Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)
1922-07-12 / 158. szám
8 z B O:B D Sagtd, l«2 lulli la (aORKB_TaKÖR ! Terjed a sztrájkmozgalom Szegeden. Kánikula a torony alatt. Azt mondják, hogy az élet napról-napra elviselhetetlenné válik. Igaz és pedig sokkal nagyobb mértékben igaz, mint ahogyan gondolják azok, akik mondják. Mert hát a mult nyáron is nagy volt a hőség, akkor is méregdrága volt minden és akkor is tulaiacsony volt az élvezett fíxjárandóságuak — de a mult nyáron volt .anyag", újságírói szempontból megírni való anyag bőven Három örök és kimeríthetetlennek látszó téma boldogította a közigazgatási riportmeisztereket, az egyetem, a színház és a gázgyár. Mind a három aktuális volt, az egyetemet ide akarták helyezni, a szinházat el akarták adni, a gázgyárat pedig meg akarták váltani. Szóvá: mindennapra jutott belőlük egy és a közigazgatásiak nyugodt lelkiismerettel lubickolhattak a szőke Tisza hüs habjain. Az idén pedig kétségbeejtő a helyzet a torony alatt. Az uborkaszezon beütött minden hivatalszobába. Sehol nem történik semmi. Kétségbeesetten verejtékezve vánszorogjuk végig a hivatalokat — eredménytelenül. Bekopogunk a kulturszenátorhoz. Ott áll ingujra vetkőzve asztala mellett és gyöngyháznyelü penicilusával saját külön ventillátorát javítgatja. Mellette az asztalnál egy városatya ül és valami sárgult aktából szorgalmasan jegyezget. — Ehun a sajtó megint, — fogad beletörődve a kulturügyek számontartója és a ventillátor összecsomózott drótját beleilleszti a kapcsolóba. A kerék megindul és az íróasztalról föllebbennek a papírok. — Ezért köll nekünk annyit fizetni a villanyér — szól a városatya —, mert a tanácsnok ui hűsít De a tanácsnok ur treggondolja a dolgot, megállitia a masinát. — Tyühl De meleg van Nincs kérőm semmi újság, — szól és kegyelemben elbocsát bennünket. Reménykedve megyünk át a sóhajok hídján és megállunk a töjegyző ajtaja előtt, amely szinte varázsszóra fölnyílik es utrakészen kilép rajta a nagytata. — Nem birom tovább, Te köll mönni a zöldbe, — szól halkan és megtörli fényes homlokát. — Újság pedig nincs, de semmi... Most komótosan lebattyogok és szellőztetem magamat. Alig megy le a lépcsőn: — Ilyen tneleg ínég nem vót az idén, hallatszik a hátunk mögött. O az, a kemény akarásu pénzügyi főember, fehér szalmakalapja fáradtan lóg le a szemébe. — Mögyök én is, nem dógozok máma többet... És a toronyóra helyeslőleg kondítja rá a Xl-et. Elszomorodva állunk meg jó podesztánk elárvult ajtaja előtt. Belül taka itanak. Az ajtó üveglapján ott ékeskedik a Ferenc huszár írása: .A polgármester ur augusztus tizenötig szabatságon van. A hejettes pogármester ur hejettesiti ezen időben.* Lemegyünk hát a „h»jettes" úrhoz, aki éppen a nyugdijasok igazolványaláirását fejezte be és szeme megpihen a mozsdó márványlapjára helyezett különböző saját termésű bormintákon — Hát izé, nem gyütt sönimi a postán, — szól, be sem várva kérdésünket Letörve távozunk és mikor kinn vagyunk a sziporkázó tüzzáporban, riporteri szivünk nagy titokban azt kívánja: — Oh, bárcsak ledülne a torony, hogy lenre írni való matéria. Ton. Korzó-Mozi Telefon: Igazgatóság 455 Pénztár 1185. Szerdán és csütörtökön Dráma 5 felvonásban. A főszerepben: HELLA AOJA. AZ AFRIKAI VADVIRÁG. C. N. és A. M. Williamson regénye filmen, 6 felvonásban. Filmre irta és rendezte: GEORG D. BACKER. A címszerepben EDITH STOREY Előadások 6 és 9 órakor. Megmozdultak a munkásság és a magántisztviselők szervezetei az általános béremelés érdekében. — Kitört a sztrájk a kendergyárban s várható a szabó] és a vas- és fémmunkások sztrájkja. — Békés megegyezést akarnak a magánalkalmazottak. Mialatt a magas kormányzat égnek ágaskodó híjjá', harminchármas és e^yeb bizottságokká! keresi a drágaság méregfogát, azalatt a magas kormány-ai bölcseségére uUlt lársada.om forrong, mint a mélikas. A helyzet osztatlanul ke;d tűrhetetlenné válni mindkét oldalról: z munkaadók és az alkalmazottak résziről egyaránt. A körülmények egyeutsen visszataszitóak, egyenesen halálosak. Mert semmi lehetősége a kibontakozásnak : a szociális érzék, a belátás ma már túlhaladott álláspont. A nyomo;uság ebben a stádiumában annyit jelent, mint általános csődöt, sineiynek nyílt bekövetkezésétől nem vagyunk már messze. Mert a koronái ma már 37-5 centimért kezdték jegyezni Zürichben s a rohamos koronaromiás egyformán sujt tőkést és munkást. EM az általános problémát nem lehetne itt egy helyes és efogadható konzekvenciáig levezetni. A lények azonban beszélnek s tényekjei bőségesen szolgálhatunk. Szegeden most harapóztak el intenzivebben a béremelési mozgalmak. A ,Szikra" gyufagyár munkásai már a mult héten, a szegedi kenderfonógyár munkása pedig kedden reggel fél tiz órakor sztrájkba léptek. A k«ndergyárl sztrájk. A textilmunkások 75 százalékos béremelési kérelemmel fordultak néhány nappal ezelőtt a kendergyár igazgatóságához, amely a kérelmet tulkövetelésnek taln&fi'etle. A megindított békéltető tárgyalisok sem vezettek eredményre, következéskép kedden reggel fél tízkor a munkátok otthagyták a munkát. A kendergyári helyzetről a gyár igazgatósága a következő adatokat közölte velünk: — Nehogy a gyárunkban kitört s ájkról helytelen és egyoldalúan megvilogitott hírek kerüljenek a lapokba, röviden tudatjuk a t. szerkesztőséggel, hogy munkásainkkal a legutóbb junius 16-án a főkapitány ur előtt folytatott tárgyalás eredményéhez képest lényeges, akkori majdnem teljes követelésüknek megfelelő béremelésben állapodtunk meg, aminek dacára ők néhány nappal ezelőtt, a mai teljes fizetésüknek 75 százalékát kitevő ujabb béremelést kértek. Az alig három hét óta bekövetkezett drágulás munkásainkat csak nagyon kis mértékben érinti, miután változatlanul kapják a kenyérlisztet 2 korona 80 fillérért, főzőlisztet 6 korona 20 fillérért, zsírt 50 koronáért, burgonyát 2 korona 40 fillérért, fát 100 koronáért és mivel továbbá az akkordban dolgozó női munkások ma naponta átlag 140 koronát, fö.nőtt kisegítő munkásnők 94 koronát, fölnőtt kezdő munkásnők 82 koronát, 14 éves férfi és női munkások 73 koronát, férfinapszámosok 122 50 koionát. férfi átalánymunkások 177 50 koronát keresnek, amnly keresetekben a fönti természetbeni szolgáltatások előnye már bennfoglaltatik, de amelyekhez hozzászámítandó még, hogy a családfők minden családtag után is megkapják a 28 korona értékű természetbeni szolgáltatást. Mindezek figyelembevételével kezdetben lü százalékos béremelést, tegnap Jélutáni tárgyalásunk alkalmával pedig a mai teljes fizetéseik 25 százalékos fölemelését ajánlottuk föl nekik, aminek az lelt az eredménye, hogy a tárgyalásaink •itan megtartott taggyűlésen nemcsak a vei'Jnk tárgyalt bizalmiak, de — amit szívesen konstatálunk — a szociáldemokrata párt vezetői is méltányos ajánlatunk elfogadására igyekeztek a munkásokat rábeszélni. A már hetek, sót hónapok óta láthatóan föbiztatott munkások azonban erre nem voltak hajlandók, hanem már a gyűlésen azt ha'ározták el, hogy ók reggel a munkát megkezdik ugyan, de 9 órakor ujabb tárgyalásokat kezdenek, amelyek eredménytelensége esetén a munkát be*züntetik. Reggel 9 órakor kijelentettük, ho^y munkaközben nem tárgyalunk, csak munka után, esetleg délben, amire a munkások beszüntették a munkát. A munkabeszüntetés után már fogadtuk a bizalmiakat, akik kijelentették, hogy az általunk fölajánlott 25 százalékos béremeléssel nem érik be. Erre röviden kijelentettük nekik, hogy ezentúl semmi további koncessziót nem adunk, mire a munkások a gyárban levő rendőrség ellenőrzése mellett nyugodtan elhagyták a gyárat. A munkásoknál is tájékozódtunk álláspontjuk felöl és kijelentették, hogy követeléseikből semmi szin alatt nem engednek, sőt a rendőrhatóság békéltető eljárásit sem hajlandók igénybe venni. A rendőrség álláspontja a sztrájk kérdésében egyébként az, hogy mlu'án a sztrájk nem politikai vonatkozású, ahhoz a munkásoknak joguk tton s minthogy a sztrájk folyamán zavaró incidensek nem fordultak elő, a rendőrség nem avatkozik a sztrájk ügyébe. Mint értesülünk a Wimmer-féle kendet gyár munkásainak bérmozgalmával párhuzamosan az ujszegedi kendergyár munkásai is hasonló követeléssel állottak elő s amennyiben a gyár nem teljesiti a 75 százalékos béremelést, a munkások Újszegeden is sztrájkba lépnek Ma délután a Wimmer-gyárban kitört a vas- és fémmunkások sztrájkja is. A vas- és fémmunkások térmozgalma egyébként általán03 jellegű s kiterjed úgyszólván az összes üzemekre. A vas- és fémmunkások követelése 30—50 százalékoi béremelés s kedden este a Munkásotthonban tarlott gyülésükön elhatározták, hogy követeléseik elérése végeit szükség esetén általános sztrájkba lépnek. Mint értesülünk azonban, a legtöbb üzemme1, mint pédáui a villamos társasággal és a Winkler féle gőzfdrész^yárral is már annyira juto'.tak a tárgyalások, hogy kilátás van a békés megoldásra. A szabómunkások bérmczgalma még a kezdet kezdetén van ugyan, de a munkások héllagu előkészítő-bizottsága már elkészítette fzt a szerződés-tervezetei, amelyet a munkaidókrfal el akarnak fogadtatni. Az uj bérszerződés szerint az önálló fétfiszabómunkásórabérc55 34 korona lenne. A szabómun sások egyébként pinteken tartandó gyülésükön határoznak követendő eljárásút felöl. Bérmozgalmat folytatnak a famutikások ÍF, de a legtöbb rokonszenve! érdemli a magánalkalmazottak mozgalma, amelynek sorsa folyó hó 15-ikén dől tl. A magántisztviselők és a kereskedelmi alkalmazottak ugyanis ezt a terminust jelölték meg a Kereskedők Szövetségének és a többi munkaadók szervezetnek a válaszadásra, hogy megadják e a kért fizetésemelést, vagy nem. Utóbbi es tbe.'i, mint a magántisztviselők egyesülelének egyik veztlőla^ja nekünk kijekn'e-tí, kénytelenek lennének erélyesebb eszközökhöz fordulni megélhetésük biztosilása végett. Info mátotur.k kijelentette azt is, hogy a tisztviselők a végső lehetőségig forszírozzák a békés megegyezést. Leszállították a sör irányárait A sörbonyodalmak rövid története. A néhány héttel ezelőtt hallgatólagosan proklamált sörbojkott, ha nem is vezetelt megfelelő eredményre (aminek oka a szenvedélyes sörivók gyenge és egyáltalában nem kitartó szolidaritására vezethető vissza — és a szomjuságfokozó kánikulára), hatása teljesen mégsem maradt el. A vakációzó árvizsgáló bizottság összehívott albizottsága ugyanis a fővárosi irányárak alapján hétfőn este megállapította a szegedi irányárakat is. Ennek az irányármegállapitásnak hosszú és tarka előzménye van, aminek rövid fölelevenitését, most hogy lezárullak a sörügy aktái, illőnek tartjuk. A dolog ugy történt, hogy a vendéglősök és raktárosok panaszos beadvánnyal fordultak az árvizsgálókhoz. Nehéz helyzefk ecsetelése ulán azt kérték, hogy a bizottság állapítson meg méltányos (érstd: magasabb) árakat. A bizottság a kérvényt kellő tanulmányozás után elutasította. De az érdekeltek ismét jelentkeztek és fölmutattak egy Budapestről érkezett sürgönyt, amely arró! szólt, hogy a központi árvizsgálók teljesen fölszabadították a sör forgalmát. A szegedi bizottság meghajolt a távirat előtt és kimondotta, hogy itt is szabad a vásár. A raktárosok és vendéglősök örömükben százszázalékkal fölemelték a sörárakat. A szenvedélyes sörivók ijedlen hátráltak meg e váratlan támadásra és az első napokban hallkatólagosan kimondták a lörbojkottot. Ez a bojkott csak az első meglepetés hatása alatt volt hallgatólagos és később, am>kor már hangosan is beszéltek róla, a bojkott teljesen elvesztet e bojkott jellegét. Időközben táviratot kapott a koíponttól az árvizsgáló bizottság és ez a távirat megcáfolta a vendéglősök által fölmutato't fölszabadításról szóló sürgönyt. Nagy kavarodás támadt ezulán és a sörészek arcára vidám derű lopózott, a sörmérökére pedig vésziérző komolyság. Az árvizsgáló bizottság hallgatott, veszedelmesen hallgatott. A beavatottak azt suttogték, hogy komoly lépésre készül. Végre elérkezett a tegnapi nap és vele egy ujabb távirat, amely közölte a budapesti irányárakat. A sörügyi albizottság még hétfőn este össze is ült valahol és eiszántan ismét megállapította az irányárakat, amelyek ha nem is olyanok, mint a bojkottelőttiek, de magasságuk még nera éri el teljesen a szabadforgalmi árakat. Az uj irányárak különben a következők : A vendéglökben poharankint a hétfokos sör H 50 korona, a 10.5 fokos 15 korona, a 13 fokos 18 korona; korsónkint ugyanilyen sorrendben 18 80, 24.50, 19.60 korona ; üvegenkint 24.30, 32 40, 40.50 korona. Az üzletekben üvegenkint valamivel olcsóbb, és pedig 22.50, 30, 37 50 korona. Az árakba már a háromszázalékos forgalmi adót is belekombinálták Egyszóval a sörbojkottnak még is volt némi eredménye. Z SrtK. SIMEG, POMYVA és gazdasági kötéláruk a legjutányosabban beszerezhetők HfcSSER LAJOS cégnél Feketesas-utca 24. Telefon 13—«7. —Tört aranyat, ezUctöt,pénzeket legma • gaaabb áron vesz Tóth órás, Kölcsty-u. 7.