Szeged, 1921. november (2. évfolyam, 252-276. szám)

1921-11-18 / 266. szám

SZROBD Szeged, 1921 november 18 x A kis hazátlanok. Csütörtöktől kezdve mutatja be a Belvárosi Mozi az idény egyik ujabb nagyszerű filmkolosrzusát, Louis Feuillade kiváló regényét, A kis hazdtlanok-at, amely ugyancsak e héten indult Budapest egyik legnagyobb színházában, a Royal Apolloban diadalmas útjára. A filmben a közönség régi kedvelt ismerőseivel, a Judex-filmek kiváló szereplőivel találkozik, köztük Iájuk többek között a nagyszerű Biscot, a kis Jancsit, akik kedve, mókáikkal és jelenéseikkel agyonkacagtatják a nézőt és teszik a filmet változatossá. A darab kadves, de mindvégig lebilin­cselően érdekes témájával, kiváló szereplőivel és káprázatos rendezé­sével előre biztosítja azt a nagy sikert, melyet a filmkolosszus buda­pesti bemutatásakor elért. A filmet egy kiváló Zigoto-vigjáték vezeti be. — öt iakola fája. Zsák József, szatymazi igazgató-tanitó kéri a vá­rost, hogy öt felsötanyai iskola fűté­sére harminc Or méter fát utaljon ki a csengelei erdőkből, hogy addig is, amig a miniszter kiutalása megérke­zik, a tanulók meleg helyiségben tar­tózkodhassanak. A fáért járó 9000 koronát az igazgató a miniszter ál­tal kiutalandó összegből később fogja megtéri leni. A tanács eleget tett a kérelemnek. — Tanácsi szolgák pótléka- A tanácsi szolgák és helyettes külterületi kézbesítők első osztályú családi pótlékot élveztek a várostól. A miniszter ezt kifogásolta, mert a pótlék megállapítása az ö joga. A tanács moat fel függési tette a szolgák családi pót­lékának folyósítását, amig a miniszter a pótlék nagyságát meg nem állapítja. — Nem talaltAk meg tlerédi Piros boltteatét Ma délelőtt Zom­bory vizsgálóbíró vezetésével egy bizottság szállt ki a temetőbe, hogy a Herédi-pár gyilkosság-ügyében szükségessé vált exhumálást elvé­gezze. A városi hatóság megjelölt egy sitt, melyben az egy év előtt eltemetett Herédi Pirosnak feküdnie kell. A sírban azonban egy férfi holttestét lelték feL Két más sírt is kinyitottak, de egyikben sem talál­ták meg a keresett holttestet. Ez­után kíváncsiak vagyunk a 23-ikára kitűzött fötárgyalásra, melyen ez az exhumálás szolgáltatott volna bizo­nyitékot a tagadásban lévő pár eilen. Mindenesetre furcsa fényt vet ez az eset a városra, ahol egy év e'őtt elföldelt halottat nem lehet meg­utálni. — Városi kocsisok fizetésemelése. A városi gazdász előterjesztésére nyolc ideiglenes kocsis fizetését ezer koronáról ezerötszázra, két kocsisét pedig ezer ko­ronára emelte fel a város tanácsa azzal, hogy a külön élvezett napi harminc koro­nás pótdíjról lemondanak. — Kártyaadó. A Közszolgálati Alkalma­zottak Nemzeti Szövetsége bejelentette a tanácsnak, hogy a Raffai féle vendéglőben két .személy* a vigalmi adó megfizetése nélkül kártyáztak. A tanács száz korona büntetést mért ki mindkét szeméit fejére. • \ t Tőzsde. Budapesti zárrtárfolyamok: Napoleon 3330-3370, font 3770-4830 dollár 950­970, fr. frank 69.50—70.50, lengyel márka 25 50-26.50, márka 400-410, lira 38.70­39.30, oszt kor. 16 50-17 50, rubel —. lei 605—625, solcol 9.90—1020, dinár 12^0—12.80. sv. frank t85 53-182.50, bécsi kifizetés 15.75-16.25, ezüst ko­rona —.—. ZÜRICH, november 17. (Nyitás.) Berlin 2.02«/, 'Newvork 527, Milano 22.10, tiuka­rest 330, Budapest 0.55, Varsó 17. Prága 5.60, Bécs 18, osztT. belye?zett 12, Zág­ráb 2.00. Dinár, Dollár, Lei, mindennemű gn PÉNZEK vétele és eladása KAROLYI-UTCAI KROÓ BANK- ÉS VÁLTÓÜZLET í. ker., Károlyi-utca 2. és Feketesas-utca 8., sarok, volt Feketesas-kávéházzal szemben. PÉNZTÁRI ÓRA EOÉSZ NAP. Érdekei lelet egy tutajon. öngyilkos lett egy elsős gimnazista r SZEGED, november 17. (Sajat tudósítónktól.) Tegnap délu'án érdekes leletre bukkantak egy tutajon a tiszai halászok. Egy kis szürke felöltőt és egypár első gimnazista tankönyvet találtak, azonkívül két gyerekirásos irkalapot a következő szöveggel; „ Édesanyám csak magát, édesapám csak magukat sajná­lom. Bocsássanak meg, nem tudtam, mit teszek.' A másik papírlapon pedig ez állott: .Aki megtalálja ezt a csoma­got, az vigye el Hobiárt basa­utcába. Lakatos János.* A halászok a talált dolgokat és a két kuszált irásu irkalapot bevitték a rendőrségre, amely most nagy apparátussal igyekszik fényt deríteni a rejtélyesnek látszó esetre és arra, hogy mi lett a felöltő és a tan­könyvek tulajdonosával. A nyomozás elsősorban is a taláit levelek alapján indult meg és annak megállapítására szorítkozik, hogy megtalálja [azokat, akiknek az állítólagos Lakatos János a tutajon hagyott ingósait el akarta juttatni. VflRGH MIHfUY JiV.'.1.,, Szeged Teleton 408. 590 Aradi-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkötö­ző fonalak és háló gf ári áron kapható. SZÍNHÁZ HETI MŰSOR:" Csütörtök: Tökéletes asszony. B) 21. Péntek: Karenin Anna, dráma. B) 22. Szombat: Karenin Anna. A) 22. Vasárnap délután: Elvált asszony. Este : Casanova, operett. * A tökéletes asszony. Azt a muzsikát, amely A tökéletes asszony szövegkönyvét diszili, eredetileg a Mulató Istenek librettójára irta Lehár Ferenc, aki uj szöveget íratott a régi zenéhez, de a fejeltetési müvelet nem sikerült és a szép muzsikát két ízben rántotta magával az elálmosítóan unalmas librettó. Ujdonságkorában sem kisérte siker a Brammer és Grünwald féle operettet, amely a szerdai felelevenítés alkalmával sem tudta az érdeklődést felkelteni. Az előadás sem emelte a darabot, noha Koronkay Rózsi (Elvira) ugy ének­ben, mint játékban képességei javát adta. Milyen kár, bogy ez a jó szinésznö és énekesnő Tiszavirág-életű darabokban kell, hogy elfecsérelje a talentumát. Fenyő Irma személyesítette az operett másik vezetőszerepét és különösen táncával szerezte meg a tapsos elismerést. A tánc pótol most mindent és tánc nélkül Latabárnak sem nyílnának az ujráztatás virágai. Ennek a színész­nek e!ementuma a tánc és akkor van elemében, ha táncolhat, ha gro­teszk táncokat járhat. A kiállása is a táncra való hajlandóságot mutatja. Ha egyszer egy olyan szerepet kaphat, amelyet elejétől a végéig táncolhat, az lesz cs^.k a siker és az ambíció beteiézése. Barna, Máthé, Molnár és Liszt veitek még részt az elő­adásban, amelynek keretében a nöszereplök kárpitos kelme-kiálii­tást rendeztek. — Ez is látvány volt, mint a karszemélyzet máso­dik felvonásbeli tánca, amely a nézőtér vidámságának egyetlen elő­idézője volt... SPORT Utazás a válogatott csapat körül. A déli kerület titkári hivatala átiratban fordult a SzAK vezetőségé­hez, melyben kéri, hogy a válogatott 11 részére adja kölcsön csapatának kötött téli dresszét. A SzAK kész­séggel eleget is tesz a kívánságnak. Itt említjük meg, hogy a csapat összeállítása még most is bizony­talan. Csabáról ma érkeznek meg a válogatott-jelöltek, de a délutáni tréning megtartása a mostani idő­járás mellett még nem bizonyos. A csapat és kísérői a holnap délelőtti gyorsvonattal indulnak útnak. A .Csabai Sport* cimü hetilap leg­utóbbi számában mintha szakított volna eddigi politikájával. A SzAK—Előre mér­kőzésről írott beszámolóját ez alkalommal a tárgyilagosság jellemzi és nagy elisme­réssel ir a SzAK csatársorának stilusos játékáról. Ml lesz a kupamérkőzésekkel ? A SzAK átiratban fordult a déli kerület intézőbizottságához, melyben arra kér választ, hogy a hátra lévő kupamérkőzéseket az őszi szezon­ban le kell-e játszani ? Véleményünk szerint már itt lenne az ideje annak, hogy a csapatokat a jól megérde­melt pihenőhöz juttassák. **VTYY>nnrrvvvvYrrrYVYvyvvY Izerkeiztik: Or. SZILA38Y C&SAII 6* VERIES ER»J A uerkeiztésért feletA*: Or. SZILAS$Y CÍMP Laptulajdonot: .SZEOED* lapkiadóvállalat r.-l 13-33 a SZEGED telefonszáma Brilliánsért,] 1190 aranyért, ezüstért, arany­as ezüstpénzekért, ékszerekért a legtöbbet fizet Feketesas-utca és utca sarok. Auslánder Béla Kg} Tessék elolvasni. festését, ujjácsinálását szakszerűen, legolcsónbta készíti lelelflsség mellett. MEHCZ K*«Oí.T menekült kalapos. Nöi filc és velut kalapok 1 szépen készülnek. Mars-tér a szám, kórház során. Or. Flesch-féle Skaboform kenőcs újból kapható. Leghamarább megszünteti Viszkelegségef, sömörf, ólvarf, rühességet. Ncni pnzUit, szagtalan, nappal is használható. 15. 25 és 40 K-ás do­bozokban. ftedorzsölés utánra való Skoboform-puder 7 K. Kén- és , káirónysznppan 20 K. Kapható minden gyógyszertárban. Tyúkszemei, bötkeményedést, szemölcsöt leghamarabb eltévolitia Dr. n«ich féle CANNABIN 1 OveJ 20 K. Kapható min­den g-i gv^zertárbon. Főrck­tár: Török József R T. Budapest, VI., Kuáiy-utca Hpmpnt fpHílPQPrPnPÍf cemeni,aP°k és mindenféle V/GIllulil ICUClUonr c[JOft, cementáruk, csővek és vályúk, ugyanott TŰZIFA hasábosan és aprítva jutányosán kapható ,I7J SCHACHTITZ JÓZSEF cementárugyárában. Petőfi S.-suglrut 19. helyett a legolcsóbb, leggazda­ságosabb é» legjobb fiifrlöanyog Tűzifa és kőszén 0W ^^^ 0 a TOZEG-SZEN a m. kir. (öldmivelési minisztérium telepeiről. Vezérképviselö: Bach Jenő és Teettére. 35, Kapható: Bach Jenő Testvére fatelepén. 1 Telefon 168. Horzsolt uj tengeri, tengeri-, árpadara, derce O legolcsóbban kapható - O Kiss Gjlrnní Ö^JE?"^ viDF<n-urcn «. szrtn. Sertés fejláb állandóan kicsinyben is kapható CZINNER SZALÁMIGYÁRBAN TISZA LAJOS KÖRÚT 83. SZÁM. Prima porosz diószén £skS! MOSOTT KOKSZ és TŰZIFA hasábos és aprított állandóan kapható KHZ Berger Miksa fatelepén ST^VLEíTfíz Dr. FEHÉR VÁR Y >OGI SZEMináRIUMT! Budapest,VIII., Klsfaludy-u. 28/a. | Teleion: Jórsef 28 -44. Plegyzetbérlet vidékre ia. I Előkészítés ügyvédire, ' szigorlatra, alapvizsgára. 'MINDEN JOGÁSZNAK, ki cinét velünk küzli, ingyen megküldjük a magyar közjogi törvénytárt. I iSi Válogatott téli FAJCSEIGE-ALMA érkezett aGambrínüs csemeneliá^lia. Telefon 8—36. TŰZIFA, Elsőrendű száraz hasábos és vágott porosz és cseh kőszén, mosott kovács-szén, francia koksz és géptőzeg minden mennyiségben kapható: 1,8 Szegedi Bankegy esfilet r.-t. fatelepén Telefon 2—31. Kossuth Lajos-sugárnt 37 Telefon 16-47. Wlmagyaroruig hírlap- éa nyorodavállalat, Szeged.

Next

/
Thumbnails
Contents