Szeged, 1922. december (3. évfolyam, 214-237. szám)

1922-12-15 / 225. szám

SZBQBD — Szerb atrocitások. Hétfőn Raics Balázs szerb nemzetgyűlési képviselő vezetésével né­pes küldöttség keres e fel Dobanovsrcki sza­badkai szerb zsupánt hivatalában. A küldött­ség szónoka Raics Balázs felsorolta atroci­tásokat, al indiai vasúti hivatalnok által a bará­tok templomában megkísérelt merényletet, a csütörtöki hetivásár szétkergetését és a töfcbi sérelmeket: Szkenderovics hitoktató bán alma­zását, a Szent Rókus plébánia ablakain k be­vert? sét, a S/ent Ferencrendiek házfőnökét ért inzultust és az Orlov egye ület rendőri és ks­tomi karhatalommal történt feloszlatását Kijelentette, hogy kénytelen annak a gyanújá­nak kifejezést adni, hogy a történt tumultusok legtöbbje szándékos és tervszerűen előkészített támadás volt, nem annyira politikai jelleggel, mint inkább a katolicizmus ellen, amelynek a szláv bunyevácok épp oly hűséges követői, mint a magyarok. A zsupán a felzudult kül­döttséget megnyugtatni igyekezett. ZORO-VA-HÜRÜ. — János rektifikai. J nos, * d li terme ü főispáni huszár már napok óta mő'g^s sze ne­k=t mereget a torony a atti foly >kó > kószáló u.sár.uvk felé, már nap >k óta iá szik rajta, ! hogv valami fúrja az oldalát, hogy különvéle­ménye van némely dologban é> "0*y szeretne ; valamilyen mcdo.i metkönnyebbjlni etiői a bizonyára terhes különvéleménytől. Ds J^nos ' mé^is hallgatott, netn szóit egy hangos szót sem, csak halkan morgott valamit szépen kun- i korodó bajusza tövéből valahányszor ajtót nyi­tóit egyik-más k újságírónak. A lelkébe befész­kelődött ke-erüség azonban napról-napra növe­kede't, végre is szétfeszítette az aoroncsot és ; előrukkolt sérelmével. A doog ugy töriént, ' hogy a főispáni hivatal előtt találkoz unk. Ko­moly arccal oda állt elem és határozott hangon mondotia : — Szerkesztő ur, párbajozzunk, mert más­kép nem lehet jóvátenni azt a csúfságot, amit velem elkövettek az újságban. — Mi volt az János? — kérdeztem, pedig már tudtam, hogy mi nyomja a szivét. — Úgyis tudja a szerkesztő ur, — találta el János a gondolatomat — csúfságot csinállak , belőlem. Kiírták az újságba, hogy kihiztam a l díszruhámból, hogy a tekintetes tanács ^véko- ; nyabb hajdút kerít a mundérba, mert én nem | érem meg, hogy uj díszruhát csináltasson a termetemre. Most mulat rajtam mindenki. Pedig az egészből egy szó se igaz. Nem híztam ki a díszruhát, csa« a deréköan szűk egy kicsit, meg a vállamat szorítja és emiatt feslett fel rajta a • varrás. Aít*n nem is erről a diszgunyáról volt ; szó abban az irisban, amit a tanácshoz írtam, hanem arról, hogy a rendes ruhám, ami fize- ; tésképen jár a várostól, már leszakadt rólam J és még se akarnak ujat adni. De nagyobb baj az, hogy most mégis nevet rajtam mindenki, j még a p;fti újságok is kiírták a maguk ujsái?- t jóbui. Hát ezér lösz a pálbaj, vagy pedig helyre köll valahogy igazítani a kiírást . . . Keményen a szemen közé nézett, de nézésé­ben volt valami szelid szomorúság is, aztán megsodorta a bajuszát és katonás lépésekkel távozott. A főispáni hivatal ajtajáuan rnégegy­szer visszafordult: — Vígy kiigazítás, vagy párbaj — mondotta bucsuzóul. JÖNNEK A BESTIÁK! Szeged, 1922 december 15; A „Hágí" étierem Szegéd legkellemesebb szórakozóhelye. Házat! Földet! Üzletet! ingatlan iroda által, Takaréktár - utca 3. mindiK « i'-gel invösébhen C7o nTl vehet vagy eladhat Jí-OUU Telefonszám 10—54. - - Szolid és a legmegbízhatóbb Állandó nagy előjegyzés hátak, földek és üzletek eladására. 411 — Veszélyben a város hárommillió* kö­vetelése. Hayde Gyula miniszteri tanácsos szerdán Szegedre érkezett, hogy a pénzügy­miniszter megbízásából felülvizsgálja azokat a számításokat, amelyek a városi pénztár pénz­készletének felülbélyegzésére vonatkoznak. Ami­kor ugyanis a bankjegyeket felülbélyegezték, a város házi pénztárában több millió korona olyan pénz volt, ami különböző állami adók cimén folyt be. A város ezt a pénzt is felül­bélyegeztette és az állampénztár természetesen ebből is visszatartotta az ötven százalékos kényszerkölcsönt. A város tanácsa több irben megsürgetie a kormánynál a visszatartott milliók megtérítését, a kormány vissza is téritett már valamennyit, de három millióval még mindig tartozik. Hayde Gyula miniszteti tanácsos most ebben az ügyben vizsgálja át a számadásokat és informálódik arról is, hogy a város annak idején mennyi pénztárjegyet bocsátott ki. A két különböző tárgyú vizsgálat között az az össze­függés, hogy a pénztárjegyeket nem bélyegez­ték le és igy cz a pénz megmenekült az ötven­százalékos kényszerkölcsöntöl. A "kormány tehát valószínűleg ugy akarja most kiegyenlíteni tar­tozását, hogy a pénztárjegyek terhére rója a visszakért hárommilliót. Ct 3 < ch«m F. fes őmüvész képkíáüitása Iskola utca 23. (Mü'.erem.) Nyitva naponta 10­töl 4 ig. 586 Arany- éa ezflstbeváltáa, Budapest, Vármegye­utca 7. Hivatalos órák: 9—5-ig. b 62i Arábia! éjszakák, Hóvllág csodil — Korzó Mozi! A szegedi mozi történetében páratlanul álló műsort mutat be péntektől vasár­napig a Korzó Mo/i. Budapesten a legnagyobb három mozi: Kamara, Renezánsz és Korzó hete­ken át aratta díSdalait az Arábiai éjszakákkal. Heteken át lehe etlen volt egyetlen jepyhez is hozzájutni e három moziban, de meg is érde­melte e nagy érdeklődést a szezon egyik leg­szenzációsabb filmje, az Arábiai éjszakák. Igazi mesevilágba viszi a nézőt e keleti rege és tün­dérbirodalom minden szépségét tárja elé. Az Arábiai éjszakák mel ett bemutat a Korzó Mozi még egy oly filmet, amelyet a budapesti Uránia­szinház az ide i szezonban a legnagyobb erkölcsi és anyagi sikert érte el. „A hóvilág csodái", ezt a legnagyobb sportfilmet 5 felvonáson ke­resztül mutatja be a hó-sport minden szen­zációját. A filmfelvételek a hegyóriások utol­érhetetlen szépségvilágíból, a felhők légióibin élete kockáztatásával űzi spjrtjait a svie hegy­mászó. Megdöbbentő repülések 100 méter üres szakadékokon át, olykor egész épületcsoportok felett, a láb-szán pedig száguld az utasával, mintha csodaerő ha|taná szédítő magasságból a mélységbe. A nem sportolót is elragadja e rend­kívüli látványosság. A felhők légiója, amelyben égnek meredő sziklaónások, a megfagyott víz­esések, mé heteilen szakadékok között, örömtől ittasan küzd és diadalmaskodik az e nber. Há­rom napon át olyan látványosságban lesz része a szegedi közönségnek, amilyenben eddig még része nem volt. Isentlsztelet a zsinagógában pénteken délután háromnegyed 4 órakor. Irásmagyarazat szombaton délelőtt. 383 Z O R O —VA- HURU. — Lopás a gőzfürdőben. Dr. Tóth Béláné felje­lentést tett a rendőrségen, hogy 16.000 korona értékű fürdőruháját ismeretlen tettesek a városi gőzfürdőből ellopták. A rendőrség megindította a nyomozást. Kereskedők és iparosok nyomtatvány­szükségletüket a Délmagyarorszdg Hirlap- és Nyomdavállalatnál szerezzék be. JÖNNEK A BESTIÁK! Tejszínhab és tejszínhabos kültfr..egesség«k állandóan kaphatók Kalánka cukrásznál, Kigyó-u. Telefon 11-08. S9i — Három havi fogház — árdrágításért. Klein Jenő kisteleki rőföskereskedő állott ma az uzsorabiróság előtt. Kleint több kisteleki asszony je'entette fel, akik boltjában rőfösárut vásároltak, de Klein Szegeden levén, felesége szolgálta ki őket. A vevők nem fizették ki az egész vételárat, hanem sóban állapodtak meg, hogy az árut a lakásukra küldik. Közben haza­érkezett Klein is, aki a vásárolt árut nem küldte h-za, mert az árak közben megdrágultak és ezért még ötszáz korona ráfizetést követelt. Az uzsorbairóság nem fogadia el Klein védekezé­sét és árdrágítás cimén három havi fogházra és tízezer korona pénzbüntetésre, valamint a bünietés szövegének Klein üzletében való há­rom havi kifüggesztésére itélte. Villanyvilágítás! anyag Zavizánál,.Horváth M.-u. 7. ZORO-VA-HURU. — Izabella főhercegnő éa Albrecht főherceg Szegeden. Izabella királyi hercegnő és Albrecht fő­herceg togadtatasának programját a város hatósága a következőképen állapította meg: A királyi hercegek szombaton este érkeznek Szegedre a budapesti gyors­vonattal. Az állomáson a város hatóságának képvisele­tében a főispán és a polgármester fogadja a vendége­ket. Az állomásról a vendégeket a Kass-czál lóban berendezett lakosztályukba kísér k. Itt fogadja Izabella királyi hercegasszony este 9 órakor a nőegyestlletek tisztelgő küldöttségeit és a háziipari kiállítás rendezőit, Albrecht főherceg pedig a társadalmi egyesületek kül­döttségeit. Vasárnap reggel megtekintik a várost és az alsóvárosi Mátyás-templom értékes régiségeit. A házi­ipari kiállítást fél U-kor nyitja meg Izabella főhercegnő a kultúrpalotában. A város delben 1 órakor bankettet ad a vendégek tiszteletére, amelyre meghívták Herczeg Ferencet, dr Eöttövényi Olivért, Lányi Mártont, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminisztert és dr. Tóth Lajos államtitkárt is. A DMKE délután 5 órakor Petőfi­emlékünnepélyt rendez a városháza közgyűlési termé­ben A vendégek vasárnap éjjel utaznak el Szegedről. Villamos izzó körték Deutschnél, Kállay A.-u. Tel. 8-71. JÖNNEK A BESTIÁK! Arany, eiQaibeváltáa Tóthnál, Kölcsey-utca 7. 646 Kállay dr. joglaiemlnárluma Pallarlcinl-tttca 3 alatt fogad egéaz nap. Telefen 86. 2sg Telefon: Igazg. 455. Korzó Mozi Telefon : Pénztár 1185. Pénlek, szombe!, vasárnap A SZEZON LEONAOYOBB SZENZÁCIÓJA 111 Arábiai éjszakák. A megkövült város. Ke'eti történet 6 felvonásban. BEMtl TATÁSRA KERÜL MEG: A hóvilág csodái. A ski-'port művészete 3 felvonásban. Világszenzáció! Világszenzáció I Előadások: Hítköznap fél 5, fél 7, fél 9, vasárnap 3, fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor. A TEREM FŰTVE VAN. Telefon: Pénztár 5fi2. sírni Moll ic1 Telefon: n zy. 25& Péntek, szombat, vasárnap A LEGMONUMENTÁLISABB DZSUNGEL-FILM 11 ZORO-VA-HURU. JÖNNEK A BESTIÁK! Egv afrikai farmer kalandos viszontagságai az őserdő mélyén 7 felvonástan. Főszereplők: Clarie Lottó és Carl de Vogt. Azonkívül: VILL ROOERSSEL /IZ ITÉLET NrtPJPk. Ame íkai történet 4 felvonásban és a közkedvelt Pathé Revü. Előadások: Hétköznap lét 5, fé' 7. tél 9. vasárnap 3, 5, 7 és y ómkor. A TEREM FllTVE VAN. Karácsonyi és újévi ünnepekre mielőtt bármiféle 364 ruhaszükségletét beszerezné, kirakataimat tekintse meg! Grósz Henrik űivatáruháza ax „ARANY PILLÉHEZ", Klauiái-tér I. Slsuráicsonyi I A legjobb ncvii művészek kitűnő festményeiből összeállított kolekció. KjjT Rendkívül kedvező alkalmi vásárlás. Freimann Miksa, Takaréktár-utca 8. Legiobb kivitelű kéokeretek­ben nagy választéki 335 MAADER CIPŐÜZLET, KLAUZÁL-TÉR 6. értesiti a t. közönséget, liogy az üzlet átalakítása miatt a raktáron lévő „BALLY", „POPPER', „LICHTMANN", valamint gyermek « cipőket leszállított árban árusítja.

Next

/
Thumbnails
Contents