Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-18 / 113. szám

SZEGED csütörtöktől keddig állt sorfalat és akkor ts csak protekcióval jutott a vi/umhoz. Ezalatt az idö alatt két éjsziKa volt csupán egy pár órára a l.i fásán és erre az idfrc is egy hordárt kellett megtogsdma, akl visszatértéig a helyén áll'. — Mindennapos ese — mondotta az illető —. hogy egy-két vizum­kéró összoesik a konzullátus elótt, akiket a?'án a mentők beszállítanak a két ház ha A román hivatalnokok udvariatlansága határtalan. Sem tár­sadalmi állást, sem kort nem tisz­telnek. Megtörtént például az az eset, hogy egy 60 év körüli köz­ismert erdélyi urinö a román hiva­talnok kétdésére nem tudta meg­mondani annak a helységnek a ro­mán nevét, ahova a vízumot kérte. Ez a dolog annyira felbőszített: a román tisztviselő', hogy kikergette a hivatalából azurinőt, aki sírva kezdte elülröl a hétnapos torturát. — Ügyvédek 6—8000 koronáért szerzik meg a vízumot és maguk a román alkalmazottak sem állnak sokkal olcsóbban szóba az ember­rel. Egy vasutas ezer koronát akart például hétfőn az egyik ajtónálló szolgának adni, hogy eressze be az első csoporttal, mire az megnézte a pénzt, ellökte magától és igy szólt: .Mit ? Ezer koronát aksr nekem adni? Az é|szaka tízezer koronát mulsttam el" I Ehhez hasonló jele­netek ismétlődnek meg nip-nap után és éppen ezért nehezen várjuk már, hogy az utlevétkérdóst a nemzetközi jogvitzonyosság abpján rendezzék. Belvárosi Mozi Telefon: Igazgatósig 258. Pénztár 582. Pénteken, szombaton, vasárnap A budapesti megjelenés előtt Magyarországon Szegeden először! asszonyért. (Paradicsom.) Földes Imrének táncos-énekes bohózata 3 film és 3 színpadi régben A filmen és színpadon szere­pelnek : Viola Margit a szegedi színház v. primadonnája, Solumossq Sándor a szegedi szinház v komikusa, Sziklai Jenő a yároti fcinház v. tagja, Balogh Juci ar Apotto-ksbaré tagja, Bende László a Renaissance tagja. A darabban előforduló kitűnő táncokat Viola Manil és Sálai M táncolják (Budapesten a TIVOLI mozgószinház mutatja be május 29 tói egy héten át.) Azonkívül: Kn Brt» amerikai tartat íjj. Házat! Földet! Üzletet! Síft^"SÍSK". Szabó ingatlan iroda által bizhaióbb. — Állandó n?gy e Takaréktár-utca 3. Te elonszám: 10—54 Szolid e> a legmeg­legvzés házak, földek és Ötletek e adására Az oroszok résztvesznek az uj konferencián. GÉNUA, május 17. Tegnap még | kétséges volt, hogy a hágai <zak- : értői konferenciát, amelyen az orrsz • kérdést akarják tárgyalni, egyáltalá- 1 ban meg lehet-e tartani. A szovjet­delegáció azt köveleli, hogy Stock­holmban legyen a konferencia szék­helye. Amerika egy jegyzékben tud­valevőleg kereken elutasította azt a meghívást, hegy a hágai konferen­cián részt vegyen. A hágai tanács­kozást a franciák nem fogadják szívesen. Az angolok azonban remé­lik, hogy Lloyd Georgenak sikerül majd a* akadályokat eloszlatni. Az angol lapok az amerikai vissza­utasító válasz hatásaként jobbára pesz szimisztikusan írnak a génuai konfe­rencia eredményéről és s hágai szakértői tanácskozásról. A Daily Express azt irja, hogy Amerika válaszával szerte­foszlott az utolsó remény is, hogy a nemzetközi konferencia hajótörésé­ből bármit is meglehessen menteni. A Times azt irja, hogy a bolsevista kormány nem az a biztos alap, amely a külföldet arra bírhatná, hogy pén­zét Oroszországban fektesse be. Az óvatos amerikaiak nem hajlandók erre és a Times a Lloyd George­val ellenséges Lord Nordchif lapja ugy véli, hogy a józan angolok se. Az oroszok magatartása azonban megváltozol'. A politikai albizottság ülésén Csi­cserin kijelentette, hogy az orosz delegáció a szakértői konferencián részt fog venni. A pénzügyi kérdésben fönnálló ellenlétekre vonatkozóan azt ajánlja, hogy azok megbeszélésére vegyes szakértői bizottságot küldjenek ki. Németországnak az uj konferenciá­ról való kizárását semmi komoly ok nem igazolhatja. Hága helyett a konferencia szék­helyéül alkalmasabbnak tartaná Stockholmot vagy Rigát. Ami a hatalmaknak azt a követe­lését illeti, hogy egyik tárgyaló fél se lépjen föl támódőlag az uj konferencia idején, Oroszország a maga részéről kijelenti, hogy min­delen vele szövetséges köztársaság megtámadását a saját megtámadásá­nak tekintené. Követeli a Wrangel-féie támadó vállalkozás támogatásának megaka­dályozását és fényképeket mutat fel, amelyen a román királyné Wrangel katonákat fogad. Bratianu kijelenti, hogy a mene­kültek fogadása mitsem bizonyít a románok bé'eszeretete ellen. Sürgősen folyósítják a köztisztviselők átmeneti segélyét Nyolcezertől hatszáz koronáig terjed a segély. — Átmenet a választásokon. - Vlsvesetékét Fekete Nándornál készíttesse, J. VIIUMS. Koitsuth Lalos­sogárnt 25. Telefon 10-72. 4I3 A hivatalos lap szerdai számábai megjelent a köztisztviselők átmeneti segélyének folyositásáról szóló kor­mányrendelet. Ez a választási cse­mege nem sokat lendit a tisztvise­lők sorsán, viszont a tisztviselők meggyőződését sem befolyásolja majd ugy, ahogy azt a kormány reméli. A választási gyorssegély ki­utalásc nem fog késni, mint azt az illetékes felsőbb hivatalokban hirde­tik és mi őszintén örülünk annak, hogy a tisztviselők ilyen jó szeren­csét csinállak a választásokkal. Üd­vös lenne, ha a kormány továbbra is ezen az uton haladna. Az illetékes föhivatalok kommen­tárjaikban megint nem mulasztottak el egyet ütni a kereskedőkön, mond­ván, hogy a kereskedők minden ilyen állami emelést belekalkulálnak a cikkek áráb-*, még előbb, mint a tisztviselők megkapják pénzeiket Ez az alaptalan meggyanusitás termé­szetesen fö hiborodást szült a ke­reskedőknél, mert nyilvánvaló, hogy az áremelkedéseket nem az átmeneti Szeged, 1922 májna_ 1 g. segély hire, hanem a* termelök ár­emelése, a forgalmi adók és a ma­gas vasúti tarifa okozták, olyan okok, amelyek a hereskedők hatáskörén kivül állanak. A tisztviselők átmeneti segélyéről szóló rendelet a segélynek egy lóra, vagyis az 1022. évi május, unius éi julius hó mindegyikére áró összegének megállapításánál a rendkívüli segélyeket vette irány­adóul. Azok a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak (nyugdijasok, özvegyek és szülőt­len árvák), akiknek az 1922. évi rendkívüli segélyre volt igényük, a rendkívüli segélynek megfelelő arány­ban kapják az átmeneti segélyt. Eszerint az 1922. évi május, ju­nius hóban az 1921. évi 2500. M. E. számú rendelet II. § dnak 1—11. pontjában fölsoroltak 8000-5400— 4600-4200—3600—3000—2400­2000-1350 és 1400 korona; a III. § ban emiitett utkaparők 1400 korona; a VIII. §-ban emiitett nyagáijasok Qirilláns ekszerck ARRNYESEZUST ORUU V/ETELE 15 ELO DOS P KÁRÁSZ UTCA 10 1 /iWílí Tfl m m i M a ü Af^" ­ÉKSZERÉSZEK ­5ZEGED közül azok, akiknek dija évi 3800 kormát nem haladja meg 1400, évi 3200 koronánál több, de évi 4000 kuionát nem haladja meg 1750, évi 4000 koronánál több, de évi 5000 koronái nem haladja meg 2100, évi 5000 koronánál több, dc évi 6000 koronát nent haladja meg 2400, évi 6000 koronánál több, de évi 8000 koronát nem haladja meg 2600, évi 8000 után 2800 korona; a nyugellátásban, valamint ke­gyelmi ellátásban részesülő volt dijnokok, valamint a dijnokok özve­gyei 1400; az állandóan alkalmazva volt és nyughérben, vagy kegyelmi bérben résicsülö napszamosok és ezekkel egy tekintet alá eső alkalmazottak 1400; és végül a szülőt len árvák fejen­kint 600 korona átmeneti segélyt kapnak. A segélyt valószínűleg még ezen a héte.i, vagy a jövő hét elején fo­lyósítják. A fenti rendelet a hiva­talos értesítés szerint az államvasútl alkalmazottakra nem vonatkozik, de egy-két napon belül a rájuk vonat­kozó hasonló rendelkezés is meg­jelenik. Sőt mivel az átmeneti se­gély május havi részletének kifizeté­sére az előkészületek már megtör­téntek, az egész vonalon már ko­rábban fog megtörténni, mint a köz­tisztviselőknél. Belvárosi Mozi Telefon: Igazgatóság 258. Pénztár 582. mmmmmm^^^mm^m^ma^^m^^m^mmmmmmmmmmmmammm^^ Csütörtökön utoljára A [elér jutái. Dráma az őrök hó birodalmából 5 felvonásban. Főszereplő: Unna Nlslion. Azonkivül: A Mér farkas. Amerikai társadalmi dráma 6 felvonásban. Főszereplő: Harla Johnson. Előadások hétköznap 5, 7 is 9 órakor. Titkos francia kémszolgálat Németországban. BERUN, május 17. A letartózta­tott Anspach Erich ügye, aki ellen eleinte az volt a vád, bogy tömege­sen hamisított okiratokat a francuk számára a német hadseregről, vala­mint Németország kiviteléről, rare nagyobb hullámokat ver. A Tűglische Rundschau ma hosszú cikket közöl, amely egészen más színben állítja be az eseményeket, amennyiben le­rántja a leplet a németországi fran­cia kémszolgálat egész működéséről. A lap szerint a franciák arra tö­rekszenek, bogy titkos összekötteté­seikkel minél több hivatalos német aktát szerezzenek meg. Ez eddig si­került is nekik. A franciák a német birodalmi kormányzat összes ágaza­tainál taláitak összeköttetéseket és olyan befolyást gyakorolnak a kor­mányzat működésére, hogy Német­ország jóformán teljesen a francia tükos szoVálat gyámsága alatt áll.

Next

/
Thumbnails
Contents