Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-18 / 163. szám

SZEGED * twQtora is kiutasa az ifoieneti segélyeket. A tanéit határozata. Közekdik augusztus elsejt és a köztisztviselők félelemmel vegyes várakozással váljék a kritikus dá­tum eiérkeié'ét. Augusztus elsején ugyanis étvínyteknné vélik az a választások e'ött kiadói kormány­rendelet, amely a közalkalmazottak számára május, junua ös julius hó­napokra átmeneti segélyeket ál'a­pitott meg — a nem?cttyülés utó­lagos jóváhagyása reményében. A nemzetgyűlés 0 saeOlése óta eltelt már néhány hét, de az átmeneti segélyek és általában a liszviselők fizetésrend tfésének a kérdése még mindig t lintézetlenül lóg * levegő­ben, sőt ha augusztus l-éig nem történik ebben az ügyben valamilyen intézkedés, a közalkalmazottak nem­csak az átmeneü, hanem a rend­kívüli fölemelt segélyeket is elvesz­tik és a lörztfizetésükön kivül cs*k azt a néhány száz kotonára tugó pótlékot vehetik föl elsején, amit annak előtte állapítottak meg szá­mukra. Így természetes és értheti az a nyugtalanság, ami napról-napra fokozódik a tisztviselők körében. A város számvevősége már meg­kezdte a városi alkalmazottak au­gusztus elsején e-edékes illetmé­nyeinek számfejtését. Mivel az át­meneti és a fölemelt rendkívüli se­gélyekre vonatkozólag nvndezideig semmiféle felsőbb utasítás nem ér­kezett. Molnár tb főszámvevő a hét­Mi tanácsülésen tanácsi intézkedést kért erre vonatkozólag. A tanács tagjai közöt; hosszabb vita kelet­kezett a kérdés fölöt', amelynek eredményeképen a tanács h.tárcza­tilag kimondotta, hogy a városi al­kalmazottak számára augusztus el­sején Í3 folyó itják a kérdéses se­gélyeket, tekintet nélkül arra, hogy iptézkedik e addig a kormány, vagy nem. A tanácsnak ez a határozata min­deneseire alkalmas arra, hogy meg­nyugtassa a váron dkalmazottakat, de csakis a városiakat. A löbbi köz­alkalmazott átmeneti fölemelt segé­lyének kiutalása egyelőre még bi­zonytalan. Házat! FöLdetTÜzJetet! rjtf? Szabó ingatlan Iroda által. Takaréktár-utca 3. Telefonszám: 10—54 Szolid és a legmeg­btzhaftbb. — Állandó nagy előjegyzés kásák, földek és falatok eladására, tata Vihar és jégeső az egész országban. és a Lspincs völgyében nagy jégeső volt, amely nagy kárt íett a gaboná ban és a vetésekben. Fürstenfeldről, az osztrák halártól Rábofüzesig való­s ggal lekaszálta a jég a termést. Az Ausztriához csatolt nyug^tmagyar or-zági területen szintén kárt tett a jégverés. Makóról jelentik: Hatalmas orkán vonult el a város határában. A le­aratott gabonát ugy szétszórta, hogy egyetlen kéve sem maradt épsígben. A vihar derékvastagságú fákat dön­tött ki. Utána jégeső volt, amely szintén sok kárt telt. Hódmezővásárhelyen a nagy vihar­ban a villám belecsapott kél házba. Az egvik teljesen elpusztult. Egy Matyi Demeter nevü földmivest a villám agyonsújtott. Orosházán óriási vihar pusztított, amely a telefonpóznákat kidöntötte az országúton, összesen körülbelül ötvenet. Siófokról jelentik: A tegnapi vihar nagy pusztítást okozott a Balaton partján is. A zalai part felöl Siófok irányában vonult végig és a siófoki móló előtt te'jes erével dühöngött. A vihar fákat és fürdőházakat pusztí­tott el. INMMMMMIMí^^ A dorozsmai mandátum sorsa. Viaszautasitották Eckhardt ellenjelöltieinek ajánlási Iveit. Vasárnapi számunkban részlete­sen beszámoltunk a dorozsmai vá­lasztás előzményeiről, a hivatalos taktikáról, amely minden lehető eszközt fölhasznált arra, hogy az ellenzéket elnémítsa ts mozgáskép­telenné tegye. A nyílt íwcbttn a ti­tokzatos kezek győztek, ami már két-három nappal ezelőtt előrelát­ható volt. BUDAPEST, julius 17. A főváro­son és környékén heves vihar vonult végig vasárnap A vihar, amely sok helyütt forgószél alakjában jelentke­zett, a város beisö területén c«upán a port k vari a föl és néhány zsenge fát ropp ntott meg derékban, de nagyobb bajt nein okozott. A budai hegyek között azonban nagyobb hevességgel tombolt és sok kárt tett fákban és ültetvényekből). Ftttünő voll a nagy hősüiyedís, amely a Jánoshegven este hét órára 13 fokra sülycsztette a hőmérsékletei, amely délben 34 fok volt. Kirándulók állí­tása szerint kisebb balesetek is vol­tak a nagy tülekedés miatt, de mentőkre nem volt szükség. Újpesten nagyobb károk is vol ak. CM egy régi házat is összedöntött a szélvihar. Kisebb-nagyobb viharokról az egész országból érkeztük jelentések. Némely helyről nagyobb kárt jelen­tenek, amit főképen a jégeső okozott. Karcagról jelentik: A városon és környékén hatalmas vihar vonult V&ig és közben jégeső is volt. Diónagyságu jégdarabok estek, ame­lyek sok kárt tettek a gyümölcsösök­ben. Némely helyen a buzakereszteket ' is széthord ta a vihar. Szombathelyről jelentik: A Rüba Szegedi Vigszinpad Horváth Mihály-utca 8. Igazg. teleion 258. Pénzt, telefon 582. igazgató: FALUL I KÁLMÁN. Kedden, julius 18-án este fél 9 órakor Juliusi második uj műsor bemutatkozása: Szenzációt Magyarországon előszörI THUARCK GUOLO. Szenzációs átváltozó amerikai szkeccs. MIHAILOVITS ftCo. Modern gladiátorok. Község dolgában. Liptai Imre parasztkomédiája. Játazák: Ba.dócz Rózsi, Sz. Tóvölgyi Margit, Faludi Kálmán, Sihari László. Korda Sándor, Réz J„ Oreguss Antal, Csordás György. A Hordár. Bodrogi falremegt ;tő tréfája. Játszák: Bodrogi Jóska, Bihari László, Rásó Ida. Fenyő Irma, Faludi Kálmán, Babrlk jÁnos uj szólókkal. Előadások kezdate este fél 9 órakor. Helyárak : Zsölye 83, támlásszék 70, körszék 55, zártszék 43 koror.a vigalmi aj.val együtt lesvek előre válthatók a Belvárosi Mozi nappá,i pénztáránál. Kedvezőtlen idö esetén az előadásuk u várost színházban lesznek megtartva. Az ajánlási ivek történet*. A nem hivatalos egvségespárti jelölt, dr. Széli Gyula pártja hiába ostromolta dr. Paraszkay Gyula já­rásbirósági elnököt ajánlási ivekért, minden alkalommal elutasításra ta­láltak. Hasonló sors érte dr. Óhegyi Lajost, a 48-as függetlenségi párt jelöltjét. Egy alkalommal dr. Ma­gyar János, a Széli-párt megbízottja bent járt dr. Paraszkay Gyulánál ajánlási ivekért és azt a választ kapta, hogy még nem lehet kiadni ajánlási ivet, mert a központi vá­lasztmány még nem határozót* a választás időpontja felöl. Ugyanaz­nap délelőtt 10—11 óra között Ma­gyar János idtta, amint Eckhardt Tibor nevére ajánlási iveket állítot­tak ki. Erre vonatkozólag azt az in­formációt szerezte, hogy a járábiró­ságnál levő 50 ajánlási ivet dr. Szeged, 1922 julius g. ie s ha ez alatt az idö alatt sikerűi a pártnak a még szükséges aláírá­sokat -megszerezni, akkor a dorozs­mai kerületben erős küzdelemre lesz kilátás, mert ebben az esetben Óhegyit a Széli-párti tk cs a szo­ciáldemokraták is támogatják. Hivatalos körökben különben Eckhardt megválasztását hiszik bi­zonyosnak. A Héjjas-ügy az ügyészségen. Vádirat a .Szózat" és a „Nép" cikkírói ellen. BUDAPEST, julius 17. Bethlen István miniszterelnök a hemzelwvűlés szombati ülésén Rassay Károly interpellációjára adott válaszában Héjjas Iván nyilatkozatairól kijelen­tette, hogy e nyilatkozatok arra a meggyŐ2Ődésre juttatták, hogy van mód és hely az eljárásra és hogy ezt nz ügyészségnek megfontolás tárgyává kell fennie. Dr. Polányi Aladár, a • budapesti kir. ügyészség jelenlegi vezetője ebben az ügyben tna délelőtt az igazságügyminiszler­nél járt. Kádár Lehel és Lendvai István hirlapirók ellen, akik a Szózat, illetve a Nép mult heti számában Héjjas Ivánról cikket htak és a cikkekben foglaltak mialt mindkét lapot el is kobozták, az ügyészség már el is fiszitette a vádiratot. Ugy Kádár ehet, mint Lendvai István ellen bűntett földicsérése miatt indult meg az eljárus. Aigner Károly főispán foglalta le telefonon a sajtófőnök részére A Széli-párt megbízottjai erre Budapestre mentek és a belügymi­nisztériumban kaptak 20 ajánlási ivet. A belügyminisztériumban hihe­tetlennek tartották, hogy a járásbiró­sági elnök ne minden párt részére tartott volna fönn egyformán alá­írási iveket. Pedig megtörtént, hogy a Széli­párt két, a függetlenségi párt három napi késedelemmel jutott ajánlási ivekhez. Két nap maradt az aláírá­sok összegyüjté érc, ami sikerült is. Szombaton mindhárom párt benyúj­totta az (jánlásokat. Visszautasítják az ajánlásokat. A hivatalos jelölt 2348 aláírással nyújtotta be az iveket, dr. Óhegyi Lajos ivén 6—700, Széli Gyuláén ötszázon fölül voltak az aláírások. Széli és Eckhardt ajánlásai között sok volt az azonos és ezeket mind­két párt ivein megsemmisítették. Igy történt, hogy dr. Széli G/ulának csak 302 ajánlója maradt. Oh.gyi . Lajos ajánló ivein is megsemmisi­' tettek annyi aláírást, hogy 23 órai halasztást kellett adni a hiányzó aláírások pótlására. A függetlenségi pártnak adott terminus holnap jár $zegedi Vigszinpad Horváth Mihály-utca 8. Igazg. telefon 258. Pénzt, telefon 582. Igazgatói FALUDI KÁLMÁN. Szerdán, csütörtökön és pénteken, julius 19., 20. és 21-én BÉKÉSST ANTAL az Andrássy-uti szinház mQvészéeek felléptével PÓK- Szenzációs dramolett és A KÉPVISELŐJELÖLT Szántó Ferenc kacagtató vigjátéka. MIHA1LOVITS fr Co. Modern akrobaták. J1MMY és TOM. Amerikai bnrleszk apacsjelesés. Kostvák Médy T éves klasszikus táncolni Babriklftnos Falndl Kálmán lanténekes. u) kvplékkal. Feayő Irma Ráuó Ida uj sanzóaokkal. előadó mHvéeaaő. A HORDÁR. Bodrogi Jóska lalrengetö tréfája. Előadás kezdete este fél 9 órakor. Helyárak: Zsölye 83, támlásszék 10, körűik SS. zártszék 43 korona vigalmi adóra! együtt Jegyek eiőre válthatók a Belvárosi MozinappaU Kedvezőtlen idő esetén az előadások a váraei színházban lesznek megtartva. — Ffehérvéi zo.<, fehér és szines antilop, lakk, bagaria, fekete díva tos félcipők, szandálok legolcsóbbak Robitsek cipőátuiiázában. Ha etgy próbát tesz meggyőződhelik, hogy cipő szükségletét legjobb minőségben 4s legolcsóbb áron csak a ripésziparosok Termelő Szövetkezetében Csongrfcdl-eugárut 0. sz. al.it 1 szerezheti be. Egyetemi hallgatóknak árkedvezmény

Next

/
Thumbnails
Contents