Szeged, 1921. december (2. évfolyam, 277-301. szám)

1921-12-16 / 289. szám

Szeged, 1921 december 16 SZEOfiD HIREK Megbolondult a toronyóra. SZEGED, december 15. Ma reggel, mintegy kétheti szen­vedés titán, végleg megbolondult a városháza toronyórája. Az egyik oldalon már két hét óta állandóan bal órát mutatott s a mi szegény bolond Sándorunk jut eszünkbe erről, aki mindig csak „hatóit" látott. Két bétig tartott ez a mozdulatlanság az egyik toronyórán, mig tegnap este végre megindultak az odafagyott mulatók. Azt hittük, hogy végre rászánta magát a tekintetes hatóság és meg­igazittitta az órát, azonban rosszul hittük. Ma reggelre ugyanis, mintha titkos szellemek kezei csavarogtak volna a torony körül, teljes lett a felfordulás. Kilenc órakor az egyik oldalon negyed tizenegyet, a másikon féltizet, a harmadikon féltizenegyet, a negyediken valami egészen össze­komplikált helyzetet mutatott az óra. Szegény hivatalukba siető polgárok sirva konstatálták, hogy elkéstek, az iskolásfiú'* nem is mertek el­menni az iskolába, mások az eszü­ket vesztették kétségbeesésükben, szóval teljes lett a zűrzavar a va­rosban. Azt is észrevették, akik es­ténként megfordulnak a korzón, hogy egyik este kivilágítják a torony­ói ákat, a másik este nem. Bámuiatbaejtö az a változatos élet. ami ujabban a toronvban dul. de bámuiatbaejtö az a hanyagság is, amellyel ezt a kérdést kezelik a hatóság részéről. Ugylátszik a tanács azt várja, hogy a toronyőr ur át­iratilag kérje az órák szanalóriamba való szállítását, de a toronyőr nem tud irni, most tanul és ezért jár az órák megcsináltatása ennyi késede­lemmel. Mi pótolni akarjuk itt a toronyőr hiányos képzettségét és kérjük a város tanácsát, hogy legyen tekintettel azokra, akik a szigorú tél­ben zálogba csapták az órájukat és minden támaszuk a toronyóra lett. AnnAI inkább is ajánlatos a toronyóra megcsináltatása, mert van­nak rosszhiszemüek is a városban, akik, ha sokáig igy tart, azt hiszik, hogy nem is onnan hiányzanak a kerekek, ahonnan mi bárgyuak hisszük. — Délatánl t.a József fókerceeaél. jótstf királyi herceg és Auguszta királyi bercegaaszony tegnap d. u. teát adtak, ame­lyen megjelent Horthy Miklós és családia. A C olában hangverseny keretében fellépett ulidisz Mária, Sztntmihályi és Karé­i/.' operaénekesek, Zsámboki gordonka­ész éa Oéry Zuard, aki gordonkajáté­ü szórakoztatta a vendégeket. — Károly király nem fogoly, bsaeai vendég Madeirán. Madeirá­ból jelentik a Neues Wiener Journal­vak-. A portugál kormány Károlyt és feleségét nem fogolynak, hanem előkelő vendégnek tekinti. Ha a koronás pár elhagyja a Viktória­villát, csupán egy rendőr marad nyomukban, hogy s koldusokat és az esetleges toiskodó bámulókat távoltartsa. Vasárnaponkint a királyi pár misét hallgat, amelyen Antonien Homem de Doneva udvari káplán celebrál. A királyi pár a szigetsáv vendégeivel ne*n érintkezik. Károly nagyon magábavonult életet él, Zita azonban szívélyesen érintkezik kör­nyezetével. Amikor a Cardiff-cirkáló, amelyen a királyi pár Madeirába hajózott, elhagyta a szigetet, Zita és Károly a villa ablakából bucsut intettek a távozó hajónik. x .Rabiélek" drámai Játék 5 (elvonásban. „Chaplin az Isko­lában" burleszk. Korzó-Mozi. Január 29-én lesznek iz ügyvédi kamarai választások. Elnök változás lesz? — Találgatások és kombinációk a kamara elnöki székére. — Kik az uj elnökjelöltek? műrész kával • van elégedve a jelenlegi vezető­séggel. Más kérdés azután, hogy ez a meg­elégedés meg van-e a tisztikarnál is. Biztos értesülésem van arról, hogy a tisztikar, ha a közgyűlés is ugy akarja, egy tag kivételével hajlandó megmaradni. Végman Ferenc elnök az egye­düli, aki állítólag elhatározta az elnökségtől való visszavonu­lását. Végman szándéka az ügyvédi kar­ban ma már nyilt titok és innen van az, hogy az elnöki szék betöl­tésére különféle nevek jöltek máris forgalomba. Ugy tudom, hogy négy név szerepel elnökjelölt­ként, még pedig Kószó István, Papp Róbert, Széli Gyula és Reiniger Jakab neve. Hogy azután a négy emlegetett név közül melyik kerül ki győztesen a választásból, azt még ma nehéz lenne megmondani, mert még nrrr alakultak ki az egyes frakciók. SZEGED, december 15. (Salát tudósítónktól.) A szegedi ügyvédi kamara a jövő évi január 29-én taitja tinztujiió közgyűlését. Bár a közgyüMs ide­jétől még elég nagy idö választja el az érdekelteket, máris megkezdődtek a választásul kapcsolatos tervezge­tések és kombinálások. A Szeged munkatársa a megindult választási mozgalmakra vonatkozólag kérdést intézeti az ügyvédi kar egyik tekin­télyes tag|ához, aki a következőket válaszolta: — Nézetem szerint választási mozgalmakról egyelőre még nem lehet beszélni. Tudni kell ugyanis azt, hogy a kamarai választásokat illetőleg az ügyvédi kar mindig konzervatív felfogású vo't és rende­sen csak abban sz esetben válasz­tott uj tisztikart, ha a régiek elked­vet enedtek és nem akarták tovább vállalni tisztségeiket. Igy vagyunk a jövő évi választá­sokkal ii. Az ügyvédi kar nagyrésze meg — Karácsonyi és újévi ajándékul I művészi kivitelű lámpaernyöket, tár- ' cákal, retikülöket készit és batikol Ligetiné, Kigyó-utca 7. Telefon 17—24. — Aranyat, azOstSí magas árban vesz Cispár órás> Iskola-utca 3. taas — Előléptetések. A vallás- éa közok­tatásügyi miniszter a szegedi leánygimná­zium tanárai közű' Kuss Gizellát a hete­dik, Schillni Csöndó Ilonát a nyolcadik, Fáy Borbálát a kilencedik fizetési osz­tályba léptette elő. — órálát javíttassa Babosnál Oroezlán-u. 6. — Kószó István karácsonyig Budapesten marad. Dr. Kószó Ist­ván belügyi államtitkár nspok óta Budapesten tartózkodik és csak köz­vetlenül ksrácsony előtt érkezik vissza Szegedre. Mint értesülünk, vasárnap fog Kószó államtitkár előtt bemutaikozai a belügyminisztérium tisztviselői kara. — Halálozás. Kivtssy Gyula nyug. já­rásbiró, flgvvéd folyó hó 14 én elhuayt Temetése )6-án délután 3 órakor lesz a Kigyó-utca S szám alatti gyászházból. — Háló és nri szoba pazar áron eladó. Bástya-u. i9. asztalosnál, im — Menekültek karácsonyára. A város taaácsa ötezer koronát szavazott mer a menekültek karácsonyi akciójának támo­gatására. — Tegyen egy próba dpö­vásárlást Csipetnél, tskola-u. 18. Korzó-Mozi maron: igsisstéság m. Féüzlár üas. Pénteken, szombston, vasárnap Szenzációs attrakció! 4 HALÁLPILÓTA Detektivtörténet 7 felvonásban. A főszerepbea: HARRY HILL. Azonkivüí a pompás kisérő műsor 1 ELŐADÁSOK: vasárnap 3, fél fél T és fél 9, hétköznap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. HELYARAK vasár- és ünnepnap: páh&iv 24, zsöllye 20, I. hely 18, 15. hely 12. III. hely 10 kor., hétköznap: páholy 22, zsöllye 18. L hely 16, 1L hely 10, Ul. hely 8 kor., a vigalmi és forgalmi adóval együtt x Siessen a Korzó-Moziba jegyűt váltani I — Iparművészek kiállítása. Dr. Szöry Józsefné, Böjtke Gábor és Batta György okleveles iparművé­szek és ötvösök, valamint Boga Aranka az ismert batik- és textil­neműek avatott mestere, kiállítást nyitottak Sz. Beck Manci Kölcscy­utcai műtermiben. A kiállításon mintegy 70—80 igen értékes és szép munkát láttunk. Az ötvösök apró ékszerei, nagyobbszabásu pla­kettjei, domborítások és egyéb kom­pozíciók nemcisk a szakavatottság, de a szeretet bélyegét is magukon viselik, amellyel mesterségüket mű­velik és amelyet im a művészi tökélyig elsajátítottak. A közönség nagy figyelemmel és sokszor cso­dálattal áll meg egy-egy kiállított tárgy előtt és sok közülük vevőre is talált már. Boga Aranka batikolt ayakkendöi, teritöi, a kis tárcák és a nagyobb lámpaernyők és párnák sokféle és sokszínűségükben igen jól hatnak és a fejlődés legutóbbi kiállítása óta feltétlenül megállapít­ható Boga Arankán. A kiállítás ka­rácsonyig lesz nyitva és azt nyu­5 odl lelkiismerettel ajánlhatjuk a özönség figyelmébe es pártfogá­sába. — H lsgszcbb karácionui és újévi alándók Korondl-clpő. Kap­hiló flboniji Mihálynál, Kölcsty­u. I. (Roijal-épűlál.) T§I. ] 1-65 • 12B — Pálfy Dániel Budapesten is mags főzi a halpaprikást Pálfy Dániel nemzetgyűlési képviselő már Budapesten is hires arról a jó tulaj­donságáról, amely kevés vendég­látó gazdának sajátja, hogy L i. nagy­szerű amatör-s/akács. Ezt igazolja az az értesülésünk is, hogy Pálfy a jövő hét szerdáján halpaprikásos vacsorát készit vendégeinek. A meg­hívott politikusok között van gróf Bethlen Utván miniszterelnök és dr., Kószó István államtitkár is. — Koronkay Rózái férikesaeat. Ka­ronkas Rózái, a városi szinház primadon­nája es Abonyi József, a miskolci állam­rendőrség felügyelője ma délelőtt a sze­gedi anyakönyvi hivatalban házasságot kötöttek. — Szőrme és s^ficsmnnkét jutányosán készit Cserép Sándor, Tisza Lajos-körut 39. szám. un — Kerentctlk három—káron, példányban a Sugcd julius 2í.-,ki, augusztus 7-iki 16 iki és 22 iki, valamint október 7-iki száma. Naev szívességet tesz, aki behozza vagy beküldi a Délmagyarorgzág-nyQn­dába. — Bezárt iakolák. Hat doma­széki és feketeszéli iskolát tüzelő­anyag hiánya miatt bezártak. A pol­gármester táviratilag kért intézkedést a kultuszminisztertől, azonkívül a mai közigazgatási bizottsági ülésen is sürgős intézkedést kér ebben az ügyben. — Tarifaemelés a jugoszláv vasata­kou. A Grtzet Tagtspost-osl jelentik Belgrádból: A jugoszláviai államvasutak Január t-töl kezdve a személydljszabáat 15 százalékkal, a podgyász- és árudij«za­bást 10 százalékkal felemelik. Szombaton forgalomba helyezik a műnchen—belgrádi uj gyorsvonati összeköttetést Salzburgon éa Laibachon át. x San Pranclsko városában nagy a rémület. Megérkezett a halál­pilóta, aki a legnagyobb gonosz­tetteket követi el titokzatos módon. Harry Hitt, a zseniális detektív hosszú és izgalmas hajsza után ártalmat­lanná teszi a gonosz'evőt... Ezen izgalmas és páratlan filmattrakció látható holnaptól kezdve a Korzó­Moziban. Előadások fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. — A tiszai halászst. A város a tiszai halászat bérösszegeit a felére szállította le. A belügyminiszter ezt a határozatot nem hagyta jóvá. Mi­után a bérlet ebben az évben úgyis lejárt s a bérösszegeket visszamenő­leg behajtani nem lehet, a tanács felszólította Sculiéty Sándor főszám­vevőt és Lévay Béla tisztviselőt, hogy részletes tervet dolgozzanak ki a halászat házi kezelésbe vételére vo­natkozólag. | — MakadvelA-eldadáa- A Szeged-Fei»ó­városi Ifjúsági Egyesfllet december 26 án, kaiacaouy másodnapján este félnyolc örai kezdettel kfirhelyiségéberi, a Római-köiuti Sdflf/ui-vendéglőben, műkedvelő-előadást rendez. Szinrekerül Tündérlak Magyar­honban, Szentpéteri Zsigmond hároaitel­vonásos népies vígjátéka. Az előadás jegyei aiás csak korlátolt számban kaphatók a kör helyiségében. — Meszli Erzsébetek bűnügyé­ben befejezték a tanúkihallgatásokat. A mai főtárgyaláson különböző ira­tokat olvastak fel. Azután dr. Zobay Ferenc mondotta el vádinditváryát. Szünet után a védöbeszédekre került a sor. A tárgyalás tart. — Sslaésadgrek. A szinUrsulat 'if­jainak kérelmére a város tanácsa elhatá­rozta, hogy a színészek számára kedvez­ményes gőzfürdőteket biztosít. — A tanács megkeresi a biztosító társulatokat, ui^ca-e kifogásuk az ellen, hogy a színé­szeknek a színpad mellett egy dohányzó­szobát rendezz*nek Se. Belvárosi Mozi Ma, csütörtököa utoljára Lilike kalandja. éMktt-táaco* Tlg OMiiulnccs 3 iu.*«li •» 1 fUa/énbcn. Irt*: HARMATH IMRE Rtedette: DEESY ALFRÉD A *ünp*d, rtsxbcn Holla* KaaMla, Dáa Norbert éa miliő LáaalS, a szegedi szinház volt komikusa. AtoukivM: „Ö" nini kalauzklsisszomj. Kitűnő amerikai vigjáték 2 felvonásban. Pénteken, szombaton és vasárnap MAGYAR CORVIN PILMül Farsangi mámor Társadalmi dráma 5 (elvonásban főszereplők: l.enkcffy Ica, Petrovlca Szvet > szláv Azonkívül: Baranya felsza­badulása.^ ELŐADÁSOK KEZDETE: Hétköznap fél 5, fél 7 és fél S órakor. Vasárnap 3, fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents