Szeged, 1922. március (3. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-29 / 72. szám

Szeged, 1922. március 29. HIREK. — Barcsy-párt Irodája Az 1. terilet» bárczy István párt irodaja ma este fel 6 órakor nyilik meg a 1 tsza-szálló 12. számú szobájában. Az iroda vezetősége este léi 6-tól fél 7 óráig rendelkezésére áll és föl­világosítást ad az érdekelt választó polgároknak. — Házasság. Dr. Singer István é- Schwarz Manci f. évi április 2-án délután fél 5 órakor tartják esküvő­jüket a helybeli Z6idó templomban. (Minden külön értesítés helyett.) — A fogadalmi templom ügye. A töispin atirt a tanácshoz, hogy a fogadalmi templom építkezéséhez szükséges összes előzetes intézkedé­seket tegyék meg. — öngyilkos lett azöregZsótór lássló. Már évek óta mankónak hasz­nálta a botját az öreg és szánalmasan megrokkant Zsótér László, aki teg­nap öngyilkosságot követett el Ta­karéktár-utca 8. szám alatti lakásán. Ismert polgára volt a városnak, nem volt senkije, mindig egyedül üldö­gélt a Korzón vagy a Tisza kávéház tgyik ablaka mögött, botjával, mely most gyilkosa is lett. Régi vadász­puskáját fejéhez illesztette és resz­kető fakó kezeivel a bot végét a puska ravaszához nyomva sütötte tl a sörétre töltött vadászfegyvert. A rendörségnek írott levelében gyó pyithatatlan betegségét jelöli meg öngyilkossága okául. x Az óceán urai. — Bendbe kell hozni a rókusi rásárteret. A tanács utasította a mérnökséget, hogv az elhanyagolt állapotban levő rókusi vásárteret a legrövidebb idő alatt hozza rendbe. x Az óceán urai. J.*— A városi szolgák clpóje A városi nzolgák felebbezést nyújtottak be n ta­nácshoz azért, mert az évi lábbeli járan­dóságukat nem kapták meg. A tanács a !«lebbezést elutasította x Az óceán urai. — Brutális főápoló. Sebők János szentesi kórházi föápolót azzal vá­dolta a királyi ügyészség, hogy 1918 ban Vra.ika Lajos elmebeteg apoltat állandóan ütlegelte, aki a szenvedett sérülésekbe bele is halt. A vádlott tagadta a terhére rótt •íüncselekményt. A tanuk vallomása íerint azonban Sebők minden reá­liizott elmebeteggel durván bánt. A szegedi törvényszék Sebők Jánost rzért egy évi börtön büntetésre Ítélte. x Az óceán urai. — Duplájára emelték a bérko­csik tarlfájat. A bérkocsisok bead­ványt intéztek a tanácshoz, amely 1 en az egy te fokozódó drágaságra \ 3ló hivatkozással arra kértek enge­délyt, hogy a mai bérkocsi tarifát ö'.ven százalékkal leiemelhessék. A tanács teljesítette a bérkocsisok ké­relmét és ha a közgyűlés is ugy akarja majd, a felemelt tarifát ha­marosan életbeléptetik. Az édesapjánál sem vasarolhat olcsóbban Írógépet, mint e hét folyamán Keller irógépszaküzletében. Széchenyi-tér. Telefon .<63. Keveset hasznait tógépek jótállással. UnderwoodK 38.000 Mercedes ..29.000 Adler .. 20.000 Pannónia .. 16.000 9 fogadalmi templom költségelőirányzata Balogh Károly előteremti a síit millió koronát SZEGED. március 28. (Saját tudósítónktól.) Balogh Károly pénzügyi tanács­nokot felszólította a tanács, hogy a fogadalmi templom felépítéséhez szükséges költségek előteremtéséről és fedezéséről tegyen javaslatot. Balogh Károly kedden délelőtt be­mutatta költségelőirányzatát a ta­nácsnak, amelyeket részletesen itt adunk közre: 1. a> A vallás- és tanulmányi alapból felveendő kölcsön: husz millió korona. 1. b; Számitunk arra, hogy az alapból építési adományt kapunk : őt millió korona. 2. A templom-alapra kérjük a pénzügyminisztert, hogy engedélyez­zen egy nyeremény-sorsjegy kibocsá­tását, amelyből az építésre jut: 25 millió korona. 3. A főrendiház egyházi és világi főurai, a képviselőház, a kormány, továbbá a törvényhatóságok és vá­rosok adományából: 15 millió ko­rona. 4. A város közgyűlése által e célra megszavazandó száz százalé­lékos donesztika, amelyet az adózó közönség a fogadalom beváltásához építési hozzájárulás címén ad: 20 millió korona. 5. A város háztartása terhére fel­veendő kölcsön : 5 millió korona. Összesen kilencven millió korona, de ehhez még jön az amerikai ma­gyarok előreláthatólag nagyobb ösz­szegü adománya is. Az előirányzat­ból a várost terhelik a következő összegek : Ad. 1. A kölcsön husz évenkintl Nincs saját költség­törlesztése gyanánt évi egy millió és ennek két és fél százalékos ka mata az elsó évben négyszázeze. korona, ami évenként húszezer ko­ronával csökken. Ad 2, 3, 4 vetési teher. Ad 5. Ötven éven át fizetendő annuitás az árfolyamveszteség és költségekkel együtt, hét százalékkal véve, évi 350.000 korona. «\z épület és hitéleti szervezet fen­tartása évi egymillió, összes teher léhát évente kétmillió 750.000 korona. Fedezetül kijelöli Balogh Károly a már 1899-ben kijelölt 3500 hold föld jövedelmén felül a beszüntetett, de megfelebbezett telekértékadó jö­vedelmet, illetőleg elrendelni kéri az erre vonatkozó szabályrendelet azon­nali végrehajtását. Balogh Károly költségelőirányzata érdekes és élelmes ötletekkel szol­gál, de meg kell állapitanunk, hogy a száz millió legnagyobb részé­nek előteremtésében adományokra, helyesebben a levegőre támaszkodik. Aligha hisszük ugyanis, hogy akár a főrendiház, akár a képviselőház, akár a törvényhatóságok jószívűsége reáli­san számításba jöhetnének és leg­feljebb csak a 4. pontban feltüntetett százszázalékos donesztika folyna be, amelyet Szeged város közönsége viselne. A költségelőirányzat egyébként a közgyűlés elé kerül, ahol minden esetre lesznek pénzemberek, akik reálisabb alappal bíró ötletet szol­gáltatnak majd a templom felépíté­sének lehetővé tételéhez. — Lopkodják a korcél székek támláit. A mai tanácsülésen szóba került, hogy ismeretlen tettesek az utóbbi napokban hatvan korzói bér­szék támlaját lopták el. A tanács a tolvajok ellen feljelentést tesz a rend­őrségen. x .Az eceán urai. — Joachim képek kiállítása Tóth órás üzletében, Prófétával szemben. x Az óceán urai. x Elnémult harangok. A Korzó­Mozi igazgatósága másodszor vette műsorára Rákosi Viktornak ezt a minden izében hazafias szellemtől áthatott regényét, illetve annak meg­filmesítését, mely ugy az első, mint a második bemutatón óriási sikert ért el. A Korzó-Mozi igazgatósága módot kivánt nyújtani az iskolák­nak is, hogy ezt a hazafias szkecs­cset a gyermekek megnézhessék és külön iskola előadásokat tartott. Ma, kedden utoljára lesz műsoron és a mai nap is már biztosítva van telt há­zakkal. A színpadi részeken Forgács Rózsi, a Nemzeti-Szinház művésznője «:s Bihari Sándor a Népopera kitünö baritonistája tárogató kiséret mellett énekli a csodaszép irredenta dalókat. x Az óceán urai. — Lázító földművesek. Ma dél­előtt két tápéi földműves, névszerinl Palotás József és Palotás János osztály elleni izgatá? és lázítás vád­jával állott a törvényszék előtt. A vádlottak a vád szerint 1919 decem­ber 16-án Tápén több mint száz főnyi besorozott legény előtt a nem­zeti hadsereget gyalázták, majd pe­dig a kővetkező kijelentéseket tet­ték, „Nem teszünk esküt ad­dig, amig nem tudjuk, hogy mi lesz a családunkkal, elég volt a há­borúból, nem védjük az urakat többé, ott a hazánk, ahol megbírunk élni." ítéletre lapunk zártakor még nem került sor. x Az óceán urai. x Régi ékszerekért, arany és ezüst tárgyakért Szegeden a legmagasabb árakat Kun Jenő ékszerész fizeti Fölhívjuk olvasóink szíves figyelmét lapunkban megjelent mai hirdetésére. x Az óceán urai. x Faehs Ervin zongoratanár ki­zárólag magyar szerzők müveiből növendék-hangversenyt rendez áp­rilis 4 én fal 7 órakor a Tiszában. Jegyek Bartosnál. x Az óceán urai. Kurucsev Sándor divatáruháza az „Arany Haratík'Mioz. Szeged, Széchenyi-tér 14. (Párisi Arnház mellett.) Selyem, batiszt, grenadin, férfi és női ruhaszövetek, vásznak, zefir és karton a legdúsabb választékban és legmél­2_»60 tányosabb árakban. 1749 Női kabáthoz való coverkout és velour szövetek érkeztek 50.000 koronát nyerhet néhány szóval AZ EST jelmondatpályá^tdn 171 pályázati feltételeket közli : Pesti Napló Az Est Magyarország lljrafölvétel az Összes Iradsereg­szállitási perekben. Bokor Jánost szabadlábra helyezték. Szeged, március 28. Saját tudósítónktól. Bokor János ismert szegedi nagy­kereskedőt 1916-ban azzal vádoíu a királyi ügyészség, hogy a had­sereg részére szállított lisztet jog talanul keverte és értéktelenebb anyagot szállított, mint amilyenre a kincstárral kötött szerződésben magát kötelezte. Bokor lánost ezért a szegedi törvényszék a kúria helybenhagyó ítéletével súlyo­san megbüntette és Bokor a bünte­tésnek jelentékeny részét ki is töltötte. Az annak idején szenzációi keltő hadseregszállitási bünügyben most jelentős fordulat állott be. Dr. Hajdú Béla ügyvéd, Bokor védője újrafelvételi kérvényt adott be Bokor érdekében! Az újrafelvételi kérvény alapja az, hogy a kincstár maga is olyan rossz anyagot adott, hogy a Bokor által szállított liszt még jobb is volt, mint amilyet a kincstár várhatott. A törvényszék helyt adott a védő által beadott újrafelvételi kérelemnek és elrendelte az újbóli vizsgálatot. Az elitélt hátralékos büntetését pe­dig az ujabb itélet hozásig felfüg­gesztette. Ebben a hatalmas bűn­ínyben, amely a szegedi törvény­szék egyik legnagyobb terjedelmű híinpöre, most már az egész vona­lon elrendelték az újra felvételt, ugy hogy a közeljövö valamennyi had­t-eregszállilási ügyben jelentós for dulatot hozhat. BELVÁROSI MOZI Telefon : Igazgatóság 258 Pénztár 582 Szerda csütörtök Liliom a viharban Társadalmi dráma 5 felvonásban. Főszereplők: Hakay Margit Is Várkonyi Blbály. AzonkivUi: A CSIKÓS Szigligeti hires népszínműve 4 felvonasban, Főszeieplők: Len keffy Ica és Várkonyi Mihály Péntekiéi vasárnapig Szegeden elöszór! I II szókimondó asszonyság (Madam© Sans Oéne) Sardou viláRhirü darabja 6 felv.-bnn. Főszereplő : Hosperla. Azonkívül Frldolin és a nők amerikai vígjáték 2 .felvonásban Klfarinsi • '» fél 7 és 9 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents