Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-08 / 154. szám

Szeged, 1922 julius g SZEGED hírek Dandárparancsnoki dicséret a szegedi helyőrségnek. Bulcsi Janky Kocsárd altábornagy vegyesdandárparancsnok a kormány­zói látogatás és a sportverseny al­kalmából dicsérő napiparancsot adott ki a vegyesdandár csapatai számára. Az elismerő napiparancsból a kö­vetkezőket közöljük: A vegvesdandár csapa'ainak az el­múlt héten két izb^n volt alkalma kiképzésének fokát, fegvelmét. szel­lemét és belső értékét a napy nyil­vánossás, il'etve "legfelsőbb had­urunk és a főparancsnokunk előtt bemutatni u. m. a veeyesdaniár ta­vaszi sportversenyén és a kormányzó ur őfőméltó'ásának Kecskemét, Félegvbáza, Szeged és Békéscsabán tett magas látogatása alkalmával. Nvugodt lelkiismerettel és a legki­sebb részrehajlás vagv elfogódottság nélkül mepá'Iapithalom, hoey mind a két alkalommal a dandár összes csapatai, annak minden egyes tagja kiválóan, minden dicséretet és elis­merést megérdemlőin megállották helyeket s olyant mutattak, amelvet a legöregebb tisztek sem láttak még. Köszönöm az összes csapatparancs­nokoknak, az összes sporttiszteknek és a többi tiszteknek, kik a sport fejlesztése körűi közreműködtek, hoey lelkes, fáradhatatlan munájukkal ily szép eredményeket értek el. Köszö­nöm végül melegen mindazoknak, akik a sport irányítása és a verseny megrendezéséhez fáradhatatlan mun­kájukkal, egy percre sem szűnő agi­litásukkal és akadályt nem ismerő energiájukkal hozzájárultak. Minden­hol a legnagyobb rend. csend ural­kodott, mindenhol mindenki meg­tette azt, amit legjobb tudása sze­rint meg tudott tenni. Az én dicsé­retemnek a hangja elenyésző csekély a Kormányzó Ur ö Főméltóságának Békéscsabán elhangzott ama dicsé­retéhez képest, hogy: „Szegedről Jöttem Olyat láttam ott, amilyet még mm láttam soha. Az a zászlóalj, amely ilyen sportünnepélyen győzni tudott, ilyen zászlóaljjal nem ren­delkezik csak a magyar haza.' Sze­led állomásra nézve kfllön hálás kö­szönetemet és elismerésemet fejezem ki Shvoy Kálmán vkt. ezredesnek, akit lankidatlan energiájával a min­taszerű rendezésben az oroszlánrész illeti meg, löizöoöm további Berger századosnak, hogy a vezérkari főnö­köt az előkészületek nehéz munká­éiban oly hathatósan támogatta. A . szegedi vegyesdandár ezen feledbe­tetten szép betét vésse mindenki em­lékezetébe, szolgáljanak mindenkinek további buzdításul legfelsőbb had­urunk dicsérő szavai s dolgozzunk egyesült erővel továbbra is: Istennel • $ haza javárai Bulcsi Janky Kocsárd s. k. altábornagy, ) vegyesdandárparancsnok. t — Taussig Ármin adománya . • városi mu-MHunik. A városi . muzeum gráfiai kiállításának leg­_ nagyobb részet Tardos Taussig Árminnak, a kitűnő szegedi gra­fikusnak művészi értékű munkai tet­ték. A I2Ö mülapból álló ;yüjte­ményt Tardoss Taussig most a mu­zeumnak adományozta. A városi muzeum igy valóban számottevő értékkel gyarapodott. - Rostált FASZÉN kapható lázhoz szállítva Klein fi. Vilmos cég­nél, Püspök-téri mésztelep. Telefon J7. , A kormány gazdasági tervei. A miniszterelnök tájékoztatta a sajtót jövő intézkedéseiről. L t, g !t t­*1 » ia V­BUDAPEST, julius 7. Gróf Beth­len István miniszterelnök ma dél­előtt fogadta a sajtó képviselőit és a gazdasági problémákat ismertelte előttük. — Az indemniíási vitában mon­dott beszédem sorát; — úgymond — rámutattam arra, liogy egész köz­gazdasági életünk centrális problé­mája a valutakérdés. A kormány a maga részéről erre a gyújtópontra állítja be egész tevékenységét. A drágaság a mi fölfogásunk szerint a valuta hanyatlásának egyik kö­vetkezménye. — Lehetnek ugyan bizonyos mo­mentumok, amelyek a valuta rom­lásán tul külön drágulást idéznek elő. Ezt nem tagadhatom Egy vagy más elhibázott intézkedés előidézheti időlegesen egyes cikkek oktalan drá­gulását. Azt mondják, minek emeli a kormány a tarifát, hiszen csak drágaságot OKOZ vele az egész vo­nalon. — De egyetlen bevételi forrást sem koncedálni az államnak, annyit jelent, mint lehetetlent követelni. Egyes financiális intézkedések van­nak ugyan, amelyek közvetve drá­gulást idéznek elő. De ha a kormány ezekhez az eszközökhöz nem nyúlna, a kormány még nagyobb drágulást idézne elö. A drágaság problémájá­nál három csoportot kell megkülön­böztetni: a közélelmezés, a lakás­kérdés és az iparcikkek kérdését. Ha Rakovszky indítványára a kor­mány nem egyezett rögtön abba bele, hogy a Ház térjen át az in­demnitás tárgyalásáról a drágaság megvitatására, nem jelenti azt, hogy a kormány a parlament együttműkö­dését és ellenőrzését nem akarná, csak annyit, hogy a kormány nem engedi az ilyen ügyet taktikai cé­lokra kihasználni. — A közéMmezés terén mi kény­telenek vagyurk az ellátatlanok szá­mát financiális okok miatt apasztani. Amikor tavaly 800 koronáról 2000 koronára emelkedett a buza, akkor s kormány ráfizetése két milliárdon fölül volt Most, amidőn a buza ára fölemelkedett 4000 koronára, & olyan ráfizetést jelentene, amelyet nem bírhat fi u állam, ha az el­látatlanok tömegq a>cg nem rostál­juk. A termésre vonatkozóan az s tapasztalatom és ugy tudom a jelen­té? ek bői, amelyek pesszimista szil­ben tűntetik föl a dolgot, hogy leg­jobb esetben közepes termán van kilátás. — Ami a lakáskérdést illeti, a parlament együttműködését és ellen­őrzését igénybe fogjuk venni. A népjóléti miniszter ur beterjeszti a nemzetgyűlésen a lakásrendeletet Ez azonban nem jelenti az', hogy addig, amíg a kivételes hatalom alapján meg v»p s kormány föl­hatalmazása ilyen rendeletek kibo­csátására, a parlament előzetes hozájárulásához volna kötve a ren­delet kibocsátása, mert ez ilyen értelemben a fölhatalmazás meg szüntét jelentené. — Ha a parlament kiküldött bi­zottsága vagy a plénum ' fontos mo­mentumokat hoz föl, a kormány nem zárkózhatik el az elől, hogy intézkedéseit módosítsa. A lakás­kérdésre vonatkozóan az a megjegy­zésem, hogy épitkezés nélkül nem lehet megoldani. A lakásépítés nem állami föladat. Az állam kötelessége az, hogy a magánépitkezést meg­indítsa, hogy aki épít, bizonyos pontig élvezhesse a beépített tőké­jének kamatját. Ha erre nem szá­mithat az illető, ugy ezentúl is szünetelni fog minden épitkezés. Bizonyos, hogy az újonnan épitett házaknál szükség van a lakbérek szabadságára. Ezt a lakásrendelet is kimondja. Azonban ki fog olyan házban lakni, ahol az igy szabadon megállapított bérek esetleg százszo­rosát teszik a többi lakásbérnek. Nekünk olyan irányban kell haladni, hogy fokozatosan, lépésről-lépésre ezen a téren is a szabadforgalom felé közelítsünk, vagy pedig amel­lett kellene dönteni, amit a szociál­demokraták és bizonyos fokig a ra­dikális elemek akarnak, hogy a háztulajdon szocializáltassék. A kor­mány azonban ugy döntött, hogy fokozatosan, lépésről-lépésre a ház tulajdonjogát helyre akarja állítani — A parlamentnek módjában lesz a lakásrendeletet megvitatni. — Egészben véve olyan nehéz idő és tél elé megyünk, amilyen még nem volt. Kénytelenek vagyunk az adósrófot újra megfeszíteni, a pénz­ügyminiszter aj adóiavaslatok­kal jön. — A kormány az állami tiszt­viselők tekintélyes részét kénytelen a B-listára helyezve elbocsátani Ezt nyomatékosan hangsúlyozom, hogy a kormányt semmiféle pártkérdés nem vezeti, mert ott, sbol exiszten­ciáról van szó, lelkiismeretlenség volna bármilyen kormány részéről, ha nem objektív megrostálást, hsqem pártpolitikai megrostálást akarna végrehajtani. A mezőgazda­ság terén a munkanélküliek szám ijesztően szaporodik, ami kapcsola­tos azzal, hogy aratási szerződőte­ket az idén kisebb számban kötöt­^ny mult évb^^td^pedig íöt?Í4ltek^te«élgab°n*Íát' m'nt " árára. A állásponton ulolsó pillanat á harmonikus erő­w^^vw f™ * ~ Vfm A miniszterelnök ezután ki jelen­hogy Amerikát és az európsi had­viselt államok közöl egyedül Angliát kivéve, minden állam valuttjs le­menő tendenciát mutat. Olaszország, Franciaország valutáinak hanyatláss aránylag még lényegesebb, mint a mienk, nem is beszélve a márkáról. A békeszerződés intézkedései tehát a győzőket is épp ugy sújtják, mint bennünket. aMWMMMAMMMMflWMflMMMa — Evezős nadrágok Komlósinál. CMWMMMMMIMIIM Ócska rezei, ólmot, bármilyen réz- vagy horganyhulladékot leg­magasabb napi árban veszek aCQglB zománcedényAzlet Tisza Lajos-körut 55. Te­lefon 15-35. (Mihályi ftlszerüzlet mellett). 963 1046 TAVASZI FÉRFIRUHA ÚJDONSÁGOK legnagyobb választékban, legolcsóbb árban szerezhetők be VAJDA ÉS KŐVÁRI R.-T. cégnél 5ZEGE0. Kölese,-utca S. szám. RoYal-szélló mellett KdbŐN HéHTÉKSZfieÓSAO. íTO Tcuron ia-22. — Augusztusban lesznek az egyetemi belratások. A nyári va­káció békés csendje belopózott az egyetem falai közé. Az alapvizsgák, szigorlatok előtt drukkoló hallgatók izgatott csapata eltűnt, szerteszéledt az országban, a professzorok nagy­része szabadságra ment és csak a rektori hivatalban folyik csendesen a jövő év előkészítése. A szabadsá­gon levő dr. Menyhárt Gáspár rek­tort Kossuthány Ignác egyetemi ta­nár helyettesiti. A beiratkozások idő­pontját már meg is állapították és ez augusztus 1-től 30-ig tart. A fél­év szeptemberben kezdődik, amikor majd ismét megelevenedik a most pihenő alma mater. — Ma érkeznek a külföldi versenyboxolók Szegedre. A mérkőzéseket szombaton és vasárnap tartják meg a Vigszlnpadon, mind­két nap délután fél 6 órakor és este fél 9 órakor. A mérkőzés valószínűleg Milton és Cyrano közt fog eldőlni, meglepetést Bob the Snake hozhat. Aki nem váltja meg a jegyét előre, az nem láthatja ezt a szenzációs eseményt, amelyhez fogható még nem volt Európában. — A forgalmi adóhivatal figyel­meztetése. A szegedi forgalmi adó­hivatal fölkéri az adózó közönséget, hogy mindazoktól az egyénektől, akik a forgalmi adó ellenőrzése, vagy az adózással kapcsolatos bár­milyen eljárás végett náluk meg­jelennek, minden esetben föltétlenül kérje az igazolvány előmutatdsát, még ha a korábbi ellenőrzésből az illetőt személyesen ismerné is. A hi­vatal személyzetéből ugyanis néhá­nyat el kellett bocsátani, mivel egye­sek egyéni megbízhatatlanságuk miatt, mások pedig képességeiket tekintve, a hivatásuk betöltésére al­kalmatlanoknak bizonyultak­— Kettős eskflvő. KönyvesiPál és neje Büchler Fanny holnap, vasár­nap ünneplik házasságuk 50 éves évjordulóját Egyházi áldás d. e. 11 órakor a zsinagógában. Ugyanakkor fiuk, Károly vezeti oltárhoz Retter Rózsikát. — £sö kellene a kukoricára. Gazdászi köröktől nyert értesülésünk szerint az idén s kukoricavetések rekordtermést ígérnek. Sok helyen olyan magasra nőtt a tengeri, bogy egy lovasembert i» eltakarna. A leg­utóbbi esö éppen kellő időben jött. de a talaj a nagy bőségben már esőrcleniie UmJt különben a búzá­kért, amennyi­ilött magvakat kissé megsszalta­— Oépbimzást riselliő és maderát, a*»urosást gépen ás kézen vál­lalok. Divattermek részére mérsékeli árak Redő Ilonka, Római-körűt 10 Telefon 5-11. ,«m — Lakatosmester! vizsgát tett •szedés. Győrből jelentik: Márton László ezredes, s nagyváradi hon­védek egykori parancsnoks, a mi­nap megjelent a győri kereskedelmi és iparkamaránál, ahol hkatosmes­teri és gépészi vizsga letételére je­lentkezett. Elmondta, hogy hosszú orosz hadifogsága idején teljesen ki­képezte magát a lakatos-, gépész­iparos szakmában. A vizsgáló bi­zottság szakvéleménye alapján a kereskedelmi és iparkamara ki is adta tz ezredesnek a lakatosmesteri oklevelet. — Brilliáns, arany áa ezüst tárgyakat, pénzeket LEGMAGA­SABB áron megvételre keres MÜLHOFFER ékszerász, Ká­rász-utca 2. tois ban is tett egy

Next

/
Thumbnails
Contents