Szeged, 1922. december (3. évfolyam, 214-237. szám)

1922-12-24 / 233. szám

18 SZEGED is éhezett, különösen a házigazda, aki b< os és elmés feleségétől harapnivaót kért. — Semmi sem maradt, mindrnt elfogyasztottak — szólt Lipcseyné. — Pedig mi enni szeretnénk, fiam — erősködött Lipcsey. — Nincs más a háznál, csak a kit aranyhal, amely az aquáriumban úszkál. A társaság felcihelődött és útnak indult. Déli időben egy-ketten visszatértünk, de akkor már a két aranyhal nem úszkált az aquáriun tiszta vizében . . . * Makó második szegedi stinigazgatósága idején gyakori vendégszereplője volt a színháznak Csillag Teréz, akinél különb naivát nem igen ismert a szinpadok világa Virággal, tapsokkal (a vastaps szivrepesztő intézményét még akkor nem ismerték) halmozta el a közönség, valahányszor a szegedi színpadon megfordult. Ünnepi esték voltak ezek. Egyik vendégszereplésének napján benéztem a Czecz Kata virágos boltjába, ahol csokrot készítet ek a művésznő részére. — Kinek csináltatom a csokrot, Kató asszony ? — Terka kapja estére. — (És megnevezte az aranyifjú1, — ma már méltóságos ur, — aki a csokrot rendelte) Előszedtem a pétztárclm.it, amely pénztárcának pénztárca volt ugyan, de pénz nélkül, kivettem belőle a névjegyemet és beledobtam H csokorba, amelyet az előadás folyamán, annak rendje és módja szerint, a zenekarból felnyújtottak a művésznőnek. Előadás után irás következett, majd egy kis ttali szempont a Kassban, a „nagy asztalinál, ahol együtt fogyasztottuk a puttyogóst a fővárosból nynden szombat este megérkező vendégekkel. A művésznő előadás után egy kis társasággal a Kass éttermében vacsorázott, amelynek végeztével hazafelé indult a Tiszaszálloban levő lakására. Amint a kávéházi helyiségen keresztülment, meglátott, odajött az asztalunkhoz, megköszönte a figyelmet, a csokrot és meg is fenyegetett, hogy olyan nagy költségbe vertem magamat. Szerénykedve azt mondottam, hogy költségről nem lehet beszélni. Másnap az aranyifjú meglátogatta a művésznőt, aki a beszélgetés során szóvá tette, hogy tőlem csokrot kapitt. — Művésznő, nem ismeri a színeimet? — kérdezte az aranyifjú. — Nem én, barátom. — Igy már értem, ha a szalag színei után sem tudja, hogy a csokrot nem a barátunk küldte, hanem én. Szeged, 1922 december 24. A művésznő fekicago't é> délután, amikor a Czecz Kata virág-boltjában találkoztam vele, melegen megszorította a kezemet és egyre kacagva, mondta: — Tegnap szinte sajnáltam, hogy szegény újságíró léiére annyi pénzt költött a virágra, amÍAor maga írásban adja nekem a virág >kat. Most, azonban örü'ik, hogv a legszebb virágból/a kedély virágaiból juttatott nekem. .. Azóta ezek a virágok is elfonnyadtak . . • • • v«.vi\ a vuagijn ia CMUIIIiydUld \ . . . 1111 - n VIA \\\y ivw nrmvir • • Ugyvédekről-ügyvédeknek. (4 1zeged tudósítójától.) A szegedi jogászéit őskorából néhány tipikus és megszívlelendő dolgot mondott el nekünk Reiniger Jakab, az ügyvédi kamara elnöke. Munkatársunk a kamara elnöki asztalánál találta meg az öreg UMt, akit a törvényszék riporterei dus szemöldökéről Clemenceau bácsinak neveznek egymás között s akit mély tisztelettel köszönt mindenki, ha kis mozgékony alakja feltűnik a bíróságok előtt. Reiniger Jakab még ma is a 70—80 as évek szegedi polgára, a boldog emlékezetű idők sírkertjében bolyongó polgár, aki mindig konzekvens a régi világból örökölt szokásaiban s akit nem mozdít ki bevált böcsességéből semmiféle szellemi forradalom és politikai morgalom. Ezt a megbecsülhetetlen tulajdonságát jellemző diskurzus folyt közte és dr. Hajnal István kamarai titkár között abban a pillanatban is, amikor az irodába léptünk. A titkár levelet diktált a gépbe és igy kezdte a levelet: — Nagyságos dr. X Y ügyvéd urnák .. Reiniger Jakab valami keserüédes mosollyal szólt közbe: — Hát már a mi régi kedves titulusunkat is megváltoztattuk ? — Nem, kérem, — válaszolt Hajnal István — hanem ennek kijár, mert a vármegye főügyésze. — Hát akkor is — szólt fejcsóválva Reiniger ^Jakab. — Eszembe jut az Uj földesúr-bői, mikor a finánc bement a főszolgabíróhoz é3 méltóságosnak szólította. — Nem vagyjk én méltóságos — szólt a főszolgabíró. — Hát nagyságos uram — szólította meg ismét a finánc. — Az se vagyok, csak tekintetes. .. — Az meg nem lehet, mert az én vagyok — zárta be a vitát nyomatékosan a finánc. Hát ilyet „tekintetes ur" maga az ügyvéd ur is, akit a sze^di ügyvédi kar bizalma a kamara élére emelt. Nem szereti a' nyiváiosfágot és ezért nem szereti a „mir.den lébe kanál" újságírót sem. A legnagyobb ritkaság, ha Reiniger Jakab véleményt diktál valami felett a nyilvánosság számára. Ez a szigorúsága szóbeszéd szerint onnan származik, hogy egyszer egy újságíró rosszul irta meg nyilatkozatát a lapbin, sőt többet is irt, mint szabad lett volna. Azóta sziverósitöt vesznek be az újságírók, ha Reiniger Jakabhoj mennek nyilatkozatért. A szegedi rézbőrűek. Mindez azonban csak mende-monda s mi abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy kérelmünk nem talált elutasításra. „Clemenceau bácsi" mesélt nekünk a régi jog4széletről: — Mindjárt azon a feltűnő jelenségen kezdem, hogy a már akkor is jelentékeny számú ügyvédi karban egyetlen idegen ember sem volt. Az ügyvédi kar színtiszta szegedi rézbőrű indiánból állott. Nen^volt itt idegen az árvizutánig úgyszólván senki. Nagyon kedves zártkör volt ez, ahol összetartás és a legmesszebbmenő kollegialitás uralkodott. Elutazhatott az ügyvéd bárhova és bármeddig, nem érte itthon semmi sérelem az ügykörét. mm FISCHER ZOLTÁN URI ÉS NOIDIVATARUHAZA SZEGEDEN, KÖLCSEY-UTCA 4. (WAGNER-PALOTA) Halban-, Damask- és Pichler-kalapok. Frack-, selyem-, zefir- és french ingek. * Nyakkendő-különlegességek. Selyem- és gyapjusálak. v Bokavédők, * Keztyük. * Mindennemű uri divatcikkek nagy választékban. 612 A legdivatosabb angol raglánok . . 27.000 koronától kezdve. Pijamák 7000 koronától kezdve. Elegáns sétabotok, női és férfi ernyők. - Női harisnyák. - Kötött kabátok és blúzok. Selyem jumperek és reform nadrágok. - Selyem harisnyák alkalmi vétel 2200 korona.