Szeged, 1922. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-04 / 3. szám
SPORT A SzAK—SzTK közöd felmerült ajtér (u)on-lul (srótrefes t rovat olvasói dőlt. Most az a megnyugtató hirt vettük, hogy ezt Ugy elintézését egy. előkelő sportszemélyiség vette kezébe és igy minden remény meg van arr, hogy a két vezető egyesület között ismét helyre fog állani u hőn óhajtott egyetértés. , Újévi üdvözlések a SiAK-ban Az ui tf alkalmiból a SzAK kKJfcégái Béla, Goál Miksa társelnökök^, ahonnan Rúzsa BéU vezetésével bástyái Holtzef Tivadar etaök üdvözlésére mentek. Dr. StéU józsei alelnököt a birkózó és aűébkju^zakosztily nagyszámú tagjai fldir.OA kerületben minden csendes. A déli kerület eeyesületéif a tavaszi sze/on megkezdése előtt áz uj Ü&ziujitások foglaljak el. Az elsőt ilyen tárgyú közgyűlést a SzAK tartja január 6-An, meiyel gyors egymásutánban követ az SzTK, KAC és a löobi egyesület közgyűlése. Mészáros (Szombathely) éa Simon (MAC) a SzAK-ban. Két igen ismert és nagyklasszisu játékos kéri a SzAK-ba való átigazol tatását. Az egyiK Mészáros, a Szombathelyi AK nagynevű váogatott jobbösszekötője, aki katonai szolgálatié elre vonul be Szegedie és a SzAK-ba kéri átigazoltatását Simon Ákos pedig, aki legutóbb a MAC első csapatának volt centercsatára, egyetemi tanulmányainak folytatása végeit jön Szegedre és szintén a SzAK-ban fog játitzani. Mészáros novemberben még nyilvános mérkőzésen szerepeit, igy hát csak juniusban játszhat a SzAK-bjn bajnoki mérkőzést, mig Simon tilalmi ideje már m*.jus 1-én lejár. A Franciaország é* Skótorszá' közti futballmérkőzés 3:3 arányban döntetlenül végződött. Az angol ligabajnokság legutóbbi mérkőzése során az Everton megverte a Sunderlandt. A Manchester City győzött a Huddersfield ellen, a Cardíff a Blackburn ellen. A Bolton Royers az Oldham Atletic ellen, a Sheffidd Unit.d a Manchester Uniteddel szemben. 11. részének mai előadásai lói V6* 161 8 és 9 órakor kezdődjek. IRODALOM P. Pál ödBn : Tárogató (Versek 191419?0.) A Szent István-Társulat kiadása 65 I Ara 40 K es 15 százalék felár. P. Pál Ödön az utóbbi évei- alatt irt költeményeinek legszebb gyöngyeit gyüjlóitc kötetbe. A hatorus vitézi lelkesedés, az áidozatteijes lemondás, majd a kimerült akarás sohasem szólalt meg szivrehatóbban, mint éjekben a versekben. S ebben a nagy fá;da;omban mlntíia szemünk előtt tls.tulna meg a magyar, hogy uj emberré válva ajkara vegye a .Turáni ének'-et: .Nekem nem fáj az élet — A szenvedés az én siivemnek—Teltreőrjitő méreg... A versek legtöbbje szavalásra iger. alkalmas. Llatner Sándorné: Gyermekelőadások Különféle ünnepélyekre alkalmas és kedves előadásokat tartalmazó vezérkönyv. Tanítóknak nélkülözhetetlen. Ara 40 K és 15 százalék felár. C»ncba Gy-•• Efitvőa és Montalembert baráttá Ka- II kiadás. Adalékok a katolikus autonómia kezdeteihez. Ara 80 K és 15 száralék felár. Kapható a Szent IstvánTarsu'at könyvkereskedésében (Kárászutca 10). B. I A szefdi kir. törvényszék. SZE "TT OBD A Magyar Állam NevébenJ A szegedi kir. törvényszék, mint uzsorab íróság árdrágító viasza élés véfeége miatt özv. Rosenbaum Edéné szül. Wetl Berta etlen a kir. ögyészségnek 23877/1920 kfl. száma vádinditványában foglalt vád feleü Hevesi Kii mán it táblai mS elnök Sáf* Sándor kir. törvényszéki bírt Moldir József Irir. törvényszéki jegyző, és dr. Schulz Károly ügyvéd. nilnT védőnek jelenlétében az 5<tfyi9aÜ m!e! uámu rendelet szerint Szegeden 1921 évi áptilu hó 16. napján megtartott nvilvánoslőtárgyalás alapján a vld éa vé&m meghallgatása után meghozta 4 kővetkező Ítéletit: özv. Rosenbaum Edéné szül. Weil Berta vádiolt, 40 éves, ÍZT. vallású, altólőd (Pozsony-m.) szül., szegedi lajtos, magyar állampolgár, Özvegy, három gyermek anyja, ir, olvas, vagyontalan, bűnös az 1920. évi XV. t.-c. 1. §. K bek. 1. pont árdrágító vétségében, melyet ugy követett el, hogy Szegeden 192a évi november, hó 10-éq Puszfadőri sajt 22 <Jg. sulyu csomagját a hatóságilag megállapított 20 korona leg: migasabb ár túllépésével 26 K-ért árusította. ' A kir. tőrvényszék azért özv. Rosenbaum Edéné szül. Weil Berta vádlottat az 1920. évi XV L-c. 1. §. 2. bekezdése alapfán a Btk. 92. §. alkalmazásával egyezer (1000) korona pénzbüntetésre mint tőhüntetésxe, ezenfelül négyszáz, (4J0) korona p^nzbüi Wésre, toviwiá. egyévi hivat;" politikai joaai gyakorlatának ugyanilyen tartalmú felfüggesztésére, mint mellékbüntetésre itéli. A pénzbüntetést behajthatatlansága esetére á Bík. ü §. alapján ötven és husz (50 meg 20) napi fogházra kell átváltoztatni. Elrendeli, feőgy jogerő után az ítélet rendelkező része elitéit költségén a Szegedéi megjelenő .Szeged* cirnü lapban egyszer közzé tétessék. Egyéb mellékbüntetés kiszabását az 1920/ évi XXVI. L-C 7. §. 31 bek. alapján mellőzi. Szeged, 1922 január 4. vesztés büntetésnek, vagy a szabadságvesztés büntetés elévülésének befejezésétől,_a büntetés felfüggesztése esetén a felire emelkedésének itélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt kell végrehajtás terhével a szegedi Mrálvi ügyészségnél az 1920. évi XV. L-c. 5. §-bai? meghatározott célra megfizetni. A vádlott a Bp. 480. és 481. §-a érteimében köteles az eddig és az ezután felmerülendő bünügyi költséget az államkincstárnak megtéríteni, de a költségeket a kir. törvényszék az 1800. évi 43. Uc. 4. §-a alapján egyelőre behajthatatlanoknak nyilvánítja. A kir. törvényszék a blinjelnapló 82/1921. L a. bűnjelként, őrzött 1 csomag pusztadóri, sajt elkobzását v. 1920. év? XV. t.-c. 1. §- 2. bekezdése alapján elrendeli és a bűnjelet az itélet jogerőre emelkedése után a kir. ügyészségnek megküldi. A Szegedi Kereskedelmi és Iparbank igazgatósága, felügyelő-bizottsága és tisztviselői kara mély megilletődéssel jelenj hogy kir. tanácsos űr, a Magyar Általános Hitelbank nyug. igazgató-helyettese, igazgatóságunk tagja, hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogult több, mint egy évtized óta működött intézetünk érdekében és ügyünket önzetlen és fáradhatatlan munkásságával mindenkor hathatósan szolgálta. Szeged, 1922 január 3. Emlékét hálás kegyelettel fogjuk megőrizni! FUTURA kirendeltsége Szeged, Tisza Lajos-körut 43. Telefon 7-95. UocTÍinb mindenféle terményt, rozsot, V CO/-UI1K buzát) gyapjút stb. = Raktáron tartunk SSS&SS'* • mindenféle eszközt. SZÍNHÁZ HEH MŰSOR: Kedd: Dolovai nábob leánya. B) 26. s"rdi: Naplemente, srinmü. Bemutaló Csütörtök: Naplemente, szinmü. B) 31. Péntel* délután: Szép Heléna. Eale: Szerencsetánc. • . Szombat:' Suhanc, operett. B) 32. Vasárnap déluUrn: Sárga csikó. Este: Suhanc. M HU Tftzsde 608, fr. frank 49J0-50.00 1. márka, 17 0Q18.00, márka^30.00-340gp, Ura 25.9026.t0 oszt kor. 9.75-1037, rubel 51.0U5100^ lei 470—486, sokoi&IS-^fl.23 dfoár ZÜRICH, január 13. (Nyitás.! Bcuitf 3,75'Pfcwyork 511 Milano 23.00. Bukanjst 0.—, Budapest 085.: Varsó 17. Prága 7.70, Béps 19. o*w» b*i..WrM 11. 7ijp íjáb 190, London 21.64, Páris 41.40. •• Dinár, Dollár, lel, mindennemű iae PÉNZEK Vétele ^ eladása KAROLYI-UTQAI KROÓ BANK-ÉS VÁLTÓOZLET I. ker., Károlyi-utca 2. és Feketcsas-utca 8. sarok, volt Feketesas-kávéházzál szembea PftNZTAai ÓJ8A EGÉSZ NJ^fK vvvyvvvvrryyYyyvvrvyyvrvvY 13—33 a SZEB&B leliftimai* vryyyryvyrrryvv nryrrv rvt *»rrvr»rtl« Dr Hk*m CUAft M «IfWl« a .anlu«w»«rt letelte itr. (ZILASSf cAsah LipluUldomMi .SZEOED* Upkiadóvillelil M Minden reggel pontosan kézbesitik a TEJET rendelőiknek a Központi Tejcsarnok rt, fióktejcsarnokaiban. 1434 Lakatosmflhely megnyitási!! Tudatom a t. közönséggel, hogy Agócsl, Róth 6a Táraal cégből barátságos megegyezés folytán kiléptem, lakatos, fém- It vaabutorkéazltő műhelyemet Zrinyi-u. 14. sz. és Templom tér 4 sz. alatt megnyitót* tam. Elvállalom a lakatosszakmába vágó munkálatokat, úgyszintén fém és vasbutorok készítését és javítását legszebb kivitelben, SZOlid árak mellett. Tisztelettel Agócsl Ferenc lakatos-mester 1290 Tejszin-habos kávé céljaira habtejszint egy nappal előbb kell megrendelni, mert csak annyi készül, amennyire biztos vevő jelentkezik. Rendeléseket elfogadnak a Központi Tejcsarnok rt. fióktejcsarnokai. Máról kezdve CIPŐ vásár olcsó árakkal,: Férfi box, kézi munka, cipő . 1200 K-to* Férfi box, francia div. kézi m. 1400 . Női 25 cm. magas sevró, kézi m. 1200 * Női box, magas, kézi munka 1300 . Női sevró, magasszáru . . . 900 , Női fél, box, kézi munka . . 1000 Gyermekcipők 450 »• Magasszáru vörös, barna bagaria divat' és lakkcipők, továbbá férfi divatcipők legszebb kivitelben, legolcsóbban Feketesas-utca 16. sz. 1264 Déliragyaiomig hírlap- ái nyomdavállalal, Szegrd. »