Szeged, 1922. március (3. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-17 / 63. szám

Ssegcd, 1922. március 17. Ara 3 korona. Péntek, III. évf., 63. %Mn. ELŐFIZETÉSI ÁRAK-: E«y évre 900 kor. | Negyedév.. 225 kor. m,"* 450 . I c- -re hóra 75 Megjelenik naponkint délután. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Kölcse>-utca fi. * Telefon 13-33. Az osztrák-magyar batár­kilgazltás. BÉCS, március 16. (M. T I) A német nemzeti diákság tegnapi tün­tetésével kapcsolatosan a bécsi sajtó rtmutat arra hogy még nem bi­zonyos, vájjon a határkigazitó bizottság egyáltalában elismeri* a határok kiigazítására vonatkozó uj magyar követeléseket és ezért a tün­tetések és tiltakozások korainak mondhatok. Az osztrákok azzal a véleménnyel szemben, hogy Ma­gyarország a velencei szerződés értelmében nem mondott le . min­den területi követeléséről, ennek ellenkezőjét vallják. A Neues Wie­ner Tagblatt a magyar felfogást a következőkben ismerteti: Magyarország pontosan körvonala­zott területi követelésekkel lépett fel Velencében. Ezeket Ausztria el­utasította és ekkor tette meg Della Toretta márki közvetítő javaslatát, amelyet a velencei jegyzőkönyvbe is belefoglaltak. A bizottsíg feladata az, hogy enyhitse azokat a súlyos rendelkezéseket, amelyeketa trianoni vonal foglal magában. Ausztria té­ved, ha azt hiszi, hogy amikor Ve­lencében elutasították a meszemenő követeléseket, Magyarország lemon­dott arról, hogy ezeket a köve'.elé seit a határkiigazitó bizottság elötl érvényesítse. BUDAPEST, március 16. A Ma gyar Hirlap irja : Egy Bécsből eredő híradás szerint a francia követ teg­nap megjelent Schober kancellárnál ésfközölte vele, hogy az ántánt a oyugatmagyarországi kérdésben tel­jesen Ausztria álláspontjára helyez­kedett és helyteleníti Magyarország kívánságait. A Magyar Hirlap tudó­sítója beavatott helyen érdeklődölt ennek a hírnek a valódisága iránt és ott a kővetkező felvilágosítást kapta: — Hivatalos helyen arról, hogy a francia követ megjelent volna Schober kancellárnál és közölte volna vele az ántánt álláfoglalását, nem tudnak. Arról sem tudnak hi­vatalos heiyen, hogy a nagykő vetek tanácsa elutasította volna Ma­gyarország kívánságait, mielöti a ha­tármegállapitó bizottság befejez'e volni működését. Magyarországnak különben ehhez a lépébhez a tria­noni békeszerződés alapján joga van, mert ez a szerződés csak nagy vonalakban jelölte meg a határokat és a végleges határmegállapitást azokra a bizottságokra bizta, ame­lyek Magyarországon már megkezd­ték működésűket. Semmi valószinü­nüség nincs abban, hogy a nagy­követek tanácsa a Vas- és Sop­ronmegvébe küldött határmcgállapitó­bizottsag jelentésének elébe vágott volnj. Mi ne<r. akarunn nagy vál­toztatásokat, csak c Ivánokat, ame­lyeket a trianoni szerződés lehetővé tesz Ez a b:c<i hir valószínűleg az osztrákok ros»zakarata, koholmánya és célja az, hogy maga mellett han­gulatot teremtsen. BUDAPEST, március 16. A Ma­gyar Hirlap irja : A magyar gazda­sági élet egyik kiválósága, aki hosz­szabb időt töltött Csehszlovákiában és ott a politikai és gazdasági kö­rökkel érintkezést tartott fenn, most hazaérkezett és munkatársunknak a cseh politika és gazdasági élet irányváltoztatásáról a következőket mondotta: — Csehszlovákia közgazdasági és politikai életében uj orientáció jelei mutatkoznak. Olyan hirek és esemé­nyek kerülnek forgalomba. amelyek igazolják azt, hogy az intranzigens politikusoknak háttérbe kell szorulni a józan &uvernemeniális politikusok­kal szemben. Ez a fordulat már is érezteti hatását az aktív politikában. Legutóbb a cseh és tót sajtó, meg egy magyar nyelvű felvidéki tót lap is azt a meglepő jelentést közölte Benes Londonból történt visszajöve­telévcl kapcsolatosan, hogy Cseh­ország ma még kénytelen támogatni Magyarbarát hangulatváltozás a cseh politikában. a nyugati hatalmakat, de Csehország arra hivatott, hogy egykor a neoszláviz­mus vezetője legyen. A csehek ugy fogják fel a helyzetet, hogy jó ha a franciák és angolok veszekszenek, mert ezzel csak a kisantant nyer, súlyban és képességben. A csehek ilyen jóindulatot még soha sem tanúsítottak Ma­gyarország iránt, mint amilyen­nek jelét adták 'az utóbbi na­pokban. Csodálkozásomat fejeztem ki emiatt es azt a választ kaptam, hogy ez az irányváltoztatás természetes. Cseh­ország a jóvátételi összegből nem fog kapni semmit. Ha már most sem a német, seqi a magyar jóvá­tételből nem jut nekik semmi, érde­kük, hogy Magyarország gazdasága ne rombolódjék le, mert akkor, ha ez megtörténik, vagy ha Magyar­ország valutája tönkremegy, a csehek elveszítik egyik legértékesebb szom­szédjukat. Megsemmisítik az erdélyi választásokat? KOLOZSVÁR, március 16 A Magyar Szövetség megbízta Ugrón Istvánt, hogy utazzék Bukarestbe és tegyen jelentést Ferdinánd királynak és Bratianu miniszterelnöknek a magyarságot ért választási sérel­mekről. Ugrón tegnap érkezett Ko­lozsvárra, ahol jelentést tett a Ma­gyar Szövetség intéző bizottságának. Egy hírlapíró előtt Ugrón igy nyilat­kozott bukaresti utja eredményéről : — Megbízásomnak sikerült eleget tenni. A miniszterelnök megdöbbenve vett tudomást jelentésemről és szük­ségesnek tartja, hogy a panaszok benvujtassanak. Megfogja vizsgálni ezeket az eseteket s ha a választás törvénytelensége bebizonyosul, a választást megsemmisítik s uj vá­lasztást rendelnek el. Ferdinánd a legnagyobb érdeklődéssel kisérte szavaimat és kijelentette, hogy fel­tétlenül szükségesnek látja minden sérelem orvoslását. Országos pártkongresszust hiv össze a kereszténypárt Késifll az ellenzéki pártok kSiSs kiáltványa. — Vasárnap jelenik meg as utolsó választójogi rendelőt. SZEGED, március 16. (Saját tudósítónktól.) A miniszterelnöknél tegnap dél­után Vass József kultuszminiszter, Bánf/y Miklós külügyminiszter és nagyatádi Szabó István jelent meg tanácskozáson. A megbeszélésen a kerületi beosz-.ások ügye végleges formájában kialakult. . Ma ebben a kérdésben szak­tanácskozás lesz, amely a .rendeletet a minisztertanácsra készíti elő. A lajstromos beosztást a hivatalos lap vasárnapi számában teszik közzé. Ezt néhány nap múlva, valószínűleg szerdán követni fogja az utolsó vá_ laszlójogi rendelet a nagykerületek kettéosztásáról. Az ellenzék körében ma állapítot­ták meg a közös kUlvány szövegét, melyet a jövő héten fognak közöni. Az Ándrássy-párt, amely tegnap párt­vaciOrát rendezett, szintén kiáltványt kés-ül közzétenni. Politikai hírek szerint a Haller-pá.t is követni fogja Az'^elenzékiek választási magitar­tásaról a legkülönfélébb hírek ke­rülnek forgalomba. Az egyik szerint az ellenzék passzivitásban marad, más hirek szerint csak a cinkotai választókerületben vesz rész a vá­lasztásokon. Károly királynak felajánlották a lengyel koronát? Az Anárássy—Friedrich-pártban az este pártvacsora volt a győri és zalaegerszegi küldöttség tiszteletére. A pártvacsorán résztvettek a pártnak összes Budapesten tartózkodó volt nemzetgyűlési képviselői. Elsőnek Szmrecsdn.yi Gyögy szólalt fel, aki azt a hirt közölte a párttal, hogy Lengyelország felajánlotta Károly királynak a Lengyel koronát. Erre a kijelentésre óriási taps és éljenzés tőrt ki és sokáig tüntettek Károly király mellett. 4 keresztény párt készülődései A keresztény párt Huszár-cso­portja ma délután Miskolc II. vá­lasztókerületében tart nagygyűlést, amelyen újból Róbert Emilt jelölik. Ezen a nagygyűlésen Ernst Sándor nem jelenhet meg, mert betegen fek­szik lakásán. A part többi tagjai részben Miskolcra utazott, részben gróf Zichy Jánossal tárgyal egyesülési feltételeiről. Ez a tárgyalás hir szerint rövid időn belül eredményesen befejeződik, ami Zichy János és Aladár reaktivá­lását jelenti. A Haller-csoport ma este párt­vacsorát rendez. Ezt megelőzőleg a VII. kerületi pártszervezet vezetői ta­nácskoznak. A 150 tagu végrehajtó bizottság holnap délelőtt 10 órakor ül össze a Károlyi palotában és megbeszélik az országos pártkon­gresszus összehívását. VWWWWMVMWWWWWMUVAAAMMWIAA Semlegesek tanácskozása a génnal konferencia előtt. STOCKHOLM, márc.us 16. (Cseh sajtóiroda.) Svédországnak az a szándéka, hogy a génuai értekezlet előestélyén tanácskosásra hívja egybe a semleges államokat. Ez irányban állitólag már eszmecserét is foly­tatott. BERLIN, március 16. (M.T.I.) Londoni jelentés szerint az ottani politikai körökben megcáfolják azt a Párisból eredő hirt, hogy a génuai értekezlet tervét elejtették. Hangoz­tatják, hogy az értekezlet kezdemé­nyezése Lloyd George-tói indul ki és Lloyd Georgenak mindegy vájjon Poincaré részt vesz-e az értekezleten. Ma kezdődik Szász Zoltán ügyében a főtárgyalás BUDAPEST, március 16. A Vir­radat irja: Tavaly nyáron nagy fel­tűnést keltett, hogy a rendőrség el­járást indított Szász Zoltán író és dr. Bánóczy László színházi ren­dező ellen, akikek azzal gyanúsított, hogy állandó összeköttetésben van­nak a bécsi magyar sajtóval és rend­szeres hírszolgálatot végeznek a Bécsben megjelenő Jövő cimü napi­lap számára. A gyanúsítottakat elő­zetes letartóztatásba helyezték, majd átkísérték őket az ügyészség Markó­utcai fogházába, honnét <;sak ámult hét folyamán kerültek kl, mivel a büntetötörvényszék tanácsa magas óvadék ellenében szabadlábra he­lyezte őket. Az ügyészség még a mult évben vádiratott adott be ellenünk és ki­vülök még dr. Madzsar Józsefet is megvádolta, hogy cselekményük a magyar nemzet és magyar állam megbecsülése ellen irányuló bűntet­tel szoros összefüggésben volt. Annakidején a terheltek védői az ügyészség vádirata ellen kifogásokat adtak be de a vádtanács azokat elutasította és a főtárgyalás! elren­delte. A főtárgyalást a mai napra tűzte ki a büntetőtörvényszéken dr. Nagy Béla tanácsa. Tízezer vasmunkás áll munka nélkfil Budapesten. Budapest, március 16. A Virradat irja: A vasmunkás-mozgalommal kapcsolatosan a kizáráshoz, illetve sztrájkhoz, mint ismeretes, még hét üzem csatlakozott, ugy hogy tízezerre tehető a munkanélküli vasmunkások száma. Mint értesülünk, az állami üzemekben is várható a munka be­szüntetése.

Next

/
Thumbnails
Contents