Szeged, 1922. április (3. évfolyam, 75-99. szám)
1922-04-13 / 86. szám
SZEGED MARGÓ Gyalay ur két kézigránátjának igen előkelő szerepe lelt volna Jászkarajenö községben. Meg kellett vo'na vele ijeszteni a kőzségbeli zsidóságot. Hajdanában a kéthatosos riasztó-pisztolyokat használták fel az ijesztgetésre, akkor se a zsidók ellen, hanem u'cai támadások elhárítására. A háború alatt kifejlődött technika, u*y látszik, most már végleg lejáratta a riasztó-ptszlolyokat és a kézigránátnak biztosította ugyanazt a szerepkort. Ez mindenesetre a magyar kultura ujabb előhaladását jelenti, csak az a baj, hogy a jászkarajenői zsidóknak szánt gránátokat nem merték elsütni. Kovács József, aki a gránátdobásra vállalkozott, ugy látszik, még a riasztópisztolyhoz van szokva és nem voll bátorsága leltét végrehajtani. Ez esetben azonban nem szégyen, hogy a jászkarajenöi zsidók helyett ez egyszer' Kovács József ur ijedt meg a saját árnyékától! * Nagyszerű eredményeket mutatott fel néhány nap alatl a budapesti rendőrség a pokolgépes merénylet ügyében. Nem is hittük, hogy milyen csodát tud rríüvelni alig háromszáz főnyi detektív csapat I Még alig nyomozlak egy kicsit és máris tudjuk, hogy az ügyben több ször is beálló t a szokásos szenzációs fordulat, tudjuk azt, hogy a tettesek nyomában vannak és tudjuk, hogy napok ó'a minden félórában várható az általános leleplezés. Tudjuk továbbá azt is, hogy ?z Erzsébetvárosi Kör kisegítő pincérei ártatlanok, a sárgakabálos egyén ártatlan, a vöröshaju soffőr ártatUn, Gyahy M.hálynak a merényletben semmi résre nincs, a Kolozsváron letartóz'aíO'.t bádogossegédek nem vehetők komolyan és azt is tudjuk már alig néhány nap alatt, lo;y Bibó Dénes is bebizonyította ártatlanságát. A rendőrség azonb3n még ennél is jobban bebizonyította már nyomozásának gyors eredményeit. Mert mára már az is nyilvánvalóvá vált a Virradat szerinr, hogy az ébredő magyaroknak semmi közük a merénylethez. Igazán regyogó munkát végez a rendőrség ! Eey hét leforgása alatt mindenkinek kiderítették az ártatlanságát. Mi-.dcnt tudunk már, csak éppen azt az egyst nem, ki a bűnös voltaképpen? • A tette-ek kézrel'eritése pedig nagyon fontos lenne, mert gróf Bethlen István génuai programjának egyik legfőbb pontja, h»fey ;«z országról elterjedt ros^z híreket ellensúlyozza. Mert a génuai konferencia megnyitásán nemcsak Facta éí Lloyd George, hanem még Barthou szájából is liberális, sőt pacifista mondatokat hallottunk, ami ellen ifcen nehéz lesz az antiliberális nngyar dtlegíciónak védekezni. Igaz, hogy a konferencia politikamentes lesz, de a gazdasági kérdésekben sem kaülhet•> cl a libaálí; kibOllUkazáft, air.e y tulajdonképeni céija is a konferenciának. És ezért, mo^t már minden reményünk oda van, hogy a ministterelnök nem jön haza üres kézzei Génuából. Mert Lloyd Georgeék vagy túlságosan liberálisak és akkor nem engednek a jóvátételből az antiliberális Bethlennek, vagy ők is antiüberálisak és akkor e^y szavunk sem lehel ellenük. Pedig a ióvátéiel kérdésében igazán ránk férne e^y kis nyugati demokrácia I Szeged, 1922 április 13. Letartóztatták az Ébredők Ügyészét a kézigránátos zsidóijesztés miatt A pokolgépes merényletből kifolyólag ma délelőtt öt letartóztatás történt. — Bizonytalanság a nyomozásban. — Még egy halottja lesz a merényletnek. Megint a vidékre vezetnek a szálak . . . SZEGED, április 12. (Saját tudósítónktól.) Az erzsébetvárosi halálvacsora ügyében indított nyomozásról a legellentélesebb híreket hozza a távíró. Szinte megszoktuk már a másfél hét óta tartó nyomozás során a hivatalos rendőri ígérgetést, hogy „a nyomozás döntő stádiumba jutott, a merénylők letartóztatása órák kérdése." Néha még ennél az ígérgetésnél is tovább megy a rendőrség és a félhivatalos kőnyomatosok utján világgá röppenti a szenzációt, amely szerint „a tettesek a rendőrség letartóztatásában vannak." A tettesek naponkint változnak, az egyik nap bécsi kommunisták, a másik n3p az ébredők soraiból kerülnek elö. Akkor pedig, mikor ezeket a vád alól tisztára mosták, kisütik, hogy kóbor tengerészek, munkanélküliek között kell keresni a tetteseket. A különféle jelentéseknek ilyen ellentmondása akaratlanul is a hitetlenek közé sodorja az események józan, világos eszű szemlélőit. Ha pedig nem ak3r hitetlen lenni az ember, akkor odamagy^rázza a rendőri ellentmondásokat, hogy az egész •nem e^yéb, mint taktika, amelyet a bűnösök utáni nyomozás tesz szükségessé. A merénylők utáni nyomozásról kiszivárgott hirek szerint a rendőrség folytatja azoknak a gyanúsítottaknak és tanuknak a kihallgatását, akiknek a merénylethez valamelyes közük lehetett, illetőleg akik a merénylőkről valamilyen felvilágosítást tudnak adni. Igy az elmúlt éjjel vallatták Ötvös Károlyt, a bécsi Szemző- féle bombamerénylet egyik főszereplőjét, aki a rendőrség kezében lévő adatok szerint az erzsébetvárosi merénylefben szerepet játszott. Tegnap különben — a békenyilatkozat ellenére, — újból házkutatást tartottak a hivatalos jelentés szerint annak a megállapítására", hogy az egyesület működése közben nem lépte-e tul az alapszabályaiban lefektetett korlátokat. A nyomozásról ma a következő jelentéseket kaptuk: Nincs semmi u\. BUDAPEST, április 12. A Magyar Hirlap irja: Mint munkatárjunk értesült, a főkapitányságon a szorosan vett bombarobbanás ügyében olyan eredmény, mint amilyent a közvélemény a rendőrségtől vár, egyelő.c mé>> nem várható. Nem mondhatjuk azt, hogy holtponton van a momozás:, de a főkópitánytiár:on olyan ebének őrizetben nincsenek, akiket tettesként gyanúsítani lehetne. BUDAPEST, április 12. A Virradat irja: A főkapitányságról tegnap több detektívet küldtek le vidékre, akik most ott gyűjtik a nyomozás adatait. A merényletbe többen vollak beavatva, akik időközben vidékre menekültek és ott ak írták bevárni a nyomozás lefolytatását. A rendőrség azonban tudomást szerzett tartózkodási helyükről és most valamennyit felkutatják. Letartóztatott Ébredők. BUDAPEST, április 12. A Magyar Hirlap irja: Tegnap késő estig és ma egész délelőtt folytatták Gyalay kihallgatását, továbbá dr. Adóiján Géza, dr. Dániel Sándor és Kovács Józsefnek kihallgatását. Mind a négyet a jászkarajenöi kézigránát ügyből kifolyólag vették őrizetbe. Minthogy ellenük a rendőrség bizonyítékot szerzett, dr. Gózmány Ferenc rendőrfogalmazó ki lirdette e lőttük a főkapitányság letartóztatás végzésé?. Szembesítéskor Kovács József beismerte, hogy a két kézigránátot Gyalaytól kapta s ezt Gyalay is elismerte. Dr. Adorján bevallotta, hogy ő utasította Gyalayt a kézigránátok kiadására, azonban, hogy inilyen célra akarta felhasználni, azt nem tudja. Dániel Sándor tagadja, hogy Ő utasítást adott a kél kézi gránát kiszolgáltatására. Azonban, minthogy mind a négyük ellen határozott adatokat szerzett a rendőrség, letartóztatta őket. A déli órákban, miután lezáródott a bombamerény et e mellékhajtásának a nyomozása is s addig, mig a korcsmárost fel nem hozzák Jászkarajenőről, folytatják a nyomozást a bombamerénylet teltesei után. A lettesek kézrekeritése egyelőre még nincs kilátásban. Ugyancsak ilyen mellékkörülmények miatt tartják fogva a főkapitányságon Ötvös Károlyt. A merénylet hetedik áldozata. BUDAPEST, április 12. A Virradat irja: Az erzsébetvárosi kör elleni merényletnek ujabb áldozata van. Haas Károly kez'yügyárost a bomba egyik szilánkja a fején sebesítette meg. Akkor oiyan könnyűnek látszott a sebesülés, hogy Hass a saját lábán hagyta el a helyisége! Másnap megoperálták és eltávolították fejétől a sebesülést okozó szilánkot, azonban a seb nem birl begyógyulni, öt olyan komplikációk állottak be, hogy koponyalékelést kellett végezni rajta. Ettől kezdve a beteg állapota folytonosan rosszabbodo't ugy, hogy be kellett szállítani a kórhá?ba, ahol értesülésünk szerint a halállal vivődik. A városon múlik az ujszegedi és Tisza Lajos-körúti villamos megindítása. SZEGED, április 12. (Saját tudósítónktól.) A város tanácsa tegnapi ülésén elhatározta, hogy átiratot intéz a közúti villamosvasút igazgatóságához, melyben felszólítja, hogy az ujszegedi vonalon, valamint az ugyancsak szünetelő Tisza Lajos-köruti szakaszon ismét léptesse életbe a közlekedést. Munkatársunk ez ügyben kérdést intézett a részvénytársaság igazgatóságához, hol első sorban az ujszegedi vonalon megindi, tandó villamosjáratok ügyében kért ' felvilágosítást. Informátorunk erre vonatkozólag azt a felvilágosítást adta, hogy a kérdés megoldhatósága elsősorban a város tanácsán mutik. A városnak ugyanis kötelessége lenne, hogy a megrongált közúti hidat rendbehozassa, illetö'eg alkalmassá tegve arra, hogy a hídon a villamos közlekedhessen. A sinek teljesen hiányoznak a hídról, a burkolat is több helyen fel van hasadva ugy, hogy a városnak elsősorban az alépitvényt kellene megcsináltatnia. Igy tehát a városon múlik, ho^y lesz-e villamosközlekedés Újszegedre, vagy nem. Valamivel komplikáltabb a Tisza ' Lajos-köruton immár évek óla szünetelő villamosjáratok kérdése. Itt tudvalevőleg most tehervonatok közlekednek, meiyek a szegedi keres• kedelemnek, sőt magának a városnak is elsőrendű szolgálatot tesznek. A villamosvasút igazgatósága szerint a lefekte ett síneket és föi.éní a vezetéket teljesen át kellene alakítani n személj forgalom lebonyolításához. A szükséges anyagok mind el vannak rekvirálva, ugy, hogy igen nagy kiadások <t jelentene, ha e járatokat most Pkarnák rendbe hozni. Egyébj ként a város feladata dönteni e tekintetben, hogy minek tulajdonit most nagyobb fontosságot: a meglevő I teherforgalomnak, mely igen hasznos szo'gálatokat tesz, vagy a meg nem levő személyforgalomnak, melynek feltétlen szükségessége;— okulva a multakon — legalább is kétes. A dönlés joga tehát a város tanácsáé és reméljük, hogy a közúti hid mielőbbi rendbehozatala után oda fog hatni, hogy legalább Újszegedre ismét közlekedhessék a villamos. Három husvéíí reklámcikk! Női harisnya párja ... 55 K Gyermekkeztyük párja . . 25 K Gyermekzokni, fekete párja 30 K Rövidáruház, Kossuth Lajos-sugárut L sz. Belvárosi Mozi Telefon: Igazgatóság 258. Pénztár 582. Szerdán és csütörtökön Lehár hlrea operettje: Luxemburg grófja. Operettszkeccs 3 film és 3 színpadi reszb. Filmföszcreplő: KIRÁLY ERNŐ. S-Ínpadon szerepelnek: Pilinszky Géza, az operaház művésze, Kovács Margit, a Renaissance tagja, Radócz Ferenc, Oy. Orbán Ibolya, Bende L. Azonkívül : PINGULIN. Kitilnö vigj ték 3 felvonásban. Főszereplők: BOJDA JUCI, PÁRTOS GUSZTÁV, UJVARi LÁSZLÓ. Előadások fél 5, fél 7 és 9 órakor. Szombaton és vasárnap CANADA FIAI. Bravúros amerikai dráma 5 felv.-ban. Főszereplő: PICKrORD. Azonkivül: A jövendő fátyla A Gaumont-gyár ujabb remeke 5 felv.