Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)
1922-07-16 / 162. szám
Szeged, 1922 julius 16. SZEGED 7 GÖRHEjaKOR Privát Mór. Tanulni nem szégyen. A példabeszéd, vagyis jeles mondás ugyan azt mondja, hogy dolgozni nem szégyen, de hiszen demokrata világot élüek, amelyben ezt már fölösleges is hangoztatni, ma mindenki egyebet sem tesz, mint dolgozik, vagy ha azt nem, hát egyéni akciót végez. Ám tanulni sem szégyen. Alulírott szerénységem például minden lehető és lehetetlen alkalmat megragad, amily erre a célra kínálkozik. Például szorgalmasan olvassa az intianz gens konstruktív lapokat, amelvekböl megtudja t"bbek között, ogv Szépvizi Balázs Mihály regénye •Kánaán pusztulása" még kapható, söt jutányos áron kapható. Valóban legelső dolgom lesz, hogy ezt a hazai remeket megszerzem azon a jutányos áron, hiszen, az önzetlenül elhelyezett reklám szerint ebben a regényben szerző élénk színekkel ecseteli, hogyan rontották meg a zsidók már a». ókorban is a népeket és hogyan csinálták me* már akkor vi'águralmukat. Ki ludja. az öreg Mózesről, meg a vén Silamonról miféle szenzációs leleplezések lehetnek ebben a könyvben I Csak Dávid királyt re bántaná valahogy, mert Dávid, az más, itt aztán igazán nem lehet bizonyos szempontokat figyelmen kívül hagyni egy körültekintő konstruktívnak. Hanem a Privát Mór Ugye, az aztán megint nem egészen privát ügy, arról csakugyan beszélni kell 1 Mert azt olvasom egy bizonyos jobboldali intranzigensben, hogy a ,Maurice Privai" cimü francia újságot olvasta. No, a jóreggelét, meg a kiskésit neki, hogy a hajnali ébredést és a budlibtcskát ne is említsem, ez aztán valami eredeti lap lehet, ez a Mauiice Privát cimü francia újság 1 Mert a bolond Istók, meg a Kakas Márton cimü magyar újságokról van tudomásom, a Der Wahre Jacob cimü némettől szintén, ezek azonban inkába vicc:sek, hogy ne mondiam humorosak, ámde Maurice Privát a jelzett magyar lapban komolynak, sőt tzörnyen komolynak vételik. Vagy talán csak elvétették, gondolom némi tűnődés mán és Maurice Privát esetieg édes testvére Leiter Jakabnak és Claquehutes Frigyesnek? Hát persze hogy pérszel Más forrásból értesülök ugyanis, hogy valóban létezik egy Maurice Privát nevü párisi publicista, aki magyarán mondja Privát Mór es nem orgánum. ember, egyén, személy, egyed és nem redakció. Bizonyára faj is és valószínűleg jelleg is, lehet, hogy így maga rölér egy egész redekctSval, de arra mé/? nem hajI ndó, hogv rotációs gépbe tegyék és az utcasarkon néhány centimeért kiárusítsák. Tévedni emberi dolog és mindenkit érhet baleset. Csak azután nehogy azt olvassam legközelebb, hogy Nantesi Edict kisasszonyt oltárhoz vezette dr. Bécsi Béke és hogy Arany Bulla őnagyságát eljegyezte Hammu, a hírhedt rabbi. Mert bár csak mostanában értesültem róla, hogy Nabukodonozor is szabadkőműves volt és az istennyila olyan virág, amely a Tisza—Duna közén terem, azért én is csak tud .k néha valamit... Gyalu. EZÜST dísztárgyakat, aranyat, brilliáns ék.wt legmagasabb árban vásárol ,127 BOKOR órás, ékszerész Kelemeo-u. 7. TELEFON: 13,-U MAMMMMMMMWM KÖZGAZDASÁG A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár ujabb alaptőkeföletr.elése. A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár igazgatósága e hó 12-én tartott ülésén elhatározta, hogy rendkívüli közgyűlésen javasolni fogja az alaptökének 4000 darab uj részvény kibocsátása által 30,000.000 koronára való föleme'ését. A saját tőkék nevelését az intézet erős fejlődése múlhatatlanul megkívánja. Az intézetre bízott idegen tőkék január elseje óta több mint 60,000.000 koronával, a kihelyezések pedig még erösebb mérvben növekedtek. Az árak folytonos emelkedésével arányban növekszenek a hiteligények is és hogy az intézet közgazdasági életünkben föladatának megfelelhessen, szükséges, hogy a kiterjedt üzlete fejlődésének megfelelően növelje saját tökéit is. Az e hó 30-án tartandó rendkívüli közgyűlésen indítványozni fogja az igazgatóság az alaptökének 4000 darab 1500 korona névértékű uj részvény kibocsátása által 30,000.000 Legmagasabb áron vesz brilliáns, gyémánt, arany- és ezüst-tárgyakat, régi arany- és ezüst pénzeket, hamis fogakat• koronára való fölemelését azzal, hogy minden négy darab régi részvény elővételi joga alapján egy darab uj részvényt 5200 koronás kibocsátási árban a régi részvényesek átvehessenek. Ennek keresztülvitele után a "zeged-Csongrádi Takarékpénztár saját tökéi közel 100,000.000 koronát fognak kitenni. Ugyanezen ülésén az igazgatóság Kráhl Lajos, Rosinger Károly és Vogel Antal cégvezetőket az intézet aligazgatóivá nevezte ki. DIANA SÓSBORSZESZ á Külsőleg bedörzsölésre vagy belsőleg cukorra cseppentve a legjobb fájdalomcsillapító. ^ Mindenütt kapható! SPORT Tennlazveraenv Újszegeden. & Szegedi Lawn-TetmUz Egyesület ujszegedi pályátyán három nap óta érdekfeszítő tenniszversmy folyik, amellyel sportkörökben nagy érdeklődéssel foglalkoznak. A versenyre, amelyet pénteken nyitót ik meg ünnepélyesen, nyolcban benevezés történt az összes szegedi egyesületekből. A döntő mérkőzés vasárpap délután 5 és fél 8 óra közöli játszódik le, amelyre előreláthatólag nagy számmal vonul föl a közönség. Tőzsde Budapesti magánforgalom. A ma délelőtti magánforgalomban a fönnálló visszás körülmények következtében az üzlet ma teljesen jelentéktelen vult, kötés csak elvétve és titokban jött létre. Az irányzat a márka, illetve a berlini kiiizetés kivételével az összes fizetési eszközökre lanyhitó volt Az árfolyamok a vontatott üzletmenetre való tekintettel csak lassan változtak. A valutapiacon a délelőtt folyamán előfordultak: dollár 1320-12701280, márka 284-90, szokol 3030-202950, lei 750-40. Nemesfémek piacán Napóleon és 20 koronás 5000—5100. Devizapiac rendkivUl csendes volt, i — Saller Mihály és Fia szabó- Hivatalos árfolyamok: üzletét Kállay Albert-utca (Hid-utca) ' 5075-5125, egyéb 5000^ 1. szám alatt nyitotta meg. Szövetek 1 nagy választékban. ion Óriási választék legfinomabb tömörfa íooe hálószobákban BÚTOR Scháffer Testvéreknél Kossuth Lajos-sugárut 8. szám Elsőrendű minőség. Telefon: Meglepő olcsó árak. 7—73. Meghívás közgyűlésre. A. Szeged-Csongrádi Takarékpénztár igazgatósága az 1922. évi julius hó 30-án délelőtt 10 órakor az intézet saját helyiségében tartandó rendkívüli közgyűlésre a részvényeseket az alapszabályok 21. §-a értelmében ezennel meghívja. Napirend: 1. Jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kiküldése. 2. Az igazgatóság javaslata az alaptőke felemelése iránt. 3. Az alapszabályok módosítása. Hivatkozással az alapszabályok 10. §-ára, felhívatnak az ezen közgyűlésen résztvenui óhajtó t. részvényesek, hogy szelvényeikkel ellátott részvényeiket bezárólag folyó évi julius hó 22 ig az intézet pénztáránál a rendes hivatalos órák alatt télitvény ellenében letenni szíveskedjenek. Szavazati joggal a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár alapszabályainak 8. §-a szarint csak azon részvényes bir, kinek nevére a részvény legalább 4 hétté! a közgyűlést megelőzőleg a társaság részvénykönyvébe be van vezetve. Szeged, 1922 julius hó 14. őzeged-Csongrádi Takarékpénztár igazgatósága. 1IS3 bogy a bankok alig érdeklődtek tak: Perlin 280-86, Bécs 435-40-32-50, Prága 2950—30—2915, Zágráb 377-50, Bukarest 750- 52, Milánó 57-58, Páris 107-108, London 5800-5850, Newyork 1290—1310^ Zürich 2300-53. Terményt ftzade. A vidéki malmok meglehetősen élénk vételkedvet tanúsítottak. A kínálat ezzel szemben tartózkodó volt, ugy hogv az irányzat szilárdan tartott maradt, de*buzában és zabban kisebb áremelkedések is fordultak elö. Buza űsxavkMU „ 5000-5075, takarmányárpa 4100-4290, rozs 3950-4000, köles -—, sörárpa , zab 5400-550D, lengeti 4360-4450, korpa 2850-3000. Zürichi tózede. Nyitás: Berlin 1-12, Hollandia —•—, Newyork 521VLondon 23 17,Páris 42 87« L, Milánó 23*5771. Prága 1185, Budapest 0'42, Zágráb 1-52, Varsó 09>/«. Bécs 0-01% o. bélyegzett 0-020, Bukarest —. Zárlat : Berlin 116, Hollandia 202 % Newyork —, London 23 17 Páris 4290 Milánó 23-67>|„ Kopenhága -•—, Prága H-75, Budapest ft «2, Zágráb 1 52'/.. Varsó 009'/,. Bécs 0-01% o. bélyegzett 002. Budapest Berlinen át Zürichre: 42 40. Délutáni magánforgalom : (Magyar Általá-.ios Takarékpénztár r.-t szegedi Koidntézetének jelentése.) ti órakor: Valuták: dollár 1220-1250, dinár 14 50-1480, márka 290-295, lira 57-56, lei 750-760, szokol 2950—3000. Devizák: Bukarest 750-760, Berlin 288 292, Milano 57- 58 —, Páris , ÍVága 29 50-30 00, Wien 4 30-4-40, Zágráb . OO NYILfTÉR* Del Ka cipőipari és kereaka| delml rt. keres budapesti telepe számá a mielőbbi belépésre néhány 1 ügyes, szakképzett, fiatal eladót (férfit) írásbeli ajánlatok az eddigi müj ködés és fizetési igény megjelöléséi vei a cég cimére (Budapest, VII., > Erzsébet-kőrút 28.) intézendők. IOSS * E-inek a rovatnak a közleményeiért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. FeletO* szerkesztő: VERMES ERNŐ LaptuUjdofcos: .SZEGED" lapkiadóvállalat r.-t Kereskedelmiből érettségizett, gyorsírást tudó fiatalember felvétetik az Alföld Szegedi Szalámigyár R.T.nál. Idegen nyelvtudással előnyben.