Szeged, 1922. február (3. évfolyam, 26-48. szám)

1922-02-26 / 47. szám

Sseged, 1922. február 26. Ara 3 korona. Vn'árnsp, III. évf., 47. szám Seregszemle. SZEGED, február 25. A találgatások és készülődések kora jött el most a magyar politiká­ban. A kockarázás napjai még csak ezután következnek. Most csak arról van szó egyelőre: mi lesz, mi lehet, mi rejtőzik a közel jövő kárpitja mögött? Hogy milyen összetételű lesz az uj nemzetgyűlés, amelynek hivatása az ország alkotmányát meg­állapítani és megszilárdítani: erről most még csupán találgatások és tanácskozások folynak. A jelölések már megindultak, mint a lavina. Vannak komoly, értékes nevek, ame­lyek mögött a mult, a tudás, a jel­lem ércfedezete áll, vannak biztató nevek, amelyek jövőt ígérnek és re ményt jelentenek és rannak persze olyan nevek is, amelyeket a demagó g,a, vagy egyes klikkek érdeke em­leget. Annyi bizonyos, hogy ez a küzde­lem nagyobbszerünek és döntőbb­nek Ígérkezik, mint az, amely két év előtt lezajlott, a jelszavak és kavar­gás korában. Akkor még n igyon bolondul forrt az a politikai must, amelyből bizony nem is lett bor, legfeljebb lőre, amelynek mámorát még mindig nem tudják kialudni egynémelyek. De ez a két esztendő minden hí bájával és tévedésével jó volt, na­gyon jó volt arra, hogy tisztábban lássanak azok, akiknek szavazatától függ a közeli jövendő képének ki­alakulása. Az egykori választottak jó része talán még ma sem lát elég világosan, a választók javarésze ím már jól tudja, hogy mi volt a mul­tak baja, mi a jelen kötelessége és a jövő feladata. Jól tudja mindenek­előtt, hogy jelszavakból megélni nem lehet és jelszavakkal jövendőt épí­teni nem szabad. Hogy itt csupán öntudatos és önzetlen reá/politika segíthet. Az a reálpolitika, amely tekintetbe veszi, mennviben hibáz­tak, vagy tévedlek a múltban, mire van égető szükség a jelenben és mi­től függ ennek a sokat szenvedett, de a maga életét tovább is élni akaró magyarságnak jövő sorsa ? Gazdasági, társadalmi, kulturális is erkölcsi valutánk följavitása: ez itt a cél, ez itt a program és ennek a célnak, ennek a programnak szolgá­latába kell állítani minden értékes és igaz magyar erői, képességet és lehetőséget. Elég volt abból a rablógazdálko­dásból, amely mindig és mindenüti félretolt jó szándékot, nemes törek­vést, szerény és csöndes munkát, ha az pártos céljai, önös érdekei számítását keresztezni, vagy áthúzni látszott. Az ország, a nép, a magyarság ér­deke az első, a legszentebb és ál­dott és győzelmes legyen minden lobogó, amelyre ezt irják és amely alatt ennek a megvalósítására őszin­tén és eredményehen küzdeni akar­nak és tudnak! Ma tárgyalja a minisztertanács a választójogi rendeletet. Dönteni fog a Utkosság kérdésében Is. - a kormány az Ébredők ellen. — Sürgetik a keresstéaypártl főispánok felmentéset. SZEGED, február 25. (Saját tudósítónktól.) Két kiemelkedő eseménye volt a tegnapi napnak. Az egyik, hogy a volt középpárt és rend párt tagjai testületileg bevonultak az egységes párt helyiségébe, a másik pedig, hogy a kormány a legnagyobb erély­lyel fordul az Ébredők izgatása ellen, eltávolíttatta kiragasztott plakátjaikat és bűnvádi eljárást indíttatott a plakátok szerzői ellen. Az M. T. I. munkatársa kérdést intézett a volt nemzeti középpárt egyik tagjához, hogy mily alapon támogatják az egységes kormány­pártot, illetve Bethlen miniszterelnö­köt. A vezető egyéniség a követke­zőkben nyilatkozott: Mi azéri csatlakoztunk Bethlen miniszterelnökhöz, illetve az egysé­ges kormányzópárthoz, mert az a párt ma már nem egy pártot jelent csak, hanem jelenti az ország egye­temes érdekeit. Ezeknek a szolgá­latára hívott fel bennünket Bethlen miniszterelnök és amikor csatla­koztunk, gróf Tisza István poli­tikáját követjük, aki hasonlót tett okkor, amikor a háború alatt We kerléhez csatlakozott Ez a tény, bár a csatlakozás az ö belső meggyőző désének nem felelt meg, mégis jel­lemzője Tisza Istvánnak, aki félre­tett minden egyini nizetet akkor, amikor a nemzet egyetemes érdekei nek megvédéséről volt szó és saját magát annak alárendelte. Mi támo­gatjuk Bethlent és előmozdítjuk a Kormányzópárt létesülését, mely ma­gában foglalja a nemzet minden osztályát és amely biztosítani tudja minden körülmények között Magyar­ország újjáépítésének nyugodt mun­káját. A pártok hangulata a mai mlnlsstertanáos előtt. a minisztertanács ma délután 5 órakor ül össze, h >gy többek közt a választójogi rendeletet letárgyalja. A minisztertanács dönt a titkosság kérdésében is. Mióta fenállnak a lehetőségek, hogy a községekben a kormányren­delet nyílt szavazást fog megállapí­tani, a Rassay párt heves szemre­hányásokkal illeti Andrássyékat, akik a javaslat megszavazását lehetetlen­né tették. A Rassay-párt szerint a titkosság a nemzetgyűlésen biztosítva volt is ezt az eredminyt nem lett volna szabad kockáztatni. \ A liberális ellenzik arról tárgyal, j hogy a választásoknál passzivitásban marad, álláspontjuknak azonban az Andrássy-csoportot nem tudják meg­nyerni. A kereszté. iypárt még mindig ke­rülgeti a nyílt színvallást, amit a választójogtól tesz függővé. A kormányzópártban viszont el­érkezettnek látják az időt, hogy a kereszténypártot képviselő három miniszter helyzete mielőbb tisztá zódjék. A koalíciós kormányzat lik­vidálásával együtt sürgősnek tartják a kereszténypárti főispánok felmen­tését is. Erélyes kormányintézkedések as Ébredőkkel sssmben. A közrend és az ország nyugal­mának biztosításával kapcsolatban illetékes helyen a következőket jelen­tették ki: — A kormánynak az Ébredő Magyarok Egyesületével szemben hangoztatott eljárásából mindenki láthatja, -hogy minden tekintetben állja a szavát a kormány sem jobbra, sem balra való kilengéseket meg nem enged s minden eszköz­zel gondoskodik arról, hogy a vá­lasztásoknak nyugodt lefolyást biz­tosítson. Felfogása szerint semmiféle jog­védő irodára nincs szükség, mert az csak árthat, de semmiesetre sem használhat. Konstatálható, hogy a közhangulatban bizonyos nyugalom állott be, melyet csak mesterségesen lehet megzavarni. A béke és a nyugalom annyira közkívánat tárgya, hogy az ilyen incidensek nem lesznek alkalmasak nyugtalanság előidéaísére. Lehet, hogy a jövőben is előfordulhatnak hasonló incidensek, melyekkel szem­ben azonban a kormány mindig tudni fogja kötelességét. Kétségtelen egyébként, hogy az egységes kormánypárt megalakulá­sával most már nagyon halad az ország a nyugalom és a konszoli­dáció felé. Budapesten megmarad s Isjstromos szavazás mellett s kormány. Mint jól tájékozott helyről értesü­lünk, bizonyos oldalról lépések tör­ténnek a miniszterelnöknél abban az irányban, hogy a budapesti vá­lasztások ne lajstromos, hanem ke­rületi szavazás alapján ejtessenek meg. Értesülésünk szerint illetékes he­lyen ma folynak ebben az irányban a tanácskozások. A kormányhoz kö­zel álló helyen ugy tudják, hogy a miniszterelnök nem tér el ebben a kérdésben az ellenzékkel kötött meg­állapodástól és a fővárosban lajstro­mos szavazást állapit meg. Nem lépnek kl s demokraták a liberális blokkból. A liberális blokk és az ellenzéki jogvédő liga most indított mozgal­mai kapcsán szóba került, hogy a demokratapárt vezetői Ugrón Gábor és Vázsonyi Vilmos az utolsó ülésen nem jelentek meg. Ebből kifolyólag oly hirek terjedtek el, hogy Ugrón és Vázsonyi kilépni szándékoznak. Ugrón a következőket mondotta munkatársunknak: — A demokratapártnak a liberá­lis blokkból való kilépéséről eddig­elé egyátalán nem volt szó. Az ér­tekezleten a magam részéről azért nem jelentem meg, mert erre nem kaptam meghívást. Ma alakul meg az qj olasz kormány. RÖMA, febr. 25. Facta volt mi­niszter, ki a demokrata párt Giolitti­szárnyához (tartozik, a demokra­ták és popoláriak kőzött megegye zést létesített. A kormány megala­kulása biztosítva van és valószínű­leg szombaton meg is iörténik. Pénzügyminiszterül Carlo Schantert említik, kí bécsi születésű ember és a Nitti-kormánynak is pénzügymi­nisztere volt. Rt MA, február 25. (M T. I.) Facta elfogadta a kormányalakításra szóló megbízást Tárgyalják a Tószegi Preund­sajtópert. - BUDAPEST, febr. 22. A Virradat írja: A budapesti büntetőtörvény­széken dr. Nagy Béla tanácsnok büntetötanácsa ma folytatta annak a sajtópernek a főtárgyalását, amelyet Tószegi Freund Albert árváinak gyám­ja inditott Serényt Gusztáv és dr Rákost Endre hírlapírók ellen. Az előző főtárgyaláson, mint isme­retes, a sajtóbiróság t bizonyítás kiegészítését rendelte el és evégből számos tanút idéztek be a mai fő­tárgyalásra. Elfogott osekkhamisltók. BÉCS, február 25. A Magyar Hirlap-nak jelentik: Európának úgy­szólván összes fővárosait több mint egy éve már nem létező amerikai bankokra kiállított hamis csekkek­kel árasztotta el Horváth Menyhért szélhámos bandája. A banda egy­részét sikerült Ber inben elfogni. Tegnap a bécsi rendőrség táv­iratot kapott Berlinből, hogy szer­dán oll elfogták a banda fókolom­posát, Jerinay Sándor debreceni szü­letésű joghallgatót Az eddigi nyo­mozás adatai szerint Jerinay a hábo­rúban mint tüzérhadnagy szolgált, ké­sőbb a tanácskormány alatt katonai parancsnok lett. Ezután Prágában kémkedés gyanúja miatt letartóztat­ták és 5 hónapot ült vizsgálati fog­ságban. Rendkívüli közgyűlésen tilta­kozik a főváros a Máv. tari­faemelése ellen. BUDAPEST, február 26. A Ma­gyar Hirlap írja: A helyettes főpol­gármester 40 fővárosi bizottsági tag kérelmére február 27-re rendkívüli közgyűlést hivott össze, melynek tárgya a székesfőváros állást « a ása a Máv. tervezett tarifa-dijemelése ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents