Szeged, 1922. március (3. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-14 / 60. szám

8ZBSID Megiutalmazzáh a forgalmi adíhivatal tisztviselőit. Bntfó munkálkodást kivin t Unács. SZEGED, március 13. (Saját tudósítónktól. Dr. Csonka Miklós, a forgalmi adóhivatal vezetője arra kérte a taná­csút, hatalmazza fel, hogy a kül­területeken a javadalmi biztosokat vehesse igénybe a forgalmi adó be­hajtásánál A tanács ehhez hozzá­jáiult, egyben a posta által behaj­tóit jövedelemből a tanács husz százalékot szavazott meg a posta számára. Dr. Somogyi Szilveszter ezzel kapcsolatosan ma azt a javaslatot tette a tanácsnak, hogy a {forgalmi adóhivatal tisztviselőinek és min­den alkalmazottjának jutalmazására a befolyt jövedelemből három szá­zalékos részesedést szavazzon meg és helyezze kilátásba, hogy ha a jö­vedelem meghallja a | tízmilliót, ugy öt százalékos részesedést fog­nak kapni. A polgármester ezzel buzgó mun­kálkodásra akarja ösztökélni a tiszt­viselőket, a tanács többsége azon­ban arra az álláspontra helyezke­dett, hogy az első esztendőben vár­ják meg az adójövedelem mértékét és abból szavazzanak meg azután egy bizonyos összegei a személyzet jutalmazására. A fontos tehát, hogy a tanács elvileg hozzájárult ehhez a szép javaslathoz. |A kereskedelmi As Iparkamara nem vesz részt a gáz- és villanyárak megállapításában Wlmmer Ffll&p a tanács eljiráu ellen. — Aki fi^a sajté kritikájától. BELVÁROSI MOZI Telefon : igazgatósán 258. Pénztái 582 Hétfőn es kedden Gaumont gvárnak n ..Sándor Mátyás'1 feldolgozójánuk remekműve : Virágok asszonya Társadalmi drámn ó felv. Főszereplő : Oaby Deslys. Azonkívül : 9 nagy játszma II. része 6 felvonásban. Az első rész össze­foglalva szintén látható. Szerdán és csütörtökön Aki embert ölt... Amerikai tarsadalmi dráma 5<felv.-b«n Főszereplő C Grlfftth. Azonkívül nagy játszma III. része 6 felvonásban. A/ elózö reszek össze­' foglalva szinten lathatók. Előadások fél 5. fél 7 és 9 órakor. Vnxnrnap fi. 7 es 1) órakor NYAE KENDŐ kesziles es javilas legszebb kivitelben SÁNDOR IBOLYA „ M( re \-utca '/•. I eni. I Telelőn IHil. A belgrádi előkonferencia BELGRÁD, má.cius 13. (MTI.) A belgrádi értekezlet esli záróülésén a következő határozatot hozták Lengyelország, Csehország, Romá­nia és az SHS királyság kiküldőit szakértői Belgrádban értekezletre ' gyűltek össze, hogy előzetes tárgya­lás ala vegyétc a génuai konferencia napirendjén szereplő pénzügyi, szál litási és nemzetgazdasági kérdéseket Megállapítható, hogy mindezekben a kérdésekben az egyes államok ki­küldöttei között a legteljesebb meg­értéi uralkodik. Este 9 órakor Nincsics külügy­miniszter bucsucbédel adott a kül­eöttsey tagjainak. Politikai köiökben 'negálh'.piíották, hogy az értekezlet lehető legszívélyesebb lefolytatás mellett elélte célját. SZEGED, március 13. (Saját tudósítónktól.). A gáz- és villanyárak ügye ismét kezdi romboló munkáját és megint megindul az a háborúskodás, amely minden eddigi áremelésnél eminen­ter jellemző voll Szeged város ha­tóságára és közönségére egyaránt. Dr. Turóczy Mihály beadványát, amelyben a közönség kritikája ellen védekezik és nem akarja egyedül tartani a hátát a gáz- és villany­árak felemelése után bekövetkezhető támadások esetében, szombati Jszá munkban részletesen ismertettük. Ma hasonló levelet intézeti Bar­csay Oszkár budapesti mérnök is a város tanácsához, akit tudvalevőleg a tanács az ötös döntő bíróságba delegált, mint Szeged város képvi­selőjét. Barcsay levelében kijelenti, hogy örömmel veszi az ismételt bi­zalmát a városnak, de kéri a taná­csot, hogy a sajtó támadásai elől védje meg őt, mert a sajtó a múlt­ban is súlyos kritikával illette döntő biróság működését. Nincs okunk arra, hogy Barcsay Oszkár állítását visszautasítsuk, de az igazság kedvéért meg kell álla­pítani, hogy Barcsay Oszkárt maga a város tanácsa és közgyűlése tá­mgdta meg azzal, hogy a döntő biróság feloszlatását kérte a minisz­tertől, éppen a tiszti főügyész erős­hangu előterjesztése alapján. A sajtónak ebben a támadásban semmi része nincs. Ezt tudomásul veheti Barcsay Oszkár és ezt tudni kellene a város polgármesterének és tanácsának. A gáz- és villanyárak ügyével kapcsolatosan Wimmer Fülöp, a I ereskeielmi és iparkamara el­nöke az alábbi közleményt küldte be hozzánlg A Szegea szombati száma a tiszti főügyész urnák a tanácshoz intézett előterjesztését ismertette, amelyben a főügyész ur — kissé későn — kijelenti, hogy a döntőbizottságnak a villany- és gázárak ügyében ho­zandó újbóli határozat ódiumát egy maga többé vállalni nem ^haj­landó, hanem a kereskedelmi és iparkamara, a Lloyd Társulat, Katolikus Kör, kaszinó, tisztviselők otthona stb. képviselői legyenek ebben társai. Különösen azonban — elég ügyes taktikával — engem kí­ván oda társnak, aki az utolsó köz­gyűlésen, amelyen ezt az ügyet tárgyaltuk, neki tényleg szemrehá­nyást tettem azért, hogy a város egész közönségének képviseletét a bizottság előtt most már harmadik­ben ö egymaga vállalta. Lz a sakkhúzás azonban ezúttal eredménnyel nem járhat, mivel — anélkül, hogy a többi testületek ha­tározatának elébe akarnék vágni — a kereskedelmi és iparkamara és még inkább a magam nevében ki­jelentlietein, hogy mi e szives meg hivást el nem fogadjuk, még pedig abból az okból nem, amelyet a t. főügyész ur a köjgyülésen a maga védckeze&cuen elmondott és leszö­gezett, t. i., hogy a döntő bizottság mindjárt eleinte, első ténykedéseként egy oly ügyrendet állapított megmagá­nak, amely minden hathatós érvekkel dolgozó képviseletet lehetetlenné tesz, amennyiben mint egy titkos konven­likulumokban targyalja az ügyeket, nem enged a város képviselőjének semmiféle betekintést, sem a gáz­gyár által beadott számadatokba, sem annak érveléseibe, hanem a képviselő szerepét arra szorítja, hogy ő, amikor a 6 hónapról 6 hónapra ismétlődő tárgyalások kezdődnek, a város álláspontját nagyban és álta­lában előadhatja, azután pedig haza mehet és várhatja a bizottság — ismétlem, ily módon Jltkosnak* mondható — eljárásának eredményét. Hát ilyen szerepre én természete­sen nem vállalkozom, de erre most már nincs is szükség sem a2 én részemről, sem a főügyész ur ré­széről, mert hiszen ez volt egyik főoka annak, hogy a közgyűlésen most már másodszor azt indítvá­nyoztam: — .jelentse ki a város a miniszternek, hogy nem kér ennek a döntő bizottságnak a határozatá­ból, nem kívánja, hogy közte. és a gyár között ez a bizottság döntsön, és mivel 1922-ben, 4 évvel a há­ború befejezte után, igazán a leg főbb ideje már annak, hogyaz-ilyen .háborús intézmények" megszűnje­nek, küldje ezt á t. döntő bizottságot oda, ahol volt, illetve oszlassa fel s ha a gázgyárnak valami kivánsága lesz és ó a várossal nem tud megegyezni, majd dönt a bíróság, még pedig re­mélhetőleg nem ugy, amint ezt a döntő bizottság mindjárt első izben tette, hogy sokkal nagyobb összeg­ben állapította meg a gázgyár köve­telését, mint amilyen összegbe a gyár maga a döntés előtt már bele­nyugodott volt." ^ Ezt az indítványomat a közgyü lés egyhangúlag elfogadta, a tanács a szóban forgó kérvényt a város közönsége nevében tényleg fel is terjesztette, de azzal a következetes­séggel, amelyre csak a mi t. taná­csunk képes, — amikor a gázgyár alig bevárva a hat hónap leteltét, természetesen újból a reá mindig kedvező döntő bizottság határozatát kikérte — nem ragaszkodott a fel irat tartalmához és annak ér telmében nem jelentelte ki a miniszternek, hogy ö ezt a bizott­ságot többé illetékesnek nem tartja, nem küld abba képviselőt, nem tárgyal előtte — hiszen a vá ros érveit és állásfoglalását ez a bi zottság eddig ugy sem méltányolta, — ám; járjon hát el a bizottság most anélkül, fíogy ' a város még formailag is képviselteti magát és ezzel újból akceptálná a bizottság ténykedését, amelynek eltörlését any­nyira helyesen indokolva, a minisz­tertől rövid idővel ezelőtt kérte. Egyedül ez az eljárás lett volna alkalmas arra, hogy a város felirati kérelmét a miniszternél újból kel­lően támogassa és annak teljesítését elérje, de semmi esetre sem az, hogy mihelyt a gázgyár a döntő­bizottságot újból felhívta, a város sietett a bizottságba kiküldendö ta­got kinevezni. Határozott véleményem az, hogy ezt a kiküldetést még most utólag is rögtön vissza kell vonni és a fel­irat kiegészítésében a miniszternek kijelenteni, hogy ám tűrnie kell ad­dig, amig a miniszternek ez tetszik, a döntő bizottság határozatainak ke­resztülvitelét, de részes übbűfi lenni nem akar. Igy kell Szeged város közönségé­nek érdekeit védeni, de semmi eset­re sem ugy, amint azt a városi ta­nács megint egyszer megtette, mint e°y ignorálva és kinullázva a saját maga koiábbi eljárását. tyOWk a t. tanács előtt. • SZEGED, március IX fiáját tudósítónktól) A mai tanácsülésen, ugy látszik, a közelgő szezonra való tekintettel a jégellatáv rendje is szóba került! Elsősorban is Széndsi és Singer jégszállitók beadványa kapcsán, akik arra való tekintettel, hogy tizennégy esztendeje látják el közmegelége­désre a városi jéggyár szállításait, azt kérték, hogy a jövőben is öreá­juk bízzák ezt a nemes feladatot. A tanács méltányolva a kérvényezők ér­veit, a beadvány értelmében hatá­rozón Ezután a jégárak megállapításira tértek át Megállapították elsősorban azt, hogy a jégáraknak is lépést kell tartaniok a drága?ági hullámmal és igy valószínűleg 160 korona lesz métermázsája, hozzá ráadásnak a kétszázkoronás fuvarköltség. A vég­leges jégárak tekintetében azonban nem döntött a tanács, hanem ugy határozott, hogy annak megállapítá­sát az árvizsgáló bizottságra bízza. A jégárakkal kapcsolatban szóba került a hűtőkamrák haszná­lati dija is, amelynek négyszögméte­réért négyszáz koronát fognak kérni A közös hűtők használati diját mé­termázsánként tíz koronában állapí­tották meg. Ócska rezet, ilmot bármilyen réz, vagy horgany hulla­dékot legmagasabb napi árban ve­szek Kohn zománcedényüzlet Tisza Lajos-körut 55. Telefon 15-35. (Mihályi füszerűzlet mellett.) 156 Karneval gyermeke péntektől a Korzó-moziban. Üzletáthelyezés. Divatáru üzletimet iso Kölcsey-U.45. sz. a. helyeztem át. Ta­vaszi újdonságok nagyobb válasz­tékban érkeztek. Baseli DM Ha egy próbát tesz meggyőződhetik, hogy olpőszflkségletét c legjobb minőségben ét lego caóbb áron csak a ipész iparosok Termelő Szövetkezetében Osongrádl-sugirut 9. 66 szám alatt szerezheti be. /

Next

/
Thumbnails
Contents