Szeged, 1922. december (3. évfolyam, 214-237. szám)

1922-12-24 / 233. szám

Szeged, 1922 december 24. S Z E J R 0 szintén csatlakozik Magyar József álláspontjához. Szerinte ennek az adónak az is a célja, hogy < zen­tul minél kevesebb nagylakást épitnek, sót a meg­lévő nagylakásokat is kislakásokkká alakítsák át. Azonban azt nem tartja indokoltnak, hogy a lakások berendezését is figyelembe vegyék a lakások minősítésénél, mert ezzel a bútoripar­nak okoznának kárt, sőt megakadályoznák a tehetősebb polgárokat abban is, hogy áldoz­zanak a képzőművészetek oltárán. Hosszas vita után végre abban állapodott meg a bizottság, hogy luxuslakásnak azt a lakást minősíti, amelyben legalább két szobával több san, mint amennyi o. családtagok száma. Akiknek két lakásuk is van, legyen az jgvik akár a városon kivül és a két lakájban levő összes szobák száma meghaladja az eióuui mértéket, szintén fizetnek luxusadót. Ezután az adó kulcsát állapította meg a bi­zottság ötven százaié ban, "mert a lakbérek különbözősége úgyis biztosítja a progresszi­vitást. A bizottság által kimondott határozatot a ta­nács rövidesen letárgyalja .és valószínűleg már a decemberi közgyűlés elé terjeszti mindkét javaslatot. i-in.in.tn_m.Li_, Az újságíró karácsony előtt az éjszakában lecsöndesült viharok után világos szobájában a betlehemi gyermekre gondol, aki régen egyszer ten­gereknek másik partján három királyok között megszületett és az Asszony, Madonna asszony két kezével reáhajolt a szőke fejre. És a 'hagy csöndesség utár, mikor királyok jöttek hódolatukkal a názámthi elé és a Golgota hegyén, ahogy álloti a kendővel Veronika­asszony és ahogy az éjben három keresztfa állott elhagyottan a hegytetőben, — most az újságíró a harcos időben azt gondolja, hogy ujből nagyok a kálvária-utak és ujhól élnek Pilátusok és ujből vannak Judás-szavu lények és a fenyőfák között a csöndes ünnepen rómaiak jönnek kardokkal a vállon, hogy békesség ne legyen soha már a földön. És ha éjféli misén szólnnk majd a han­gok, álljatok meg hivők, ha ünnepetekben az Emberhez mentek, fogjátok meg mindnyája­tok kezét, hallgassátok az éjben a templo­mok hangjait és amint a tömjénben a Jézus­hoz értek, nyíljon meg ajkatok zsoltárokat szólva: Emöer az embert többé sohase bántsa. Karácsony ünnepen szeressétek egymást — és sohi már ne nézzünk, mi mult el mö- i göttünk. Szeresse.'"k egymást, ahogy az Em- ' her mondotta egyszer az Olajfáknak hegyén 1 — és akkor majd egy csókot adjatok csönd­ben a Jézus kezére. Az újságíró az éjszakában a gyermekre gondolt, aki régen egyszer megszületett ten­gereknek másik partján, három királyok kö­zött. — Lapunk legközelebbi száma a kará­csonyi ünnepek miatt, csütörtökön reggel a megszokott időben jelenik meg. — Vasárnap nyitva tarthatók az üzletek. Megírtuk tegnap, hogy a kamara sürgönyileg kért engedélyt a kereskedelemügyi kormánytól, hogy az üzleteket a karácsonyt megelőző va­sárnapon nyitva tarthassák a szegedi kereske­dők. Ma azután mégjelent a kereskedelmi mi­niszter rendelete, amely szerint a karácsonyt megelőző vasárnapon az üzletek este hat óráig. az újévet megelőző vasárnapon pedig déli 12 óráig tarthatók nyitva. A rendelet az egész ország teiülelére vonatkozik. Doktoravatás. Bach Lásziót, a m. kir. Ferenc József-Tudománvegyetemen december­21-ér, az államtudományok doktorává avatták. — A Széchenyi-könyvtár nj igazgstója. A Nemzeti Muzeum könyvtárának igazgatói tisztéről dr. Melich János , lemondott és dr. Hóman Bálint került a helyére, aki egyszersmind elő­lépett az ötödik fizetési osztályba. — Kamatlábat emel a vároa. A Csongrádi Takarékpénztár igazgatóságának kérelmére el­határozta a tanács, hogy a város adósságai után az eddigi 6 és fél százalékos kamatlába­kat, akceptálva a pénz drágaságát, 7 száza­lékra emeli fel. A kamatláb felemelését jóvá­' hagyás végett a közgyűlés elé terjeszti a tanacs — Békekonferencia Oroszország éa Ro­mánia körött. A szovjet a román kormánynak békekonferencia összehívását ajánlotta a követ­kezőképen: Oroszország elismeri Bessza ábiá­nak Románia részéről történt anneklálását, Románia azonban hivatalosan elismeri a szov­jetet és átengedi a szovjetnek a román arany­készletet, melyet 1916 ban Moszkvába szálli­tottsk, ahol most is őrzik. — Igr.otu&t ki akarták uiaK'tnnl E dilv­t>ól. lgnotust, aki jelenlgg a Kolozsvárolt meg­jelenő Keleti Újság szerkesz ője, a román hato­ságok azzal az indokolássá, hogy irreden'a munkásságot folytat, kiutasították és kötelezték, hogy 24 óra alatt hagyja el Romániát. A ki­utasítás a román lapok uszításának eredménye, melyek hetek óta támadták Ignolust cikkei miatt. Az Erdélyi és Bánáti Újságírók Szerve­zete táviratban tiltakozo t a kiutasítás ellen. Cos'a Foru román publicista, aki véétlenül Kolozsvárott tartózkodott, szintén közbenjárt a hatóságoknál s igy néhány napi haladékot ka­pott Ignotus, amig megérkezett a bukaresti belügyminiszter rendelete, amely további intéz­kedésig feifüggeszti a kiutasitasi végzést. — Hatvankét halál egy perc alatt. Egy statisztikus kiszámította, hogy a fold kereksé­gén évente 33 milló ember hal meg. Ebből Vgy napra 91,554, egy órára 3736, egy percre pedig 62 halálozás esik. A slausztikus adatai szerint az emberi életkor átlaga 38 év. Az em­beriség egynegyedrésze elhal, mielőtt 7. élet­évét betöltené. Fele 17 éves kr a előtt, 10,000 ". ber közül csak 1 éri el a 100 évet, minden 500 ik a 90 éve?, csak minden 100-ik a 60 ik é e évet. Házasság. Lindner Mór Csokoládégyáros leánya Aliz és Csányi György f. hó 24-én, vssárníp d. e. fél 12 órakor tartják esküvőjü­ket a szegedi zsidótemplomban. (Minden külön értesítés helyett.) 700 — Jövő év juniusáig hosszabbították meg a forradalmi követelések érvényes­sígét. A kormány a népköztársaság és a tanács­köztársaság tényeiből származott egyes követe­lések érvényesítésére megszabott határidőnek íreghosszabbitása ügyében ma rendeletet bo­csátott ki. A rendelet a törvényhat ságok és községek követeléseit és tartozasait, továbbá a vállalatok és üzerr.ck tulajdonába vételéből ki­folyólag előállott egyes követelések érvényesí­tésére szolgáló, a folyó év végén lejáró határ­időnek 1923. évi junius hó 20-ig való meg­hosszabbítását tartalmazza. A rzegedl lakáfchlvatal elnöke közli, hogy a hivatal átköltözése miatt 1922 decem­ber hó 23-tól kezdve 1923. évi január hó 2 ig bezárólag zárva lesz, ezen idő alatt semmiféle beadványt nem fogad el. 1923 január 3-án az uj helyiségben, Dugonics-tér 2. sz. a. nyilik meg es kezdi meg működését. m — Óceánjárók öaazeQtközése. Soutnampton közeiében, az angol partokon uralkodó vihar­ban a Majestic és a Bercngaris nevü ötvenezer tonnás óriási gőzösök összeütköztek. A hatal­mas óceánjárók csak jelentéktelen sérülésekel szenvedtek, ugy hogy uijukat folytathatták. — Legújabb árvizsgálások. Az ái vizsgáló bizot'ság pénteki ülésén isméi felemelte a fehér­sütemények árát, még pedig a zsemlyét 9 ko­rona ötven fillérre, a császárzsemlyét kilencre, a kiflit nyolc kóronára, A fehér.iemütisztitók áremelési kérelmét albizottságnak adták ki, a retorta bükkfa szén árát pedig hatvan koroná­ban állapították meg. — Orosz egyetem Berlinben. A berHni orosz egyetem szervezésének előmunkálatait már befejezték. Egyelört jogi, népgazdasági, mezőgazdasági, biológiai és egyházkulturai fa­kultást állítanak fel. Az egyetem tanárai azok­ból az orosz tanárokból fognak kikerülni, aki­ket a bolsevista-kormány hazájukból kiüldözött Hangszerek, alkatrészek, javítások legol­csóbban Babósnál, Iskola-u. si — A decemberi közgyűlés rejtelmes elé­I énzitése. A decemberi közgyűlést nagy titok­zatossággal készítette elő a város tanác a és majdnem gyanús, hogy esetleges indítványok­tól, vagy holmi kellemetlen interpolációktól való félelem okozta ezt a titokzatosságot. A dolog ugy történt, hogy a tizórai cserge<é«re szép csendesen összegyűllek a tanács tagjai és megindult a beszélgetés a szombati kist nács­ü'ések meghitt hangulatában. Talán maguk a tanácsnokok sem ve'ték észre, hogv a meghitt hangulat lasssn átváltozott és fölvette a rendes tanácsülések színeit. A tanácsnokok sorra lere­fcrálták legfontosabb „közj-yolési" ügyeiket és a szokásos számlabemutatásokra nem is került sor. Féltizenkettő felé elkészültek a munkával és már oszlani akart a tanác*, amikor Balogh Károly elszólta magát: „Ne menjetek még. vár­juk meg a tizenkét órát, hátha akad addig va­lami indítvány, vagy interpelláció" Az elnöklő polgárire ter mintha zavartan tekintgetett volna az ujságiro as'tal felé, m'ntha restelte volna a penrüg'yi szenátor árulását, mert az el^ólásból kiderült, hogy az ülésen a szerdai kö'gyű'ést készítette elő a tanács. Szokatlan ugyin, hogy az előkészítő tanácsütést éppen nécy nappal hamarabb tartják meg mint kellene, mert ren­des körülmények között a közgyűlést mag'.lfaő nap az előkészítés nspja. A polgárme-ter ugyan azt válaszolta kérdésünkre, hogy a közbeeső ünnepnapok a törvény értelmében nem számí­tanak. de nekünk az a gyanúnk, hogy a város­atyák, ha ismerik is, nem gondolhattak a tér­vénynek erre a rendelkezésére, figyelmeztetés nélkül nem juthatott eszükbe az, hogy kedd helyett már szombaton dé ben lejárt az indít­vány, vagy interpe'láció benyújtás határideje. A közgyűlési meghívókat ugvan már hus^-di­kán elküldték a városatyáknak, de ilyen ér­telmű megjegyzés hiányzott róluk. N3gvon titok­zatos, szinte rejtelmes volt a decemberi köz­gyűlés előkészítése. Leszállított karácsonyi árban I Legújabb őszi és téli felöltők, kötött ruhák, jemperek, női és férfi gyapjúszöveted Reményiné divat­áruházában, Széchenyi tér 2. 42 Legcaebb cipőket Kancsár F. készit Korona-u. 15.329 — A decemberi osztrák aranvparitás. Az osztrák aranyparitást december 25-től 31-ig terjedő időszakra 14.380 koronában állapították meg. — Mocsárláz. A pesti karácsonyi könyv­piac egyik szenzációs újdonsága Rab Gusztáv Mocsárláz cimü regénye, amely most fedeződött be a Nyugat-ban. A Mocsárláz a Genius könyvkiadó Regényírás Művészei cimü sorozatá­ban jelent meg. Hsngverseny — zene nélkül. A 28-iki fel­olvasó estélyre lehet ezt mondani, mert a leg­kiválóbb szegedi zenészek szerepelnek a mü­soion, d • nem zenével, hanem a róla tartott előadásokkal. Bartók és Belle nagy szaktudá­sukat bocsátják a közönség rendelkezésére, Mátrai és König pedig kifog/hetatlan humoruk­kal fognak derűs perceket szerezni. A rende­zők kuiturmissziót teljesítenek ennek a nivós estélynek a létrehozásával, melyen a legelőke­lőbb szegedi h ingverseny látogató közönség fog megjelenni. Jegye* a Nemzeti sajtóvállalatnál és a Tháliánál. Aranyműves munkát, ezüst és kinaezüst ridikült készit, javit, alakit Nádudvardy, Kele­men-u. 4., sarok bejárat ,, — Pestmegye a megyék épségéért. Pest vármegye törvényhatósági bizottsága köriratot intézett Szeged város törvényhatósági bizottsá­gához és közölte azt a határozatát, amellyel tiltakozott a megyék régi kerületeinek megvál­toztatás ellen. Kéri, hogy Szeged város köz­gyűlése is jelentsen be hasonló tiltakozást a korn'á yhoz. A tanács a főjegyző javaslatára ugy határozott, hogy Pestmegye köriratát irat­tárba teszi, mert a városok érdeke nem azonos a megyék érdekeivel. — Egy bitbizomány ... A jövő évben meg­váltásra kerül a 380.000 holdas Eszterh^y­hitbizomány. öráját javíttassa Babos iái. Oroszlán-u 6. 7w — A Színházi Újság karácsonyi száae 20 oldal terjedelemben, rend kivülgazdag tartalommal jelent meg. Gábor Mara es László Klára fényképeivel a címlapo­kon. A karácsonyi szám ára ti korona. Schiller 1. Aranyozott áruk, templom-, palotsdiss­lítek és képkeretipar, Iskola-utca 14. ua

Next

/
Thumbnails
Contents