Szeged, 1922. április (3. évfolyam, 75-99. szám)

1922-04-16 / 88. szám

Sitgcd, 1922 április 16 SZEGED Apró történetek. — Tegnapról a mának. — SZEGED, április 15. Olaszországi útjáról amikor hazaérkezett Taschler Jóska, felkereste ismerőseit és sokai, érdekeset mesélt tapasztalatairól és mindarról, amit látott. Sokat látott, mert « is azok közé tartozott, akik nyitott szemmel járták a világot és nemcsak nézni tudtak, de látni is. Felment a Pozilipóra. hogy megtapasztalja, hogy milyen is ott az alkony beállta, amiről szó esik Kiss K

^sef .Nápolyi emlék' cimü költeményén, amelyet különösen szeretett szavalni. — Messziről jött embernek mindent el kell hinni — évődtek vele barátai. — De a teremburáját, nem vagyok én vadászember — vágott vissza a .kisebbik" Taschler, akinél jobbizüen, zamatosabban senki sem tudta elbeszélni a Vojnits Lukács históriáját, ami tudvalevőleg arról szól, hogy mily körülmények között találkozott Vojnits urunk X. Pius-szal, a néhai pápával a Vatikánban, akit még bikityi káplán korából ösmert. Az olaszországi emlékek során elbeszélte Taschler Jóska a caprii kirándulását is. Nápo>l/ból jött hajón és amint megérkezett Capriba, droskét fogadott és megszemlélte az üdülő paradicsomot. — Amint megyünk lefelé a hegyen, a kocsisom hirtelen megállítja a lovát, a kocsiról leszáll és betér egy házba. Nem vagyok félős természetű, de nem szerettem ezt a titokzatosságot. Egyszerre csak megjelenik a kocsis, a két kezében egy bádogtálca, njta egy üveg bor, meg két pohár. — Piego signor — mondta a kocsis. — Uiar látszik, a kocsis érszrevette, hogy itali szempont irányítja nálad a mottót — ugratta Jóskát a barátok serege. — Nem ugy van az, ahogy ti gondoljátok. Hanem a digó megerezte, hogy szögedi, hozzá még felsővárosi úrral van dolga hát amin t illik, megkínált itallal. — Es te megittad-e vele a brúdert? — fagatták a kötekedők. — Azt nem, hanem négy lira helyett ötöt adtam neki és különös elismerésem jeléül barackot nyomtam a feje búbjára. Mert az tatám mégis csak nagy dolog, ha Olaszországban a digó begbecsüli a felsővárosi polgárt. • A háború előtti boldog időben Bokor Adolf másodmagával utánam jött MonteCarlóba. Itthon megmagyaráztam neki, hogy útközben, hol és mit nézzen meg és hova szálljon és megkértem, hogy Milánóul való elutazÉBa előtt egy nappal sürgönyözze meg, hogy mikor érkeznek a Cote d' Azúr gyöngyébe: MonteCarlóba. És hogy a francia vámnál, Ventimigliaban ne legyen semmi baj, megmondtam, hogy ne nozzanak hazai cigarettát, mert künn mindenfajta kapható. Pár nappal a nizzai Karnevál ideje előtt sürgönyt kapok .: kővetkező tartalommal: Holnap délután négykor érkezünk. A perronon vártam szegedi barátaimat, akik azonban nem érkeztek meg. Egy kissé izgatott a feltevés, hogy nem-e betegség gátolta őket a megérkezésben, nekivágtam a tengerpartnak és nagy sétára indultam. Hat után a hotelbe ballagtam, hogy a dinerhez átöltözködjem. Az előcsarnokba találom Geréb Józsefet, Bokor útitársát, akitói megkérdenem, hogy mikor jöttek és.mért nem érl:eztek meg rendes idóben? Geréb a szájához illesztette az ujját éa csak ennyit mondott: — Psztl — Mért pisszegsz és mért vagy olyan titokzatos ? Erre Geréb elmondta, hogy Ventigmiliában minden baj nélkül megúszták a vámvizsgálatot és már benn ültek a francia vonatban, ahol Bekor előszedte a magával hozott magyar cigarettákat, számszerint vigy kétszázat és a kupéban gyönyörködött bennük. A civil fináncok észrevették, leszállították a vonatról és annak rendje és módja szerint 200 fianccal megbüntették, de a cigarettákat visszaadták. Az elbeszélés végén fürgén jöit az emeleti lépcsőkön lefelé Bokor Adolf. Isten hozottal üdvözöltem és nyomban — nem minden célzat nélkül - cigarettát kértem tőle. Bokor kivette a tárctját, nagyot sóhajtott és kínálta a cigarettát: — Áhítattal és vigyázva szívjad, mert korona darabja. Kass János a Jani fiát, elemi iskolás korában, mint magántanulót, otthon taníttatta. A gyerek évvégi vizsgái házi ünnepség számba mentek, amelyen a család meghitt barátain kivül részt vett Varga Ferenc, a belvárosi parochia népszerű volt plébánosa is. A Jani gyerek a III. elemiből vizsgázott. A vizsga-bizottsái; teljesen meg volt elégedve a gyerek pompás feleleteivel. Kass János arca ragyogott a boldogságtól és szeretettel legeltette szemét a kissé leányos természetű fián. Még csak a számtanvtzsga volt hátra. Egyik kérdés a másikat érte és a gyerek mindenre jól megfelelt. Végezetül Varga plébános feladta a kérdést : — No fiam, hát mennyi háromszor nyolc ? A Jani gyerek minden gondolkozás nélkül megadta a feleletet, mondván: — Harminchat. A plébános arca derűs lett, megsimogatta a gyerek píros arcát, majd az apa felé fordult és azt mondta: — Hát kedves Jani barátunk, most már nyugodt lehet, a Jani gyereket az Isten is vendéglősnek teremtette. Ugy számol, hogy károsodás nem éri ... " * * * - TI vi vi vm vInjULTInnnjuUJÍJUL Rokkantak sorsa. Látogatás a háború nyomorékjainál. — A trafikos, az éjjeli őr és a vegyeskereskedő nyomorog, csak a cipőtisztitásból lehet megélni. SZEGED, április 11. (Saját tudósítónktól.) A háború után nem volt más témájuk a magyar sors illetékes és illetéktelen intézőinek, mint az, hogy miiyen eszközökkel segítsenek a háborúnak azokon a szerencsétlen áldozatain, akik az egészségüket hagyták ott a harcok mezején. — Segiteni fogunk! — kiáltották oda a bénatestü harcosok hatalmas táborának. — Támogatjuk az özvegyeket és árvákat 1 — mondották a jajveszékelő hitveseknek és hadiárváknak. És gyűjteni kezdtek pénzt, sok pénzt, milliókat és milliókat. ígértek füt-fát, otthont a béna hősnek, szanatóriumot a tüdőbajos katonáknak, árvaházat az árváknak és ki tudná még felsorolni azt a kötetekre terjedő igérethalmazt, amit akkor Ígértek, amikor még hivők voltak az emberek. Mi lett az ígérgetésekből? Mit kaptak a hősök, az özvegyek és árvák ? Engedélyeket, okiratokat, papíron, sok pecséttel. Adtak trafikengedélyt, italmérésit is fognak majd adni, adlak iparengedélyeket és ha kell, útlevelet is adnak. Lássuk csak, milyen boldogság fakadt az engedélyek nyomán. A Szeged munkatársa felkeresett egynéhányat a megjutalmazottak közül. Sorsukról itt egy kis beszámoló: Aki trafikengedélyt kapott. Legelső utunk egy rokkant őrmesterhez vezetett Az őrmester, aki a háború idején az összes legénységi vitézségi érmeket megszerezte, hazafias érdemeinek elismeréseül trafikengedélyt kapott. Az engedélylyel kezében, hosszas hajsza után égy csendes kis utcában kivett egy kapualjat, ahol azután nagy költségf

el bódét építtetett. Itt akadtunk rá s itt kérdeztük meg töle, hogy mint megy a sorsa. — Jobb arról nem is beszélni, — válaszolta rokkant trafikosunk, — most látom csak, milyen botorságot követtem el akkor, amikor elfogadtam a trafikengedélyt és ennek birtokában keservesen megtakarított pénzecskémmel berendeztem ezt a kapualjalatti trafikot. — Nagyon keserves kenyér ez kérem. Tessék utána nézni könyveimben, az utóbbi időben alig kaptam a nagyárudából dohányárut. Mást pedig hiába próbálok árulni, nem keresntk nálam semmi mást, csak trafikot. Igy azután napokat ülök itt hiába, anélkül, hogy annyit keresnék, amennyi nekem és családomnak szűkös megélhetésére elegendő volna. Bizony, ha feleségem és leányaim nem dolgoznának, nem tudom, mit csinálnék ebből az érdemtrafikból. Azt tudom, ha tovább is igy megy az „üzlet", bezárok és visszaadom az ajándékot azoknak, akiktől kaptam, adják oda olyannak, aki boldog lesz vele. Nappal hivatalszolga, éjjel éjjeli őr. A másik rokkanttal, aki szintén az állami jótékonyság keserves kenyerét eszi, késő este a Kárász-utcán találkoztunk. Botjára támaszkodva sétált a kihalt utcán. Sétája közben megmegállt, megnézte az üzletek redőnyeinek lakatját és tovább ment. Mikor melléje értünk, épper. egy ékszerész üzlet villanylámpával megvilágított helyiségébe kukucskált be a redőnyön lévő nyíláson. Kérdéseinkre a következőket mondja el: — Tüdőlövésem van uram és hetenként egyszer-kétszer meglátogat a Doberdón szerzett idegsokkom is. Pihenni kellene, de mondja meg kérem, lehet-e pihenni ma hat aprógyermekes családapának ? Ugye, hogy nem ? Dolgozni kell. A háború előtt cipész voltam, de most nem tudom folytatni mesterségemet. Elsősorban a betegségem miatt, azután pedig azért nem, mert amig odavoltam, a feleségem, hogy enni adhasson a gyerekeknek, eladogatta szerszámjaimat, a szerszámok beszerzésére pedig most egy vagyon sem volna elég. Igy hát beszegődtem a HADRÖA-hoz éjjeli őrnek, nappal pedig az egyik banknál vagyok hivatalszolga. Az éjjel-nappali munkámmal éppen annyit keresek, I hogy kenyérre elég. Betegségemtől függ, hogy meddig birom ezt a megfeszített munkát. Hogy mi lesz azután, ha ágyba kényszerit a baj, amelyet négyesztendős frontszolgálatom alatt szereztem, azt bizony jó magam is szeretném tudni. Egy hadiözvegy keservei. A hadiözvegy, akit szintén felkerestünk körutunkog, hatvanezer koronából kis szatócs-üzletet rendezett be magának Felsőváros egyik elhagyatott utcáján. A csinosan be} rendezett üzletecske ragyog a tisztaságtól, állványain szép sorjába rakva különféle árukjkacsintgatnak a szemlélődő felé. Az asszony, a kis bolt tulajdonosa az első pillanatra a megelégedett ember benyomását teszi. Ebben a reményben köszöntjük és tesszük fel hozzá kérdéseinket. Az özvegyasszony az első pillanatban gyanakodva néz ránk, azután azonban, hogy megnyugtatjuk informálódásunk célja felől, lassan beszélni kezd: — Körülbelül egy esztendeje kaptam meg a hivatalos értesítést arról, hogy a férjemet a krasznojarszki fogolytáborban, mikor szökni próbált, agyonlőtték az oroszok. Két kis gyermekkel maradtam özvegyen, teljesen elhagyottan, minden támasz nélkül. Ugy gondolkoztam, hogy kenyérkereset után nézek. A legmegfelelőbbnek tartottam erre egy kis kereskedés berendezését. Hogy gondolatomat valóra válthassam, pénzzé tettem értékes bútoraimat és az igy szerzett pénzből rendeztem be magamnak az üzletet körülbelül egy esztendeje. Mit hozott ez az egy esztendő? Hát kérem szépen ez az egy esztendő megtanított arra, hogy mi a nyomor. Hiába van tele áruval a boltom, nem tudok olyan forgalmat csinálni, ami tisztességes megélhetést nyújtana nekem és két kis gyermekemnek. Az emberek nem szívesen járnak szatócshoz vásárolni, tudva azt, hogy a belvárosi nagy boltokban néhány fillérrel olcsóbban vásárolhatnak. Igy küzködök az élettel uram, ilyen egy hadiözvegy sorsa, akinek férje vértanú halált halt a hazájáért Szibériában. Boldog, aki megelégedett. A korzó sarkán akadtunk rá a rokkant cipőpucolóra. Régi ismerősünk már és talán innen van, hogy roppant készségesen, mosolyogva válaszol kérdésünkre: — Nagyon meg vagyok elégedve sorsommal. Mindennap annyit keresek, hogy tisztességes megélhetésre telik belőle, söt még félre is tehetek magamnak valamit a jobb időkre. Kovács-segéd voltam a háború előtt, de komolyan mondom, nem mennék vissza mesterségemhez semmi pénzért sem, annyira szeretem uj foglalkozásom. Alig mondotta el e párszavas válaszát, a megelégedett rokkant cipópucoló, máris vendég jött és fütyörészve munkához látott. — Előbb a jobblábát kérem, — mondotta pasasának, majd ránk nézett, mosolyogva ugyan, de mosolygásából kiérzett valami guny, lenézés, mintha azt akarta volna mondani: — Uraim, vége az audenciának. * Ime négy ember, négy „megjutalmazott" hazafi önvallomása, az élettel folytatott viaskodásukról. A négy ember közül három panaszkodott, a negyedik, a sarki cipőpucoló volt az egyetlen, akinek szavaiból a megelégedés boldog tudatát éreztük. Ócska rezet, ólmot, bármilyen réz- vagy horganyhulladékot legmagasabb napi árban veszek KOtlN zománcedényüzlet Tisza Lajos-körut 55. Telefon 15-35. (Mihályi füszerüzlet mellett.) i» ^ . , . ,11 ^ A.JL Kisa Dávid.palota (Tóth Péterrel RelvárOMjIjjatS^ertar^rzcmbcn). P Telefon 700. Húsvéti illatszerek és locsolók, legfinomabb parfümök dus vilaizlékban, legolcsóbb árban. Korzó-Mozi Telefon: Igazgatóság 455. Pénztár 1185. Hétfőn és kedden BERNHARD SHAW vllághlrfl színdarabja után. PT CM ALION. Szerelmi regény 5 felvonásban, !

Egyik legazenzácló- I sabb filmattrakció • A BANDITÁK RÉME. Burleszk-vígjáték. Előadások tél 5, fél 7 és fél 9 órakor. Ünnepnap 3, fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor.