Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)
1922-07-19 / 164. szám
Szeged. 1922 julius 28. SZEGED HIREK — A kaltnumini«it«r szegedi látogatásának célja. Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter — mint már megirtuk — rövidesen hegedre jön, ho^jy itt az egyetem elhelyezését tanulmányozza A kultuszminiszter — budapesti jelentés szerint — hétjön éjjel dr. Tóth Lajos államtitkár kíséretében Pécsre utazott a pozsonyi egyetem elhelyezése ügyében. Pécsről csütörtökön tér vissza a fővárosba és valószínűleg még ebben a hónapban lejön Szegedre, majd Debrecenbe is ellátogat. Különösen a klinikák elhelyezését tanulmányozza a vidék egyelemi városaiban, mert ez okozza a legsúlyosabb gondot. A vidéken ugyanis komoly nehézségekbe ütközik a klinikák elhelyezése, ami prdig az orvosképzés szempontjából rendkívül fontos. Megvizsgálja ezenkívül a sok cse!*>en bizony siralmasan elhanyagolt kórházakat és egyéb közegészségügyi intézményeket is, a közegészségügy rendezése céljából. — Budapesti református lelkész a numerus clausus elleni mozgalomról. Budapestről jelentik: A kormányhoz közelálló egyik esti lap ktalése szerint az erdélyi magyar egyházak püspökei elhatározták, hogy akciót indítanak a magyarországi numerus clausus eltörlése érdekében. Kérdést intéztünk ebben az ügjrben Haypál Benő református lehészhez, aki a következőket mondotta: — Erdély mindig a vallásszabadság klasszikus földje volt. Nekem a mozgalomról nincsen hiteles értesülésem, de cseppet sem lep meg és azt igen természetesnek találom, mert az emberek ott egymást mindig megbecsülték. Amikor igazi veszedelem van s amikor igazán, komolyan szivük szerint szenvednek sz emberek, akkor közel jutnak egymáshoz. A komolyan szenvedő ember akár önmagáért, akár hazájáért szenved, az sohasem kiabál, annak a szenvedése őszinte és a szenvedő emberben mindig jobban megvan a szerelet és a szenvedők iránt való együttérzés. Akik kiabálnak a haza sorsán, azoknak nincs ipzi szenvedésük. Akik dolgoznak i haza javára, azoknak van igazi szenvedésük. — Külön papot kóruek a löszkelek. Amikor a röszkei hívek fölépítették templomukat, külön papot nem kértek hozzá, hanem falujukat • a város, mint kegyúr, az alsóvárosi plébániához csatolta. Mindezideig az alsóvárosi plébánia küldött ki Röszkére vasárnaponként papot, aki ott elvégezte az ünnepi misét. A röszkeiek most állandó lelkészt kérnek a várostól. Ennek — mint értesülünk — az lenne a módja, hogy a város egy uj külkápláni állási szervezne Röszkére, amint Újszegeden történi Ez a külkáplán a belvárosi plébánia kötelékébe tartozna, az állandó lakhelye Röszke lenns. Ez ellen a megoldás ellen a város tanácsának sincs kifogása, de fölhívja a röszkei híveket, hogy szerezzék meg hozzá az egyházi hatóságok hozzájárulását is. A röszkeiek különben maguk akarnak gondoskodni papjuk javadalmazásáról, még p'-'dig ugy, hogy fiók{gy!iázkö/sé->gé alakulva a hitközlégi adóból födöznék a papi javadalmazást. — Seller Mihály és Fia szabóSzletét Kállay Albert-utca (Híd-utca) , J. szám alatt nyitotta meg. Szövetek NAGY választékban. KBT — Kállay dr. jogi szemináriuma Pallavicint-u. 3. alatt fogad egész nap. Rathenau gyilkosait elfogták, de öngyilkosok lettek. BUDAPEST, julius 18. Junius 24-én repült világgá az a hir, hogy Rathenaut, Németország külügyminiszterét agyonlőtték. Az egész világ azt hitte, hogy a kétségtelenül poli/ tikai gyilkosság óriási megrázkódtatások elé állítja Németországot, mert mindenki attói tartott, hogy a baloldali pártok a merényletből politikai tökét fognak maguknak kovácsolni. Az egész állami gépezet munkába állott, hogy a merénylőket el lehessen fogni: mozgósították a világhirü német rendőrséget és az sgész deíektivtábort, hogy a tettesek elfogatása esetén világosságot deritserek a politikai gyilkosság hátterére és titkos rugóira. Azonban a pontosságáról híres német rendőrség is hiába nyomozott. Csak annyit ért el, hopy julius 1-én Odera-Frankfurt közelében sikerült elfogni Werner- Techow Ernőt, aki a gyilkosság alkalmával az autót vezette. A rendőrségnek és a nyomozó hatóságoknak azonban Techow elfogatásából semmi nagyobb haszna nem volt. Techow beismerte ugyan, hogy az autót ö vezette, azonban társairól és a gyilkosság politikai hátteréről nem volt hajlandó nyilatkozni. Az egész nyomozás igy zsákutcába került. A rendőrség megfeszített energiával kutatott a nyomok után, mig végre több mint három heit hajsza után a két tettes nyomára jutott. Azonban a döntő pillanatban, amikor elfoghatta volna a tetteseket, az elfogatás elől mind a kettő a halálba menekült. A két tettes haláláról a következő táviratok számolnak be: HALLE, julius 18. (Wolff) A haliéi rendőrség megtalálta Rathenau gyilkosait. Fischert és Kernt Kösenfürdő mellett, a saalecki várban. Mindketten, mielőtt még elfogták volna őket, agyonlőtték magukat a vártoronyban. BERLIN, julius 18. Rastadt közelében a csendőrség tegnap kél fiatalembert tartóztatott le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tudtak a Rathenau ellen készülő gyilkosságról. — Ifj. Kovács Dénes sajtófőnöksége. Budapestről jelentik: Eckhardt Tibor miniszteri tanácsos miniszterelnökségi sajtófőnök Dorozsmán lép föl egységespárti programmal képviselőnek. Megválasztása esetén a sajtófönöki állás természetesen üresedésbe kerül. Ennek az állásnak a betöltése kapcsán különböző kombinációk merültek föi, ezek között ma határozottan megerősítették azokat a híradásokat, amelyek arról szólnak, hogy Kovács Dénes belügyi osztálytanácsos lesz előreláthatóan Eckhardt Tibor utóda. Ko. vács Dénes egészen fiatalember, fia Kovács Dénes dr.-nak, a Kis Újság főszerkesztőjének és már régebben a belügyminisztériumban a sajtóügyek egyik referense volt. — Az erdélyi róm. kath. státus a koedukáció ellen. Kolozsvárról jelentik: Az erdélyi róm. kath. státus a vezetése alatt álló középiskolákban jövő szeptember 1-től kezdve eltiltotta a fiuk és leányok együttes tanítását. A leányok csak mint magántanulók iratkozhatnak be a fiúit tolába. — Athelyesés. A kultuszminiszter dr. Dittrói Nándor felsőkereskedelmi iskolai igazgatót a miskolci állami felsőkereskedelmi iskolához helyezte át, egyben a miskolci menekültügyi kirendeltség helyettes vezetőjévé nevezték ki. z Akar a nevetéstől gurulni I Nézze meg a Belvárosi vígjáték cstéiL — uj járásblrésáf. Az igazságügyminisztsr arról értesítette a szegedi ügyvédi kamarát, hagy a gyulai törvényszék területén Oyomán, járásbíróságot állított föl. — Fölemelik az ügyvédi tarifát. A szegedi ügyvédi kamarának több tagja beadványt intézett a kamara elnökségéhez, amelyben az ügyvédi díjszabásnak a mai viszonyoknak megfelelő mértékben való fölemelését kérik. A kamara legközelebbi ülésén foglalkozik a beadvánnyal. x ön ideges, rossz kedvű 7 Csak egy menekvés van! Zigotót és Társait megnézni. — UJ helyiségbe költözött az MTI. A Magyar TáviraS Iroda szegedi fiókja a Szeged-Csongrádi bérpalotában levő helyiségéből az Iskola- és Somogyi-utca sarkán Tevő Hungária-palot* földszinti helyiségébe költözködött át. Ez alkalommal megemlítjük, hogy most már csak hetek kérdése, hogy a szegedi MTI. önálló rádióállomást kapjon. — Kiviszik a nullás lisztet. A hivatalos lap mai száma közli a kormány rendeletét a nullásliszt kiviteléről. Eszerint a kormány egyelőre egymillió métermázsa nulláslisztet fog a külföldre exportálni és ebből hárommilliárd korona bevételre számit. Ezenkívül a kormány egy félmillió métermázsa kenyérmagvat akar exportálni, amely az őrlési vámból kerül az állam kezébe. Kivitelre jogosult az a malom, amely a tőzs| dei lisztjelleg mintának megfelelő j nulláslisztet tud előállítani és az a termény- és lisztkereskedö, aki ilyen | malomnak kivitelre örölt nulláslisztjét megvásárolta, vagy az általa vásárolt búzát ilyen malomban őrölteti meg. Minden malom, amely exportálható nulláslisztet szándékozik előállítani, ezt 1922 julius 25-ig köteles a közélelmezési miniszternél Írásban bejelenteni. ED KÖLCSEY,U2. Szegedi Vigszinpad Horváth Mihály-utca 8. Igizg. telefon 25b. Pénzt, telefon 582. Igazgató: FALUDI KÁLMÁN. "1 i Szerdán, csütörtökön és pénteken, julius 19., 20. él 21-én BÉKÉSST ANTAL az Andrássy-uti szinház művészének felléptével PÓK. Szenzációs dramolett és A KÉPVISELŐJELÖLT Szántó Ferenc kacagtató vígjátéka. MIHAILOVITS ft Co. Modrrn akrobaták. JIMMY és TOM Amerikai burleszk apacsjelenés. Kostyál Médy T éves klasszikus tár.cosnS. Babrik lános Faludi Kálmán lanténekes. uj kuplékkal. Fewyö Irma Rátó Ida uj sanzónokkal. előadó müvészaó. A HORDÁR. Bodrogi Jóska fuliengetó trélája. Előadás kezdete este fél 9 órakor. Helytrak: Zsfllye 83, támlásszék 70, korszák 56, zártszék 43 korona vigalmi adóval egyStt jegyek eióre válthatók a Helvárosi Mozi nappali pénztáránál. Kadvczótlen idö esetén ax előadások a színházban tesznek megtartva. EKSZERESZ Aranyat, brilliénst, hamis fogat, régi ezüst pénzt és mindennemű ékszert Szegeden is legtöbbért vesz. — Tüz a TIsza-pilyaudvaron. Kedden délután arról értesítették a szegedi tűzoltóságot, hogy a Tiszapályaudvaron tüz ütött ki. A tűzoltóság Papp Ferenc főparancsnok vezetésével kivonult a he yszir.ére, ahol lángokban állott egy üvegáruval megrakott vasúti kocsi. A tűzoltóság rövid félóráig tartó munka után a tüzet eloltotta, azonban a legnagyobbrészt befőttes üvegekből álló szállítmánynak már csak egy igen kit részét sikerült megmenteili. A több mint 600.000 koroná károsodás Hirth János porcellán-utuházast érte. A tűzesetnél a rendő.ség részéről dr. Kátay Lajos segédfogalmazó jelent meg, aki megkezdte a nyomozást, hogy a tüz keletkezéséért kit terhel felelősség. Az eddigi adatok szerint az üvegáru beszállítására kirendelt egyik kocsis okozta a tűzet, aki állítólag cigarettára gyujtáa közben az égö gyufát az üvegek bepakolására fölhasznált száraz szalmára dobta és ettől keletkezelt a iüz. x Hogv nem fog nevetni? — Nevetni fog I Zigotóék burleszkjcio. — Szabad főkapitány tánynak négy zen. — Költözködik a forg Jml aööhivatal. Szeged város áttalánoi to<galmi adó{ hivatala julius 18-án átköltözik a Mars-tér és Mérey-utca sarkán levő városi javadalmi hivatal épületébe. A hivatal helyiséget a földszinten vanrtk. Az írásbeli kérelmeket és a hivatalos ügyiratokat hivatalos Időben az iktatóhivatal veszi át. A költözködés miatt a forgaln.i adóhivatal belső hivatali ügymenete julius 20-áig szünetel. — Gyanús halál. Az egyetem sebészeli osztályára tegnapelőtt beszállították Hoffer Ferenc 9 hónapos csecsemőt, akin az ügyeletes orvot mérgezési tüneteket állapitól* meg. Dacára az alkalmazott ellenszereknek, a csecsemő keddre virradóra meghalt. A gyanús haláleset ügyében nyomozás indult meg. — Különös égitünemény Debrecenben. Debrecenből jelentik: Vasárnapra virradó éjszakán 12 és 1 óra között az égboltodat nyugati részén a hold luszeresíre megnövekedve volt látható és körülötte nagy körben bíborszínű volt az ég. A hold ilyen nagyarányú megnövekedése csak igen ritkán szokott előfordulni s a különös égitüneménynek sok bámuiój* iikadt. x Nevető görcsöket kap a Belvárosi Mozi péntek, szombati műsorától.