Szeged, 1922. május (3. évfolyam, 100-124. szám)

1922-05-19 / 114. szám

/J • />/,.,• (f n-C/O tf.uA Szeged, 1922. május 19. Ara 4 korona. Péntek, 111. évi., A szegedi ezres. A szegedi ezrest hatnlmas lepedő­nagyságban nyomatták a kibocsátói. A terjedelem eüen r.em is lehet ki­fogása senkinek, ez valóbin impo­náló. P-ipirinség idején különösen, de a boldog békevilágban sem lát­tak szemeink ilyen méretű ezreseket. Ami külbnben magát az ezrest illeti, egy kis hiba, vagy mondjuk inkább, egy kis biány van a kréia körül. Hitszáz és egynehány név még nem ezer, legalább is nem az nor­mális szárnilás szerint. De a felsőbb matematika szerint sem. Mi több, ez a hatszáz és egynéhány név is in­kább a papiroson, vagyis a lepedőn van és nem a szigorú valóságban. Mióta a szegedi uj kibocsátású és uj névértékű, ropogós frázisokkal diszes ezrest közszemlére kitettek, egyre-másra elfognak az utcán em­bere.«", ismert nevek tulajdonosai, akik a Szózat cimü és jellegű sze­gedi ezresen szerepelnek. Köztiszt­viselők és magánemberek, akik élén­ken és csodálkozva tiltakoznak az ellen a megtiszteltetés ellen, hogy ók azon a nagy lepedőn jelen van­nak. Kijelentik, hogy ók soha és senkinek sem adtak megbízást arra,1 hogy a nevüket e célból fölhasznál­ják. De különben is, ók nem is Teleki-pártiak, sót határozottan Bár­czy-pártiak. Nem tudják megérteni, hogy milyen uton-módon kerüli a nevűk a nevezetes nyomtatványra és egyáltalán nem nagyon örülnek en­nek a váratlan és nekik kellemet­len megtiszteltetésnek. Hát igy fest egyelőre a szegedi ezres, amely ma még hatszáz és egynéhányat ér — ennyivel jegyzik ugyanis a Teleki páriirodában. De látnivaló ebből a néhány példából is, hogy névértéke sem egészen megbízható, sőt ellen­kezőleg. Hogy huszonnyolcadikán mennyire fog leolvadni, az ezek után és sok más után már sejthető. Mindenesetre különös, hogy a .ha­talmas tábort" már most is, a döntő harc előestéjén, csak ilyen módon tudják összehozni. A szegedi ezres agye >gy igen gyöngén áll, pedig most igazán kurzusa van neki, a szó szoros értelmében. Ezek után valóban nem túlságosan érdekelheti az embert az uj szegedi kibocsátás egyéb felírás* A fedezet gyönge­sége nyilvánvaló. ók mindig ezzel jönnek, a töme­gcikkel, amelyeket valóban .en masse* vonultatnak föl, hivatalosan, kötelezően, hogy ne mondjuk, elő­vezetés terhe alatt a népgyüléseikre, amelyeken ennek az összetett szó­nak első része nem igen kívánatos elem, mert nem idomítható és nem megbízható az ő számukra. Most, hogy napról-napra gyön­gülnek ez esélyeik és gyérülnek a Jilá'ásaik, most, hogy a kormány kétbalkezes politikája lassacskán a legjámborabb .keresztény" ellenzé­ket ts elvadítja, nagy szükség volt ^nek az .uj ezies"-nek kibocsátá­Csak az a baj, hogy akik ál- , utótag egyezték ezt az uj kibocsá- ! tást, nem mind vállalnak érte fele­lő ségei és nem mind vállalnak vele közösséget. Ez pedig nagy baj. A ­tói kell tartani, hogy huszonnyolca­dikán huszonnyo'cas lesz az uj ér­ték, azután pedig még a zürichi piacon is zérus alatt jegyzik. Mi nem dicsekszünk az ezredeink­kel, amelyek vannak, mi n^m lesz­szük ki közszemlére a Bárczy-párt táborát, amely légió és amely tö­mör falankszban fog tölvonulni, hogy leszavazzon a Mladá , a de- , erös'sko^ága bizony erős k rika­mokrácia, a jog, a beke, a munka, túrája a váM ztók akciószabad-ágá­igázolványok kézbesítése |Og, a konszolidáció meliet! és e/éri fö­lösleges m nden elözeies ezreskibo­csátás, ehhez nem kelt mis, csak az a szilárd meggyőződés és belá­tás, hofcy ennek az erszagnak jobb jövőjét c;ak liberális és demoxn­tikus po'ilika ké-zi.heli elö és te- , remtneli meg. És ezt nem hatszáz i és egynéhány „biztos tip" akarjj, hanem uz öntudatos és önérzetes vá­lasztó polgárok százezrei. n3k. Az mar cs.<k egy jócskán m?gro««ált szavazíti j-^nak ad bivM-lns p;­c=é»et. hogy leszavazzon. Hogy leszavazzon — sans phrase — Bárczy Istvánra, Vasárnap ismét Szegeden leszneh a liberális politikusok. Bárczy és Sándor Pál »z.onbaton, Rassay vasárnap érkezik Özegedre. — Szociáldemokrata nyilatkozat a kormánylapok támadásai ellen. — A jövö héten osztják ki a szava'ö­igazolványokat. A választási agitáció utolsó vasár­napja lesz n legközelebbi és mint ilyen, rendkívül mozgalmasnak ígér­kezik. Szeged vasárnapjának már megvan a maga politikai érdekes­sége, mert a csütörtöki nap folya­mán érkezeti jelentés szerint a libe­rális ellenzék vezérei ismét Szegedre jönnek, Valószínű, hogy Peidl Oyula, a szociáldemokraták második kerü­leti jelöltje is ezen a napon mondta cl programbeszédét, valamint az sem kétséges, hogy a kormánypárt is igyekszik majd kihasználni a válasz­táselőtti utolsó vasárnapot. A jelek szerint tehát ezen a napon még fokozottabb szükség lesz arra a példás fegyelemre, amely a szegedi államrendörségnek már eddig is dicsőségére vált. A liberális ellenzék részéről ezút­tal Bárczy István és Sándor Pál érkeznek Szegedre, még pedig a szombat esti gyorsvonattal. Vasár­nap délután Rassay Károly érkezik meg, aki Kalocsáról jön autóval Szegedre. A Bárczy-párt természete­sen ünnepélyesen fogadja majd ven­dégeit és vasárnap este nagy párt­vacsorát rendez tiszteletükre. A va­csora helyét és pontos idejét még kellő időben közölni fogjuk olvasó­inkkal. Lehet, hogy vasárnap nagy A szegedi szociáldemokrata párt válasza egy cikkre. A Frás Hitek pénteki, május 19-iki számában vezércikkben fog­lalkozik ? s/egedi szociáldemokrata ; pártnak röpiratok utján ismertetett ! programjával. A vezércikkben a cikk­; író Peidl Gyulára vonatkozóan a j következőket mondja: • „Becsületes embervédő politikát I j Hogy gondolja kegyelmes ur? Ugy, mint annak idején volt, amikor ak­kor akasztatott az elvtárs-népbiztos í ur, pmikor rájött a ... ?" ' Ezz' i a cikkel kapc ólaiban, külö­nösen pedig az idézelt kiléteire vo­natkozóan a párttitkarság a követ­kező nyilatkozat közlésére kért föl A végleges válaszlói névjegyzékek | bennünket: elkészítése után most már ; Peidl Gyula nem voli népbiztos. „,„„..,. „ „, . . < Ezt vepve tudomásul Endrényi cikk­megkezd*: a zavazó^azolvá- ur.%d/ Gyula a komJn ideje nyotc kiaiutasat. | tf/a// semmiféle szerepet nem vdllalt Minden kö.igazgatási ügyosztály j Ezt illenék tudni a cikkíró urnák is kap egy két körzetei. A szavazó- és szt is, hogy Peidl Gyula volt az, lapok kiállításának hétfő a legutolsó terminusa, mert már kedden meg­kezdik a szétosztást. A szétosztásra vonatkozó hirdetmény vasárnap je- i lenik meg. Értesülésünk szerint ' a szavazólapokat körzeten kint oszt­ják majd szét, meghatározott helyen és időben. A vá>a ztási rendelet ugyanis nem állapítja meg felje3 határozottsággal, hogy az igazolvá­nyok kézbesítendők, hanem csak annyit mond ki, hogy az igazolvá­nyokat megfelelő módon a válasz­tókhoz kell juttatni. A vidéken és a fővárosban ugyan a rendeletet ugy értelmezik, hogy az ignzolvá- i nyokat kikézbesitik, de Szegeden ' eltérnek ettől a módtói. Kellemeüenségek és akadékosko­dások elkerülése végeit, a saját ér­dekében ajánlató' mindenkinek, hogy a vasárnap megjelenő hirdet­ményi áttanulmányozza és szavazási igazolványát a hirdetményben jelzett helyen és időben mindenki átvegye. Ebben a kérdésben az átvegye. Az Est népgyűlést is rendez a párt, ezt a í a következőket irja: A szavazóiga­I.A.rl A/.« o */-» n i r» 1 L# n MAMIAIII • i . * . . . . . * kérdést azonban csak a pénteki nap folyamán döntik cl. Elkészültek a végleges választól névjegyzékek. Hosszas előkészítő munkálatok, észrevételezések és ellenészrevétele­zések után végre elkészültek a vég­leges választói névjegyzékek, ame­lyek ellen apellátának már nincs helye. A végleges névjegyzékek sze­rint az I. választókerületben 10778, a Il.-ban 10786, a harmadikban pedig 10982 polgárnak van választó­joga. A több mint 140 ezer lakost számláló Szeged városában tehát mindössze 32546 embernek van be­folyása az ország dolgaiba, — az okiroj-rendelet őrök dicsőségére. zotványokat muszáj kézbesíteni. Ez rgy ujabb rendelet Kézbesíteni kell a szavazóigazolványokat; aki ezt el­mulasztja, .ezer koronáig terjedhető pénzbírságban részesül..Ennek a szigorú intézkedésnek a mélyén ott van a magyar nép erőteljes fölserkentése arra, hogy teljesítse választói kötelességét. Ott van a kormány energikus igyekezete, hogy a polgárság ne nélkülözze az öt megillető választói jogokai és elő­nyöket. Igen szép tendenciájú ren­deletnek- tetszenék előttünk, ba nem előznék meg azok a tréfák és trük­kök, amelyek a választási szabad- zet évfortfuk ján hódoló föliratban ság komolyságát ketségessé teszik. [ üdvözölte a Renaissance Szövetség A választási gyülekezetek megzava- j és az Országos Történelmi Ereklye rá$3, megtiltása, a vidéki hatóságok ' Muzeum. aki a szakszervezeti vezetőférfiakkal egyetemben megbuktatta a kommün kormányát. Ezt tudomására hozzuk azoknak, akik 5 cikket olvasták. Egyíbekbjn pedig nem foglalko­zunk a cikkíró úrral, hanem alkal­mat adunk neki arra, hogy a füg­getlen biróság előtt bizonyítsa be állításait és vállalja a felelősséget azért, amit irt. A Szegedi Szociáldemokrata Párt titkársága. •WAAAAWWWWWWWWWWWWe Százharminc mandátumra számítanak csak a kormány­párton. Budapesti tudósítónk jelenti tele­fonon: A választási kampány meg­indulása óta sok szó esik különösen kormánypárti körökben arról, hogy gróf Bethlen István pártja hány man­dátumot kap. Először 200-ról be­széltek, majd redukálták 177.re, de már ide beleszámi'olták Wolfékat és Heinrichéket is. Csütörtökön ugy hallotuk egy a kormányhoz közel álló jól informált politikustól, hogy mindössze 130 mandátumra számí­tanak az egységes pártban. Ez a 130 is tppen olyan bizonytalan szá­mításon alapszik, mint az előb­beniek és valószínű, hogy még ez a szám is csökkenni fog. eáMMMMWVWMMMMWMe — Üdvözlet a kormányzónak az otrantól évfordulón. Budapest­ről jelentik, hogy Horthy Miklós kormányzót az otrantói tengeri ütkö-

Next

/
Thumbnails
Contents