Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-30 / 174. szám

SZbUEU — Mégis megoldják a Plck­gyár iparvágányának problémá­ját. A Pick-féle szalámigyár, mint ismeretes, iparvágány lefektetésére kért a várostól köztérhasználati en­gedélyt. A közgyűlés az engedélyt dr. Dobay Gyűli inditványa alapján nem tdta meg a kijelölt útvonalra, amely a felsővárosi templom előtt vezetett volna el és a törvényható­sági bizottság többségének véleménye szerint ez a körülmény séricné a lakosság vallásos érzését. Eleinte ugy látszott, hogy az eredetileg ki­jelölt utvonJon kivül rrás megtoló útvonal nem kínálkozik. Srombaton aíu án a lereskedelmi miniszter in­tézkedésére megtartották a közigaz­gatási bejárást, amelyen a gyár kép­viselője is megjelent. A he yszinen megjelent bizottság a városrész át­tanulmányozása után mégis talált egy másik alkalmas utvonalat is a Kálmán- utcán keresztül. — Schwelger Ilonka nőiruha divat­termében zsemperek gyönyörű kivitelben kaphatók. Jókai-utca 6. szám. 1211 x A múltban nem és a jövőben sohasem fog mulatni uqy, mint hétfőn és kedden a Korzó­Mozgóban. — Villanyvilágítás a szegedi pá yaudvatokon. A Szeged-rékusi pályaudvaron, valamint a Tisza- és R ndező pályaudvarokon a villany nem volt bevezetve. A műhelyekben pedig már nélkülözhetetlen volt a vili mos haj'óerö és ez a hiány nagyban befolyásolta a műhelyek te jesitőképességét. Többszöri fölter­jesztésre á Máv igazgatósága elha­tározna, hogy a vüanyt bevezeti ezekre a h lyekre is. A vi lanygyár meg is kezdte a murkálatokat, ame­lyeket a napokban már be is fe­jeznek. Még csak a rókusi mühey villanyi evezetne van hátra, amelynek befejeztével 2000 ujabb villanylárggai terhel k a szegedi vil­lanypyárat. A rókusi mü elyben ezenkívül villanymotorokat szerelnek föl, hogy ezáltal fokozzák a mühey teljeH'.ö képességét. — 4, fél 7 és 9 őrekor kez­dődnek hétfőn és kedden a vígjáték­esték a Korzó-Moziban. — Föltmtiték a ptprika m nő­tiUti diját. A kereskedelemügyi miniszter az édesnemes és félédes paprika minősítési diját 4 koro­nára, a rózsapaprika niinősitési di­ját 3 koronára es a rosszabb minő­ségű papiikák minősítési diját ki­logramonkint 2 koronában állapí­totta meg. — A borbély-szakosztály ki­szolgálási árait felemelle: borotválás 2U—25 K, hajvágás 40—50 K-ig. 1215 — Ipatl mun u. K atlüii. a Öze­gedn. Szegeden szeptember hó 1-én műszaki kiállítás nyílik merj, ame­lyen a szegedi és környékbeli iparo­sak, ip. rossegédek c* fanoncok mun­kálatai lesiiiek kiállítva. A kiállítás a Bugyi Mit,ály-féle gépgyár (Vasas­szenipétt-r-uíc.i) ujor-nan épített tan­műhelyében lesz megtartva és egy hónapig lesz nyitva. A kiállítók pénz és ok levél kiünteiésben részesülnek. A kiállításon való részvételre már eddig ií sz.í.ntaian víd ki iparos je­lentkezett. JJICII ke?ni .ehet augusz­tus 15-ig. A kiá iiiás nagyszabásu­na ifiérKezik és annak megnyitását az eddi í hírek szerint ma: a a ke­repked.'cinügvi miniszter eszközli. — Női éa fért! fürdödresaek, szalma­kalapok óriási váh'Sit kbau Hschcrnét, Kölesey-utca 4. inr.i Szeged, 1922 julius 30 — Seller Mihály és Fia szabó­üzletét Kállay Albert-utca (Hid-utca) 1. szám alatt nyitotta meg. Szövetek nagy választékban. In87 — A szegedi sport fejlődésével párhuzamosan fejlődik a sportiroda­lom. Mint értesülünk, a Hétfői Rendkívüli Újság holnapi száma már ugyancsak részletes sportrovattal je­lenik meg és közli nemcsak a sze­gedi, de a fővárosi vasárnapi ver­senyeredményeket is. A sportrovatot Gábor Arnold, az ismert szegedi sportiró szerkeszti. — A az éj- ca köömfájáa 56 tzsrvetmarhát pusitltott ~KI. AZ állategéízségüüyifölügyetfségtől szár­mazó értesülésünk s/erint a kereseti­járás legeifin föllépett száj- és kö­rön fáiás teljesen mcgbzüiit, ugy hogy a legelő* eizáiásíit is föloldották. A veszélyes ál albetegség 56 szarvas­marhát pusztított el. Ugyanezen a legeli n a Kpfene is jzUnöfj ben van, azért 11 ponta ••*! ben a betegségben is cl ull egy kilt állat. — Brllliáns, arany éa ezüst tárgyakat, pén.eket LEGMAGA­SABB áron megvételre lc*re« MÜLHOFFER ékszerész, Ká­rász-utca 2. 1018 — Párisi diákok jönnek Sze­gedre. Augusztus közepén, mint értesülünk, tiz francia rgyetemi hall­gató jön Párisi-ól Magyarország. Néhényriapos budapesti tartfokodás után Sregedet i^ mtg áíogatják. El­helyezésüktől és c;iá a uk ól, valar. int kalauzolásukról az igyciemi hall^a ók tgyetüleie es a váioó hatcsí.ga gon­doskodik. S tgcdeu mindössze egv rapig maradnak és arutín tovétb folytatják tanulmányutjukat. Belvárosi M^z" Telefon: Igazgatóság 258. Pénztár 582. Hétfőn és kedden MAGYAR FILM I MAGYAR FILM I A legbájosabb gyermek-film t Mackó ur kalandjai. Furcsa történet Budapesten 1921. évben, 5 fel­vonásban. Sehök Zsigmond alapötlete nyomán rendezte Deési Alfréd. Főszereplők: Dán Norbert, Küítby Jó/ sef. Raskó Baba, JACKÓ CIA és Zoli, a fővárosi ci kusz tagja. Azonkívül: A RÁOIUS-FILMGYÁR ÚJDONSÁGA : Légy megbocsájtó! Egy olaszországi nászút története 6 felvonásban. Főszerepben: Loite Neumann és Johannes Rlcmana. A felvételek Pompeji, Taormina és Catania örökszép vidékein készültek. Előadások_5, 7_ és_ 9 _órakor. Szerdán és csütörtökön, augusztus 2. és 3-4n A VITAGRAPH-GYAR ATTRAKCIÓJA: A kigyóverem. Detektivtörténet 5 felvonásban. f őszereplők : Unna V. Beidliu és Marf.t Zichend.rl.ln. Azonkívül: A hollandi Esány Színnill 4 felvonásban. Főszereplők: Frledtaad, Johl.nea Rleirann es Lőtte Nrumana. 7 és 9 órakor, hétí^i Parti vétel! Mig a készlet tart! Finriti fekete keztyük ... . 72 K Kitűnő minőségű sirapa?oknik 56 K Vékony finom harisnyák . . . 98 K lOtXJ yardos „Uur" als.'szálak 86 K 5CÜ yardos „Bur" alsószálak cérna helyeit 55 K 4C0 yardos cérna 66 K tói Gépselyem 21 K IliRizőpamut 12 K Iskola u 25., Geignernél a magyar távirati irodával szemben. KRI-KRI FRIDOLIN CHAPLIN FATTY és „Ó" vasárnap a Belvárosi Moziban. Előadások vasárnap fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. x Rohanok, bogy jegyet kap­jak hetfőre és keddre a Korzó­Moziba I x Hétfőn és kedden játssza a Belvárosi Mozi reprizben a magyar gyár készítette „Mackó ur ka'andjai"-t, amelyet mult év novemberében a ropp nt kedvezőtlen hideg időjárás miatt legtöbb gyermek ne;n nézhe­tett meg. Ki ne ismerné Tányértalpu komát a gyermekvilág legkedvesebb al'kját, akinek mókás kalandjait Se­bők Zsigmond könyve* alapján Désy A'fréd oly sikerülten ügette át filmre. Mackó ur budapesti kalandozásain fog muiatni az ifjúság ezen a két napon, a filmen látván megeleve­nedni Sebők Zsigmond oly nagy­szerűen megrajzolt Mackó urat. A darabot á szereplő színészek mind­egyike, különösen a kitűnő Dán Norbert, Raskó Baba és a kis Jatzkó Cia művészi es közvetlen bájos já­téka juttatja nagy sikerhez. Ugyan­ezen előadásban kerül bec.utalásra: a Rádius-fürr.gy ár újdonsága a „Légy megbocsátó" ö főlvonásos életkép, a főszerepben Lőtte Neumann és Jo­hanas Re tnannal. A film meséje, az els" rangú rendezés, valamint Pom­péji, Taormina és Caianii legszebb vidékein készült fölvételek ezen bá­jos filmet a1, elsőrangú produkciók közJ emelik. x Nevetek, ha rágondolok: Chaplin, Fatty és „0" a Korzó­Moziban. kifogták a sörház-utcai merénylet gy*nu'->itottjait. BUDAPEST, julius 29. Néhány nappal ezelőtt a főkapitányság kö­rözőlevelet adott ki L0rer.cz György magánhtvata nok és Szepessy László tanitó ellen, akiket azzal gyanúsítot­tak ho y ők a részesei a Sörház­utcai Ébredő-székház ellen elköve­tett bombamerényletnek. A detektívek ma reggel Salgótar­jánban elfogták és Budapestre ho ­iák mindkettőjüket. Kihallgatásuk S( rán tagadták, hogy részesei vol­t áti k a merényletnek, mert a rob bánás előtt két nappal már Salgó­tariánban tartózkodtak, ahol az ot­tani vasgyárban kaplak alkalmazást. A főkapitányság most detektiveket kűidöit Salgótarjánba, hogy az elő­ad t'.ak valód ságát tue ;illa i sák. PANASZKÖNYV Válasz egy panaszra. A Szegedi Légszeszgyár és Villanytelep vezetősége irja a következőket: Kátay Ferdinánd ur a Főszerelő—lesze­rel* cimll panaszára vonatkozó szárú lényállás a következő: Kátay ur május­havi fogyasztási számláját az első bemu. tatásra nem fizette ki, azt lakásán még­egyszer bemutattuk. Ugyanezen a napon, amidőn a lakásán e számlát bemutattuk pénztárunknál Kátay ur is megjelent éa ragaszkodott ahhoz, hogy számláját ki­egyenlíthesse, amely fizetést elfogadtuk és arról számlamásolatot adtunk. Ugyan­ekkor azonban a lakásán megjelent pénz­beszedőnk által bemutató t eredeti szám­lát Kátay ur megbízottja szintén kifizette. Ezen másodszor befizetett összeget mi 1 vonatkozó saldirozott számla visszakérése ellenében lakásán készpénzben három iz­ben vizsza akartuk adni, azonban mivel Kátay ur ezen számlát nem találta meg, az ügy abban maradt. Közben esedékessé vált a következő hónapi fogyasztási számla kiegyenlítése, amelynek kifizetése teljesen független (igy az előbbi készpénzvisszaté­ritési eljárástól, s mivel ezt Kátay ur nem egyenlítette ki, annak kétszeri bemutatása után megjelent nála egy szerelőnk, de nem a főszerelő, ama utasítással, hogy ha ezen számlát nem fizeti ki, ugy a mérőt le kell zarnia. A másodszor kifizetett számla összege Kátay urnák a számlamásolat visszaadása ellentben pénztárunknál bármikor rendel­kezésére áll. Szegedi Légszeszgyár és Villamtelep. x A horgászat kézikönyve hasz­nos tudnivalókat ad, nélkülözhetet­len útmutatásokat tartalmaz. Kapható az összes könyvkereskedésekben és a kiadó Délmagyarország Hit lap- és Nyomdavállalatnál. A Hatvani Növénynemesitő R.-T. EREDETI HATVANI NEMESÍTETT OSZIBÜZA vetőmagjai kat. holdunkért 150-400 kg. többtermelést biztosítanak. Jegyez tesse elö szükségletét áronnál az egyed­árusi'.ó 1144 Isip Ka|lGDy6s2íísi R.-T.-nál BUDAPEST, IV, SZÉP U. I. SZ. TELEFON 66-53 , 66-54. Sürgönyeim: G R A N A R I U M. Kérje az N. 113. számú ismertetőt, Saját tenyésztésű kivá'ó, szavatoltan fajtiszta és jó csira képességű gazda­sági, konyhakerti és virágmagvak. Kertészeti és méhészeti eszközök. MONORI MAGKERESKEDÉS árjegyzéke ingyen és bérmentve. ÜB.HOFFER B8r, mokeu <-« angol ga.n tuiák j na/y választékba . — Legkomplikál­tabb kézimunkák montltozá«a. Posztókereskedők, 0 C50bban vidéki magyarszabók es uri,; i iimgiui , 1_ " Szabok figyelmébe! Va .atO fím ML pos-túnng: kereskedesM en Budapest, Király-u. 14. (bent a második udvarban) mint az utcai üzletekben. Nagy r*ktSr« "at nerston, Pittsident, Loden, Strnxnk, Fus iin, Atlaszok. Kordbár­sony. s/inos és fekete posz­tóban. L)us választék ;i leg­ujabb divatkelmékbcn I iu3

Next

/
Thumbnails
Contents