Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-16 / 162. szám

SZEGED Szeged, 1922 jullns 16. mégis az, hogy az ilyen nyilatkozatok elhangozhatnak. Ezután szóváteszi, hogy az elmúlt nemzetgyűlés óta egész sorozat bűntényt követtek el, elsősorban az erzsébetvárosi bombamerényletet, ahol nyolc .*)ékés polgár esett áldozatul. A bűntény mind a mai napig nincs kinyomozva, söt bizonyos bűntények tetteseit nem merik kinyomozni és biróság elé állítani. Beszél az Ébredők izgató plakátjairól, többek között arról, hogy egy Budavári nevü volt nemzetgyűlési képviselő véres hullákról beszél, amelyeken keresztül el fogják érni céljukat. Ezután Héjjas nyilatkozatáról kijelenti, hogy az olyan óvatosan van megszerkesztve, hogy az ellen büntetőjogi uton nem lehet eljárni. Az Éme-röl azt mondja, hogy az valósággal területenkívüliséget élvez a kormány jóvoltából. Akik ez ellen tehetnének, nem állanak hivatásuk magaslatán. Elmondja, hogy Szegeden legutóbb a választások elölt az ébredő fiatalság tűntetést rendezett és Kószó István belügyi államtitkár, aki épp lent volt Szegeden, azt mondotta : Jói van legények, fiatat koromban én sem csináltam másképen". Kószó István: Én nem tagadok le semmit. (Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) Rassay Károly: Magyarország belügyi államtitkára követ el ilyeneket. (Zaj a jobboldalon) Lehet-e itt konszolidáció, ha a belrend egyik exponense helyesli a bűntényeket. Kószó Isiván: Nem tűröm, hogy az egyetemi ifjakat kardlapozzák, mert küzdenek a liberalizmus ellen. (A jobboldal egy része éljenez és tapsoi Kószónak. A fftlbáborodás zaja a baloldalon.) Ugrón Gábor: Ilyet még belügyi államtitkár a világon nem mondott I Sándor Pál: A Balkánra valót (Nagy zaj. Elnök csenget.) Rassay: Én nen csodálkozom CSEVEGES. Történelmi időkben, mint amilyeneket mi már évek óta élünk, önkénytelenül is a történelemhez menekül az ember. Tanulni? — ó nem, rsak vigasztalódni, vagy, ami ezzel körülbelül egyre megy, kétségbeesni. Mert nincsen nagyobb hazugság a klasszikus igazságok között, mint az, hogy a történelem az élet mestere (jobban mondva mesternője, olyan értelemben, mint ahogy a kurtizán tanitja meg az embert a szerelemre). A történtemből még sohasem tanultak semmiféle nemzedékek, mert akik a históriát csinálják és azok is, akik szenvedik, mind olyan Bourbonok bizony, akik nem tanulnak és nem emlékeznek. És ha mégiscsak mestere volna az életnek a történet, hát akkor százszor inkább méregpohár illetné, mint Sokratest, mert ez csakugyan megrontja a~l ifjúságot, de megrontja a ^éső vénséget is. Hiszen, ha jól nézed, az egész világhistória nem más, mint ^z a panoráma, amelyet zsenge ifjttságodb>n a vásár közepén lát ál és ahol egy viaszból való történelmi arcképcsarnok meredt rád, Judith, a Holofernes levágott fejével, Salome, a Johannesével, Dzsingisz kán és Tamcrlán és hogy a legújabb kor is képviselve legyei, Ravachol, az anarkista és Sasulits Vera, a nihilista zárták be a sort, amelynek különben — mini nagyon is jól tudjuk — folytatása következik. (Ami, zárjelek közölt szólván, Dzsingisz kánt illeti, őt éppen a mi korunk rehabilitálta, mert az igazoló eljárás során derék ébredőink a Házat! FöldetTÖzletet! Szabó ingatlan iroda által, Takaréktár-utca 3. Telefonszám: 10-54 Szolid és a leemet!bizhatóbb. - Allandő nagy előjegyzés háaak, fSIdek <• Ötletek eladásárr 1002 semmin, ha a belügyi államtitkár ilyen példával jár elő. Kuna P. András: Nem kell izgatni túlságosan I (Nagy derültség az egész Házban.) Ezután Rassay fölolvas egy nyilatkozatot, amelyet még igazságügyi államtitkár korában adott ki Héjjas ellen a kecskeméti atrocitásokra vonatkozóan. — Ebben a nyilatkozatomban — úgymond — kijelentetfem, hogy ezekről a rablógyilkosságokról jelentést tettünk Horthy Miklós akkori fővezérnek is. Kijelentettem azt is, hogy a bűntényeket a statáriális rendelet kibocsátása előtt követték el, akkor a tetteseket a rendes biróság elé, ha pedig ennek kihirdetése után, akkor a statáriális biróság elé fogjuk állitani. Nyitlan megállapíthatom, hogy fölfogásomban semmiféle változás nem állott be azóta. Ezután a választási visszaélésekről beszél. A választások alatt többször fordultak az országos főkapitányhoz a választási visszaélések dolgában, de amikor megtudta, hogy az illető a mi pártunk programjával lépett föl, azt mondotta: „Ja, a Rassay programmal? Régen A miniszterelnök válaszát nem veszi tudomásul, miután érdemleges választ nem adott kérdéseire. Majd Vanczák János interpellábiója következett az élelmiszerdrágulások ügyében, ezután Sándor Pál interpellált a román invázióról. — Azzal vádoltak bennünket — mondotta —, hogy behoz uk a románokat. Peyer Károly: Kilenc ur hozta be őket! Vanczák János: Tizenkettő! Sándor Pál: Ilyen rettenetes vádat nem lehet mindenkinek a fejéhez vágni, különösen nem egy felekezetnek. Ha voltak zsidók, akik idehozták a románokat, miért nem akasztották föl őket ? Arról beszélnek, hogy 80.000 aláirással*eilátott kérvényt nyújtottak be a románokhoz, hogy maradjanak benn az országban. Ha zsidók voltak, akik behozták őket, akkor miért fognak kezet egy zsidóval is? De ha megfontoljuk a vádakat, akkor beláthatjuk, hogy a vádaskodások nem lehetnek igazak. A mult nemzetgyüiésen rámutattam egyszer arra, hogy Magyarország legelső társadalrri körei fogadták a románokat és uogy fogadták zsidó siberek is és pezsgöztették őket. Nem tagadom, minden felekezeiben akadnak olyanok, akik a szomorú eseményeket a saját javukra használják ki, de ezt általánosítani se keresztényre, se zsidóra nem lehet. Ezután előterjeszti interpellációját Kérdezi, hogy kik voltak azok a hazaárulók, akik a románokat Budapest megszállására fölkérték. Ezután Hegymegi Kiss Pál interpelláit a belügyminiszterhez a tarpai választás ügyében. Ml az oka annak, hogy otl a választás még mindig nem történt meg? Az interpellációt kiadják a belügyminiszternek. Elnök az ülést 4 órakor zárta be. agyon kellett volna ütni azt a gazembert!* (Derültség.) Patacsy: Kérjen elégtételt tőle. Horváth Zoltán: És ezen önök nevetnek I Rassay: Kerüljön ki végre a nyilvánosság elé, hogy kinek a kezében van ebben az országban az államhatalom, legyen végre vi'ágoshogy megtudjuk: a magyar államhatalom csarnoka itt van-e a nemzetgyűlésen, vagy az egyes klubbokban. (Zajos éljenzés a baloldalon.) Zárjuk le végre — úgymond — ennek a korszaknak a történetéi I Ezután fölolvassa interpellációját { amelyben azt kérdi, hajlandó-e á ; kormány intézkedésekkel megmutatni, hogy a jogrendellenes jelenségekkel ; szembe tud szállni. Gróf Bethlen István miniszterelnök a belügyminiszter távoüétében nyomban válaszol az | interpellációra: A kormány eiég erősnek érzi magát arra, hogy minden olyan cselekménnyel szemben, amely örvénybe Ütközik, kellő eréfylyel szálljon szembe. Héjjasra vonatkozólag kifejti, hogy arra a meggyőződésre jutott, hogy Héjjas legutóbbi nyilatkozata mialt egyáltalán , nem volna helye az eljárásnak, j amelyet az ügyésznek kellene megfontolás lárgyává lenni. Beszéoét igy fejezte be: Ré.'en kell lenni, bármi történjék is. Az elmúlt események többé vissza nem térhetnek és felelősséget vállalok, hogy addig, mig ezen a helyen ülök, addig egykét kommunista zsidógyerek nem fogja kicsavarni kezemből az ország vezetését. Ezután Klebelsberg kultuszminiszter szólalt föl és az Érzbetger-, valamint Rathenau-gyilkosságokra hivatkozva tiltakozik az olyan beállítás ellen, mintha Magyarország lenne az egyetlen, ahol oombamerénylet történt. Ezután Reaaay vlezonválasza következett: — Én egy izb:n nem akartam • nyilvánosság elé fordulni egyes panaszokkal es a miniszterelnök úrhoz mentem, aki két hónap muiva a bűnösöknek amnesztiát adott. Az turáni eszme egyik diadalmas propagátorát födözték föl benne és a pesti egyetemi hallgatók egyik orvosi csoportja Dzsingisz kán törzsre keresztelte el magát. Bizonyosan a jövendő sebészek, az orvosi tudományoknak e legkegyetlenebb művelői. Ami pedig a turáni eszme propagálását illeti, annyi szent, hogy Dzsingisz kán Ázsia keleti kapuitól egészen a Dunántulig elterjesztette, még pedig vérrel és tűzzel és a magyar nemzet szinevirágával elpusztításával.) De tréfán kivül, nem is olyan túlságosan érdekes és változatos olvasmány a világnak közönséges históriája, ahogy a jó öreg Gvadányi elnevezte. (Legalább ahogy eddig irták.) Aki szereti a német borzalomirodalmat (én például őszintén nem szere'em), az még csak elgyönyörködhetik benne, de ahogy a múltkor végiglapoztam egy nagyon sok kötetes illusztrált Weltgeschichtén, valósággal kísértetes elevenséggel ujult meg bennem a régi gverekkori panoráma látványa a vérszomjas Judittól az étlen-szomjan elpusztuló Ubryk Borbáláig. Ahogy a hatalmas tónusokban a szörnyűségek képei szinte kergették egymást, Perillus ércbikájától kezdve, melynek gyomrában tömeges embersütést rendeztek be, a montfauconi csoportos akasztófán keresztül, amelyre Szép Fülöp aggatta föl a tercplárius lovagjait, a goai nagy inkvizíciós processzión át, ahol embern-gyságu bábokat visznek középen. azok szimbóluma gyanánt, akik a börtönben kimúlva kimenekültek a földi biró máglyája elöl, de egyben az örök üdvösség elól is, egészen a harmincéves háború válogatott tömegborzalmainak csoportképéig, amely mind Callot mester pokoli talentumát dicséri és azután a logjobb kor vérfürdőinek óceánja: valóban igen épületes és fölötte tanulmányos látvány és olvasmány. Hiszen igen jó! tudom én, hogy nemcsak ez, söt igazában nem is ez a történelem, de hát azt a másikat egyelőre nem igen engedik lá ni és olvasni és nem nagyon tanítják, különösen az iskolában nem. Én például, pedig igen derék és müveit tanárom volt és a história a kedvenc tárgyam akkor, nem hallottam a padok között semmit Buddha emberi nagyságáról és tanításáról, amely pedig (ezt a pad alatt Rousseautól tudtam meg) ötszáz millió embernek a vallása, a mindennapi lelki kenyere. Dzs:ngisz kánról ugyancsak bőven informáltak bennünket, de például Beethovennek a nevét és életét, a müvét és jelentőségét, a legnagyobb és legdicsőbb földi életek és müvek egyikét, r.em volt köteles tudomásul venni senki. Hány magyar tudja példának okáért, hogy a gyufát Irinyi József találta föl és hogy ez az Irinyi ugyanaz az Irinyi, aki abban az emlékezetes márciusi mozgalomban tizenkét pontban mígszövegezte, hogy mit kiván a magyar nemzet. (A magyar nemzet urai azóta alaposan elfeledkeztek nemcsak Irinyi Józsefről, de a tizenkét pontról is. Ellenben megszavazták a huszonötöt.) De különben is, a legeslegfőbb bal ottan van, hogy a történelmet már akkor hamisítják, amikor csinálják. És azok, akik csinálják. Még alig indult meg az az osztrák-magyar büntető expedíció, amelynek az a világháború és az a világbéke lett egyelőre a vége, amikor már — vele párhuzamosan — megindult a másik nagy folytatásos vállalat, a nagy háború története írásban és képben. És alig tört ki az októberi forradalom, ' már megjelent a Diadalmas forradai lom története. (Szegény forradalom, nem is sejtette, hogy teherbe esett ; és méhében már ott repesett egy uj forradalom!) ! No de azért nem kell panaszkodni, a diadalmas ellenforradalom is ugyancsak nekilátott a lörténelemiráshoz. Walter Raleig, ha olvashatná őket, akkorát röhögne, hogy a homéroszi kacaj szelíd eolhárfasóhaj lenne csak mellette. A piros és fehér rózsa harcáról halvány sejtelme sincsen, az iskola padjaiból kikerülő általános művelt• ségnek. (Hiszen ha minden lényegtelen dolgot ugy elfelejtenének, mint ezt és minden lényegeset ugy megjegyeznének mint például azt, hogy milyen elöljárók vonzanak egyszerre j tárgyesetet és határozó e-:etet?) A nagyobbik baj itt megint csak az, hogy a piros és fehér szegfű harcával sincsenek sehogyse tisztában az emberek és egyéb magyarok. De ez '' már politika, erről most ne beszéljünk a vonal alatt, az is igaz, hogy több, mint politika, mert történelem is, még pedig a legfontosabb és legdöntőbb a római birodalom bukása óta. Juhász Gyula.