen érthetetlen. Már a tizenöt koronás jegyár is oiyan magas volt, hogy minden villamos­kocsi üresen döcögött végig a városon. Az uta­sok száma a husz koronás jegyek életbelépte­tése után még inkább csökkent és valószínű, hogy a harminc koronás jegyek sem szaporít­ják meg a villamos utasait. De azért a szegedi villamos mégis követi Wolff Károlyék példáját, szivén viselve mindig a város polgárainak ér­dekét ... — Izabella főhercegnő megnyitotta « háziipari kiállítást. Megirtuk, hogy Izabella királyi hercegasszony és Albrecht királyi her­ceg szombaton este Szegedre érkezett. Az állo­máson a ha óságok képviselni és egy dísz­század élén Artner tábornok, a vegyes dandár parancsnoki fogadták a királyi hercegeket. Ugyancsak a szombat e&ti gyorssal érkezett meg Herczeg Ferenc, a DMKE diszelnöke és Klebelsberg Kunó közoktatásügyi miniszter is. Vasárnap délelőtt tizenegy órakor részt ve tek a vendégek a kultúrpalotában rendezett házi­ipari kiállítás megnyitásán. A kultúrpalota kapu­jában Móra Ferenc fogadta a vendégeket, az előcsarnokban pedig a hercegasszonyt Tonelli Sándor dr. iparkamarai főtitkár üdvözölte. Az­után a vendégek Bugyi Antal ipartelepén ren­dezett kiá lítást tekintették meg. Albrecht királyi herceg meglátogatta az egyetem központi épü­letét, amelynek aulájában éppen az egyetem Petőfi-ünnepélye folyt. Délben egy órakor a város a Kass- szállóban bankettet rendezett, utána pedig szép műsorral Petőfi-ünnepélyt rendezett. Herczeg Ferenc ez alkalommal tar­totta meg elnöki székfoglalóját és magas szár­nyalású beszédben emlékezett meg Peíőfiről. Este díszelőadás volt a színházban, Herczeg Ferenc darabja, az Arany borjú került elő­adásra. Az első fölvonás u'án a közönség lel­kes tapssal ünnepelte a jelenlévő szerzőt. A díszelőadás után a vendégek az állomásra ha­tattak és az éjjeli vonattal elutaztak Szegedről. — Az uj osztrák követ A kormányzó hét­főn délelőtt kihallgatáson fogadta Calice Ferenc grófot, az osztrák köztársaság rendkívüli köve­tét és meghatalmazott miniszterét, aki ez alka­lommal megbízólevelét nyújtotta át és bemu­tatta a követségi személyzetet. — A hatodik irodalmi estet csütörtökön tartják meg a Tisza-szálló éttermében, amely alkalommal Vér György irótársunk, a Szeged segédszerkesztője először fog Szegeden a nyíl­vánosság előtt szerepelni. Vér György „Szinház és szerelem* címen tart majd előadást. Szines szavaival sok tarka dolgot fog elmondani abból a világból, ahol fesiékesen élnek az emberek csillogó fényű rivaldák előtt, ahol kacagni kell, ha a szivük gyászol is és zokogni keil, ha minden élet oly nevetős, mint tavaszkor a széles mezők. És emlékező-félét fog mondani halk szavával a csöndes szerelmekről, amelyek mindnyájunkat egy kicsit a színházhoz is fűz­nek. A felolvasás pontosan 9 órakor kezdődik. Asztalokat a Thália-könyvkereskedésben lehet előjegyezni, belépődíj ezúttal sem lesz é3 a fo­gyasztás sem kötelező. — A budapesti flfyvédi kamara értekezlete. A budapesti ügyvédi kamara vasárnapi értekezletén, ame­lyen a miniszterelnök és az igazságügyminiszter is megjelent, dr. Papp József elnöki megnyitója után az ügyvédség kérdéséről tartott értekezést dr. Grünhut Ármin. Az ügyvédek kívánsága az, hogy a bíróságokat mentesítsék a peren kívüli ügyek azon részétől, ame­lyek birói döntést nem igényelnek. Az ügyek ellátása az igazságügyminiszter által külön jogosítvánnyal fel­ruházandó ügyvédekre volna bízandó. Tiltakoznak az ügyvédek az ellen,' hogy az ügyvédi könyvek felmuta­tásra legyenek kötelezhetők. Villamos izzó körték Deutschnél, Kállay A.-u. Tel.8-71. — Nem lesz karácsonyra amnesztia. A Magyar Országos Tudósító jelenti: Híre ter­jedt annak, hogy az igazságiigyminiszter, illetve a kormányzó általános amnesztiarendeletet fog kibocsátani. Az amnesztiarendelettel kapcsolat­ban hírlapi közlemények jelentek még, melyek szerint az amnesztia már a legközelebbi na­pokban várható. Ez ügyben kérdést intézett a MOT munkatársa Sztrache Gusztáv királyi főügyészhez, aki a követezőket mondotta: Eb­ben az ügyben kérdést intéztem az igazságügy­miniszter úrhoz, aki kijelenjette, hogy amnesz­tia rendeletről egyáltalában szó sem lehet. A lapokban megjelent közlések teljesen tévesek és légből kapottak. Tény az, hogy revízió alá veszik az egyes ítéleteket, de njm egy általá­nos rendelet keretében, hanem esetenként fog­nak megfelelő rendeleteket küldeni a kir. ügyészségekhez, amelyekbea az egves e?yéní kegyelemben részesítésekről törié'ií í ítézke iés. — Adományok a Horthy-alapra. A Ferenc József Tudományegyetem tanári kara 18.8'JO koronát adomá­nyozott a Horthy-alapra, a Holtzer S. és Fiai-cég pedig a kis rongyosok számára ötven gyerijiekruhára való anyagot ajánlott föl a főispánnak. Az adomány mai értéke meghaladja a százezer koronát. Herczeg Ferenc tízezer koronát adományozott az inségalap javára, még pedig azt a tízezer koronát, amit Szalayjó sef kerületi főkapitánytól kapott a DMKE Petőfi-ünnepélyén ta:tott beszédének a kéziratáért. A kerületi főkapitány — érte­sülésünk szerint — az illusztris iró kéziratát ugyancsak az inségalap javára elárverezteti. — Az üzletek karácsonyi zárórája. A közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából a szo­kottnál nagyobb mérvű üzleti forgalom lebo­nyolithatása érdekében a kereskedelmi miniszter engedélyi adott arra, hogy azokat a nyílt áru­sítási üzleteket, boltokat és az azokhoz tartozó iroda és raktárhelyiségeket, ame'yeket szomba­ton este 7-kor, a hét többi napján pedig este 6-kor be kell zárni, e hó 23-ig bezárólag este 8 óráig lefessen nyitva tartani. — Pintér Jenő Incidense a Nemzeti Szinbáz művészeivel. Emlékezetes az az affér, amely néhány héttel ezelőtt keletkezett az Áldozat ifjúsági előadásán a Városi Szinház nézőterén történt botrányos jelenetek nyomán, a Nemzeti Szinház művészei és Pintér Jenő tankerületi főigazgató között. A kinos incidens ma el­intéződött, még pedig Pintér Jenő sajnálkozó nyilatko­zatával, amely a Nemzeti Szinház művészeinek teljes elégtételt szolgáltat. A nyilatkozatot ma kifüggesztették a Nemzeti Szinház fekete tábláján. — A városi tisztviselők felemelt rend­kívüli segélye. A kormány rendeletet bocsá­tott Vi, amelynek alapján a közalkalmazottak rendkívüli segélyét december elsejével fölemel­ték. A város tanácsa most elhatározta, hogy a városi alkalmazoítak rendkívüli segélyét is ha­sonló mértékben fölemeli és utasította a szám­vevőséget a szükséges adatok összeállításával, hogy már a decemberi közgyűlésen előterjeszt­hessék az erre vonatkozó tanácsi javaslatot. — Halálozás. Gutmann Ferenc életének 61-ik évében folyó hó 17-én hösszas szenve­dés utál elhunyt. — Fölemelték a vasúti podgyáazkártéiiíést. Az államvasutak igazgatósága az elvesztett személypodgyász kártérítési diját ki ogramonkint 50 koronáról 1000 koronára emelte. űrájít javíttassa Babosnál. Oroszlán-u 6. 2 Asquith elnöklésével az angol nemzeti polgári szövetség főla nácsa tegnap ülést tartott, melyen az angol birodalom minden részéből több száz delegátus jelent meg. Részle­tes vita után elhatározták, hogy küzdelmet kezdenek a szocializmus és a kommunizmus ellen és ebből a célból fentartják szervezetüket. Asquith azt javasolta, hogy minden tanítót kötelezni kell arra, hogy tegyen esküt a királyhüségre, továbbá, hogy az iskolai előadásokat a nemzeti himnusz eléneklésével kezdjék meg, végül pedig, hogy figyelmeztessenek minden iskolás gyermeket a tan­terv keretein belül az állammal szemben fennálló köte­lezettségére. A polgári szövetség valamennyi helvi szer­vezeit január és február havában parlamenti képviselete utján fel fogja szólítani a kormányt a proletárok által . fentartott úgynevezett vasárnapi iskolák beszüntetésére. — Nem ie:z karácsonykor vasúti korlá­tozás. A Máv.„ igazgatósága elhatározta, hogy ez évben a karáconyi utazásokat nem fogják korlátozni. A szükséges szén előteremtése ér­dekében az ünnepeken, vagyis dec. 24., 25. és 26 án, valamint december 31-én és januírl-én nem fognak indítani néhány olyan helyi és helyiérdekű vonatot, amelyen főkép tisztviselők, tanulók, munkások, piaci árusok, szóval olyan j utasokat szállítanak, akik csak hétköznapokon uíazn k. Bővebb fölvilágosítás&kat e tekintet­ben az állomásokon kifüggesztett hirdetmények nyújtanak. Egyben felhívja az utazóközönség figyelmét, hogy saját kényelme érdekében uta­zásán ne halassza az ünnepek előtti utolsó hét­köznapra, d cember 23-ra. — Házasság. Widder Rózsi és Szász Mátyás folyó hó 17-én házasságot kötöttek. (Minden külön érteii'és helyeit.) — Huszonnégyezer korona pőtelőfizetés. Kele­men Béla: „Adatok a szegedi ellenforradalom történe­téhez" cimü most megjelent könyvéből a város tanácsa annak idején harminc példányra fizetett elő, példányon­kint 80J koronás előfizetési árban. Kelemen Béla most arról értesítette a tanácsot, hogy a megrendelt könyve­ket 800 koronáért nem szállíthatja, mert időközben nagyon megdrágult a könyv előállítása. Kéri, hogy a tanács legalább kétszer annyit adjon érte. A tanács hétfőn foglalkozott a kérdéssel és elhatározta, hogy a kérelmet teljesíti és a 24.000 korona differenciát ki­utalta Dohnány?, Sauer, Koessler és még vagy tizenöt világhírű zenész szerepel König Péter humorban bőve'kedő előadásában az ő zenei inaskorából. Mátrai Ernő megfigyeléseket, anek­dotákat mond el Carusoról, Slezákról, Títta Ruffáról, Kurz Zelmáról, Serítzáról és mág egy sereg nagy énekesről. Bartók György egyetemi tanár a zene lélektani vonatkozásait fejtegeti, Belle Ferenc pedig érdekes szempontok szerint tárgyalja a zenefej ődés történetét. Erre a fel­olvasó estéiyre, melyhez hasonló még nem volt Szegeden, a Thália és a Nemzeti Sajtóvállalat árulja a jegyeket 50—250 koronáért. (Decem­ber 28, Kass nagyterem.) Cs. Jjachlra F. fes'őmüvész képkiállitása Iskola utca 23. (Műterem.) Nyitva naponta 10­töl 4-ig. He — KÜLFÖLD. Az angol munkanélküliek küldött­sége kihallgatáson akart megjelenni a király előtt, hogy kérvényt nyújtson át neki. A király azonban a küldött­séget nem fogadta. — Lenin állapota megint rosszra fordult. Emlékezete napról-napra gyengül, gyengesége miatt munkaidejét kénytelen ismét csökkenteni. — Zta királyné egy idő óta anyjánál, a pármai hercegnőnél Starchenbergben időzik, ahol állandóan le akar tele­pedni, L gcélszerübb olcső karácsonyi aján­dékok: divat fátyolharisnya, keztyü, női és leányka kötött kabát és blouz, fiu swetíer, sál, sapka, kötött nyakkendő legnagyobb választék­ban Latnpel és H gyinéi, Puspökbazár-épület. 535 — A mozisok és a vigalmi adé. A szegedi mo­zisok beadványt intéztek a tanácshoz, amelyben utaliak a moz k pangására és azt kérték, hogy változtassa meg a város a vigalmi adó szabályrendeletét olyan értelem­ben, hogy ha a hatvanezer korona napi rezsit nem éri el a bevétel, akkor öt, ha a tiszta jövedelem tíz száza­lék, akkor tiz, ha husz százalék, akkor tizenöt százalék legyen a vigalmi adó. A tanács elutasította a mozisok kérelmét. Arany, ezfistbeváltás Tóthnál, Kölcsey-utca 7. 64Q Ma kedden megy utoljára a Korzó Moziban az Arábiai éjszakák második és befejező része. Szerdán és csütörtökön kerül bemutatásra az egész világon nagy szenzációt keltett Severin Mars a Jaccusse rendezője és főszereplője által irt, rendezett és .főszerepet ját sző „Horoga" cimü sláger film két részben és 10 felvonás­ban. Mindkét rész egyszerre, minden előadáson kerül bemutatásra. „Horoga* most megy a bu­dapesti Kamara Mozgóban és az idei szezon legnagyobb di dalait ara'ja. Ékszer, óra nagy választékban, brilliánsért, tört arany, ezüstért legtöbbet fizet Szöllős, Széchenyi-tér 8. 64i

Next

/
Thumbnails
Contents