Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-27 / 171. szám

Szeged, 1922 julius 296. SZBOBD ismét drágul a villamos. Hét korona lesz a szakasz, tiz az átszálló Jegy. — A bérletjegy árát Is emelik. --Az u) árak auguaz­tus 7-én lépnek életbe. A szegedi közúti vasút igazgató­sága beadványt intézett a város ta­nácsához, amely Ten engedélyt kér a villamostarifa ujabb fölemeléséhez. A vállalat igazgatósága a beadvány bevezető részében utal a minden vonalom 'x utatkozó halla lan drágu­lásra, amelynek következtében a budapesti egyesitett villamosvasút mar is fölemelte a vite dijakat. „Vállaltiunk — írja a villamosvasul igazgatósága — már tavaly több, mirt kétmillió korona veszteséggel zárta le számadásait és az üzem, sajios, az idén is deficitet mutst föl, ugy ho^y veszteségünk jelenté­kenyen gyarapodik. Ezek után csak természetes, hogy az ü-emi anya. ok árának, a föntariási köl ségeknek, a személy eti illetménye' nek és a munk. béreknek az utóbbi időben be-övetkezett ugrásszerű emelkedésé­vel olyan katasztrofális deficit állna elő, a < ely az üzemvitelt egyenesen lehetetlenné tenné. Tisztelttel kérjük a tekintetes Tanácsot, méllóztessék szíves hozzájárulását e hó végéig okvetlenül megadni, mert a mai súlyos viszonyok leheteti-nné teszik az életbeléptetési hdáridö kitolását, amely ha yrehozhatatlan ujaba vesz­teségek fölmeiüiését vonná maga után". Az igazgatóság ezután közli a tervezett dijtételeme'és részleteit, amely szernt a két kilométeres út­vonalra szóló szakaszjegy árát 5 ko­ronáról 7 re, este félkilenc után 14 re; az átszálló, vagy távolsági jegyek árát 7-ről 10 re, este 20 ko­ronára emelnék föl. A havi bérletjegyek árát a követ­kezőképen áll pitották meg: Két menetes szakaszbérlet 220 helye't 290, köztisztviselők számára 190 helyett 250; négy menetes szakasz­jegy 440 he yett 580, köz isztvise­lőknek 380 helyett 500; két m ne­tes átszálló bérlet 320 helyett 420, tisztvise őknek 270 helyett 360; négy menetes átszálló bérlet 630 helyett 840, tisztviselők számára 550 helyett 720 ko ona lesz. A korlátlan menetre szóló bérleje jy árát 940 koronáról 1200 koronára emelik föl. A villamosvasút beadványát rövi­desen tárgyalja a tan cs és értesü­lésünk szerint megadja a tarifaeme­léshez az <-ngedélyt. Csemegevaj Hekschnénál Korzó«Mozi Teleion: Igazgatósig 455. Pénztár 1185. Csütörtökön, julius 27-én Ohnet Gtjörgtj népszerű re­génije Ilimen! A grenerlei rejtély (Szürkeruhás hölgy). 6 felvonásban. A főszerepben : Helena Makowska. Ezenkívül: Dráma 7 felvonásban. Előadások 6 és 9 órakor. WMMMMMMMAMM Valéria-térlO, Telefon 10-71. | n-imru)iULU_ljUU|jlj - V lavesetékét r*ut( Nándornál fcá—Itt——, J»»m—a. KoMatb Lajoa­•agárat 25. íelefoa 10-72. a» HÍREK — Merzt Lajos dohánygyári Igazgató meghalt. Merti Lajos, a szegedi dohánygyár igazgatójt szer­dán hajnalban szívszélhűdés követ­keztében 59 éves korában meghalt. Két évvel ezelőtt került a dohány­gyár élére, amikor Huttkay Kálmán elhunytával megüresedet az igaz­ga ói állás. Holttestét csütörtökön délután szentelik be és azután Buda­pestre szállítják, ahol a családi sír­boltban helyezik örök nyugalomra. Az elhunytban Breizach Béla rókusi esperesplébános sógorát gyászolja. — Hiromatáznegyvtn nem szavazót igazolt a hözpnntl vá­laaztmany. A központi vál sztmány Bokor Pal polgármester helyettes elr,ötletével szerdán délelőtt ülést 'ártott, amelyen Taschler Endre fő­jegyző, a választmány előadója be­jelentette, hogy a szavazástól távol­maradi 1140 választó közül 340 igázoiia távolmaradását. A nyolcszáz igazolailin választó névsorát át­teszik a pénzükyigazgatósághoz, ahol megállapítj k, ki mennyi adót fizet, mert a valasztói rendelet értelmében az igazol liánul távolmaradi válasz­tók egyenes adójuk 10 százalékát fizetik büntetésképen. A pénzügy­igazgatásig az adóösszegek meg­áliapiása után megküldi az iratokat a rendőri büntetőbíróságnak, ahol megindiják ellenük az eljárást. Azoknak, akik nem fizetnek, a bün­tetésük 50-től 500 koronáig terjed­het. A kormány kü önben nem ke­zeli túlságos szigorral az igazolásu­kat, mivel ha az eljárás folyamán. a távolmaradtak csak valószínűvé teszik távo maradásuk indokoltságát, az elknü* indított eljárást megszün­tetik. x Bikaviadal a Belvárosi Mo­ziban. — A közszolgálatban álló tiazt­vlaelők és alkalmazottak kedvez­ményes ellátása. A kormány ren­deletet bocsáott ki a közszolgálat­ban álló tisztviselők és egyéb alkal­mazottak (nyugdijasok, örvegyek és árvák) kedvezményes ellátásával kap­csolatban kiadott rendelet részben va;ó módosítása és kiegészítése tár­gyában. A rendelet szerint a i olyan tisztviselőket és egyéb alkalmazót takit, akik legalább két katasztrális hold területű földbirtok tulajdonosai vagy haszonélvezői, c-ak abban az esetben lehet ellátottaknak tekinteni, ha a fgyelembe veendő földterület szántó, kert, rét vagy szőlő. A ren­delet egyébkén', amely a korábbi rendelettel szemben számos módo­sítást és kiegészítést tdrtalmaz, nem von tkozik az államvasuti tisztvise­lődre és alkalmazottakra. — Pincérek bérmozg*lma. Szer­dán éjjel 2 órakor a szállodai, ven­déglői és éttermi alkalmazottak tag­gyulé-t t<rtotlak a Munkátollhonoan, ame!yen Pajor Gyula központi titkár és Szedlicska Lajo- szegedi párt­titkár ismertették a szegedi pincérek gazd sági helyzetéi. A taggyűlésen ez elóaiiók kiemelték, hogy noha a vendéglői és kávéházi átak egyfor­mák és egyformán emelkedtek, nincs o'yin varos az országban, ahol alacsonyabbak lennének a fizetések, mint Szegeden. A taggyűlés egyhan­gúlag elfogüd'a a vezetőségnek azt a java la ái, hogy dr. Stadtlei rend­örfogalmazót kérik föl interveniálásra aziránt, hogy a munkaidók szerve­zete ismerje el a munkások szerve­zetet és együttes tárgyaláson rendez­zék az alkalmazottak fizetését. Egy­ben a taggyűlés megbizta Szedlicska Lajos párttitkárt a pincérek szak­csoportjának ideiglenes irányításával. TI/ezer szegedi vptált maffyar állampolgársága. A nemzetgyűlés által törvénybe­iktatott tri'noni békeszerződés ér-' telmében l:edden, julius 25-én járt le az elszakított országrészeken ille­tékes lakosok optálási határideje. Szegeden azonban az optálást intéző városi közrendészeti hivatal ezt a határidőt egy nappal meghosszabbí­totta, mivel a köztudatban az a hír rerjedt el, hogy nem kedd, hanem szerda az utolsó terminus. Az opció, illetőleg az állampolgárság szabad megválasztása már a mult év no­vember havában megkezd'dött, azon­ban a legtöbb érdemit fél állampol­gárságának elintézését az utolsó he­tekre hagyta, ugy hogy az elmúlt napokban állandóan sorfalat álltak a jelentkezők a városi bérház második emeletén, a közrendészeti ügyosztály jegyzői irodája eőtt s a hivatalban dolgozó tisztviselők alig győztek a munkát. Szerdán, a* utolsó napon kissé ellanyhult az iram, de azért nyolcan-tizen mindig voltak a je­lentkezők. Érdeklődésünkre megtudtuk, hogy 3150 család optált magyar állam­polgárságra Szegeden. A 3150 be­jelentés tulajdonképen körülbelül 10,000 lélekszámot jelent, mert a férj bejelentésén a feleség és a 18 éven aluli gyermekek is szerepellek. Az elkészíteti bejelentéseket, jegyző­könyveket rövidesen fölterjesztik a belügyminisztériumba a becsatolt okmányokkal együtt. Értesülésünk szerint nagyon nagy azoknak a száma, akik nem éltek opciós jo­gukkal, mert vagy nem ismerték az idevonatkozó rendelkezéseket, vagy nem tartották a bejelentést szüksé­gesnek. Hogy ezekkel mi történik, azt a magyar kormány állapítja majd meg. A közrendt zeti hivatalnak leg­több baja az eljárás folyamán a köztisztviselőkkel volt, akik rend­szerint nem fizetnek semmiféle köz­ségi adót és igy illetőségűk sehol sem állapitható meg. Egyébként a várostól annyi illetőségi bizonyít­ványt még soha sem kértek, mint az utóbbi időben. Budapesten félhivatalos kommüniké jelent meg, amely kilátásba helyezi, hogy a kormá iy novellái is ulon fog intézkedni arról, hogy a>ok, akik a mai napig m?.gyar honosságukat nem kérték, utólag ezt az ü<yet rendbe­hozhassák é> ha magyar állampol­gárok akarnak lenni, ez elé semmi akadály ne gördüljön. x Fridolin, a bikaviador. x Tavasai újdonságok: Női fel­öltök, selyem trikó Jemperek, blou­zok, Ccvercout és kamgarn-kelmék costüm, felöltő és ruhára, férfiruha és felöltő divatszövetek legolcsóbb cirban REMÉNYINÉ divatházában, Széchenyi tér 2. 1012 — Tovább tárgyalnak a bor­bélyok. A borbélysegédek kedden kezdték meg munkaadóikkal a tár­gyalásokat, amelyen azonban nem tudtak eredményt elérni. A tárgyalá­sokat tovább folytatják. x Nevetni fog és mulatni fog péntektől vas .rnapig Fatty és társainak a Belvárosiban. - Nfti éa férfi flrSAáraaaek, szalma­kalapok óriási válaattekbaa FiicMernél, KWcaer-uxa 4. tsw — A munkáaok auguaztas lé­téi nem kapnak batéaágt lisxtet. A hivatalos lap mai száma k^zli a közélelmezési miniszter rendelete a hatósági liszttel ellátandók össze­állításáról, amiből kitűnik, hogv sz ipari munkásság végleg kimaradt az ellátandók .sorából. Ennélfogva « munkások már a közeli időben nem k'pnak halósági lisztet. Ez az idő­pont augusztus 16-án következik el; a miniszterelnök már intézkedett is ilyen irányban, amennyiben 5988. számmal rendeletet adóit ki és en­nek értelmében augusz'us 16 át je­lölte meg a régi lisztjegyek érvé­nyességélek határnapjául. Egyébként a közé elmezési miniszter mai ren­deletiből kiderül, hogy az uj kam­pányban sem változik meg a fej­adag, mert a hatósági elláás alap­ját ezentúl, is a személyenkint és havonkint kiszolgáltatható ha'kiló­gra nos lisztadag alko'ja u ,A vissza­élések elkerülése céljáuól a minisz­ter ugy intézkedett, hogv az ellátat­lanok kataszterét a GOK kirendelt­ségei a malomellenőrök utján októ­ber elsejétől fogva állandóan ellen­őrizni fogják. x Gondok gyötrik? Menjen a Belvárosi Moziba felvidulni. —óráJátjavittassaBabosnál.Oroszláii-r.6 — A Szegedi Vigazinpad pén­tek, szombat é? vasárn p tart|a a juliusi műsor bu..uestéit A műsor a legjobb darabotból és attrakciókból van Összeállítva. Ugy Béiteffy László tréfája a „B ^harisnya", mint Z igon paraszt bohózata, „Az igvekvős M iri" és Mihályi bohózata .Vissza csalom a férjemet" Faludival a főszerepben, legviiámabb estéi lesznek a szezon­nak. Vasárnap búcsúzik Babrik 11­nos, a kiváló lanténekes, aki erre az alkalomra nagyszerű uj műsort mu­tat be a szegedi snek. Az augusz­tusi műsor szerveződése befejezést nyert és Faludi o'yan attrakciókkal lepi meg a Vigszinpad közönséget, amilyen még Szegeden sohasem volt. A fővárosi müvíszvilág legkiválóbb képviselőin kivül szinte össze van­nak zsúfolva egv-egv műsorban az artista világ leghíresebb nevei éa at­trakciói, még pedig olyan nagy szám­ban, hogy azzal ma egyetlen fözá­rost színpad vagy vanetté sem di­csekedhetik. A leghíresebb táncosuk, táncosnők, zsonglőrök, akrobaták, tánccsoportok é; előad) művészek, szóval az augusztusi műsor minden tekintetben világvárosi produkciókat nyújt. x Két órai s??kadatlan kacagás. KRI-KRI FRIDOLIN CHAPLIN FATTY és „Ó" péntektói vasárnapig a Belvárosi Moziban. Előadások pénteken, szombaton 5, 7 és 9 orakoi, vasárnap fél 4. fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. x Muszáj nevetni Chaplin <s társai kalandjain.

Next

/
Thumbnails
Contents