Szeged, 1922. március (3. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-11 / 58. szám

legrégibb és legnagyobb SZÍNHÁZ) •árcins SPORT A szegedi fntballkqrfiletben is kitört a professzionizmus SZEGED, március 10. Az újságot olvasó nagyközönség figyelmét nem kerülhették el azok a nap nap után megjelenő cikkek, melyekel a budapesti lapok a ma­gyar futballsportban észlelt bom­lasztó tünetről: a professzionizmus­ról írtak. Egy félesztendö óta fi­gyeljük ezeket a sportkörökben szen zációként ható leleplezéseket, me­lyek elsősorban az igen kvalitásos budapesti KAC csapatát Tállitották a sportközvélemény ítélőszéke elé. Ai itélet a legszigorúbb volt Azt sem hallgathatjuk el, hogy a legnevesebb fővárosi egyesülelek ellen, mint az FTC, MTK és UTE ellen is érkeztek feljelentések, hogy ama­törökül szereplő játékosait pénz­zel támogatják, sőt — épp ugy mint ahogyan azt a KAC tette — fix fizetést adnak nekik. Ez'utóbbia­kat azonban még nem sikerült az egyesületekre rábizonyítani, mégis megállapítható mindebből, hogy az oly szépeit fejlődő futballsport, mely a magyar névnek mindenütt respek­tust szerzett, válságos helyzetbe ju­tott. • Ezek előrebocsátását sainálatos körülmény tette szükségessé. Arróí értesültünk ugyanis, hogy a déli kerület elnökségéhez, mely Shvoy Kálmán v. k. ezredes elnöklete alatt Szegeden fejt ki igen eredményes munkát, Békéscsabáról feljelentés érkezett, melyben az ottani Előre fuiballjátékrsai közül öt ismert ama­tör sportembert professzionizmussal vádolnak meg. A dolog ugy vált ismeretessé, hogy az Előre egyesületének szűkebb keretei és a vezető férfiak kőzött súrlódá­sok támadtak és ezek során Róna Károly, az egyesület számvizsgálója kipattantotta az MLSz. déli kerüle­téhez megküldött feljelentésében az amatőrség szabályai ellen elkövetett vétkeket. Az eset tehát valóban pan­dánja a budapestinek. A feljelentés, mint értesülünk, elsősorban Kindl nevü jítékos sze­mélyére vonatkozik, aki egy, az SzTK elleni mérkőzésen súlyosan megsérült és keresetképtelenné vált. Kindl állítólag hónapokon átal volt kénytelen ágyban feküdni, fizetést munkaadójától nem kapott és ez ok­ból az Előre adta emiitett játékosá­nak a fizetését. Ez tényleg ellenke­zik az amatörsport szabályaival. Az egyesület játékosanak csupán a játék­idő, illetőleg az esetleges utazással járó mulasztott napokra járó fizetés vagy adott esetben a gyógykezelte­tési költséget téritheti meg, más fize­tést azonban nem adhat. A Kindl­eset kapcsán hasonló okok miatt tettek feljelentést az Előre Jánosy. Kvasz, Máthé játékosai és a jóhirü Amsei kapus ellen is. Noha a feljelentés az MLSZ­től nyert értesülésünk szerint még nem érkezett meg kezeikhez, Schvoy ezredes, mint a déli kerület elnöke, már eleve is kijelentette, hogy ő lesz az első, aki már cstrájaban meg fog ölni minden a professzionizmussal kapcsolatos szaoálytalanságot. Mi egyelőre megállapítjuk, hogy a pro­fesszionizmus láza, mint az előre­látható is voll, a vidékre is elérke­zett és éber figyelemmel fogjuk ki­sérni a fejleményeket. •OSOBI Pé.tek Szutamith keleti opera A 47. gombai Swlamith keleti opera B 47. fl Vasárnap d. u. Kék mazur operett. Vasárnap este Szutamith keleti opera . Wk képviselik a szegedi süné sieket a SzlnéssegyesOlet köz gyűlésén? A szegedi színház tag jat társulati ülést tartottak, amelyen elhatározták, hogy az Országos Szí­nész Egyesület ez évi közgyűlésére dr Balassa Ármin ' ügyvédet, Halmos Gyula és Poor Miklós szí­nészeket delegálják. gyár a szakmában a Pyram cipőkrémgvárl JT7 - T- SJ * i Legújabb könyvek Közgazdaság. UJ kivándorlási hajóstinaság Budapesten. A belügyminiszter a The Royal Mail Steam Packet Com­pany londoni gőzhajóstársaságnak engedélyt adott arra, hogy a Ma­gyarországot elhagyó kivándolókat szárazföldön át Hamburgba, illetve Cuxhavenben, Rotterdamba, Antvér­penbe, Cherburgba és onnan Newyork,*Baltimore, Boston és Ha­lifax kikötőkön keresztül az észak­amerikai Egyesült Államokba és Kanadába szállíthassa. A hajóstársa­ságot kivándorlási ügyekben mind magánosok, mind hivatalos té­nyezők részére Balatini Braun Lajos budapesti lakos képviseli. A Klsbalaton Ieosapolása.THir sze­rint egy társulat külön arra a célra alakult, hogy megkezdjem Kisbala ton lecsapolását A társulat munka­köre alá 16.000 katasztrális hold földterület tartozik. Az összes mun­kálatokkal 5 év alatt készülné­nek el. Degscfintetlk az Áruforgalmi Irodát. A budapesti árutőzsdén mozgalom indult meg az Árufor­galmi Iroda megszüntetése érdeké­ben, melynek szerepe alig szorítko­zik egyébre, mint a kiviteli enge­délyek, kiosztására. A külkereske­delmi tárgyalások irányítása nincs már az Áruforgalmi Iroda hatásköré­ben, mint volt a múltban. Ujabb engedélyek rozsliszt kl­•zállltására. A földmivelésügyi mi­nisztérium leiratot intézett az érdek­képviseletekhez, melyben arról érte­siti őket, hogy mindazok, akik mult év október 1-től kezdve rozsliszt­kiszállítási engedéllyel rendelkez­nek, az akkor megállapított kontin­gensen felüi ujabb 30 százalék rozsliszt kiszállítására kapnak en­gedélyt. Tőzsde. — Budapesti záróárfo yam : Napoleon 29f,0—3000. font 3450-3490 dollár 789 797, fr. frank 71—71 "25. lengyel m4rka 18-19. márka 320—330. líra 39-25-39-90 oszt. korona 9.50—1050, rubel lei 583—593. szokol 12 SO—12"90. dinár 10.20—10-30 svájci frank 153-5—154-5. bécsi kifizetés 9.75—10-75 ZÜRICH, március 4. (Nyitás) Berlin 208, Newyork 516, Milano 26'25— (ft), Buka­rest . BodapMt 0 66. Varsó 12. Praga 8-35. Bécs 8. ósztr. bélyegzett 7'5. Zág ráb 177.5 Si»rk.izlik: Or. SZILASSY CASAR M VER«8:£R»0 A u*rkM>t«(«rt MsUs: Dr. SZILASSY CÁSAR. Laptuli|<tanoi : „SZEOED" l«pki«dóvállil»t r.-t. LESZ hIuJ ^ ?™ik°r.fe»«»<ül - kereske­^LTÍI ví*roln'f<*nak az emberek anélkül is. hogy a kereskedők az árui­kat hangosan felkínálnák. Ma azonban szükséges, hogy a ió ktM kedő megfelelő mödon Ma^ közönségével, hogy hol kapMa a legolcsóbban és legjobb minőségbe* azt .amire szüksége van. Ma tehát hir­detni kell a kereskedőnek, de hakedvesa | PÉNZE és nem akarja hiába kidobni, ugy abban a lapbon és olyan formában hirdet, ahol és ahogyan a legtöbb ered­ményt hozhat a hirdetése. A legeredményesebb a hir­detés abban az újságban, amelyet á legtöbb ember olvas el. Az esti órákban egyetlen lapja van a városnak a „Szeged", ezt tehát MINDENKINEK el kell olvasnia. Ne tétovázzon tehát ha hirdetni akar. mert könnyű a vá­lasztása. Hirdessen a „Szeged"-ben. Kiadóhivatal: Kölcsey-utca 6., (Próféta-szálló). Telefon 13—33. szám. SZENTKERESZTUTI ÁJTATOSSÁG B6JU imakönyv stáció képekkel. ira 20 korma. — Kapható Endrényi Imre könyvkereskedésében.. Egy teljesen jókarban levő utazó-bunda meduebör béléssel olcsón eladó. Tuda­kozódni lehet Széchenyi-tér 3., I. emelet. Belvárosi Bank és Kereskedelmi R.-T. Telefon ssám 14-94 Kölcsey-utca 3. Telefen szám 14-94 j Folyószámlabetétek. Leszámítolások. Külföldi átutalások. I Lombardkölcsönök. Idegen pénzek vétele és eladása 31 Horváth János: Petőfi Sándor Remetei: Irodalmi és művészi Almanach Courts Mahler : A fogadott leány „ A szilaj Orsolya Stegény kis Anni Szeretlek „ Warnstetten Léna A csillagok felé Loló grófnő Bocsáss meg Lóri * Piros rózsák ,, A konzul felesége „ Az ö gyermeke * , „ Liselotte házasj sága ­H Az O felesége A végzet Éva „ • Bettina asszony fiai Kertészék Katója „ Szép miss Uliám Neufeld : Verseny feltalálók fantasztikus müszalü regény Hegjelent, njra kaphatók: Gonda: Jó modor, jó társaság Müller : Az én módszerem Fenti könyvek kaphatók, valamint mindennemű ipari és gazdasagi szakkönyvek, egyetemi tanköny­vek, a legújabb folyóiratok stb. legnagyobb választékban beszerezhetők Endrényi Imre: kftnyi, zenemű és papír kereskedésében (Kelemen-utca 7.) wwwwwwwwvwwww\ Sehol olcsóbban! Kerékpár, varrógép, beszélőgép, gummi és alkatrészek. JavltóaUiolyem elsórendO. 1040 Száctó Sándor Qópraktár Kiss D.-palota(Kiss-utca). Üzletáthelyezés. Divatára üzletemet Kölcsey-u..5.sz.a. helyeztem át. Ta­vaszi újdonságok nagyobb válasz­tékban érkeztek. 150 Basch Albert Hulladék rezet, EüEfÜTt sárolunk. Telefonhívásra házhoz küldűnV Szvaton és Kucses inr Püspök-barár. 1428. Tisza Lajos-körut. Telefon Szeged legmodernebb nyomdája ENDRÉNYI IMRE hírlapkiadó és r.yomdavállalata Tisza Ujos-körut 71. Gyöngy-utca 5. TLLEFON: 102.

Next

/
Thumbnails
Contents