Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-27 / 121. szám

AZfed, 1922JNÁNS 27. A rendőrség kézbesiti ki a ki nem váltott sza­vazóigazolványokat. Megírta a Sz^rf, hogy mivel sokan nem jelentkeztek 25-éig a szavazóigazolványokér', azok kiosz­tását meghosszabbítónak. Most arról értesülünk, hogy időközben az il­letékes körök másképen határoztak. A központi választmány pénteken tartott utolsó ülésén ugyanis Tasch­ler Endre főjegyző bejelentette, hogy az I. választókerületben 1600 sza­vazóigazolvány, a másodikban pedig 2200, tehát összesen 3800 maradt vissza és hogy ezeket most már ki­kézbesitik. A kikézbesítést az állam­rendőrség vállalta magára és pén­teken délelőtt már meg is kezdte. A szavazóigazolványok szétosztása a három nap alatt látszólag rendben történt. Most azonban arról értesü­lünk, hogy itt is előfordultak né­mely — már nem valami szokat­lan — furcsaságok. Az történt ugyanis, bogy a Teleki-párt néhány megbízottja — talán mindkét párt­beli választók iránt érzett és kissé túlzott előzékenységből — nemcsak a maga igazolványát váltotta ki, ha­nem kiváltott annyit, aaiennyit ép­pen kiválthatott. Ezt bizonyítja leg­alább is az a körülmény, hogy nagyon sok választópolgár kézbesítés utján kapta meg az igazolványokat. És viszont az a körülmény, hogy ilyen módon sok Bárczy-párti választó­polgár is megkapta az igazolványát, azt bizonyítja, hogy odaát egy kissé elszámították magukat sok választó­pártállásuak elkönyvelésénél. Mindezektől azonban eltekintve ismételten figyelmeztetjük azokat a választókat, akik már megkapták, vagy ezuián kapják meg szavazó­igazolványukat, azt gondosan őrizzék meg, mert a szavazásnál szükséges lesz a fölmutatása. A belügyminisz­teri rendelet kimondja, hogy az iga­zolvány nem múlhatatlanul szüksé­ges a szavazásnál, de jó, ha meg­van. Mhrel azonban a szavazóiga­zolvány még nem igazolja a sze­mélyazonosságot, ajánlatos, hogy minden választó vigye magával sze­mélyazonossági igazolványát is. Ez fokozottan vonatkozik azokra, akik bármilyen okból a szavazóigazolvá­nyukat nem kapták meg. Schober osztrák kancellár végleg visszavonul a politikától. BECS, május 26. Corresponáenz Austrla jelenti: A kereszt ényszociá­lúta párt küldöttsége ma megjelent Schober szövetségi kancellárnál, hegy nemzetgyűlési mandátumot ajánljanak föl neki, mert a nyugat­magyarországi keresztényszocialista párt az általa fölállítandó lajstromon a kancellárnak, mint pártonkívüli jelöltnek helyet szándékozik fön­tartani. Schober kancellár kijelentene, hogy a jelöltséget nem fogadja el, mert ez kételyt támaszthatna füg­gatlensége és tárgyilagossága tekin­tetében, sőt ugy is magyarázhatnák, hogy kerülő uton vissza akar térni a politika küzdőterére, melyet most elhagyni szándékozik. A küldöttség a kancellár nyilatkozatát tudomásul vette és a jelöltséghez nem ragasz­kodik. SZEQED Schmidt Ferenc internálással fenyegetett meg tizenhat munkást. Válssztásl erőszakosságok a második kerületben. — Kurzus­eszközök és kurzusfenyegetések. — „Ha Peidl győz — lesz nagy verekedés"* Ócska rezet, ólmof, bárrailyen rét- vagy horganyhulladékot leg­magasabb napi árban veszek KOHN zománcedényüzlet Tisza Lajos-körut 55. Te­leion 15-35. (Mihályi fflszerllziet mellett.) «« Ma délelőtt 16 panaszkodó mun* kás jelent meg a szociáldemokrata pártban. E'öadták, hogy a tókusi fűtőháznál vannak alkalmazásban. Pénteken reggel Schmidt Ferenc fűtöházfőnök, Máv. főfelügyelő magá­hoz kérette őket és a következőket mondotta nekik: — Önök Pálfyra fognak sza­vazni I Vagy olyan naivak önök. s azt hiszik, hogy ma tilkos szava* zás van ? Nincs titkos szavazás s egy hét múlva a választások után tudni fogjuk mindenkiről, hogy hova szavazott. Aki nem szavaz Pálfyra, azt áthelyeztetem és internálási el­járást indittatok ellene. A munkások erre azt válaszolták a fütöházfönöknek, bogy senkinek sem kötik az orrára, hogy kire adják sza­vazatukat, mert ez tisztán az ő egyéni meggyőződésüktől függ. A fütöházfönök azonban nyomatéko­sabbá akarta tenni fenyegetését, mert — nem tudni, milyen alapon — a 16 munkást Horváth János detektiv­fönökhöz is beidézték és fölvették személyi adataikai. A munkások előadása alapján a szociáldemokrata párt röpiratokat bocsát ki, amelyben fölvilágosítja a munkásságot, hogy ne ijedjenek meg semmiféle fenyegetéstől, mert annak komoly alapja nincs. Schmidt Feren­cet, mint „munkásbarátol" jól ismeri a szociáldemokrata párt és a fütö­házfönök köpenyegforgatásokkal tar­kított politikai múltja után egyáltalán nem csodálkoznak ezen a legújabb erőszakosságán sem. A főfelügyelő urat különben Bárczy István pro­gramszedéde ó'a ismerik Szegeden mint tevékeny politikust, aki köz­tisztviselő létére sem riad vissza a I nyilvánosság előtt való keltetéséről. <5 volt az az elegáns páholybeli közbeszóló, akit a rendőrség első­nek vezetett Id s teremből. Mi nem akarunk e lap hasábjain személyeskedni s a 16 munkás pa­naszát csak azért adjuk elö, hogy konkrétumokkal világítsunk rá a kor-\ mánypárt erőszakosságaira. Hisszük, hogy ez az eset ismét kiábránditó­lag fog hatni egyesekre, akik még mindig hisznek a kurzisták törvény­tiszteletében, akik még mindig nem látják, hogy a keresztény hitnek Wolffjai, Schmidtjei és más hasonló „magyar" álprófétái lelkiismeretlen politikájukkal lerombolják mindazt, amit a keresztény erkölcs épített. A kereszténységet nem szabadna le­járatni a politikával és a mai kur­zus nem más, mint a kereszténység keresztrefeszitése. És az igazi ke­resztény lélek, aki valaha szent áhí­tattal hallgatta Jézus Krisztus igéit az oltár előtt, most kortes beszédek­ben, újságok cimföliratáról és krumplihajigálók szájából kiabáló politikai jelszóként hallhatja: Krisz­tusi szerefet! Ennek a „szeretetnek" a legújabb megnyilatkozása az a készülődés, amely a második kerület munkássá­gát akarja meggyőzni a kurzus igaz­ságairól. Szeged legújabb bevándo­roltjai, az úgynevezett fehérsapkások több izben tanuk előtt azt a ki­jelentést tették, hogy „ha Peidlgyőz a második kerületben, olyan vereke­dést csinálnak, amilyen még nem volt*. A szociáldemokrata párt egyik ve­zető tagja nyilatkozott munkatár­sunknak és a következőket mon­dotta: — Tudomásunkra jutott a tányér­sapkások fenyegetése, ha ez egyál­talán fenyegetésnek számithat. Mi ezt az ügyet kizárólag a rendörségre bizzuk, amely, mint eddig, ezúttal is megőrzi a várost a vérszomjas fiatalok zavargásaitól. A tányérsap­kásoknak pedig azt üzenjük, hogy ne akarjanak megismerkedni a mun­kásöklökkel, hanem maradjanak meg jó szellemi munkásoknak az egyetem tantermeiben. Korzó-Mozi Telefon: Igazgatóság 455. Pénztár 1185. Szombaton és vasárnap Szenzációs sláger műsor 111 Star-fllm! 11 1 Dráma 5 felvonásban és előjátékkal. Irta és rendezte: Belváry Séta. Főszereplők: Mattyasovszky Ilona Bánky Vilma Fenyvessy tmil Vándory Gusztáv Szenzációs slágerül Ri ji gazda, uj szolga. Társadalmi dráma 5 felvonásban. Az osztrák-magyar tárgyalások. BUDAPEST, május 26. Az osz­trák-magyar gazdasági tárgyalásokat tegnapelőtt tudvalevően fölfüggesz­tették, mert az osztrákok keveselték a magyar részről fölajánlott állat­kontingenst és más óhajokat is ter­jesztettek elö. Viszont a magyar de­legátusok javaslatait a bor bevite­lére vonatkozólag nem akarják el­fogadni. Emiatt a magyar megbízot­tak szükségesnek látták, hogy ujabb utasítást kérjenek a kormánytól. Tegnap visszaérkezett Budapestre dr. Barcza Ernő miniszteri tanácsos, aki a földmivelésügyi minisztérium és dr. Géber Antal tanácsos, aki a kereskedelmi minisztérium képvise­letében vett részt a tárgyalásokon, ugy hogy a három magyar delegá­tus közül most csak Staub, a pénz­ügyminisztérium képviselője, tartóz­kodik Bécsben. A két megbizett to­vábbi információt kér a kormánytól. Ismét magas árakat fizetek brllliáns tárgyakért, arany, ezüst ékszerekért FISCHER K.9 ékszerész " Kér6sz-utca 14. szám. (Korzó-kávéház n.ellett.) Telefonszám 15-38. A szavazólapon • Bárczy IsMn neve után lévő kockába beirancó kereszten kivül semmi más meg­jegyzést, jelt, pontot, vagy vona­lat tenni nem szabad. Az ellen­jelölt nevét sem szabad keresz­tülhúzni. Akt ettől eltér, annak szavazata érvénytelen. HÍREK Doktoravatás az egyetemen. .Az sgyeteal évek a taaaláa aW­készlto ével és ne* a cselekvés ével.' A szegedi egyetemen pénteken délben doktoravatás volt. Jogtudo­mányi doktorok lettek Csereklyei Sándor, Csernálonyi Lajos, Kovách Marcel, Ledermann Miklós, Somogyi Zoltán. Államtudományi doktorokká avatták Bagi Dénest, Bódi Jánost, Ecsedy Pétert, Koronki Jánost, Pün­kösty Károlyt és Rosenauer Miklóst. Az újonnan fölavatott doktorokhoz dr. Menyhárt Gáspár rektor beszé­det intézett, amelyben kitartó mun­kára és kötelességeik teljesítésére buzdította őket. Majd a következő szavakat intézte az uj doktorokhoz: — Sohasem tudom eléggé hang­súlyozni és az ifjúság lelkébe átül­tetni azt a gondolatot, hogy az egye­tem/ évek a tanulás előkészítő évei és nem a cselekvés évei. Ezt a két terminust fölcserélni nem szabad, mert nagyobb baj aligha érhetné a nemzetet, mint ha fiai nem értenék meg azt, hogy a cselekvés terére csak kellő előkészült* után léphet­nek át. A választás alatt nem lesz rendzavarás. A választásokat megelőző nappalok és éjjelek, leszámítva egypár éretlen botrányhős éjszakai csendzavarását és okvetetlenkedését, a rendőrség szempontjából nyugodtan teltek el. Dr. Bottka Sándor főkapitány a vá­lasztások alatti föltétlen rend fön­tartására minden előkészületet meg­tett. A karhatalommal ugyan a vá­lasztási elnökök rendelkeznek, de a rendföntartás szálai dr. Bottka fő­kapitány kezében futnak össze, aki maga fogja vezetni és ellenőrizni a rendőrség munkáját. A színházi és mozielöadások, a futball-meccsek a választások napján is megtarthatók és csak a mulatságokat tiltotta be a rendőrség. E két napon a választási területen abszolút szesztilalom van elrendelve. A szavazó urnákat a sza­vazási szünet alatt a rendőrség fogja őrizni. A rendőrség különben minden intézkedést megtett arra nézve, hogy kilengések ne történhessenek és a szavazókat a legcsekélyebb bántódás se érje. Az előfordult tüntetésekkel kap­csolatban a közönséget arra figyel­meztetjük, hogy az esetleges tünte­tések alkalmával ne csoportosuljanak a tüntetők körül, mert azzal csak a rendőrség munkáját nehezítik meg, akik a rendbontók megfékezésénél csak abban az esetben tudnak ered­ményt elérni, ha a közönség hig­gadtan viselkedve távoltartja magát a tüntetők tömegétől. — Ausztria követének bemu­tatkozása. Horthy Miklós kormányzó pénteken déli 12 órakor Knobloch Jánost, az osztrák köztársaság köve­tét ünnepélyes kihallgatáson fogadta. A követ, akinek megétkezésekor az őrség fegyverbe állt, megbízólevelét nyújtotta át és a kihallgatás végével bemutatta a követség tagjait.

Next

/
Thumbnails
Contents