Szeged, 1922. december (3. évfolyam, 214-237. szám)

1922-12-24 / 233. szám

s Z B 0 E D rongytalan akar lenni, a rongytalan bibor­.uhát akar ölteni, haldoklók élni akarnak, az élók télistenekké akarnak nőni és ök nem akar­nak pénzt: villamospénzért mutatnak valamit, ami drága nekik és amiről hiszik megdönthe­tetlen hittel, hogy drágaság, érték. Csodálatosan megható és becses ezeknek az embereknek a buzgalma és törekvése. A pesti sajtó is megérezte ezt és karjaira emelte a kí­sérletezési, amelynek a neve: Szinház. Ez kö­telessége is voit. Rab Gusztáv Hirös korcsmák, hirös korcsmázók. (i4 Szeged tudósítójától.) Szeded és az alko­hol sohasem voltak idegenek egymástól. A lomha a.földi város éjszakai ékte korántsem olyan nagyvonalú, hogy a fővárosiéhoz lehetne hasonlítani. Itt nem lüktet a pezsgő ere|e az erekben és a divalos konyakok zamatja sem ii gerli a garatot. — Bőlevii korcsmák, szűkszavú magyarok — hallottam egyszer egy poéta szájából a szegedi Tisza-parton: ez Szeged. Szögedeben csakugyan bőven telik a korcsmákból. Egyszer passzióból végigszániláltam a Kossuth L?jos-sugárut apró borivóii és kiderült, hogv minden ötödik házra esik egy korcsma, mirden polgárra egv akó bor. Mindez még nem jelenti azt, hogy Szege­den mi.-denki iszik. De vannak, akik aüandoan isznak. A sötét, olvadó utcák, iucskos sikáto­rok mentén napról-napra ismétlődő arcok neve­tik bele szédült életük örömét az éjszakába. £s a rozzant korcsmák bor'ttas abroszai körül es­ténként azonos szemek őrködnek a vörCsbéíü literesekre. Ilyenkor, disznótorok táján, még sű­rűbb a füst a pállott borozók szögleteiben. Ilyenkor nem is válogatnak az emberek a loká­lok között. Egyik! i ki, másikba be, na?y ván­doréletet élnek az éjszakai, szűkszavú magya­rok. — Rossz korcsma nincsen, cáak jó van — mondta Beretyka bácsi, míg a nyár delén, mi­kor a iiszaparti Husztavendéglőben sarkal­tam mellette az asztalt. Beretyka bácsi személy­szállító fuvaros minőségében mutatkozott be és a szagf. mindenben igazolta, hogy Beretyka ur valóba i fuvaros. Gyógyíthatatlan szerelmese a jó lónak, meg a jó bornak. Számtalan ezrest egyezgetett az orrom e 5tt és váltig bizonygatta, hogy milyen rossz sora van a bérkocsisnak. Beretyka ur nagyon emlékezetembe férkőzött a fenti mondásáról s 2zó!d mindig mély hódolat­tal köszöntöm őt, ba fölényes pillantását felém dobja a baknü, amelyen elvonul előttem a meg­rendelt cél felé hajtatva. A kocsisok azok közé az emberek közé tar­toznak, akik állandó vendégei a korcsmáknak. A hirös. korcsmák elölt mindig akad egy-két pihenő konflis, álmos lovakkal, üres bakkal, mig a gazda bent időzik a depóban és pálin­kát csurgat a torkára azzal az ürüggyel, hogy fázik. Ilyei: konflisstandot találunk minden éjjel özvegy Ónozó Poldiné korcsmája előtt. Ónozó Földiné üzemének múltja Tömörkény Pista ne­véhez fűződik. A hirös 1ÓC3 mellett most cél­szörü szögény embörök szopogatják a vörös itókát s szegéryek nem tudjál:, nem sejtik, hol ülnek. Ónozó Poldiné korcsmája nagyon meg­változott, mióta a Tö.nörkénv-fajta szótalan embirek kihalófélben vannak Podiné maga is korszakos változáson meni keresz'ül. A krajcár­valutáról át'ért a fillérvalutára, a forintról a ko­ronára. De nagyon sok baja vin a luxus-, meg a forgalmi bljnkettával. Ezzel a rendszerrel még nem tudott megbarátkozni. Egy cédulát akasztott ki a falra ferdén elrajzolt sorokkal: Értesítem tisztelt vendégeimet, hogy ezen helyiség a hatóság által fényűzési hellyé nyilváníttatott. Özvegy Ónozó Lipótné. Poídi néni vendégei között nem lehet disz­tingválni. Aki oda bekerül, az rabja lesz a bor­nak és a demokráciának. Sok az idegtn, a pesti verdég, sok az átvonuló vidéki, aki mind kősíolózni a'sar a hirös halp^prikásból a neve­t-etös -endóglőben. Az állandó vendégek Közül kiütő akad mostar.ában, akik a közfigyelemre érdemestk lehetlek. Papp Ferkó, meg a Klein ur. Mindketten kardalosok a szegedi társulatban s tlőad<s mán Poídinéhoz mennek dalolni, mert hár a színházban nem adhatják ki eléggé a hangjukat. De itt érces hangjukra megrezzen a bor a vízrta poharakban s a vendégek száj­tátva hallgatják, hogy nem a Tisza partján fekszik ez a csárda .. . Ezt a nótát inkább a kegyelmes asszonynál lehetre énekelni. Nem a TISZ3 pariján van ugyan, de azért piros bor járja itt is. Raffay FerKÓ polgári borozója jöhet számításba leg­inkább azon korcsmák közű', amelyek a jó üzletmenetei dicsőségével büszkélkedhetnek. R ff3yné kegyelmes asszony jó főzie, n eg a Ftrkő jó szive itt a vonzó. Riffayné mindenkit megetet, Ferkó bátyánk mpg a bor mámoros királya. Raffayné vacsorázlatja a szinház drámai erőit: Klenovits Oyurkát, meg barátait és nála vacsorázik a Schrötter doktor, a befutott és induló poéták titkos barátja. A tanári asztal is régi darabja a korcsmának és Turóczy Miskát is megleptem egyszer-másszor a fehér abrosz boros partján. Körmendy Mátyás itt komponálta a II. kerületi választás haditerveit s mert a tervek nem váltak be, elég ok van a szolid napesti búbánatra. Raffay Ferkó nagv barátja a bohémeknek. Régi szegedi ujsáíTirék emlékét őrzi szivében és különösen a Simonka Oyurkát, meg a Tabéry Gézát emlegeti. De mindennél büszkébb a kegyelmes ur a borára. Szeged. 1022 december 24. Három heti villanyospénz... (A Szeged budapesti munkatársától.) Érdekes •j szinház alakult mos! Pesten. A szinház neve ennyi: Szinház. Most tar­totta bemutatóelőadását. Egyszerű a neve, egy­szerük az eszközei, egyszerű a szándéka és mindaz, amit akar, amit mutatott, ami létre­hozta : tiszteletreméltó, becsületes és örvendetes. Nem Koroda Pál titkos drámaírói előtt nyi­tott kaput ez az uj szinház. Nem feitünésvagy ösztökélt pénzes embert nevének forgalomba hozására. Nem komolynak kiabált reklámmal árulnak dilettánsok komisz portékát. A Szinház azoknak az íróknak a színháza, akiknek évek óta hevernek színházaknál elfogadott darabjuk és ezek a darabok még nem érték meg, hogy előadásra kerüljenek. A Szinház azt akarja be­bizonyítani, hogy a színigazgatók aggá yosko­dása, amely folytán ezek a darabok nem tud­nak eljutni a színpadi deszkákig — megoko­latlan. Ez az gggályoskodás többnyire azt tar­talmazza, hogy izek a porosodó szinp3di mü­vek szépek ugyan, irodalmiak ugyan, mJvé.-ziek ugyan, eiismert írók munkái ugyan, de nem színpadra valók, mert a közönség a színház­ban szórakozni akar. És ezt a bemutatóval be is bizonyította. A Szinház ünnepnap délelöttön­kint tartja előadásait. A bemutatón Deák Gyula Berzsenyi estéje cimü színmüvét adták... És itt tovább nem a bemutalóról, nem a sikerről irunk, amelyről elmondtam máshol is véleményemet, hanem arról a nagyszerű lelke­sedésről és törhetetlen ambícióról, amellyel a pesti színházak művészei állanak a Szinház szolgálatába. És az iróról. A Szinház nem üzleti vállalkozás. Alig tud fizetni valamit a szerzőxnek és a Kölcsönsziné­szeknek és ezek nem kímélve éjszakákat, ame­lyeken aludhatnának, eneigiát, ame'yet másra is fordíthatnának, időt, amelyet mással is tölt­hetnének: do'goznak tűzzel, szerelmesen, ba­bonásan, lázzal, mintha felülről valomi nagy: szent küldetés kaptak volna. És nem volt még ilyen bemutató, nem azért, mert a három fel­vonást szokatlan, hslct i csöndben hallgatta vé­gig a közönség, banem azért, mert ez c be­mutató nem hozott annyit az Írónak, amennyi­ből egy uj kalapo* vásárolhatott volna és nem adott annyit a szereplő színésziknek, amennyi felért volna azzal az összeggel, amelyet a há­rom heti próbárajárás alatt elvillanyosoztak. Hősei ezek a msi megiépett, rongyol!, sze­rencsétlen életnek. Bámulom őket és szerelem őket. Ha akármelyiktől megkérdezném, hogy miért harcol véresen, izzadva, lelkesen — azt hiszem, nem tudna felelni. Csak küzd a szép­t mert ez a csúnya idő is termel bajnokokat a épnek. Itt élnek a sivár jelenben és tudnak hevülni kétkedés nélkül, hittel, bátran, feszülő mellel. A tőzsde hullámai toronyba csapnak körülöttük, a gazdasági élet épülete recseg­r- pog, mindenki a pénzért roban, a rongyos százezer embere volt. Csok negyvenezer »olt, annak is nagyrésze fegyverleien gyülevész. Miksa császár nagy hadával Komáromnál állt, de kisebb gondja is nagyobb volt Sziget­várnál. Nem udvari vadászul kötötte le,^ ha­nem — vizahalászat. S mikor Zrínyi Miklós el­veszeti, a közhangulat az volt, hogy „az jám­bor urat szántszándékkal elveszejték, ha akar­ják vala, megsegíthetik vala azt". A sziget­vári hőst a budai basa nagy katonai pom­pával temettette el, fejét pedig dréga szöve­tekbe takarva küldte el a császárnak. Magyar levelet is küldött vele, amiben ezt Írja: "Én­nekem jó szomszédom volt és az ő halálán most is bánkódom. Tisztességet teszem neki, testét is eltemettettem, fejét is tisztességből el­küldöm. Kár volna, olyan vitézlő urnák testét, hogy az madarak ennék*. A császár pár hét múlva válaszolt a levélre; Persze németül. A Zrínyinek tett tisztességet azonban egy szóval se köszöni meg. Még vérlázítóbb a Kollonlts esete. Ez be­csületes Kollonits volt, nem Lipót, a bíbor­nok, hanem Szigfrid, a katona. Miksa csá­szár keresztfia, a Dunán inneni kerület fő­kapitánya, a lévai vár ura. Olyan hűséges embere a császárnak, hogy a zsoldosalt a a magáéból fizette s negy vagyonábő' itt-ott maradt. Mikor az udvar már félm "ó fr ..1, ' tehát az Időben óriási összegi z< :t ' neki, akkor ad audiendum Bécsbe hivták s azzal az ürüggyel, hog-' Bocskayval cimborál, börtönbe veteiték. Hosszú rabsága alatt min- j den vagyonát elkobozták s mikor a magyar országgyűlés követelésére szabadon bocsá­tották, internálták a lévai várba, melyet vissza- j adlak neki, de katonai felügyelet alá helyez- ! lék. A megtört ember hamarosan meghall, | az őrség koporsóba dugta a vár nagytermé­ben. Ott feküdt tizenöt esztendeig temetetlen, | mert az udvari kamara elkobozta ugyan a | hagyatékkal együtt a várat is, de a főúr temetéséről nem gondolkozott. A holttestet tizenöt év múlva fedezte fel valami ott kon­csorgó udvari tanácsos és azonnal utasítást kért az udvartól, hogy mit csináljon a holt­testtel, mert a szobára szükség volna. Azt a császári rendeletet kapta, hogy temetlesse el, de éjjel, titokban, hogy sokba ne kerüljön. („Damit hindurch Ihrer Majestat nichts aufge­laden werde.") Én nem tudom, hogy a magyar Habsburg­párt mit szól ehhez a könyvhöz, amely annál veszedelmesebb, minél távolabb áll tőle minden politikai szándék, — de ha olyan sok pénzük van, mint a hogy hírlik, akkor jó volna a könyv minden példányát elvásárolni a magyar közönség elől, mert hisz az nem sok hivei fog szerezni a Habsburg-gondolat­' r.ak. Én minden esetre idejekorán kimentek belőle egy szegedi adatot. Károly császái, a Mária Terézia apja, aki — jobb nem keresni, milyen módon és áron — megszavaztatta hü magyarjaival a pragma­tica sancliót, nagy műgyűjtő volt. A műgyűj­tés módját elődeitől tanulta el: rendeletet adott ki, hogy az Erdélyben laláiható mű­emlékeket és műbecsü régiségeket mind gyűjtsék össze és szállítsák Bécsbe. Az udvar rekviráló biztosai három szállítóhajót raktak meg erdélyi műtárgyakkal, a három dereglye le is úszott a Maroson Szegedig, itt azonban az egyik elsülyedt. Octavius Dörtsch szegedi sóellenőr 1723. október 10-én kelt jelentése szerint a hajó tele volt nagyértékü kövekkel. („Mit kostbaren Steinen und Antiquitöten".) Az akkori szegedi generális, Comte de Billes félt a császár haragjától, azért Belgrádból hajósokat és szerszámokat hozatott a hajó kiemelésére. Husz napi kínlódás után föl­színre is került a hajó, de akkor nagyot roppant (akkoriban a sós hajók csak facöve­kekkel voltak összetákolva) és darabokra törve visszazuhant e vizbe. E szerint az értékes kövek és antikvitások — köztük bizonyosan római siobrok is — ma ís itt vannak a Tisza fenekén. Majd egy­szer, ha nagyon nagy lesz a pótadó, meg­keressük őkel. Csak először tisztázni kell, hogy ki fizeti utánuk a luxusadót.

Next

/
Thumbnails
Contents