Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-31 / 124. szám

Szeged, 1922 májns 31. HIREK - Temssváry Géza lemond a vásárhelyi féiepáoságról. Szabó Sándor, :«ong rád megye főispánja, akit Tiszalökön képviselőnek válasz­tottak meg, állítólag megváhk a fő­ispánságtól és helyét dr. Cicatricis Lajos tölti be. Érteiülésünk szerint Hódmezővásárhely i« uj főispánt kap Dr Temesvdry Géia is lemond állásáról és helyét előreláthatóan l ázár Dtaó földbirtokos tölti be. - A budapesti tőzsde szünete. Budapestről jelentik: A tőzsdetanács kedden délután ölést tartott, melyen elhatározta, hogy csütörtökön, a fő­városi választás napján ugy az ér­téktőzsde, mint a takarmánypiac szünetelni fog. - Kevés az Arvaazéki ülnök. A szegedi árvaszék helyettes elnöke előterjesztést tett a tanácsnak négy uj ülnöki állás szervezésére vonat­kozólag. A tanács Taschler Endre főjegyző indítványára kimondotta, hogy az előterjesztés fölöt egyelőre napirendre tér, de mivel tényleg szükséges az ülnökök számának szaporítása, rövidesen javaslatot ter­jeszt a közgyűlés elé. - A csengelel földinség. Csen­gele körül az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a földigénylök és mi­vel egyesek nagy területeket vesznek bérbe, a többi bérlőnek már nem jut i város földjéből. Emiatt sok panasz hangzott el már és a pana­szok alapján a tanács kimondotta, hogy a legközelebbi árverésen egy­egy bérlőnek 30 hold maximumnál nen adnak többet. - Peataaltisztek aászléeienteléee. A Siegedi Posta- és Távirdaaltisztek Egye­iülete junius 4-én zászlószentelést tart A siiulószentelést Várhelyi József pápai prelátus végzi a rókusi templomban vasár­Xreggcf 9 órakor megtartandó mise Utána fél U órakor Demján István református lelkész a református templom­na szenteli be a postások zászlaját. Ezt követi a díszközgyűlés és a zászlószegek keverése. Este 8 órától reggelig tartó tánc­vieilom lesz az ujszegedi Vigadóban. A siSei esnek ígérkező ünnepség és tánc­mulatság iránt rendkívül nagy az érdek­lődés. - Indítvány a halászati tila­lom megszüntetésére. Ismeretes, hogy junius 10-ig bezárólag halá­szati tilalom van, sok horgászó mély fájdalmára. Mihalovlts Dezső tör­vényhatósági bizottsági tag indítványt terjeszt a közgyűlés elé a halászati tilalom megszüntetésére. Indítványát 4zzal indokolja, hogy a horgászokat « hosszú tilalom mialt nagy kár éri, n'ert ellenérték nélkül elvész a hor­gászati engedélyekért kiadott pén­zük. A tanács az indítványt azzal terjeszti a közgyűlés elé, hogy azt a törvényhatósági bizottság utasítsa V' merl a horgászati engedélyek di­Jábs belekalkulálták már a tilalom­laőt Es különben is a lilalom junius 10-én lejár. - R-ndklvflll kö'gvüiéo a rész­!eg!® "nyitás ügyeben. A keddi tanáesüksen szóba került a belügy­minis;ter által elrendelt részleges tisztújítás kétdése is. Ez a rendelet még hivatalosan nem érkezett át a tanácshoz igy érdemlegesen nem is határoztak de kimondották, hogy ha majd megérkezik, rendkívüli közgyű­lést Invnak össze. Előbb azonban a kandid i ó lHzoUs4gol észiUk ki mert a l.arom tag kÖ2ül az egyik dr. Rosa Izsó meghalt Dr Kószó István és dr. Végman Ferenc a ld­jelölő választmány m4sik ^ 8-tól d. a. 2-tg rendel. Telefon §76. SZEOBD Előzetes értekezlet m városi tiszt­viselők státuszrendezése ügyében Negyven meghívott közöl tizenhat jelent meg az értekez­leten. A belügyminiszter körrendelete éa a tanács javaslata. fogadása után mondja ki a közgyű­lés a rendelet azonnali végrehajtását és ezzel egyidöben az előbbi ide­vonatkozó szabályrendeletek hatályon kivül helyezését*. Az értekezlet tagjai kivétel nélkül eljogadták a tanács előterjesztett ja­vaslatát csupán néhány részletkér­désnél merült föl nézeteltérés. Igy Magyar József aggályosnak tartja, hogy a rendelet csak a XI—V. fize­tési osztályba tartozó tisztviselőkről intézkedik és az altiszteket, a szol­gákat teljesen elmellözi, ami joggal válthat ki elkeseredést és méltatlan­kodást. Szükségesnek tartja ezen­kívül a kiküldetési napidijak méltá­nyos fölemelését is. Taschler Endre főjegyző válaszol a felszólalásra és kijelenti, hogy az alaprendelet értelmében nem tárgyal­hatják együtt az altisztek és szolgák fizetésrendezését a tisztviselőkével és hogy a kiküldetési dijak emelését a a kormány nem engedélyezi, de a tanács mindig talál alkalmat kár­pótlásra. Dr. Kormányos Benő azt szerelné, ha a reprezentációs költségek cimén kiutalandó 4000 koronákat a tanács­tagokon kivül megkapná a főmérnök és a főszámvevő is. Taschler Endre véleménye szerint ennek a keresztülvitele azért lehetet­len, mert ha ennek a két főtisztvi­selőnek is folyositanák a négyezer koronát, akkor az egyenlő eioánás elve alapján joga lenne erre minden VI. fizetési osztályú tisztviselőnek is. .Már pedig valahol meg kell állapí­tani a határvonalat". Szóba került még az adóbecsüsök helyzete is, de errevonatkozólag vég­leges megállapodás nem történi. Az értekezlet hangulata alapján ugy vél­jük, hogy a kérdés minden nagyobb nehézség nélkül keresztülmegy a szerdai közgyűlésen. Megírta a Szeged, hogy a város rendkívüli tanácsülésen foglalkozott a mult héten azzal a belügyminisz­teri körrendelettel, amely a közigaz­gatási alkalmazottak státuszrendezé­sére vonatkozik. A körrendeletnek, mint ismeretes, az az előzménye, hogy eredetileg törvénynek készült, azonban a mult nemzetgyűlésnek már nem maradt ideje a letárgya­lásáraésiigy a belügyminiszter most rendeletileg lépteti életbe, március l-ig visszamenő hatállyal. Ez a ren­delet a tanács pártoló záradékával a szerdai közgyűlés elé kerül. A polgármester azonban szükségesnek tartotta, hogy a közgyűlés döntése elölt egy szQkebbkörű értekezlet tárgyalja le a kérdést és ezért kö­rülbelül negyven különböző párt­állásu törvényhatósági bizottsági ta­got hivott meg kedd délután négy órára. A meghívottak közül mind­össze tizenhatan jelentek meg az értekezleten. Taschler Endre főjegyző ismertette a belügyminiszteri körren­deletet, majd fölolvasta azt a kísérő javaslatot, amit a tanács terjeszt a közgyűlés elé. A körrendelet teljesen megváltoz­tatja a közigazgatási alkalmazottak jelenlegi rendszerét, amennyiben a választás alá nem kerülő állásoknál biztosítja a szabályszerű haladást. Az egyes fizetési osztályok között öt év lesz a várakozási idő és mindenki automatikusan előlép. A rendelet lehetővé teszi, hogy azokat a nem szorosan vett tisztviselőket, akik nem szerepelnek az 1912 iki tör­vény idevonatkozó táblázatában, titulusváltoztatással a szorosan vet­tek közé sorozhassák s ezenkívül a segélyezések és pótlékok rendszeré­nek megváltoztatása által a város fizetési kötelezettsége körülbelül két millióval csökken. A tanács kéri, .hogy ajavaslat el­magas árban vásárol Kun Jenő ékszerész Szeged, Széchenyi-tér 2. = Ezüst dísztárgyakért fazont is fizstek. = Nagy Antal és Társa !SŰ!^S5íK«S Deák Ferenc-utca 2. ftass-kávéház mögött, főreáliskolával szemben. Keresünk megvételre és eladunk ^fJgjSf{J,VéS* szöllőbirtokokat, bérföldeket, üzlethelyiségeket, ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági árukat. Eladásra nyilvántartunk &!? JfSKS és keresünk 10.000 drb. 2—3 éves cseresnye, meggy, kajszin­barack éS diófát. 532 — rsiskelai halljatók vízuma. Az Országos Menekültügyi Hivatal szegedi ki­rendeltsége fölhívja mindazokat az egye­temi (főiskolai) hallgatókat, akik az idei tanév befejeztével idegen hatalom alatt álló területre utazni óhajtanak, hogy a vízumok megszerzése ügyében a kiren­deltségnél (Vásárhelyi-sugarut 2) legkésőbb junius hó 5-ig igazolókönyvükkel jelent­kezzenek. — Akinek földje van, nem kap­hat kedvezménye^ ellátást. Érte­sülésünk szerint a kormány azoktól a köztisztviselőktől, akiknek legalább két hold földjük van, megvonja a kedvezményes ellátást. — Hölgvelui 1 Elegáns, elsőrendű kivitelű leányka és fiúgyermek ru­hácskák készülnek Kovácsné gyermek­ruha divattermében, Vár-atca 4., a főposta mellett. M — Megállapították a jövő évre a színészi lét.i tnlraumot. Buda­pestről jelentik: A Szinészszövetség és a Színigazgatók Szövetségének a jövö színházi évadra kötött szerző­dése megállapította az állandó alkal­mazásban levő színészek létminimu­mát. Eszerint a gyakorlatos színé­szek és gyakorlatos kardalosok havi fizetésének minimuma 2320 korona. A hivatásos karénekeseknek havi fizetését a kollektív szerződés 4500 koronában állapította meg. A máso­dik fizetési osztályba tartozó színé­szek fizetésének minimuma 4750 korona, az első fizetési osztályba tartozó színészeké 5750 korona. A kisebb színházi üzemeknél a fizetési minimum negyven százalékkal kisebb lehel KÉT BIMBÓ Sándor Stefl és Vlrigh Jeni pénteken és szombaton a BetváROSI HOZISWI. — Rokkantnap lesz julius 2-án. A HADRÖA szegedi csoportja Rock Lipót ügyvezető alelnök elnökletével kedden délután értekezletet tartott a városháza közgyűlési termében. Ac értekezleten elhatározták, hogy julius 2-án nagy programmal rokkantnapot rendeznek Szegeden. A program részleteit nem állapították meg, csu­pán nagyjából körvonalazták. Dél­előtt 9 órakor Újszegeden tábori mise lesz katonazenekarral az el­esettek emlékére, 11 órakor Szege­den hangverseny a szegedi dalárdák és budapesti operaénekesek közre­működésével, délután a Széchenyi­téren sétahangverseny, Újszegeden népünnepély, este pedig az ujsze­gedi vigadóban tánc. A rokkantnap részleteit csütörtökön beszélik meg a rendezők. — Házasság. Weisz Ilonka, özvegy Weisz Fülöpné leánya és Brunner Gyula e hó 24-én házasságot kötötte*. — Részlegespincérsztrájk Buda­pesten. Budapestről jelentik: Kilenc­ven-száz százalékos béremelést kö­vetelnek. Egyes üzemekben beszün­tették a munkát. A vendéglői é» kávéházi alkalmazottak szakszerve­zete kollektív-szerződést dolgoz ki. — Emlékbeszéd a zsinagógá­ban. Dr. Löw Immánuel főrabbi ja­nius elsején, csütörtökön este egy­negyed nyolc órakor Beöthy Zsolt­ról emlékbeszédet mond a zsinagó­gában. — Aki kétszer akart leazavazni. Kovács János kömives, mint tegnap megírtuk, kétszer akart leszavazni, de a csalásra rájöttek és a rendőr­ség letartóztatta. Kovács János ügyé­ben ma tartotta meg a fötárgyalást a szegedi iárásbiróság, de mivel az 1913. XXII. t.-c. 15. paragrafusába ütköző választási vétséggel vádolták Kovácsot, a járásbíróság áttette az ügyet a királyi ügyészséghez és igy Kovács ügyében a törvényszék fog ítéletet mondani. Dr. Eisner Maaé védőügyvéd kedden délelőtt panaszt emelt a vezető ügyésznél az ellen, hogy Kovácsot a jogházigazgatóság rabruhába öltöztette. A panaszra vo­natkozólag Zombory vezető ügyész azonban azt a fölvilágosítást adta, hogy tisztán egészségi okokból öl­töztették Kovácsot rabruhába, mert a rendőrségi és közigazgatási fog­dákból átkerülő legtöbb ember fér­geket hoz magával — Igazgatóváitozáa a Belvárosi Mozinál. Varsányi Andor, a Bel­városi Mozi igazgatója — mint már jeleztük —, meg/ált állásától ós je­lenleg Nagy Dezső igazgatósági tag vezeti a mozi ügyeit. A mozi igaz­gatója valószínűleg Horacsek R;zs5, a vállalat jelenlegi pénzlírosi lesz. Url magánházak, kertes családi házak, jövedelmező bérházak, háztelkek, konyhakertek, tanya­birtokok, szőlők, nagyobb ura­sági birtokok, biztos megélhe­tést nyújtó berendezett üzletek. Ipari mlhelyek ós raktárak előnyös közvetítése /YI£vornél>az Országos Föld­1HC4CI birtokrendező Biróság által engedélyezett országos ingatlan irodájában Szegeden, Bástya-utca 19. szám, Kultúrpalotával szemben. Telefon 17-i0. «

Next

/
Thumbnails
Contents