Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-12 / 158. szám

Szeged. 1922 julius 12. S Z B O B D hirek _ Lakást kér a belviroal plébánia. A francia megszállás ide­jében a belvárosi parochia egyrészét lefoglalták és a lefoglalt helyisége­ket még most sem szabadították föl. Várhelyi József pápai prelátus, belvárosi plébár.os mosf kérvényt nyújtóit be a tanácshoz, amelyben megfelelő lakást kér a várostól, mert jelenlegi lakása olyan szük, bogy a püspöklátogatás idejében, amikor a püspök a belvárosi paro­chián szállt meg, az ott lakó papok kiszorultak. — A menháznak nem találnak Az ébredők volt főtitkárának vádjai. A biróság elrendelte a bizonyítást a sikkasztások ügyében. BUDAPEST, junius II. A buda­pesti büntetőtörvényszéken ma kezd­ték meg a tárgyalását az Ébredő Magyarok Egyesülete által Bárdossy Gyula, az ÉME volt főtitkára ellen indított sajtópörnek. Az ÉME Bár­dossy Gyulát sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségével vádolja. Bárdossy Gyula személyesen jelent meg a mai tárgyaláson, az Ébredő Magyarok Egyesületét pedig dr. He­gedűs György nemzetgyűlési kép­viselő képviseli. Bárdossy Gyű.a Máv. ellenőrnek és hírlapírónak mondja magát. Az elnök ezután fölolvassa a vád helyet. A városi menház Rigó utcai ; épületét - éppen ugy mj* • 'J- I j4 4w4 teU cikket amely a buda_ kusi iskolát - szintén átadták az j *u Nemzedék 192i október egyetemnek és a menházat egy ba- ( 2, ikj számában N m levil az Éb­rak ban helyezték el ideiglenesen. , Magyarok Egyesülete vezetősé­IdökOzben a város alkudozásba kez- , , dett egy üresen álló gyárépület meg- , * Bdf(J Q J kjj , * h a vétele ügyében, de a vásár a tula|- , cikket ö & Lg p'edig 'közérdek­donos magas követelése ™at nem | 6g ezérf vállaJjaFa Ssajtój0gi ,e_ Sikerült. A tándcs most lölh vja a , é Állításait i.atokkal is tudja menház gondnokát, hogy keressen ; 5izonyjtani valami alkalmas helyet az intézmény számára. — Beváltják a városi pénztár fölQlbélyegzés nélküli bankje — A valódiság bizonyítására van előterjesztése ? — Igen — mondja Bárdossy. — Én az Ébredő Magyarok Egyesüle­gyelt. A város pénztárában 77 ezer tének igazgatóságánál panaszt emel­korona éitékü olyan bankjegy van, j tem h0gy'0tt verekedések történnek, amelynek egyrészén nincs a fölül­bélyegzés, a másik részén pedig idegen bélyegzés van. A város már régebben kerté ennek a pénznek a beváltását A pénzügyminiszter most arról értesítette a várost, hogy a 77 ezer koronát beváltja. — Propper Sándor képviaelá tajtópöre. A Népszava január 19-én megjelent számában „Választójogi iegitimitás* ámen egy cikket kö­zölt, melynek tartalma miatt a ki­botrányos magaviseletet tanúsítanak egyesek, sikkasztások, csalások tör­téntek. Ezt nem csal: tanukkal, de okiratokkal is tudom bizonyítani. Már tizenhét sajtópört kaptam pz ÉME-től vádjaimért, de a sajtópö­rök még mind nyomozati stádiumban t 'uai?r vannak. lárnak­Hegedűs György, a fömagánvádló Ébredő Magyarok Egyesületének kép­viselője, teszi meg ezután előterjesz­tését a valódiság bizonyítására vo­konkrelizálja. Mondja meg precízen, hogy ki sikkasztott az Ébredő Ma­gyarok Egyesületében és mikor sik­kasztott? Ki és mikor dorbézolt vagy verekedett ? Az elnök most Bárdossyhoz for­dul: Tudja ön a vádjait konkreti­zálni ? — Tudom és akarom — mondja Bárdossv. Adataimat írásban adtam be az ÉME igazgatóságának, de a vizsgálat késett. Mikor érdeklődtem az ügv állása iránt, szolgákkal és rendőrökkel távolítottak el és értesí­tettek, hogy másnap reggel nyolc órakor meg ne merjek már jelenni a Sörház-utcai helyiségben. Voltak sikkasztások az Ébredő Magyarok Egyesületében, ezek közismertek és ezt nem is lehet letagadni. Elnök: Ez nem konkrét dolog. Bárdossy : A botrányokozásra vo­natkozólag a következőt mondhatom például: 1921 augusztus 23-án Sesevich László egy nyilvános hang­verseny után a Bakács-téren fölpo­fozta Mádli Gézát, aki tudtommal ennek ellenére még ma is helyet foglal az ÉME igazgatóságában. Ami pedig a sikkasztásokat illeti, Buchert Gusztáv volt főhadnagy egyesületi pénzekből 34.000 koronát, Lukács volt főhadnagy 15.000 koronát. Kontra László 14.000 koronát, Er­délyi István pedig 34.000 koronát sikkasztott el. Utóbbi meg is mér­gezte magát, de később fölgyógyult. Tudtommal ezek mind szabadon rályi ügyészség sajtó utján elköve- \ natkozólag tett izgatás büntette cimén bűnvádi | _ A magam részéről is azon le­eljárást indított. A nyomozás és 1 8zek — mondja Hegedűs —, hogy vizsgálat során Propper Sándor uj- — —" " ° 1 ságiró mint szerző vállalta a sajtó­jogi felelősséget. Az inkriminált cikk többek között azt irja, hogy: „a kurzus, a külső segítséggel dia­dalmaskodó ellenforradalom egye­nesen arra szervezkedett, hogy a szocialista munkásmozgalmat tönkre tegye. A munkásosztály tehát csak a gyűlölet és keserűség érzetével gondolhat arra az irányra, amely a diktatúra bukása után az ország nyakára telepedett". Az ügyészség az egész cikket, de különösen a föntebbi részét inkriminálja. A cikk alkalmas a vád szerint arra, hogy a munkásosztályt a polgári osztály el­leni gyűlöletre izgassa. A budapesti kir. büntetőtörvényszéken dr. Nagy Béla tanácselnök a mai napra tűzte ki ennek a sajtópörnek a főtárgyalását, de mert időközben Proppert nemzet­gyűlési képviselővé választották: mentelmi jogánál fogva öt nem lehet felelősségre vonni. Az ügyész­ség indítványára megkeresést intéz­nek a nemzetgyűléshez Propper mentelmi jogának föifüggesztése cél­jából — Szerdától kezdve zárva lesz a lakashivatal. Dr. Simkó Elemér főügyeszhelyettes az uj lakásrendelet ügyeben Budapestre utazik és távol­léte a att a hkáshivatal nem tart ' tárgyalásokat. A szünet valószínűleg hétfö'g tart. — Magántisztviselők és keres­kedelmi alkalmazottak csütörtökön délután fél 7 órakor a régi gimná­zium épületében lévő helyiségükben bermozgalom ügyében taggyűlést tartanak. Saját érdekében minden magánalkalmazott ott legyen. un az Ébredő Magyarok Egyesületével szembeni vádak szabad bizonyítást nyerjenek. Az Ébredő Magyarok Egye­sületének sem Bárdossyval, sem senki mással szemben nincs semmi takargatnivalója. Azt az egyet kérem azonban, hogy a vádlott a vádakat Hegedűs György: A valódiság bi­zonyításának kéréséhez a magam részéről is hozzájárulok és kérem a Mádty Géza-féle verekedési esettől eltekintve, a többi dolgokra nézve a valódiság bizonyítását. A biróság határozathozatalra vo­nult vissza. Elnök aztán kihirdeti a biróság határozatát, amely szerint a Mádly Géza-féle verekedési esettől eltekintve, a többi dolgokra nézve elrendeli a valódiság bizonyítását és a tárgyalást a tanuk beidézéséig és az iratok beszerzéséig elnapolja. TAVASZI FÉRFIRUHA ÚJDONSÁGOK legnagy. bb választékban, legolcsóbb árban szerezhetők be VAJDA ÉS KÓVftRI R.-T. cégnél SZEGED, Kőlcaey-utca 1. szám, Royal-szálló mellett. Vdcöll MÉRTÍKSZnBÓSJta. 670 TC&rron M-M. MMMAMMMMAAWMAMWMMMMWMArtAAMWAMAAAMAAftMA — Nagy gyári tflz Budapest közelében. Budapestről jelentik: A rákosfalvai Schwarz Rudolf és Társa olaj- és zsiradékgyár kigyul­ladt és a tüz oly mértékben pusztí­tott, hogy az egész község veszély­ben volt. A tüz a kocsikenőcs­üzemben keletkezett, ahol egy mű­helyben egy mérnök két segédével kísérleteket végzett. Ezeknek kívül­ről jelezték a tüzet s csak életük kockáztatásával menekülhettek. A tüzet csak másfélórai munka után lokalizálták. Okái még nem derítet­ték föl biztosan. A kár 5—6 millió korona. — Tennls rakettek Komlósinál. — Erdőnnnkáaok k.revetaek. A Kronberger faipar r.-t. (Budapest, V. Aka­démia-u. 5.) tolcsvai erdöüzemében (Zem­plénm.) tűzifa, binyaía stb. kocsira való föl- és lerakásra állandó, meghízható mun­kásokat keres <•• isebbtoku rokkantak je­lentkezhetnek. Bővebb fölvilágosítást ad HADROÁ nemzeti szövetség szegedi — Tízéves találkozó — tizen­három év ntán. A városi gimná­zium 1909. évben érettségizett nö­vendékei a háborús állapotok és egyéb akadályok miatt csak az idén, a tizenharmadik évforduló alkalmá­val tartják meg találkozójukat. A ta­lálkozónak különös érdekességet ad, hogy a harctéren elesett osztálytár­saknak emléktáblát állítanak föl a piarista gimnázium dísztermében. Az emléktáblára Aczél István. Ábrahám András, Ökrös János, Schön László, Vajda Ernő és Politzei Imre nevei kerülnek. A találkozó szeptember 30-án este lesz, másnap s sntmise, amelyet Prelogg József igazgató pon­tifikál. A találkozó, mint értesülünk, az összes voh növendékekre kiter­jed, akik abban az évben a városi gimnáziumba jártak. - Ólmoabot a tanyákon. Kocsis Péter dorozsmai lakost kedden éjjel ólmos­bottal fejbeverték a dorozsmai tanyák kö­Belvárosi Mozi Telefon: Igazgatóság 258. Pénztár 582. Szerdán és csütörtökön Egy cselédleány története Népdráma a nagyvárosi élet forgatagá­ból 3 felvonásban. Főszereplők: Liane Haid, a Lady Hamilton alakitója, Rein­hold Schünzel és Huszár Károly (Pufi). Azonkívül a Vitagraph-gyár mestermüve: A mocsárvirág Amerikai dráma 5 felvonásban. Főszereplő: C. O R I r T I T M. Előadások kezdete: 5. 7 és 9 órakor. Péntektől vasárnapig Verne Gyula magyar tárgyú regényel Sándor Mátyás Egy magyar szabadsághős története 4 részben, 20 felvonásban. /—//. rész egyszerre, egy előadásban, 10 felvonásban. i. rész: H szabadiig vértanul, u. rész: Hnteklr! orvos. Főszereplő: ROMUALD JOUBC. FiAarfásnk hétköznap G és 9 órakor, Előadások va8árnap 3, 6 é8 9 órakor — Nem ad helyiséget a város a háziipari tanfolyamokhoz. A földmiveiésügyi minisztérium házi­ipari fölügyelősége átiratban értesí­tette a város tanácsát, hogy a mi­niszter a háziipar meghonosítása és általános föllenditése céljából az 1922—23. év telén nagyszámú házi­ipari tanfolyam, igy kosárfonó, cirokseprükölö, fafaragó, gyékény­szövő, szalmafonó, szövő és külön­féle nöi kézimunka-tanfolyan meg­szervezését határozta el. A felügyelő­ség fölhívta erre a város tanácsának a figyelmét azzal, hogy a tanfolya­mok számára szükséges helyiségeket a városnak kell előteremtenie, ha egyáltalában hozzájárul ilyen tan­folyamok létesítéséhez. Ha a város erre nem vállalkozik, akkor a föl­ügyelőség különböző testületekkel és egyesületekkel lép ebben az ügyben érintkezésbe. Dr. Gaál Endre kultur­tanácsHoktól nyert értesülésünk sze­rint a város nem adhat megfelelő helyiségeket és igy az egész tan­folyamügyet elhárítja magától. — Körleteikéit fogják össze a ké­bor kutyákat. A legutébbi földmiveiés­ügyi miniszteri rendelet értelmében a sze­gedi állategészségügyi fölügyelőség is meg­kezdte a kutyairtás előkészítő munkála­tait. A város területét 10 egyforma nagy­ságú körzetre osztják és a gyepmesterek mindennap más körzetben fogdossák össze és pusztítják cl a senki kutyáit. A körzeti beosztást közlik az államrendőrséggel ia a szükséges intézkedések megtétele végett csoportja,^Dugonics-tér 2 szám jlatt. , zött. Atyja életveszélyes sérülésekkel szál­— Gyermekét-b ct egsége ktőI megóvja, j litotta be kocsin a közkórházba. A rend­ha silány pótkávék helyett valódi .Meini [ őrséi; nyomozást indított a tanyai ólmos­pörkölt kávét használ. ' botosok kézrekeritésére. ( Szegedi Vigszinpad Horváth Mihály-utca Igazg. telefon 258. Pénzt, telefon 582. Igazgató: FALUDI KÁLMÁN. Szerdán, julius 12-én és csütörtökön, julius 13-án Kék szalon Heltai Jenő rendkívül mulatságos vigj. Személyek: Mlhö Ida Babrik János operaénekesnő lanténekes FINIKE, a 9 éves primabalerina, a Magyar Kir. Operaház tagja. FenyO Irma Charles-négyes uj sansonokkal amerikai táncakrobaták Hogtj tud egij térj ennyire marha lenni. Karinthy Frigyes tréfája. Jitszák: Rásó Ida, Korda Sándor, Bihari László, Vass Mihály. Előadások kezdete este fél 9 órakor. tlelyárak : Zsülve 83. tániláss-.ek 70, körszék 55, zártszék 43 korund vigalmi adával együtt. Jegyek előre válthatók a Belvárosi Mozi nappali pénztárinál. Kedvezőtlen idd eseten *z előadások a városi színházban lesznek megtartva.

Next

/
Thumbnails
Contents