Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-09 / 105. szám

Szeged,1922 május f. SZEGEÍ) polgárához. (Lelkei Hl«teés es taps.) Tisztelt po'gártárssim! Enftek a Követségnek további programja volt o szabadelvű demokrácia stelhrmének ápolása és keresztülvitele a magyar közigazgatás újjáépítése tekintetében, Végül a gazdasági és nemzeti ujiaépités értekében a békés külpolitika. Ennek a programnak alapján állok ma is. (Éljenzés.) És akkor. •mikor Önök nekém a képtfcelóje* lOtttég* fölajánlották, ugy éreztem, bogy Önök he'yeslik ezt a progtMimot és ennek folytán aít moftdom: Am lefyeh az Önök akéWa stetint, ime itt vagyok, állok áz Önök rendelkezésére, hajlódé fúgyék a képviselőjemséget váHalhi. (Lelkei éljenzés és tafft) Kérem, méltóztassanak pfogrambewédemW — amelyet rövidrt fogok szábni — meghallgatni. A kormány programja és cselekedetei. Tisztelt polgártársaim! A politikai programokkal szemben — őszintén szólva —, különösen azokkal Széniben, amelyeket választások idején hallunk, magam is meglehetősen bizalmatlan vagyok, mert azok nagyon sok esetben csak hangos szólamok, népszerű Je szavalt, aHetyek nem mindig fedik a valóságot és azokat a letteket, ametyek a programokat kOvetni szokták. A miniszterelnök ur egyik beszédében azzal a hasontattal élt, hogy a politikai program olyan, mint a váltó, amely csak annyit ér, mint amennyit az, aki aláírja. Kétségtelenül van igazság ebben a hasonlatban. Én ezt a hasonlatot csak kissé kiegészíteni szeretném. Szerintetn a politikai programok értéke és komolysága nemcsak az embertől függ, hanem attól is, hogy az illető ember a tetteivel milyen politikáról tett tanúságot, hogy gyakorlati politikája micsoda eredményekre vezetett. (Közbekiáltások: Orgovány! Kikötő!) Kérem, ne méltóztassanak engem közbeszólásokkal zavarni, hanem méltóztassanak nyugodtan végighallgatni. Nem akarok semmiféle izgató beszédeket tartani, hanem csak politikai meggyőződésem igazságáról akarok tanúságot tenni A politikai programok értékének megvilágítására fölemlítem azt, hogy a mostani pártharcokban a miniszterelnök ur több izben kifejtette az egységes párt programját. Mit olvasunk ezekben a programokban? Mondhatom, hogy bizonyos — nem tagadom — örömmel hallok olyan kijelentéseket, amelyeket a múltban mindeddig mi hangoztattunk és amelyekért mi destruklivok voltunk. A miniszterelnök ur mult heti beszédében a következőket mondta (olvassa) : „Társadalom és osztálykülönbség nélkül meg kell teremteni az egységet a ma»yar nemzetben. A társadalmi megértés szellemét kell ápolnunk. Nemzeti demokráciát követel a/. egységes párt, teljes egyenjogúságot és polgári rendet. Ellenségei vagyunk azoknak, akik a felekezeti békét megbontják. Súlyosan ártanak a nemzetnek azok a bűncselekmények, amelyeket ebben az országban elkövetnek. Én ezeket — mondja a miniszterelnök — elitélem és ellenük a törvény teljes szigorával fogok eljárni." Ezt mondja a miniszterelnök ur. Ha ez tényleg igy van és ha ez tényleg igy lesz, akkor mi egészen nyugodtan beléphetünk az egységes pártba. Ezek a szempontok fedik mindazokat az elveket, amelyeket mi eddig hangoztattunk. De mit látunk ezzel a programmal szemben? Kik áilanak az egységes párt mögött? Mindazok, akik eddig ennek ellenkezőjét hirdették és akik nem a megértésre, nem a békességre, hanem a rendzavarásra, minden oldalon a gyűlölet szitására törekednek osztályok és felekezetek között. De hát akkor micsoda hitelt adhatunk ezekaek a orogramoknak ? Azt mondja a miniszterelnök ur, hogy ó demokráciát és egyenjogúságot akar. És mit látunk e;zel szemben? Látjuk a tömeges jogfosztást, az erőszakosságokat, a rendzavarásokat, az internálások épségben maradását, a választói gfülések folyton nos betiltását és a megtartott gyűlések célzatos zavárását. Becsikies program-e az, amely mögött ityen tettek állanak? Vb a-e hitele «z olyan programoknak, amelyeket épp azok támogatnak, akiknek a politikai színtérről eltűnniük kellene, ha ez a program valóra válnék? Mi, amikor látják azt, hogy ilyen eszközökkel és ilyen segítségei indult a kormány választási harcba és hogy azok ellen indul, mi ellenünk. akik ezt a programot mindig hirdettük, bizony nem lehetünk abban a helyzetben, hogy mi ezt az egységes pártot támogassuk, hanem kénytelenek vagyunk a magunk utján járni és a dolgozó polgárok nagy tömegének érvényesülését abbén az irányban keresni, amely irányt a miniszterelnök ur is megjelölt, de amelyet mi követelünk és tettre váltani kívánunk. (Éljenzés.) Méltóztassanak megengedni nekem, hogy ne csak erre a programra térjek ki, hanem az egész kormányzati rendszer múltjára, amelye nek eredményei ma már világosan állnak előttünk. A kormány külpolitikájának biralata. Az elmúlt harmadfél év külpolitikáján végigtekintve, látjuk, hogy ennél szomorúbbat elképzelni* sem lehet. Nem akarok igazságtalan lenni, s akkor, amikor a bolsevizmus megbukott, tenyleg nehéz helyzetben volt az akkori kormányzat, ezért nem mondom, hogy könnyű volt elindulni jobbra, vagy balra, de mégis el kellett volna indulni. A baj az volt, hogy nem indultak el semerre, nem tudták, hogy merre tájékozódjanak. Pedig akármely irányban történt volna ez, sokkal jobb lett volna, mint az iránytalanság, a semmittevés, amit külpolitikánkban produkáltunk. Amikor ennek következményekép a kisántántot megelőzően a nagyántánt országainál próbáltuk a kormányzati összekötteléseket keresni, fő eg a franciákra építették föl a jövendő reménységeit A tárgyalások folyamán azonban meggyőződtek arról, hogy — sajnos — Párisba az ut csak Prágán keresztül vezet és igy ez a politika semmiié:e más eredményre nem vihetett, mint arra, hogy megalakult a kisántánt. Ezekután jött egy uj korszak, amikor a magyar külpolitika tengelye a lengyel-magyar barátság volt. Ebből kellett v Ina a mi megrekedi külpolitikai tájékozódásunknak kiindulnia. Abban az időben a mostani külügyminiszter ur sajtóértekezletet hivo't össze. Akkor voltak a lengytl légionáriusok különcöző garázdálkodásai, Felsőszilézia német részében raboltak és az MTI.-nek, ennek a .népszerű* intézménynek közlései alanján a magyar lapok is leadták ezt. A miniszterelnök fölkérte az újságírókat, hogy annak dacára, hogy az MTI.-tói kapták értesülésüket, a jövőben ezt ne adjők te, ffteft sérti a leftgyelek éttékéhységéf, mert ma a külpolitikának egyetlen kibontakozó bázisa a teh* gyei-magyar barátság. És mi lett ennek a vége? Ai, hogT kiélesitettük helyzetünket a csehekkel, biztosítottuk a németek ellefrtzenfét, másfelől aznap reggel, amikor ez az Értekezlet vblt, megjelent a lapokban a félhivatalos közlemény ártól, hogy rtiegköltetett a jugoszláv-cséh katonai egyezmény. Amikor ilyen külpolitika folyik, az ember szive elfezOful és tttegérti, högy ez politika nem hozott semmiféle áldásos eredményt erre a szerencsétlen országra. Azt konstatálhatom, hogy a magyar bel- és külpolitika végeredményében mindig a kisántántot és Benes pozícióját erősítette. Ami a jóvátétel kérdését illeti, nem lehet közöttünk véleménykülönbség abban a tekintetben, hogy mi semmiféle jóvátétellel nem tartozunk. Ma már sokkal könnyebben föhrehetjttk a harcot minden jóvátételi igénnyel szemben egyfelől azért, mert ma már Franciaország kivételével az ántánt nagyhatalmak is beismerik, hogy, tt jóvátételt erÓszakka^behajtani nem ehet, — másfelől, hírért Ausztriává siémben a jóvátételt már el is engedték. Olyan országgal szetnben, amelynek több mint kétharmad részét elvették, jóvátételről beszélni a legbrutálisabb igaz. 3 ÍÍESÍ2W. MlSft AusítriajÓVá* Meiéhek elengedése éppen éten ifidokok alapján történt, célszerű lett •elha ezt egyidejűleg Magyatorttágta nézve kleszkózölhi. Roaaz kttlptlitika: roaaz gaz* dáságr politika. Külpolitikánk rosszaságának természetes visszahatása volt gazdasági politikánkra is, mert hiszen ennek tulajdonithaló többek között az i6, hogy hátom év óta még egyetlen gazdaságpolitikai egyezményt sem tudtunk a szomszéd államokkal kötni. Hogy milyen hátrányos ez a helyzet a mi iparunkra és kereskedelmünkre, azt nem kell bővebben magyaráznunk. Ennek egyik okát abban is látom, hogy minálunk a diplomácia modern körgazdasági irányzata nem tudott érvényesülni. Nem akarom a magyar diplomácia külföldi képviselőinek személyét támadni és régi érteledben vett diplomáciai tudásukat és ügyességüket ké ségbe vonnú De ma már másfajta emberekre, kiváló közgazdasági képzettséggel és tehetséggel biró szakemberekre van szükség. Avagy nerh érdekes jelenség-e az, hogy ma a német birodalom párisi követe egy bajor porcellángyáros, a londoni követ egy brémai bankár, a római követ (gy lübecki bankár s hogy a londoni követi állásra ujabban a Krupp-gyár kereskedelmi igazgatója van kiszemelve ? A pénzügyi kormányzat bűnei. Ugyanez a szempont vonul előtérbe a pénzügyi kormányzás terén. Rendszerint szerencsétlen dolog az, ha az ország pénzügyeit bürokrata fináncok vezetik, de különösen áll ez a mai hihetetlenül válságos viszonyok közepette. Nem akarom a minisztériumban nevelkedett pénzügyi szakemberek tudását lebecsülni. Ellenkezőleg, azokra igen nagy szükség van. (Zavaró közbekiáltások a rendbontók részéről. A rendőrség a zajongókat eltávolítja. Fölkiáltások : Éljen a rendőrség!) De a pénzügyek legfőbb vezetését ki-/ váló közgazdasági képzettségű ember kezébe kell adni. Ha valaha, most van az az idő, amikor az ország pénzügyeit csak a közgazdaság céltudatos és nagyarányú fejlesztésével lehet fokozatosan rendbehozni. Vagyunváltság, súlyos adóterhek, szigorú takarékosság, — mind olyan dolgok, amelyek ma nem mellőzhetők. De csupán ezekkel — főleg ugy, ahogy nálunk kezelik — az országot talpraállitani teljességgel lehetetlen, sőt ez a biztos ut, amely az összeroskaddshoz vezet. Az adózás terén ma különös jelentőséggel bir éppen az adóterhek rendkívüli fokozása miatt az, hogy az minden jövedelemre és keresetre igazságosan és arányosan terjedjen ki. Hogy ezt nálunk miképen valósítják meg, arra csak egy tényt említek meg, t. i. hogy a 25 milliárddal előirányzott évi bevételekből a magyar földbirtokot terhelő összes állami egyenes adókra 350 millió korona esik, ezzel szemben a fogyasztó közönség az általa elfogyqsz- I tott cukor árában cukorfogyasztási adó címén évi 2000 millió. koronát fizet. A közvetett adózás antidemokratikus intézményével való visszaélés valóságos orgiát ül nálunk. Ez az arányos teherviselés elvének teljes kicsúfolása, fejetetejére állítása. Itt a sok közül csak a két legkirivóbb és legbru'álisabb állami árdrágitáci merényletről teszek emlitést, t. i. a forgalmi adóról és a vasúti tarifaemeléstől. Mint jellemző adatot fölemfit tem, hogy amig nálunk a vasúti szállítási dijakat egy izben 20 százalékkal, másodszor 30 százalékkal emelték, ezzel egyidejűleg azonban a vasutak teljesítőképességét rendkívüli mértékben emelték. Az Ilyen árdrágító pénzügyi intézkedések pénz* ügyi eredményét a közgazdasági károk és mindenféle fizetés és béremelések fölemésztik s nem marad más belőlük, mint a hihetetlenül fokozódó tömegnyomor. Takarékoaaág a tisztviselők rovására. De nem segít a pénzügyi válságon az a sokszor emlegetett, de kevéssé és Sokszor rossz helyen alkalmazott takarékosság sem. Hallottunk arról, hogy éheztetéssel várakat lehet bevenni, az alkalmazottak éheztetésével az állam háztartását megmenteni még sem lehet, de nem is szabad. A nélkülözéseknek is van határa. A magyar tisztviselők és" egyéb alkalmazottak nem voltak olyan jól fizetve a béke idejében, hogy ma annak a tizedrészéből megélhessenek. Nem szabad tehát őket és családjukat semmi körülmények között a testi vagy erkölcsi romlásba kergetni. De nem szabad a takarékosságot a legszükségesebb közgazdasági beruházásokra alkalmazni. Mert itt tudunk olyan lehetőségeket nyitni, ' amelyek egyfelől a pénzügyi rendeződés egyedüli biztos alapját vethetik meg, másfelől alkalmat adnak a felesleges és a menekült közhivatali alkalmazottaknak megfelelő elhelyezkedésére. Mert hiszen erről is nekünk kell gondoskodni. De érdemes is, mert az igy redukált létszámban megmaradó alkalmazottakat -isztességesen el is lehet látni s amellett mégis okos pénzügyi megtakarítás érhető el. Lakásbolsevizmusra vezet* szociálpolitika. Az elhibázott közgázát ági és szociális politikának egy kiáltó példája a lakáskérdés mai állapota.